– LASSAN, TŰNŐDVE –
“A poétaféle embert nem tekintették alkalmasnak hivatalra. Legföljebb főjegyzőnek csúszott be imitt-amott »arany tollú« titulussal, de ez ellen is érvek hozattak fel, hogy »nem énekel a csíz, ha bőven van a kendermagja«, isten ellen való vétek egy ilyen talentumot kenyérbe hozni.”
Mikszáth Kálmán: Jókai Mór élete és kora
“Aludj, mert jobb nem élni itt e földek között (…), hol szolgáknak már nyakkendő a járom…”
Faludy György: József Attila temetése
“E bordélyban, hol szállásunk vagyon”
François Villon: Ballada a vastag Margot-ról József Attila fordítása
A hivatalban, hol állásom vagyon, mindenki a főnököm.
“Hé, te, izé, mi vagy, ki vagy, izé, ööö, te, gyere csak ide!”, szólítanak meg a folyosón hatalomtól megittasult emberek, majd utasításokat adnak: “Utasítalak, hogy…”, “Elrendelem, hogy…”, “Azt határoztam, miszerint hogy…”, “Ha kell, írásba is adom, hogy úgy döntöttem, hogy…”
A hivatalban, hol állásom vagyon, mindenki úgy hárít, mint a méltán híres albán légvédelem: bénán, és ahogy tud – vagy: ahogy sikerül. “Én ezt nem tudom megcsinálni.” “Én ezt meg tudnám csinálni, de nincs rá időm.” “Én ezt nem tudhatom megcsinálni, mert nem értek hozzá, mert nem ez a szakterületem, de ha ez volna a szakterületem, akkor sem tudnám megcsinálni, mert mint mondtam, nem tudom megcsinálni (vagyis meg tudnám, de nincs rá időm).” “Csinálja meg ő (mutatnak rám), én majd adok hozzá háttéranyagot neki (mutatnak rám megint).” (Ilyenkor aztán meglátszik, mit tud a Google – a háttéranyag általában válogatás nélkül összeinternetezett, érdektelen információhalmaz, és minimum száz oldal, hogy látszódjon: dolgozott az illető.)
De a hivatalban, itt, ahol állásom vagyon, nem elég dolgozni, ezt folyamatosan el is kell mondani. Aki csak dolgozik, elveszett ember. Beszélni kell róla, kommunikálni, hogy mennyit, és hogy már alig bírod. Órákig ecseteljük egymásnak, mennyi a dolgunk, közben kávét iszogatunk.
A kávé a hivatalnok legjobb barátja. Akinek nem kell naponta legalább tízet innia, ugyancsak elveszett ember. Állunk az automata előtt, isszuk a kávét, és újra elmondjuk, mennyi a dolgunk. Kegyesen elhisszük egymásnak, hogy tényleg, mert ha jobban belegondolunk, tényleg tényleg.
(A hivatal, hol állásom vagyon, sosem alszik. Igaz, ébren sincs: pislogás nélkül lebeg a közigazgatás homályzónájában.)
Panaszkodás előtt, után és közben a munkavállaló (aki e tevékenységét “díjazás végett” végzi, és nem lehet akárki: kizárólag “erre rendszeresített állami alkalmazott” – az idézetek a közigazgatási alapvizsga tankönyv 2011-es kiadásából származnak) többször megnézi a büfé menüjét az Interneten, mert bámulatos, hol tart manapság a tudomány. (A hivatalnok szent borzadállyal tekint minden tologatós számológépnél bonyolultabb, “nem-papíralapú eszköz”-re.)
Délig fontolgatja, mit eszik, aztán odacsap, és ellentmondást nem tűrően átvariálja: például a levest másik másodikkal kombinálja, és desszertet is kér hozzá – vagy nem. Megolvassa a pénzét, okos fejével biccent: nem kér.
