Hová lépsz most, gondold meg, oh tudós, és minő dolgok tudója?, ha ezek ezt egy kicsit is sejtenék!, mormogta Isten, aki épp az emberiség egyes egyedeinek elhányt rongyain kereste az államellenes cselekedetek leplezett nyomait. Mert komor betűkkel, mint a téli éj, leírva áll a rettentő tanulság, gondolta nem kis büszkeséggel Isten, már csak azért is, mert ennek a tanulságnak megfogalmazásában volt azért némi része, talán a megalkotásában is, de hát ezek a teddide-teddodák még arra sem méltók, hogy a fejükbe plántálja a hála érzetét.

Semmit nem tisztelnek, főképp nem tisztelik őt, nem veszik észre, milyen kvalitásokkal rendelkezik, nem ismerik el a tudását, tapasztalatát, nem méltányolják a bölcsességét, a háta mögött kinevetik, ha előttük jár, kényesen fintorognak, elhúzzák az orrukat, mintha bűzcsíkot eregetne maga mögött. Amit egyébként ereget is, mert különös élvezet számára egy háromszobás, nagyfürdőszobás lakás új bérlőjeként szagfegyverkezésbe bocsátkozni. Értetlen és ártatlan tekintettel nézni, amint a másik privát szférájába lépve az menekülőre fogná,és belopózkodék a nép azon a napon, bemenvén a városba, mint lopózkodni szokott a nép, mely szégyenli magát, hogy a harczból elmenekült, de mivel jó nevelése s érzelgős tapintata tiltja a látványos szabadulást, ezért udvariasságot erőltetve magára marad inkább néhány szóra a kapukulcs használatáról, mitnemmond!, a duguláselhárításról vagy egyéb csacskaságokról.

Hogy míg nyomorra milliók születnek, néhány ezernek jutna üdv a földön, ha istenésszel, angyal érzelemmel használni tudnák éltök napjait, mormogta Isten, s próbálta kivenni a folyosóról beszűrődő hangokat. De szerencsére, csak a másik szomszéd köhögése hallatszott be, így Isten nyugodtan folytathatta a 3/e rendszabály foganatosítása előtti utolsó simításokat, a lakás lehallgatókkal való felékesítése előtti kisebb ellenőrzéseket. Öten lakják a lakást, három nő, két férfi, de Isten se ismeri ki magát, melyik melyikkel milyen kapcsolatban, néha úgy tűnik, a szőke férfi a szőke nővel, mintha olykor a folyosón is intim kapcsolatra utaló magatartást tanúsítanának, máskor ugyanez a nő a középbarna férfivel távozik, bár az sem kizárt, hogy a csaj valójában az egyik nő kedvese.

De Istent nem olyan fából faragták, hogy röpkekis idő elteltével majd ezekre az összefüggésekre rá ne jöjjön. És a konspirált lakást sem azért utalták ki számára, hogy a nem is kicsit viseltes, áporodott szagú ruhájában – mert miért e lom? szagáról ismerem meg az állatember minden bűneit – a babérain csücsüljön, meg kell tudnia mindent ezekről az elvetemültekről, akik minimum államellenes cselekmény elkövetésére szövetkeznek, különben nem laknának ennyien egy rakáson, mások által, egy-két vigyázó szemű szomszéd által is teljesen kétségbeejtően összevissza kapcsolati viszonyok között, pediglen ne vidd be a paráznanő bérét és az eb-bért az Úrnak, a te Istenednek házába akárminémű fogadás fejében; mert mind a kettőt útálja az Úr, a te Istened.

Isten sokszor bebizonyította már rátermettségét, nem volt kétkulacsos hálózati személy, viszonylag könnyen és gyorsan megutálta azokat, akikre ráállították. Lassan lépegetett a ranglétrán, egy nagy könyvet teleírt már igazán elképesztő szorgalomról téve tanúbizonyságot, miért e lom? hogy mint juh a gyepen legeljünk rajta? s léha tudománytól zabáltan elhenyéljük a napot?, az isten napját!, nemzet életét!, így vált egyre megbízhatóbbá felettesei számára, titkos megbízottként kezdte, a hálózat aprócska, kicsiny hangyatagjaként, aki elvi meggyőződésből vesz részt az együttműködésben, majd később titkos munkatárssá vált, a szervek hálózatának megbízható, büszke tagjává, aki magas fokú áldozatkészséggel, kezdeményezőleg csap bele a titkos együttműködések izzadós mancsába és a legbonyolultabb hálózati feladatok elvégzésére is alkalmas. Persze legédesebb vágyaiban az szerepelt, hogy egyszer majd rezidenssé neveznék ki, Uram! vágyódom a te szabadításod után, és a te törvényed nékem gyönyörűségem, a hálózat szupertitkos munkatársává szeretett volna válni, aki bizony már arra is alkalmas, hogy a legmagasságosabb hálózati személyek egy csoportját vezesse, amolyan felügyelő személy. Óh, édes álmok makraméja!, vágyak összevisszaságának subája!

