A Kapitány könyvéről

CORNELIU ZELEA CODREANU: „A LEGIONÁRIUSOK SZÁMÁRA”  1

„A kapitány legcsodálatosabb műve az új ember kialakítása a legionárius nevelés által.” Ez: „műalkotás” – fejtegette Moþa. De ez nem lehetett elég. Eddig, az 1930-as évek derekáig minden fasiszta vezér bizonyította, hogy tud írni. Mussolini kezdettől fogva vérbeli újságíró volt, Hitler még a ’20-as években megírta a legnagyobb példányszámot megélő német könyvet, igaz, meg is bánta, hogy sok mindent elárult szándékaiból. Codreanu cikkei durva kirohanások, a nemzeti ébredésre szólító szokásos frázisok tömkelege. Gyűlölködő, fasiszta újromantika ifjonti naivitással. „A fészekfőnök könyvecskéje” elsősorban parancsokat közlő zsebkönyv. Aztán 1934-ben már naplót vezetett, és abban sok mindent elmesélt a Vasgárda megalapításáról. 2 3 És lassan megtalálta az egyéni hangot, először is körleveleiben. Eddig – egykori iskolatársa és mindvégig ellenfele, Petre Pandrea szerint – a szervezés mellett Codreanu tehetsége, sőt „egyedüli valódi tehetsége” a körleveiben mutatkozott meg. Körlevelei a fasiszta újromantika egyedi termékei. Személytelenek, mintha valami ősi hang szólalna meg a régi krónikák modernizált nyelvén, hogy a Jó és a Rossz küzdelmében mindenki tudja, mit kell tennie. Viszont könyvre azért is szükség volt, mert nem volt jó szónok. Igaz, hallgatásával hatott, méghozzá varázserővel. De nem mindenkire. H. H. Stahl ugyan elismerte, hogy a modern román történelemben egyedül neki sikerült társadalmi-misztikus irányzatot elindítania, viszont „katasztrofális ostobaság” jellemezte, „nem tudott beszélni” csak jelszavakban, miközben megjelenése számára is imponáló volt. 4 1929 szeptemberében a keresztény diákkongresszuson Codreanu „a könyv és a karabély fasiszta jelszavával fejezte be a beszédét”. 5 A lőfegyverek már eldördültek. Most eljött a könyvírás ideje.

Codreanunak a ’30-as évek szélcsendjében bizonyítania kellett. A legjelentősebb könyvet csak a Kapitány írhatta meg. És meg is tette. 1935 végén visszavonult Carmen Sylvára és 1936 áprilisának elejére már el is készült az első kötettel. 6 Először a „Gândul meu” („Az én gondolatom”) címet adta művének, majd az utolsó pillanatban megváltoztatta; a végleges cím: „Pentru legionari” („A légionáriusok számára”) lett. 7Az első változat jobb lett volna, mert éppen a Vasgárda – vélt és állandóan hangsúlyozott – eredetiségét emelte volna ki a nácizmussal szemben; a mozgalom úgynevezett spirituális jellegét; viszont epigonizmusként hatott volna a Mein Kampf után. 1936 szeptemberében Codreanu körlevélben szólított fel arra, hogy a legionáriusok megtakarított pénzükből vásároljanak könyvet, és legyen otthon egy kis könyvtáruk. „Kis legionárius könyvtár. Ez legyen házad dísze és büszkesége. Ez világítja meg szándékaid és eligazít a jó úton.” Más nem kell. „A román-nacionalista-legionárius írás élő vízéből igyál minden szót.” 8 1936 októberének elején megköszönte híveinek, hogy a veszélyekkel és spionokkal dacolva kiadták a művet, amelyből ezer luxuspéldány kiadását is kilátásba helyezett. 9Először összesen tízezer példányban jelent meg, ebből 2500-at ingyen adtak azoknak, akiknek nem volt pénzük, hogy megvásárolják. A többi egy hét alatt elkelt. Rendőrségi jelentés szerint a sikerhez az a hír is hozzájárult, hogy a könyvet el akarták kobozni. 10 Valójában a kiadást akarták akadályozni. 1936 szeptemberében Stelian Popescu (1874–1954), az Universul szerkesztője százezer lejért megvásárolta a szerzői jogot újabb tízezer példányra, a luxus kiadást pedig 180 lejért árulta. 1938-ban olaszra, egy év múlva németre is lefordították. 11