A büfésnénik mogorvák. A konyhásnénik ellenben kedvesek, de csak a szexi pasikkal. Szexi pasik viszont itt nincsenek. (Csak egy rakás öregember.) (Aki nem öreg, lassan már az sem potens: minden nap, munkaidő végén, a gép kikapcsolásakor hosszan nézi, hogy: “Leállítás”, és érzi, rossz vége lesz ennek.)
A hivatalban, hol állásom vagyon, jó nők sincsenek: akik voltak, azokat (a hivatalon kívül, sajnos, ahol én éppen nem voltam jelen) megtermékenyítették szerencsés férfiak, és most odahaza a pufók kisgyermekeikkel együtt röhögnek rajtunk, akik itt a hivatalban, hol állásunk vagyon, dolgozunk.
A hivatal, hol állásom vagyon, komoly ember: aki betéved ide, megnézheti magát, pedig ő még csak félig sincs komolyan véve. Öltöny és nyakkendő a dresszkód, pedig senki sem szeret ilyen hülye maskarában járni. (Magam például a vőlegény-öltönyömet és cipőmet nyüvöm: már alig maradt valami a hajdani csillogásukból. Eddig kibírták, de a közigazgatásban szemmel láthatóan meg vannak számlálva a napjaik.)
A hivatal, hol állásom vagyon, gyáva emberré tett. “Micsoda virtus munkált bennem hajdan, atyaisten, és mekkora bicskával jártam a világot… hogy rögtön szúrtam, ha valaki csak megnyikkant is”, ábrándozom, miközben élt vasalok az ingembe, vagy a nyakkendőmet kötöm, és figyelmeztetem magam, hogy figyelmeztettek rá: a hivatalban tilos az ábrándozás. Pláne munkaidőben.
A hivatal, hol állásom vagyon, remekül fizet: akadnak hónapok, hogy még huszadikán is van a fizetésből, ami igazán nagy szó a mai világban. Kár, hogy még mindig marad tíz nap, amire a pénzt elő kell teremteni valahonnan, de szerencsére ahhoz a hivatalnak (ahol ilyenkor nem vagyon állásom) semmi köze nincsen.
A hivatal tervezhető jövőt, életpályamodellt ígért, de nekem nemsokára lejár a határozott idejű munkaszerződésem (“kinevezés”, így hívjuk ezt szakmai berkekben).
A hivatal, hol állásom vagyon, pénzt oszt el újra (úgymond: újraeloszt), de te jobb, ha nem próbálkozol. Az összegek néha nevetségesen nagyok, néha nevetségesen kicsik. De te tényleg ne próbálkozz. Pedig ösztöndíjaink is vannak, ösztönlényeknek.
Ahhoz, hogy ez működhessék, rengeteg papírt kell kitölteni. Ezek az úgynevezett akták. Amint felhagytál minden reménnyel, és ide beléptél, embereket látsz, akik aktákat szorítanak lapos kebelükre: na, ők ügyeket visznek. (Hivatalnokok, és éppen itt vagyon állásuk.)
Így aztán egész kultúrája alakult ki az ezzel kapcsolatos vicceknek.
Természetesen nem, én találom ki őket, most.
“Nagyon el van aktásodva az asztalod.”
“És neked milyen az aktaáteresztő képességed? Csökkenő.”
“Ez nem eseti, jóval inkább esetlegesi támogatás.”
“És te… Te mióta dolgozol itt? / Hát… több mint másfél éve. / Hűha. Az pont több mint másfél évvel több, mint az ideális. / Hát igen, de nekem nincs más választásom: bürokban születtem.”
“Az egész rendszer rákfenéje egy rosszul megválasztott szó: hogy áll az ügy? Így kéne mondani: hogy halad az ügy?”
“Na és van valami ráció a bürokráciában? Bürokráció, hehe. / Nem, nincs. De van benne bürök. Bürökrácia, hehe, hehe.”
Nyilatkozat:
Kijelentem, hogy a fenti hivatal a képzelet szülötte. Továbbá nyilatkozom, hogy minden hasonlóság élő vagy élőnek látszó hivatalnokokkal kizárólag a véletlenek suta összjátékának köszönhető. NKZs