De addig persze keményen kell dolgozni, írni erősen, mert erény van írva e lapon; de egykor zsivány ruhája volt, fülelni, különösen most, hogy Isten ezt az igen komoly megbízatást kapta. Ezek a társadalommal szembenálló, lázadó természettel megvert, szabadosságban feredőző fiatalok, s amott?, az ártatlanság boldog napjai egy eltépett szűz gyönge öltönyén, vagy egy dühös bujának pongyoláján, akikhez tényleg csak egy kis belső vizslatásra ugrott át, épp csak pár percre, azért darabkát lecsípett az asztalon felejtett, kissé száradásnak indult kenyérből, belekóstolt a kint hagyott szalonnába, mert a füstölt szalonna összeköt, s már ott sem volt.Tényleg, amint betette az ajtót, tüstént munkához látott, rögvest a könyvéhez ült a röplátogatás után, ezek a nyavalyás lázadók, akik épp Isten frissen kiutalt, gépi perzsás, szép subás lakásával szemben tanyáznak, és ezt a tanyázást a szó szoros értelmében kell elképzelni, szemben és – a lakás különösen jó helyzeti adottságai miatt – az egyik szobával határos oldalon, szóval ezek az ifjúságuk büszkeségében fürdőző, tapicskáló, dagonyázó vadak, ezek a bulikkal viselős estéket okoskodva kihordók, ezek a számlálhatatlanul sok vendéget fogadó bárcás nyulak, ezek a házasságon kívüli kapcsolatok mocskában nap mint nap megmártózó állatok,mert a parázna asszony miatt jut az ember egy darab kenyérre, és más férfi felesége drága életet vadász!, ezek a baszófertelmek, ezek az éjjeli partizók, ezek a morális kérdéseket feszegetni nem szégyenlő züllöttek, ezek az amorális társasjátékokkal szórakozó fékeveszettek, a mindenre rákérdezés bűnbanditái, ezek a mindent kritikával illető destruktívak különösen veszélyt jelentenek a társadalomra, és itt a törvény – véres lázadók, hamis bírák és zsarnokok mezéből fehérre mosdott könyvnek lapjain, emitt a gépek s számok titkai!, de a kik a ruhát elszaggaták, hogy majd belőle csínos könyv legyen, számon kívül maradtak: Ixion bőszült vihartól űzött kerekén, örvény nyomorban, vég nélkül kerengők, az őrült ágyán bölcs fej álmodik; a csillagászat egy vak koldus asszony czondráin méri a világokat: világ és vakság egy hitvány lapon!, ezeket nem szabad hagyni elszaporodni, ahogy a gondolataik írmagját, a tetteik – a tetteik micsodáját?, Isten itt nem találta a megfelelő szót, abbahagyta a kemény munkát és rágyújtott. Vajon naponta hány oldalt kell előállítania, hogy minél tovább megtarthassa a lakását. Vajon hány cédulát, a tégla-számot le ne szállítsátok; napjában a napi munka meglegyen, aktát és kisebb feljegyzést kell az asztalfiókokba rejteni, hogy az összes fontos elem bekerülhessen a nagy mű építményébe? És vajon meddig tudja a hivatalt elég információval etetni ahhoz, hogy ne unjanak rá?, s főképp milyen elánnal, milyen stílusban fogalmazzon ahhoz, hogy egyszer majd kiemelkedjék. Legyenek zaklatottak a sorai, szenvedélyesek?, vagy inkább hűvösek, távolságtartóak?, olykor szedje versbe?, azt megerősítésnek vagy tréfának vennék?, miképp tudassa az általa írt gigászi mű, a nagy könyv világra szóló mivoltát, mikor, milyen körülmények között ébredhet a káprázatos napra, amikor mindenki ráeszmél a valós kiválóságára, amikor majd megtörténik, amire vágyik és akár hálózati főnöknek is megteszik? És kik lehetnek még ráállítva erre a lakásra, ha a másik szomszéd esetleg nem, akkor mégis ő van kulcspozícióban, neki juthat a kulcsszerep, ő itt a fő alak, a főszereplő, neki íródnak ebben a történetben a legfontosabb szavak, álmodozott tejcsöppös szájú kisgyermekként Isten.