Codreanu sem egyedül dolgozott, Mussolininek a filozófus Gentile segített, Hitlernek a műveltebb, de hisztérikusabb Hess, Codreanunak az írásban többen is segédkeztek. Dumitrescu-Borºa, a Légió papja és titkára újszövetségi idézetekkel szolgált. 12 Aztán két hétig Vasile Marin és Alecu Cantacuzino is vele laktak, és boldogan távoztak, írta Marin felesége, aki – az 1960-as években így jellemezte az elkészült munkát: „Nem volt önéletrajz, sem filozófia, sem irodalom, hanem egy harc története, a nálunk ezerszerte erősebb szomszéddal, aki most egy utópia rabjaként akarja uralni a planétát, de egy kis csoport román szembeszállt vele.” 13A jellemzés helytálló, ha látjuk, hogy a harc története önéletrajz, filozófia és irodalom is. Ana-Maria Marin írásaiban kerülte vagy minimalizálta a Vasgárda antiszemitizmusát. ő maga zsidó származású volt, de úgy látszik, védettnek érezte magát, és nem is vette komolyan a veszélyt, vagy nem akart jelentőséget tulajdonítani neki. Élete végéig azonosult a legionárius ortodoxizmussal. Márpedig Codreanu írásában az antiszemitizmus, az antikommunizmus és a megújulás elválaszthatatlanul összefonódnak. Kérdés viszont, miként próbál a tagadáson felülemelkedve valami pozitívat felvázolni, milyen is legyen az az új állam, amelyről már „A fészekfőnök könyvecskéjé”-ben is vizionált, de azt is csak mint a fennálló tagadását határozta meg. Ez szinte még nagyobb súlyt kap, mint az új ember megteremtésének programja, mintha annak nehezén már túl lenne. A ’30-as évek derekára a helyzet világosabb lett. Codreanu még biztonságban érezhette magát. Okfejtése mentes a legionarizmust spirituális mozgalomként feltüntetni akaró hókuszpókusztól. A legionarizmust nem tartja fasizmusnak és nemzeti szocializmusnak, de megítélése szerint mindhárom nemzeti mozgalom. És egyiket sem tartja diktatúrának. Mert az egyetlen ember akaratát feltételezné. Az amiként 60 és 40 millió ember – tehát Németország és Olaszország lakosságának – 98%-a „delíriumban üdvözli a főnök intézkedéseit, azt jelenti, hogy a főnök és a nép akarata között tökéletes az összhang.” Egyek, „viszonyuk a kifejezésé”. Más szóval a vezér a népet fejezi ki, az ő inkarnációja. Terrorral – fejtegeti Codreanu – „még a leghülyébb népet sem lehet lelkesíteni és delíriumba vinni”. Tökéletes a fasiszta vezér és helyzetének jellemzése. Mindez nem diktatúra és nem demokrácia – hangsúlyozza Codreanu. „…akkor micsoda? Új államvezetési forma. Eddig ilyen nem volt. Nem tudom, mi lesz a neve, de új forma. Azt hiszem, alapja az a lelki állapot, a nemzeti öntudat azon magas állapota, amely korább vagy később a nemzeti organizmus széleire is kiterjed. Belső fény állapota. Azé, amely valamikor a nép ösztönös rétege volt, ezekben a pillanatokban tükröződik a tudatban, és általános megvilágosodást teremt, amely csak a nagy vallásos tapasztalatokban jelentkezik. Ezt az állapotot okkal nevezhetjük a nemzeti ökumené állapotának. Egy nép a maga egészében öntudatra ébred, hivatásának és rendeltetésének tudatára. A történelemben csak pillanatnyi felvillanásokat láttunk. Ebből a szempontból ma állandó nemzeti jelenségekkel állunk szembe.” A főnök pedig nem más, mint „ennek a láthatatlan szellemi állapotnak a kifejeződése. Ennek az öntudatnak a szimbóluma. Nem azt csinálja, »amit akar«. Azt teszi, »amit kell«. Nem egyéni érdekek vezetik, nem is kollektív érdekek, hanem az örök nemzet érdekei, amelynek tudatára eljutottak a népek. Ezeknek az érdekeknek a keretében, és csak ezeknek a keretében, lehet normálisan kielégíteni a személyes és kollektív érdekeket.” 14

Ez az új forma Mussolininél totalitarizmus, Hitlernél népközösség, Codreanunál akár mindkettő lehetne. Igaz, jó félévvel könyve megjelenése után azt mondta híveinek, hogy bár csodálja a fasizmust, de az ő mozgalmában nincs olasz fasiszta ihlet, és semmi sem közös a német nemzetiszocializmussal. 15Könyve ennek ellentmond. Az új forma jellemzése a fasiszta partikularizmus és transzcendenciájának jó leírása – romantikus sallangok nélkül. Szabatos körülírása a homálynak, annak a szimbólumokkal jellemezhető érzelmi közösségnek, amelyben a mozgalom tagjai egymásra találhatnak. „A fasizmus (fekete ing), a nemzetiszocializmus (barna ing) stb. nem a főnökeik képzeletéből születtek. Abból a szükségszerűségből születtek, hogy ez a lelki állapot megtalálja kifejezési formáját. Az érzés egységének kifejezését. Azok [az ingek] a láthatatlan valóság látható arcai.” 16Hogy milyen is ez a láthatatlan valóság, annak érzékeltetésére a mozgalomból már kilépett Crainicot idézte, és a mozgalom ideológusának szerepére törő Nae Ionescu átélés-kultuszát alkalmazta. A nemzeti misztikát „egyesek bírálják, mert nem tudják, mi az, mások nem tudják meghatározni, mert nem tudják átélni. Ha a keresztény misztika, a maga fináléjával, az extázissal az ember kapcsolata Istennel »az emberi természetből az isteni természetbe való ugrás« révén (Crainic), a nemzeti misztika nem más, mint az ember vagy a közösségek kapcsolata népek lelkével, olyan ugrás révén, amely a személyes elfoglaltságokból a nép örök életébe vezet. Nem az ésszel, mert ezt minden történet megteszi, hanem átélve, lelkükkel.” 17Jobban nem is lehetne körülírni azt, ami a fasizmussal foglalkozó munkákban kiemelt mozzanat: a fasiszta misztika az egyéni elidegenedés ellen a halhatatlanság élményét kínálta. Ugyanakkor Codreanu jó taktikusnak is bizonyult. Könyvében egyáltalán nem említi Nae Ionescut, talán azért, nehogy még elbízza magát. A Kapitány talán érezte és tudta, hogy a Professzor a diákokra gyakorolt delejes hatása birtokában a királlyal való régi kapcsolatait felelevenítve még vezérkedni akar.

Codreanu könyve azáltal hathatott, hogy felépítése eseménytörténeti és önéletrajzi jellegű. Központban ő áll, a főnök, de a láthatatlan erők megtestesüléseként. A vasgárdista mitológia és a mögötte álló valóság narratív keretben jelenik meg. Codreanu könyve a fasiszta partikularizmus eposza – román környezetben. Ebben nem kellett új vallást kitalálni, a meglévőt lehetett integrálni és instrumentalizálni. A probléma csak az volt, hogy a vallás tanítását és az erőszakot miként lehet összebékíteni. A végszó – ennek megfelelő – felhívás a kamerádokhoz: „Ne bocsássatok meg azoknak, akik titeket a román népbe vetett hitetek miatt kínoztak. Ne tévesszétek össze a jogot és azt a keresztény kötelességet, hogy megbocsássatok azoknak, akik rosszat tettek veletek, ezeket ne tévesszétek össze a joggal és a nemzet kötelességével, hogy megbüntessétek azokat, akik elárulták a népet és azokat, akik vállalták az ellenszegülés felelősségét. Ne felejtsétek, hogy kardotok a nemzeté.” 18

Ez világos beszéd. Kérdés, hogy mit olvastak ki a hívek a Kapitány üzenetéből? Jellemző, hogy Cioran erről a könyvről bölcsen hallgat, bár később ő írja majd a legextatikusabb jellemzést a Kapitányról. Nem kétséges, ez a legjobb könyv a Vasgárdáról, amelyet vasgárdista írt, sőt ez a legjobb darabja a légionárius könyvtárának, mert ez a leginformatívabb, még azt is elmondja, amit szerzője nem akar. Önéletrajzi jellegével tökéletesen érzékelteti azt, ahogy a vezér a mozgalomban, és a mozgalom a vezérben él – akár a recenziók.

A recenziókban elszabadult szómámor olykor kiáltó ellentétben áll a Kapitány verbális egyszerűségével. A könyvben mindig történt valami. Nem volt szükség képzavarra, vagy ha volt, a történések elterelték a figyelmet. A recenzensek viszont csak képzavar árán tudták kifejezésre juttatni tiszteletüket, áhítatukat és csak így tudták megmutatni azt a szellemi kapacitást, ami képessé tette őket, hogy a monumentalitásról monumentálisat írjanak – hitük és képességeik szerint. Például egy költő, Nicolae Crevedia így zengett Codreanuról: „20 éve viszik sorsának fehér vitorlái a nép sötét vizein”. Aztán egy hosszú idézet után, amelyben a Kapitány 1930-ban az idegenek elleni harcra hívott fel, megállapította a költő, hogy már ezekkel a sorokkal Codreanu bevonult a Panteonba. Az idézetből egy részlet: „Románok, amikor az ellenség eláraszt, és a politikusok eladnak minket, akkor hangosan kiáltsatok, mint vihar alkalmával a hegyi ösvényeken: Haza! Haza! Haza!” 19 A német változatban már részletesebb az aktus és a helyszín leírása: „úgy kiáltsatok, hogy az szörnyű és emberfeletti módon hangozzék, úgy kiáltsatok, mint a pásztor a tomboló viharban a keskeny hegyi ösvényen, kiált a borzalmas időben, a szörnyű éjszakába: Haza! Haza! Haza!” 20 Ezek után csak üdítő lehet Ernest Bernea okfejtése arról, hogy igazában csak Codreanu értette meg, hogy mi a forradalom: új ember nevelése, az emberi természet megváltoztatása. 21 Egyszerűbb recenzensnek először csak a zsidókérdés jutott eszébe, aztán az, hogy az alkotás titok. 22Az egyszerű egyetemi tanárnak amiatt habzott a szája, hogy elhallgatják a könyvet, és „ez a jele a szégyenletes szabadkőműves káosznak, amelyben fetrengünk”. 23