Egyébként is kedvelte az álmodozást, különféle édes helyzetekben képzelte el magát, az csak az egyik kedvence volt, hogy ledobja magáról koszlott énjét, fertelmes szagvilágát, fürdőt és új ruhát vesz, s elcsábítja a legszebbik szomszédot, a hit a reménylett dolgok valósága, feküdt a kanapén és hol az egyik, hol a másik szomszéddal képzelte el különböző érdekesebbnél érdekesebb, izgalmasabbnál izgalmasabb helyzetekben a lepedőakrobatikát, végy cziterát, járd be a várost, elfeledett parázna nő; pengesd szépen, dalolj sokat, hogy így emlékezetbe jőjj!, aztán ha erre ráunt, pillanatra híres sportoló lett, úszó, aki minden számban, rövid- és hosszútávon, gyorson, mellben, pillangóban és háton is nyer, aztán mű-, majd toronyugróként hozott össze valami káprázatos kunsztot, olyan ugráskombinációt, amilyet még senki soha nem produkált, szaltók, Auerbachok és csavarok repkedtek a víz felett, Isten A-, B- és C-korcsoportban is megmérte tudását, mindig maximális pontszámot teljesített és flitteres csodálattal telítődött körötte a levegő. Isten teszemazt szinkronugrásban sose tette próbára magát, csapatsportok sikereire se vágyott, kit is képzelt volna maga mellé, ki lehetett volna olyan nagyszabású teremtmény, aki soha ugrást el nem vét, akinek minden labdája célba ér, akivel élmény az evezőcsapás, aki mindent tökéletesen kivitelez. Ha elunta a vizet, lenyomott egy pazar futóversenyt, a startpisztoly alig dördült el, máris a célszalaghoz ért, majd téli sportra váltott, lesiklásai után büszkén és mosolyogva állt a dobogó legfelső fokára, aztán átvett egy-két kémiai és fizikai Nobelt, matematikai Abelt, megköszönte a harmadik felvonás utáni tapsvihart, a csillagokat a hazáért, a békéért az apró csecsebecséket. Ha az egész tornasorral végzett, leült az újonnan szerzett lakás agyonlakkozott íróasztalához, beleszippantott az áporodott, füstös levegőbe, megszagolgatta nem túl vonzó, ápolatlan bőrét és a valóság hidege átsegítette a nehézségeken. Újra tudta utálni a világot, új düh ébredt benne és a régi vágyak újra újként jelentkeztek. Szép jelentést akart írni, mélyet és megrázót, a múltról és a jövőről egyként sokat mondót, hogy végre titáni könyv legyen a rabnép s gyávák köntöséből, s a szabadság és a hősi kor beszélje benne nagy történetét. Isten a saját fontosságába vetett hitétől két papírzsebkendőnyire meghatódott, felnézett az asztala felett a falra applikált, gyönyörű, tüzes, sárga alapon pirossal csomózott, feketeszemű, subázott pulikutyájára, édes, piros puli sárga mezőben, majd újra rátalált a motivációjára, hogy továbbírja a magára vállalt művet, írt a szomszédság feltételezett kapcsolathálójáról, arról, hogyan viselkedhetnek ezek a munkahelyeiken, micsoda csalások és árulások hegyein és völgyein kell átkelniük, hogy ezt a rút kettős életet, a kint vállaltat és a lakásban folytatottat vinni tudják: hűség, barátság aljas hitszegők gúnyáiból készült lapon regél, irtózatos hazudság mindenütt!, az írt betűket a sápadt levél halotti képe kárhoztatja el!, idézte maga elé a kedvelt, s a helyzetre szerinte igencsak illő sorokat. Ám nem idézgetett tovább, munkálódott inkább, hogy napról napra tekintélyesebb, megbecsültebb szakemberré válhasson, mindent észrevenni és kifigyelni!, hogy övé lehessen az elismerés és az érdem!, a subakutyán kívül csak ez lobogott szeme előtt, ez a cél vezette, ezt akarta megkapni, meg a hűtőből nemrég kivett és az íróasztal sarkára tett, kislábosnyi meggémberedett csirkenyesedék-pörköltet, amit azon hidegében be is falt.