Mihail Manoilescu – mérnök, közgazdász – bár kalandor volt a politikában, úgy navigált, hogy ne sértse meg a királyt, sőt elősegítse a Vasgárdával való esetleges szövetséget, amiről tudhatott. Igaz, kegyvesztett lett, de Károly aligha felejtette el neki, hogy ő csempészte be az országba élettársát, Lupescut, akiről egyáltalán nem akart lemondani. ő maga pedig „a korporatív forradalomban” látta a jövőt, a perifériális helyzet negatívumainak leküzdési lehetőségét. Úgy magasztalta tehát Codreanut, hogy egyben helyet csináljon mellette maga számára. „Ez a könyv történelmi tény. Meteorként csapott le az égből a régi világba, amelyet végleg szétzúzott. Határkő, az eljövendő új világé.” Ez igaz, a Vasgárda erőre kapása után csak jobb demokrácia, vagy rosszabb diktatúra jöhetett. Mesteri írói és politikusi fogás az is, ahogy hosszan ecsetelte a recenzens a meglepetését, éspedig amiatt, hogy eddig mit sem sejtett a legionáriusok szenvedéseiről és a hatóságok brutalitásairól. És nemcsak ő nem tudott erről, de az ország sem, mert ha tudott volna, odakiáltotta volna az ifjúság kínzóinak: elég. Márpedig: „Saját kezdeményezésemre találkoztam Corneliu Codreanuval, 1931 októberében, amikor a Nemzeti Bank igazgatója voltam, és ő képviselő lett, éppen Neamþ megyében, ahol én üresen hagytam a képviselői helyet. Megvitattuk akkor a nagy nemzeti kérdést, amelyről ma nem beszélek. De azon a találkozón, amelyen Codreanu láthatta, melyek az én érzelmeim, és mi a kívánságom a nacionalista ügy érdekében, nem tárt fel nekem semmit mozgalma tragédiájából, amit én csak most tártam fel – borzalommal.” Ez a tragédia abban rejlene, hogy a legionáriusok erőszakos tettei csupán „a hatóságok törvénytelenségei és vadállati tetteivel szembeni ellenállás egyszerű megnyilvánulásai”. Természetjogilag indokolt és legitim tettek. Annál is inkább, mert „a mai Portugáliában” állampolgári jog a törvénytelenségnek való ellenállás. Manoilescu csak két dolgot hallgatott el, hogy a hatóságok fellépését a zsidóellenes atrocitások váltották ki, ugyanakkor a bíróságok és olykor a kormányzat is támogatta a Vasgárdát, segédcsapatként használta a kommunisták megfélemlítésére, vagy egyszerűen csak ki akarta fogni a szelet a vitorlákból és politikai haszonlesés vezette. Közben a királynak hódolt, amikor Codreanu „végleges” megállapítását idézte: „A Monarchia mindig jó volt.” De múlt időben! Azzal egyetértett Manoilescu Codreanuval, hogy „a demokrácia veszély, »szétzúzza a román nép egységét, megosztva teszi ki a zsidó hatalom egyesült blokkjának«.” Abban egyenesen csodálatos intuíciót látott Manoilescu, ahogy Codreanu jelezte az elitképződés két lehetőségét: az új elit a régiből keletkezik, vagy az új elit az előzővel való harcban születik, miközben ez már a degenerálódás jeleit mutatja. „A vezető elméletében” pedig arra ismert Manoilescu, amit Le parti unique könyvében már kifejtett a vezetőről, aki megérzi az új mozgalmak lényegét. Természetesen a politikai párt természetéről vallottakban is megfelelést fedezett fel saját elméleti elemzéseivel, hiszen „a liberális és demokrata előítéletektől mentes elmével” hasonlóképpen lehet látni a fejleményeket. Ami viszont egyedülálló Codreanuban, az a néplélek mélységeibe való behatolás képessége. Így aztán: „ő a nép és a nép ő.” 24 Régi romantikus egyenlet. Csakhogy amikor kialakult, akkor a romantika összefonódott a demokratikus átalakulás igényével; most a tömegeken úrrá lenni akaró – ugyanakkor tömegekre alapozó – antidemokratikus fordulattal. Codreanu a legionárius különítménnyel való azonosság kimunkálásán fáradozott: „Azt akarom, hogy ti, más román horizontok katonái, amikor ezeket az emlékeket olvassátok, saját múltatokra ismerjetek, és saját harcaitokra emlékezzetek. Éljétek át újra a népért való szenvedéseket és csapásokat. Tűz járja át szívetek és az elhatározás a nehéz és igaz harcra, amelyben megedződtetek, és a melyből mindannyiunkat egy parancs vezet ki: győzni vagy halni. Rátok gondolok, amikor írok. Rátok, akiknek meg kell halnia, trák ősök derűjével fogadva a halál keresztségét. És rátok, akiknek rá kell lépnie a holtakra és sírjaikra, a románok diadalmas zászlóival a kézben. 25

Manoilescu dicshimnusza a műről igazolta, hogy Codreanu elérte a célt, miközben ő maga nem tartozott azokhoz, akik részesülni akartak volna „a halál keresztségében”. Inkább azokhoz, akiket a Kapitány ki akart gyógyítani az árulásból, hiszen az állam az árulás iskolája. És ezt sokan így gondolták. Marin és A. Cantacuzino, aki az írásban segédkezett. Vagy Mihai Sturdza, koppenhágai követ, aki mint Codreanunak írta, 1921 óta szinte állandóan külföldön élt, de a könyvét „betűről-betűre átolvasta a düh és a szeretet azon indulatával, amelyet e harc egésze most először megértetett vele.” És elfogta az iszonyat és vele felötlött a kérdés: „Milyen esélyeink lehetnek, hogy megmenekedjünk a szemita és jövevény ragályos rajtól, amely a háború után rögtön elárasztotta Románia sebző és vérző testét?” 26 Tudjuk, Románia kebelezte be a bukovinai, besszarábiai és magyarországi zsidókat – akik most valamiféle tömeges bevándorlás alanyaiként jelentek meg a legionárius képzeletvilágban.

A lengyel Szocialista Párt lapja Codreanu könyvét nagyon naiv ideológia foglalataként minősítette, amelyet ifjonti hév fűt, érveit pedig Hitlertől és Rosenbergtől kölcsönözte. 27 Később a római „Fasiszta Bibliográfia” is némileg – lebecsülés nélkül – hasonlóképpen nyilatkozott: „A román legionarizmus elveiben nem különbözik Mussolini fasizmusától, de közelebb áll Hitler nemzetiszocializmusához, mert a németek és a románok, sokkal inkább, mint az olaszok, ugyanúgy ki voltak téve a veszélynek, hogy leigázza és denacionalizálja őket a judaizmus, amit Németországban legyőztek, de Olaszországban nem lett olyan veszélyes, míg Románia továbbra is a karmaiban vergődik.” 28

A román legionarizmus kicsit mindegyik fasizmustól különbözik. Abban egyezik az olasszal, hogy – mint Mussolini és Gentile hangsúlyozta – elveti a XVIII. századi materializmust és a jakobinus utópiákat. Codreanunál a Légió megalapításánál a program hiánya és az érzelmi közösség jele volt annak, hogy „Ész istennő” szobrát le fogják rombolni. 29 De az olasz fasizmus – Mussolini és Gentile szerint – „nem hisz a földi »boldogság« lehetőségében, ahogy azt a XVIII. századi gazdasági irodalom elképzelte, és ezért elvet minden teológiai elképzelést, amely szerint valamikor a jövőben az emberi család valamennyi nehézséget leküzd”. 30 Ezzel szemben Codreanu kinyilatkoztatta: „A végső cél nem az élet. Hanem a Feltámadás. A népek feltámadása a Megváltó Jézus Krisztus nevében. Az alkotás, a kultúra csak eszköz, ezé a feltámadásé, nem cél, mint hitték. Annak a talentumnak a gyümölcse, amelyet Isten ültetett el népünkbe, és amiért számot kell adnunk. Eljön az idő, amikor a föld valamennyi népe, minden halottaival és királyaival és császáraival feltámadnak. Minden népnek megvan a helye Isten trónja előtt. A nép tehát olyan entitás, amely a földön túl is éli életét. A népek a túlvilágon is realitások, nemcsak itt, evilágon.” 31 (1990-ben a román Szabad Európában a legnagyobb élő román teológus, egykori Vasgárda-szimpatizáns, hasonlókat mondott. A kollektív feltámadás teljességgel átértelmezi az egyéni felelősség keresztény felfogását is. Amit Codreanu írt, az etnofília. Részben a nacionalizmus szüleménye, részben pedig a román ortodoxia lazaságának következménye. A román ortodoxiában nem voltak eretnekségek, homogén és rugalmas, türelmes a népi vallásossággal szemben is, bár az egyházi vezetés fel-fellépett a babonák ellen, most az egyház feje, a pátriárka a Gárda ellen lépett fel, de egyes püspökök és papok nem, sőt csatlakoztak a mozgalomhoz.) A legionárius mozgalom Codreanu kijelentése szerint „az ortodoxia politikai kifejeződése.” 32