Basznak, már megint, basznak, mint a nyulak, de ki kivel, milyen összeállításban és mi célból, és miért épp ők, morogta Isten, mi vezeti őket, mi szándék vezérli az estéiket, erről odakanyarított egy hosszabb fejezetet, egy összetett, éleslátó megfigyelésekkel teli gondolatfutamot, melynek alaptézisei abban foglalhatók össze, hogy nyilván államellenesség búvik meg e mögött is, a zárt közösség és a társadalmon kívüliség megőrzése mindenáron, a vágy arra, hogy indiánok lehessenek, és ne kelljen vegyülniük senki mással, amit ha csak így itt ötöcskén, magányukban terjesztenének, bocsánatos bűn volna, de itt vannak az állandó bulik, a hangos összejövetelek, a táncnál persze az ördög húzza a hegedűt, és Istennek természetesen végig fülelnie kell, egy percre sem lankadhat el a figyelme, akkor már jobb a nyökögések, elélvezések kiszűrődő neszei és hangjai között biztosítani az államot a biztonságos működésről, arról hogy a fennen uralkodó és fényeskedő rend márványoszlopai sziklaszilárdak és megdönthetetlenek. Tartsátok meg azért a mit én megtartani rendelek, hogy egyet se kövessetek amaz utálatos szokásokból, a melyeket követtek ti előttetek, és meg ne fertőztessétek magatokat azokkal. Én, az Úr, vagyok a ti Istenetek. Isten ezután a néhány hevesebb sor után a jövőépítéssel kezdett foglalkozni, egyrészt, mert a nagy könyv szerkezete épp ezt kívánta meg, másrészt, mert tényleg lépésről-lépésre, fokról-fokra pótolhatatlanabbá, végül, amennyiben ez is beteljesülhet, szinte teljesen nélkülözhetetlenné akart válni. Úgy irányítjuk a beszélgetést, adta az előzékeny, minden motívumra kiterjedő írásbeli tanácsot, okos használati útmutatót megbízóinak Isten, hogy kiderüljön, miért vannak ezek itt összezárva, szex vagy szabadság, szabad szex vagy szabadnak vélt gondolatok teszik közösséggé ezt a rendes külső szemlélő számára sánta, süket és vak egymás mellett élést. Ha a csoportosulás politikai arculatát egyértelműen nem sikerül tisztázni, mert konspirációs okok miatt a fedés kereteit nem léphetjük túl, akkor az életvitel elemeit kell vizsgálat alá vetni, írta egyre jobban belemelegedve a munkába Isten, a minél kevesebb kötöttséggel járó munkahelyeken való elhelyezkedés valós okait kell kideríteni, s ennek feltárásával könnyen lehet, hogy szinte magától előbukkan az ősmotívum. Országok rongya!, könyvtár a neved, de hát hol a könyv mely célhoz vezet?, hol a nagyobb rész boldogsága? – ment-e a könyvek által a világ elébb?, kérdezte magától kajánul Isten, majd folytatta az ihletett sorokat, ment, hogy minél dicsőbbek népei, salakjok annál borzasztóbb legyen, s a rongyos ember bőszült kebele dögvészt sóhajtson a hír nemzetére. Hát igen, jegyezte meg, így van!, felsandított a lángoló puli védő és ihlető lényére, s megjelent a szeme szürkés ernyőjén a vágyott kép, legyen béke, szabadság és egyetértés!, legyen, legyen végre már! De hát ledöntsük, amit ezredek ész napvilága mellett dolgozának?, a bölcsek és a költők műveit, s mit a tapasztalás aranybányáiból kifejtett az idő?, hány fényes lélek tépte el magát, virrasztott a szív égő romja mellett, hogy tévedt, sújtott embertársinak irányt adjon s erőt, vigasztalást.

Nevezettek, körmölte Isten, fiatal, magukat entellektüeleknek tekintő egyedekből álló laza csoportosulást hoztak létre, megteremtették az együttélés sajátos, már időtlen idők óta elítélendő formáját és nem bírá meg őket az a föld, hogy együtt lakjanak, mert sok jószáguk vala, és nem lakhatának együtt, amely közös anyagi alapokon nyugszik és magában foglalja a teljesnek vélt, netán színlelt eszmei- és nézetazonosságot is, mely alapjaiban akarja megingatni a fennálló rendszert a mennyei együttműködési nyilatkozatával, az alaptörvénnyel és annak asztalával, valamint a tervhivatallal egyetemben. Hát olyan nehéz elfogadni a rendet, ami van?, amit tálcán kínálnak, csak le kéne emelni onnan, amit helyettük, értük teremtettek? Közéjük beépülő, külső ellenség erőteljes, permanens destruktivizáló hatásának tulajdonítható, rótta lelkesen a sorokat, hogy a csoportosulás a társadalmi renddel szemben folytonos ellenállást tanúsít, magatartásukban, életvitelükben egyértelműen felszínre kerültek a társadalmon kívüliséget bizonyító jegyek. Jaj nékem, mert olyanná lettem, mint a letakarított mező, mint a megszedett szőlő: egy enni való gerezd sem maradott; pedig zsengére vágyott a lelkem! Isten a megbízó – ügynökelmélet problémáiról kezdett el morfondírozni, az információs aszimmetriáról, a megbízó és a megbízott (azaz az ügynök) ellenkező érdekeiről, melyeket ellenőrzési rendszerek és motivációs hálók kidolgozásával lehet csak optimalizálni. De a jövő állandósággal kecsegtető zenéje beszüremkedésének Isten egy legyintéssel véget vetett, mondhatni elhárította, a jelen fülecskéje viszont ki volt téve a csapásoknak, a szemügyre vett csoport ugyanis az összejöveteleiken, táncos és tánctalanzenés bulijaikon, nemkülönben lépcsőházra is kihallatszó dialógusaikon ellenséges hangnemben bírál és szapul, akit csak lát és azt is, akit nem, Istent is, most is.