Kétségtelen, Codreanu a fasiszta vezérek családjának tagja. De fajelmélete nem olyan axiomatikus és totális, mint a Hitleré. Kerüli a vérdogma túlhangsúlyozását, rasszizmusa sem olyan dogmatikus. Láttuk, van benne némi hajlékonyság. Bár példamutató figuraként idézte Vasile Conta filozófust, akinek eszménye az olyan állam, amelyben a népet csak egyetlen faj alkotja. 33 Az egyik vasgárdista indulóban felhangzott: „Az árja faj hangja”. 34 De sokan tudhatták, hogy a román etnogenezisben a dák-római szintézis és a fajtisztaság problematikus lehet. Codreanu sem feszegette, bár az árja eszmével ő is élt korábban, de az árja szó nagy könyvében csak egyszer fordul elő, egyik – Paulescu írásából való – idézetben. Az csak legionárius legenda, hogy egyszer őszintén megbeszélte a zsidókérdést Alexandru ªafran rabbival, aki elégedetten távozott. 35 (Később Romániát hagyta el, de emlékirataiban elégedettségnek nyoma sincs.) Hitler Mein Kampfjában viszont egy adott pillanatban „a zsidó” megpillantása a megvilágosodás élményét kínálta. Eljátszotta az intuíciót, amelynek hatására szakított kozmopolita múltjával. Valójában már korán megismerte az antiszemita szólamokat és fantazmákat, amelyek hol felerősödtek, hol elhalványultak, például, amikor bécsi festményeit zsidó barátja árusította, és ennek köszönhette megélhetését. Codreanunak nem volt „kozmopolita” múltja, amitől szabadulnia kellett volna, nem kellett a megtisztulás élményét megjelenítenie – hitleri írói fogással. Ráadásul – végül – Románia győztesként került ki a világháborúból, az antiszemitizmus nem fonódott össze a vereség élményével, nem kellett bűnbakot keresni. Elég volt a primitív antiszemita hagyományok folytatójaként feltüntetnie magát, és az egészet önéletrajzi elbeszélésbe szerkeszteni. Ami Rosenberget illeti, „A XX. század mítoszá”-nak íróját, illetve a vele való rokonságot, ez kétségtelen, a fasiszták mind rokonok. Csakhogy a mítosz szó elő sem fordul Codreanu könyvében. Hitler és Goebbels kinevette Rosenberg tudálékos mítoszkultuszát. Ráhagyták a Párt külpolitikai kapcsolatainak intézését, mert ha nem is volt nagy diplomata, de kellőképpen félművelt és tudálékos, amennyire egy áldiplomatához illik, miközben a professzionális munkát a Külügyminisztérium végezte. Hitlerben is a nürnbergi kulturbeszédek előadásakor elszabadult a filozófus, aki a német romantika nyelvén is próbált beszélni, kellő, ám elég jól átgondolt homállyal, miközben a párttársak el-elszunyókáltak. Ugyanakkor volt gyakorlati érzéke, nem idézett senkit, csak Wagner zenéjének hangulatával érvelt. A zenekritikusok gyakran amúgy is obskúrusok, a nácizmus is az volt, így nem lépett a filozófia ingoványos területére. 36 Codreanu sem tette nagy könyvében. Ezt megtartotta naplójának, és amit írt, akár egy korabeli professzor órajegyzete lehetne: „Dialektikus metafizika (metafizikai energetizmus) az eszmék világában. Feltételezi az eszmék létét: mint tőlünk független, önálló világot, mint autonóm kibontakozású folyamatot, amely hat a világra és annak alakulására, más szavakkal történelmi formákban ölt testet (térben és időben). Ennek a felfogásnak a képviselője Hegel a Weltgeisttel.” 37 Rosenberg könyve fel van öntve ilyen és még ilyenebb filozófiai elmélkedésekkel. Codreanu csak gyakorlatba ültette át saját „hegelianizmusát”, amikor láthatatlan világról írt és népszellemről, ami mind a német filozofikus nacionalizmus közhelye. De az események forgatagába illesztve, nem hat tudálékos okfejtésnek, hanem egyéni vallomásnak. Codreanu könyvében kerülte azt is, hogy olyan őszintén valljon hatalmi törekvéseiről, mint Hitler. Stratégiai és taktikai kérdésekről legfeljebb kiadatlan naplójában adott számot. Például, amikor arról elmélkedett, hogy miért kell tökéletes egység, és miért kell kerülni a másokkal való szövetkezést. Például egy Gárda–Goga fúzió csak a Vasgárda ellen tömörítené a többi pártot. 38

Így viszont Codreanu könyve, az eposz a praxis szerényen kimért teóriájával „az idő kulcsa” – fejtegette 1939-ben a Légió egyik legodaadóbb papja, aki szerint minden románnak úgy kell merítenie a műből, mint ahogy minden kereszténynek meg kell hallgatnia a Szentírás Szellemét. Codreanu könyve kinyitja az emberi lelket a cél felé, amely számára a románizmus rendeltetett, a Szentírás Szelleme pedig megnyitja az Eget az emberiségnek az Egyház által. „A Kapitány könyve, Isten kegyelméből – a Légió által – megtanít minket, románokat, hogy nemzetként éljünk az Egyházért, románul gondolkodjunk, érezzünk és akarjunk Jézus Krisztus Urunk Evangéliumának fényében.” Mert Codreanu „a Megváltó tanítványának keresztjét hordozza”, az Úr őt választotta ki „a románizmus kegyelemteljes nemzedéke első szülöttjének, és megerősítette őt népünk érettségének Kapitányaként”. 39 Ez a legionárius hívőt megerősítette extázisában, a demokrácia értékeinek hordozója viszont csak beleborzonghatott, hiszen ez vallási fundamentalizmusra alapozott – részben konszenzusos – diktatúra. Az antiszemitizmus dialektikája is ezt célozta. A zsidó ideális román. Mint Codreanu éppen Vasile Alecsandrit, az egyik XIX. századi nagy nemzeti költőt idézte: „Aktív, okos, saját küldetésében fáradhatatlan nép, a legelvakultabb vallási fanatizmus jellemzi, a föld minden lakója közül a legexkluzívabb, a világ népei közül a legkevésbé asszimilálható…” 40A „kereskedelem csatája” a zsidók utánzásának vígjátéka is lehetne. Az ellenség modell, az ellenségkép vágykép. A szakirodalom gyakran csak elnagyoltan jelzi az ellenséget, 41 márpedig a mozgalom mozgósítás, éspedig alapvetően valaki és valami ellen, és ez kimondatlan program volt, miközben a program hiányát hangsúlyozta maga Codreanu. Moþa könyvének előszavában olyan falusi idillt vázolt fel, amelynek lerontói a zsidók. Codreanunál nincs falusi idill, mert modernistább, mint gondolnánk, ő már építkező fasiszta. A munkatáborok a kommunista építkezés ellenpéldái és előhírnökei. Codreanu nem lévén a szellem embere, kerülte a közhelyet, mely szerint a legionarizmus spirituális mozgalom, ez a marginalizált értelmiségi érdekérvényesítő formulája. Mintha ez túl komplikált értelmiségi konstrukció volna a számára, viszont ő tudja, mit akar, ekkor már ismeri a politika arcanumait, és még elhallgatásaival is hűbb képet fest a mozgalomról, mint az okoskodó értelmiségiek. Viszont, ha szüksége volt rá, élt vele. 1938-ban éppen azt magyarázta el Julius Evolának, az ezoterikus fasizmus egyik klasszikusának, hogy az ő mozgalma az olasz fasizmustól és a német nácizmustól eltérően a szellemből indul ki. 42 És tette ezt talán azért is, mert tudta, Evola mit akar hallani. (Nem véletlen, hogy Evolát Mircea Eliade vitte el Codreanuhoz.) Másrészt, a politikai helyzet is óvatosságot diktált. A királlyal való végső konfliktus már csak napok kérdése volt, és célszerű volt azt is hangsúlyozni, hogy a Vasgárda lemondott korábbi módszereiről. 43 Az viszont inkább legendának tűnik, hogy 1937 nyarán Codreanu gondterhelten fejtette ki Nae Ionescunak: 24 óra alatt „fegyveres forradalommal” megszerezhetné a hatalmat, de azt kéri, keressen neki a Bibliában olyan részt, amely feloldaná a keresztény tanítás alól, hiszen ilyesmire „Isten akarata nélkül nem lehet” vállalkozni. Egy hónap múlva a Professzor jelezte, hogy nem talált ilyen helyet a Bibliában, és nem is hiszi, hogy van. Mire a Kapitány derűsen és szinte megvilágosodottan kijelentette: „Vállainkra nehezedik a feladat, amelyet Isten előtt az Ikonnál vállaltam, megvédeni és elősegíteni a román nép létét. Be kell bizonyítsuk a világnak, hogy a román népnek, a többi nép között, Istentől való küldetést kell teljesítenie. Mi spirituális forradalmat indítottunk el, amelyet be kell teljesíteni. Meggyőződéseink útján kell járnunk, de erőszak nélkül.” 44

Codreanu könyvében az értelmiségieknél világosabban megmondja, mi a forradalom főcélja: a középosztályi pozíciók „visszafoglalása”. Hamis konstrukció, hiszen éppen az „idegenek” teremtették meg ezeket a pozíciókat, de mozgósító erejű – a társadalom szinte minden szintjén mozgósítani lehetett vele a forradalomra. Ezt a fogalmat egyébként nem is akarja kisajátítani. Kommunista forradalomról éppen úgy írt, mint Horia, Cloºca és Criºan 1784-es forradalmáról. És alighanem ebben a fogalomhasználatban benne foglaltatott a cél, azokat is megnyerni, akik ezzel a fogalommal más célok érdekében mozgósítottak vagy csak egyszerűen kedves volt nekik ez a fogalom. Könyvében csak azt ismételgette, hogy a zsidók kizsákmányolják a román népet. De ez a mozgósító szólam egyre radikálisabb társadalomalakítási szólamokba váltott át. A radikális antiszemitizmus hangoztatása mellett kemény egalitarizmust is hirdettek egyes propagandisták – természetesen Codreanu könyvére és munkatábor-modelljére hivatkozva: „A legionarizmus nem tűri az ember általi kizsákmányolásának semmilyen formáját”. 45 Ez már legionárius kommunizmus. Kérdés, Codreanu meddig megy el?

1937. május 20-án a Detektívek Testületének 1. osztálya közölte, hogy „komoly forrás”-ból tudja, elkészült Codreanu könyvének második kötete. 46 Ezt még senki se látta, talán a „komoly forrás”-ként szolgáló besúgó sem.