Isten újfent a megoldásokon kezdett töprengeni, előirányzatok és javaslatok fehér lábacskáit próbálta óvatosan becsúsztatni a szervek résnyire nyílt ajtain, imígyen bátorítólag sandítva hűséges, subázott, gombszemű ebére, előzetes ellenőrzés bevezetését és számos nagyszabású intézkedés foganatosítását tanácsolta, iskolarendőr és nemzeti dohánybolt, nemzeti italbolt, pék és hentes mennyei képe lebegett előtte. Mert akarta, hogy észrevegyék, hogy tehetsége végre elismerést és felismerést nyerjen, az el nem ismert érdem hősei, kiket – midőn már elhunytak s midőn ingyen tehette – csúfos háladattal kezdett imádni a galád világ, nem érdekelték és nem is érdekelhették Istent, a népboldogító eszmék vértanúi ők mind e többi rongykereskedővel, ez únt fejek – s e megkorhadt szívekkel, rossz szenvedélyek oktatóival ők mindegyütt, s ettől a gondolattól kifejezett düh töltötte el– a jók a rossz miatt – egy máglya üszkén elhamvadjanak?, de most tényleg, ő a dolgos, az iparkodó, a szorgalmas, ne jusson előbbre ezek miatt? A düh rossz tanácsadó, ám jó munkakedv-csiholó, Isten lángolni kezdett, kreativitása, problémamegoldó képessége az egeket nyaldosta, példának okáért, írta tüzesen, meglévő hálózati személyeket kell felhasználni a csoportosulás összetartó erejének, valamint az esetleges közös elképzeléseik kiderítéséhez. Ki kell terjeszteni több titkos megbízott hírszerző lehetőségét a csoport egyes tagjaihoz fűződő kapcsolatai kiszélesítéséhez. Ha a tmb-k foglalkoztatását kiterjesztjük – és itt érezte, amint elhatalmasodik rajta a „mi” érzete, hogy kezd közösséggé kovácsolódni benne az elszánás, hogy szinte már szeretet áramlik szét benne a feladat szépsége iránt, szerelemközeli tisztelet járja át, erősítsetek engem szőlővel, üdítsetek fel engem almákkal; mert betege vagyok a szerelemnek. Úgy érezte, lett valakije, hogy nincs már egyedül, az ügy megszépíti, kisimítja, üdébb lesz a lehelete is. Tégy engem mintegy pecsétet a te szívedre, mintegy pecsétet a te karodra; mert erős a szeretet, mint a halál, kemény, mint a sír a buzgó szerelem; lángjai tűznek lángjai, az Úrnak lángjai. Tehát, ha a csoporttal kapcsolatban álló személyeken keresztül történő információszerzést okosan irányítjuk, ez bűncselekményre utaló gyanúnk megerősítését vagy kizárását is eredményezheti. Ennek érdekében a csoport egyes tagjaival kapcsolatot tartó, illetve egy munkahelyen dolgozó egyéneket, pl. a Mennyei Pedagógus Kar tagjait operatív szakban meghallgatjuk, használati értéküket, jóra való hajlandóságukat és segítőkészségüket bemérjük, a beszélgetést úgy irányítjuk, hogy az esetleges további operatív foglalkoztatáshoz is felhasználható legyen.

Isten egyre lelkesebb lett, nem, nem hazafias alapon csinálta, legalábbis nemcsak, hanem is, nem is kényszerítették, nehéz is lett volna őt kényszeríteni, ezért aztán nem lehetett ellenálló, minek állt volna ellen, nem volt passzív se vagy közömbös, talán a túlbuzgó cím illett volna rá, ha bárki bármely cédulát rá akart volna aggatni. Tudta, van, aki kényszerből csinálja, mert a szerv megfenyegette, megzsarolta, megalázta, de ezt nem igazán értette. Hiszen olyan nagy dolgot kér a rend a megfigyeltektől? Nem, pusztán azt kéri, hogy fogadják el és tartsák is be a szabályokat. Aki ezt megteszi, semmi bántódása nem esik. Akkora kérés ez? Egyébként meg milyen remek dolog megfigyelni!, persze jól, kiválóan figyelni meg, kibogozni a szálakat, elhárítani a veszélyt, megtalálni az összefüggéseket. És mekkora öröm suhan át az egész igyekvő lényen, amikor megdicsérik egyes jól sikerült meglátásait, írásműve lényegi vonásait. Hogy a legalsó pór is kunyhajában mondhassa bizton: nem vagyok magam!, testvérim vannak, számos milliók; én védem őket, ők megvédnek engem. Nem félek tőled, sors, bár mit akarsz. Ez az, miért csüggedni nem szabad. Rakjuk le, hangyaszorgalommal, a mit agyunk az ihlett órákban teremt, igen! rakjuk le!, sose odázzuk el a lerakás óráit, mert az idő átírja az emlékeket, torzítja az elhangzott mondatokat, a tisztánlátást kezdi elhomályosítani a fontolgatás.

Együtt étkeznek, körmölte hát gyorsan, közös háztartás, írta, havonta bizonyos összeget adnak össze különböző kiadásaik fedezésére, vetette hanyagul a papírra, a külső szobában politikai kérdéseket beszélnek meg, erős áthallással, konokon s vakon bírálva pártunk és kormányunk politikáját. Elpolgáriasultak!, vonta le éles szemmel a következtetést. Vagy épphogy elpártolnak majd attól, ami polgári? Ödipusz-bödipusz, mindegy, fő, hogy szeresd, amit épp előírtak. Az akciót bűnügyi fedéssel hajtsuk végre, jött egészen lázba Isten, lehetőséget teremtetve a 3/e rendszabály alkalmazására és a konspirált házkutatás végrehajtásának biztosítására. A kulcsmintákat, írta, és egész beleremegett az izgalomba, bocsássuk a III/III–4 osztály rendelkezésére. Ha az intézkedések eredményeképp bizonyos bomlási folyamat megindulása tapasztalható majd, akkor a nyíltan végrehajtott rendőri információ szerzésével bizonyos mértékig újabb zavart kelthetünk,S ha összehordtunk minden kis követ, építsük egy újabb kor Bábelét, míg olly magas lesz, mint a csillagok, további bomlasztás érdekében URH járőr segítségével rendszeres esti ellenőrzéseket hajtunk majd végre a bejelentés nélkül ott tartózkodók felkutatása címén, amire törvényes lehetőséget biztosít a tömbmegbízott hangoskodás okán való többszöri kérése, hogy a közrendvédelmi járőrök avatkozzanak be, s ha majd benéztünk a menny ajtaján, kihallhatók az angyalok zenéjét, és földi vérünk minden cseppjei magas gyönyörnek lángjától hevültek.Ezeknek a beavatkozásoknak a segítségével pedig majdnem biztosan beevezhetünk a csoport felbomlasztásának biztos kikötőjébe, de ekkor se nyugodjunk még meg, menjünk szét, mint a régi nemzetek, és kezdjünk újra tűrni és tanulni. Ez hát a sors és nincs vég semmiben?, tette fel, szinte magának Isten, nincs és nem is lesz, míg a föld ki nem hal s meg nem kövülnek élő fiai, nyugtatgatta magát a válasszal, s azzal, hogy őrá is örökké szükség lesz a harcban. De az átsuhanó, véggel terhes gondolatba mégis elfacsarodott a szíve. Nem tudta, rágyújtson vagy egyen valamit magamegnyugtatásul. Hanetán mégis vége, akkor majd részünkről a munkát illik befejezni, sóhajtotta kétségbeesetten Isten, az összes anyagot az illetékes szerv rendelkezésére bocsátani, ettől elfehéredett. A sírás maszatos határára, majd széles folyójába tévedt, mikor céduláit összefoglalva külön leiratban jegyezgetni kezdett, oh nem, nem! a mit mondtam, fájdalom volt, bízni kezdett a munkája sikerében, szinte még abban is, hogy e díszes társaságot sikerül jó útra téríteni, hogy annyi elszánt lelkek fáradalma, oly fényes elmék a sár fiait a süllyedéstől meg nem mentheték!, hogy a társadalmunktól idegen megnyilvánulásaikat barátivá lehet tenni, az általánosan elfogadott normáktól eltérő viselkedésük a megszokott mederbe terelhető, de ez továbbra se nyugtatta meg Istent saját sorsa felől. Kiment kicsit a bejárati ajtó kisablakához, hátha akad valami személyforgalom. Semmi érdemi. A sírástól bedagadt a szeme, a dereka meg fájt az irodaszéktől, nyújtózkodott, belemarkolt a subakutyába, fogdosta, az ujjára tekerte a piros szálakat, összeborzolta a szőrét, a simításokból erőt merített, némi ébredő örömmel, bizalommal, és a jövőbeni hittel töltötte el az agyán végigsuhanó gondolat, miszerint a Mennyei Együttműködés Rendszere mindenki számára nyitott, egyaránt részesei a határon innen és túl élő halandók. Visszaült. Folytatta a munkát. Keresik a legkevesebb kötöttséggel járó munkalehetőségeket, amelyek számukra szabad mozgási lehetőséget biztosítanak, ellenségesen bírálják pártunkat és kormányunkat, azonképpen is nyilatkoznak meg, hogy még alig bír a föld egy zugot, egy kis virányt a puszta homokon, hol legkelendőbb név az emberé. A sírástól tagadhatatlanul kicsit taknyos lett a cédula, amin az állt, hogy konspirációs okok miatt a fedés kereteit nem léphetjük túl. Az [elfogadott normák] cédulájáról, hol a teremtés ősi jogai e névhez ’ember!’ advák örökűl,Istennek sikerült feláztatnia a könnycseppeket. Destruktívak, bomlasztóak. Rendben, de vele mi lesz, ha a csoport szétbomlik?, motyogta maga elé keserűen Isten az [elszánt lelkek] cédula tetejére borulva. Aztán elővette fényezett, jóságos, nem oly távoli tájakra szökő fantáziáit, a Mennyei Együttműködés Rendszere tehát mindenki számára nyitott, ismételte, sulykolta, véste jövője emlékezetébe, egyaránt részesei a határon innen és túl élő halandók. Lehetőség mindenki számára és elvárás mindenki felé, aki itt él, dolgozik és vállalkozik,kivéve aki feketén született, mert azt baromnak tartják e dicsők, s Isten képét szíjjal ostorozzák, pedig Isten olykor elidőzött azon, és nem győzte dicsérni magát, hogy elvben milyen megértő és píszí tud lenni minden teremtett lénnyel szemben, és persze nem akart igazságtalan lenni, de hiába erőlködött, egy teremtett kort nem tudott felidézni e hazában, amikor a másszín (s persze még mennyi minden, ami más) szülötteit ért ostor ne csattant volna a képén. Talán a tényleg távoli jövő képe kidőlt egy pillanatra emlékei kolbászból emelt kerítésén.