  1. Miskolczy Ambrus az ELTE BTK egyetemi tanára. Legújabb könyvei: „Tiszta forrás” felé… Közelítések Bartók Béla és a Cantata profana világához. Bp., Gondolat, 2011.; Modern mítoszok csapdáiban. Caragiale és Sebastian. Kolozsvár, Kri­te­rion, 2011.; Milyen nemzetet az emberiségnek? Kazinczytól Kossuthig – Széphalomtól Turinig. Bp., Gondolat, 2012.; Jozefinizmus Tündérországban. Erdély történeti demográfiájának forrásai a XVIII. század második felében. Bp., Tarsoly Kiadó, 2013.; A modernitás útjain és tévútjain. Bp., Lucidus, 2013.
  2. Corneliu Zelea Codreanu: Însemnãri. (1934) Editura Pãmântul strãmoºesc, 1963. 26. http://ro.scribd.com/ doc/89721080/Corneliu-Z-Codreanu-Insemnari-ed-Pamantul-Stramosesc-1963. Korabeli gépelt változatáról fotó MID, 28/1934.
  3.  Ion. I. Moþa: Artã, luptã. Revista Mea, 1935. nov. – dec. 11–12. sz. = Moþa: Cranii de lemn, 158–159.
  4. Petre Pandrea: Garda de fier, Bucureºti, 2001. 219.
  5. Zoltán Rostás: Monografia ca utopie. Interviuri cu Henri H. Stahl. Bucureºti, 2000. 162.
  6. Cronologie legionarã. h. n. 1953., 1992. 47.
  7. Horia Sima: Istoria miºcãrii legionare, Timiºoara, 1994. 133.
  8. Consiliul Naþional pentru Studierea Arhivelor Securitãþii, Bucureºti (továbbiakban: C.N.S.A.S.) Penal 11784/8. 219. 344.
  9. Corneliu Zelea Codreanu: Circulãri ºi manifeste, München, 1981. 83–84.
  10. Codreanu: Circulãri, 90–91.
  11. C.N.S.A.S. Penal 11784/8. 173.
  12. Roland Clark: European Fascists and Local Activists: Romania’s Legion of the Archangel Michael (1922– 1938). University of Pittsburgh, 2012. 277.
  13. Ion Dumitrescu-Borºa: Cal troian intra muros. Bucureºti, 2002. 143.
  14. Ana-Maria Marin: Prin poarta cea strâmtã. Timiºoara, 1993. 42.
  15. Corneliu Zelea Codreanu: Pentru legionari. Sibiu, 1936. (1940-ben újra kiadták az 1936-os címlappal, ezt pedig 1993-ban Temesváron újranyomták.) 334– 335.
  16. C.N.S.A.S. Penal 11784/8. 147.
  17. Codreanu: Pentru legionari, 333.
  18. Codreanu: Pentru legionari, 250.
  19. Codreanu: Pentru legionari, 475.
  20. Ideologie ºi formaþiuni de dreaptã în România. 1931– 1934. IV. Szerk. Ioan Scurtu, Corneliu Beldiman, Natalia Tampa, Cristian Troncotã, Puiu Dumitru Bordeiu, Tiberiu Tãnase. Bucureºti, 2003. 215.
  21. Corneliu Zelea Codreanu: Eiserne Garde. München, 1972. 359.
  22. Ernest Bernea: Cartea unui început de veac. Rânduiala, 1936. 1. sz. 36–39.
  23. Leon Þopa: Carte învierii româneºti. Iconar, 1936. 2. sz. 1–2.
  24. I. Al. ªtefanovici: Cartea Cãpitanului. Însemnãri sociologice, 1936. 12. sz. 9.
  25. Mihail Manoilescu: Cartea Cãpitanului. Lumea nouã, 1936. 11–12. sz. http://foaienationala.ro/cartea-cpitanului-de-mihail-manoilescu.html (2013-04-01)
  26. Codreanu: Pentru legionari, 6.
  27. C.N.S.A.S. Penal 11784/4. 123.
  28. Arhiva Naþionalã Istoricã Centralã, Bucureºti, Ministerul de interne, diverse, 52/1938.
  29. Arhiva Naþionalã Istoricã Centralã, Bucureºti, Direcþia Generalã a Poliþiei (továbbiakban: DGP), 278/ 1938. 77–78.; C.N.S.A.S. Penal 11784/5. 240.
  30. Codreanu: Pentru legionari, 299.
  31. Benito Mussolini: The Doctrine of Fascism. 1932. http://www.upf.edu/materials/fhuma/nacionalismes/nacio/docs/muss-doctrine.pdf
  32. Codreanu: Pentru legionari, 425.
  33. Biserica ºi Legiunea. Biserica ºi ºcoala, 1940. dec. 1. 49. sz. 432.
  34. Codreanu: Pentru legionari, 133.
  35. DGP, 239/1935.
  36. Traian Sandu: De l’antisémitisme au fascisme en Roumanie : naissance du Roumain nouveau régénéré par la révolution de droite. Analele Universitãþii Bucureºti, 2008. 32-–46. http://hal.archives-ouvertes.fr/ docs/00/55/03/28/PDF/BUCAREST_-_IdA_ologie_lA_gionnaire.pdf (2013-03-31)
  37. Miskolczy Ambrus: „A Führer olvas”. Tallózás Hitler könyvtárában. Bp., 2000 .
  38. Corneliu Zelea Codreanu: Însemnãri. (1934) Editura Pãmântul strãmoºesc, 1963. 47. http://ro.scribd.com/ doc/89721080/Corneliu-Z-Codreanu-Insemnari-ed-Pamantul-Stramosesc-1963
  39. Codreanu: Însemnãri, 30.
  40. Ilie I. Imbrescu: Biserica ºi Miºcarea Legionarã. 1940. (www.miscarea.net/imbrescu-ucenicul-harului-divin. doc) 177.
  41. Codreanu: Pentru legionari, 137.
  42. Például Constantin Iordachi: Charisma, Politics and Violence: The Legion of the „Archangel Michael” in Inter-war Romania. Trondheim, 2004.
  43. Martin Schwarz: Corneliu Codreanu and the New European Empire According to Julius Evola. http:// www.juliusevola.it/risorse/template.asp?cod=368&cat=ART&page=6 (2013-04-02)
  44. Julius Evola: The Tragedy of the Romanian „Iron Guard”: Codreanu. http://thompkins_cariou.tripod. com/id15.html (2013-04-02)
  45. Mãrturie I. V. Georgescu – o discutie între Nae Ionescu si Corneliu Zelea Codreanu. http://www.miscarea. net/1-nae-info-bis.htm (2013-04-03)
  46. Dragoº Zamfirescu: Legiunea Arhangelul Mihail. Bucureºti, 1997. 97.
Kategória: Archívum  |  Rovat: -  |  Típus: -

Vélemény, hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Please type the characters of this captcha image in the input box

A kommenteléshez kérjük gépelje be a fenti képen látottakat! Ellenkező esetben elveszik kommentje.