Isten elkeseredése viszont még a boldog jövő előképzelésével sem szűnt meg, mert mi van, ha mégsem lesz rá akkor majd szükség?, ha nem tudják hogyan fel-, illetve ilyenolyan céljaikra kihasználni?, ez némi további könnyezéssel járt, a [visszaszorítás], [bomlasztás], [felbomlás], [MER-szimpatizánsok], valamint a [társadalmi veszélyesség] cédulák kezdték feladni az ellenállást, az aktivizálódásra számítani kell, tevékenységük mélyreható felderítése, szükség szerint megelőző jellegű intézkedések megtétele céljából indokolt a bizalmas nyomozás bevezetése, amelyre külön javaslatot készítek… kezdetű feljegyzés papírja a könnyektől felkunkorodott. A cédulák – melyeken az ellenséges tevékenység folytatásáról, az operatív eszközök korlátozott használatáról, a jól időzített szignalizációról, nomeg a célszemélyek és legaktívabb kapcsolataik e-/postai küldeményeire irányuló „K” ellenőrzésről kellett volna beszámolnia Istennek – annyira ramaty állapotba kerültek, hogy Isten a veszteség láttán most már tényleg megpróbálta összekapni magát. Megcsókolta a piros subakutyust, orrocskáik egymásba fúródtak, a fonalkunkorok megcirógatták Isten pecsétes arcát. Kotyogójában főzött egy kávét, rádióján megigazította a laposelem gumiját, de végül mégsem kapcsolta be. Míg lefőtt a kávé, kicsit álmodozott inkább, bekapott egy csipetet a rezsón álló hideg, főtt kagylótésztából, ivott egy pohárral a kicsit barnás, tán vasas csapvízből, aztán a kész kávéjával beslattyogott, lefuttatta a megszokott tornasor egy részét, s újra munkához látott.

Rejtett, álló figyelést vetünk be a lakás személyforgalma ellenőrzése céljából, amelyet külső figyeléssel kombinálunk a személyazonosság megállapítása érdekében, írta nagy könyvébe Isten. Az ehhez a tematikához készült jegyzetanyag viszonylag szárazon megúszta az előző érzelmi vihart. A konspirált fotók készítésének kiskézitanácsadója pedig úgy fénylett Isten asztalán, mintha soha nem kellett volna tartania Isten kitörésének vízárjától. Kicsoda olyan Isten, mint te, a ki megbocsátja a bűnt és elengedi öröksége maradékának vétkét?! Nem tartja meg haragját örökké, mert gyönyörködik az irgalmasságban!, [a másik szomszéd bevonása, későbbi operatív felhasználás céljából] céduláját Isten már vígan hizlalta tovább, ahogy az e-adatgyűjtés mikéntjét is. Hasi görcse támadt, de hamar elmúlt, úgyhogy tovább rótta feljegyzései rációba mártott sorait egyrészt az ádáz csoport viselkedéséről, másrészt a külső figyelés fontosságáról, a nyílt rendőri ellenőrzés eredményességéről és arról, hogy mennyire halaszthatatlan volna a züllött csoport lakástelefonjára a 3/a rendszabály bevezetése, nem utolsósorban persze azért, mert akkor megint egyszer bemehetne a másik lakásba, átérezhetné a tilosban járás százszázalékos izgalmát, a legcsinosabb szomszéd illatát kicsit beszívhatná, hisz mi dolgunk a világon? küzdeni, és tápot adni lelki vágyainknak. Ember vagyunk, a föld s az ég fia. Lelkünk a szárny, mely ég felé viszen, s mi a helyett, hogy törnénk fölfelé, unatkozzunk s hitvány madár gyanánt posvány iszapját szopva éldegéljünk?Isten örömmel skandálta a sorokat, s bár az ember vagyunk részt kicsit kirekesztőnek találta, azért azt is némi megnyugvással idézte maga elé. Ahogy öröm s bánat egyesült egy pillanatra benne, egy új élet nyitányát hallotta felhangzani, mi dolgunk a világon? küzdeni erőnk szerint a legnemesbekért.

Az intézkedési terv végrehajtásáról operatív jelentést kell majd írni, sóhajtotta Isten, s megint erős szúrást érzett szívtájékon, hirtelen odakapott, nehogy valami baj legyen, ettől viszont a szúrós hónaljszagát elviselhetetlennek kezdte érezni. Mert persze a fürdőszobát azóta sem használta, de mégiscsak más, ha a lehetőséget magunkban, illetve a helyzetünkben hordozzuk, mintha feladatunk esetlegesen fogytán majd, tudjuk, hogy meg kell válnunk a komfort esélyétől. Mi lesz az átmenet két zavaros és zivataros évtizedében? És utána? Kellhet-e még ugyanúgy, lesz-e a hűségére még a mennyei hitvalláskor is ugyanakkora szükség? És különben is, mihez kezd majd, kihez tapad majd, kiből, kikből szívja majd az erejét, ki lesz Isten új tartótisztje a kétes megoldás után? Az operatív helyzet lényeges változása esetén külön javaslatot teszünk, írta le, de kit érdekel ezeknek a vadaknak az államcsínytevése, az ő jövője az érdekes, azért így szól az Úr Isten: most már haza hozom Jákób foglyait, és megkegyelmezek Izráel egész házának, s féltő szerelemre gyulladok szent nevemért,felállt, elindult a fürdőszoba felé, de megszédült. Vertigo-érzése volt, tudta, hogy a kilátástalanság rettentő mélysége szédíti, nincs egyéb baj, de ez is elég. Nem lehet rezidens, nem képes erre, idő sincs rá, hiába vágyja, és tudják ezt fönn is, egész életében mások gondolataiból építkezett, a másiktól tudott lelkesedni, tehet arról, hogy a másikat mindig csak falakon keresztül, a másikat követve, a másikról beszámolva érhette el? És mégis – mégis fáradozni kell, egy újabb szellem kezd felküzdeni, egy új irány tör át a lelkeken: a nyers fajokba tisztább érzeményt s gyümölcsözőbb eszméket oltani, hogy végre egymást szívben átkarolják, s uralkodjék igazság, szeretet, folytatta Isten a pozitív gondolkodást, nem szabad mindig a jövőn siránkozni, hisz akkor már most sem megy úgy a feladatvégzés, ahogy kell, s elszakítják ehhez a csodás munkához kötő köldökzsinórt. Bomlási folyamat ellenőrzése és operatív elősegítése, napi mozgás és dekonspiráció megfigyelése, nemkülönben a házban folyó személyforgalomé, a züllött, rosszul öltözött, zömében elhanyagolt külsejű elemek lakásból való ki- és beáramlásának pontos jegyzése, majd fátyolozás. S ha a látogatottságban való rendszerességben fokozatos csökkenés tapasztalható, akkor. Isten itt megint elcsuklott, sebesebben vette a levegőt, tömpére rágott, mondhatni, valahaivörös körmű keze cigaretta után kapott, még leírt valamit a technikai úton nyert adatokról és az esetleges kedvező irányú változásról, majd újabb érzelmi vihar elé nézett, még nem tudta, hisztériája mit fog elé lökni, sírás vagy nevetés lesz a vége, de hát amúgy se volt könnyű sora, a nehéz napokon meg kifejezett pokol volt kiszolgáltatva lenni a hullámzásainak. De szerencsésen a hullám hátára veckölődött, s kissé önelégült, de a munkájára és tetteire mindenképp büszke lény gondolatai futottak át pávás agyán, előttünk egy nemzetnek sorsa áll, ha azt kivíttuk a mély süllyedésből, s a szellemharcok tiszta sugaránál olyan magasra tettük, mint lehet, mondhatjuk, térvén őseink porához: köszönjük élet! áldomásidat, ez jó mulatság, férfi munka volt!

Férfi?, a benne lobogó vágy erősebb lett a kétségbeesésnél, könnyei még koszcsíkot húztak elhízott arcán, de már rámosolygott a jövőre, az élet él és élni akar, gondolta, és rájött, e fontos megbízatás után is nyitva áll számára a világ, új élet, új feladatokkal. A régit elfelejti, lecseréli egy újjal, és abban egy még újabb életet, egy gyermeket fog a világra hozni, az asszony mikor szűl, szomorúságban van, mert eljött az ő órája: de mikor megszüli az ő gyermekét, nem emlékezik többé a kínra az öröm miatt, hogy ember született e világra. Senki nem fog emlékezni, és senki nem fogja emlékeztetni a múltjára, lesz néhány szerencsétlen a szaktársak közül, akiket kidob majd a gép, néhány megnyomorítottat felkínálnak koncnak, és az agóra ítéletet mondhat róluk, életviteli tanácsokkal látják majd el őket a morális álmodozók, és lesz néhány olyan is, akinek rejtett életére mégis fény derül, de amit eddig ő teremtett, arra egyszerűen ráírják majd: zúzható. Elképzelte domborodó hasát, lepergette maga előtt az aprócska jövevény tiszta, makulátlan, jövendő létét és már nem is bőgött. A bekapcsolatlan rádióból hallani vélte a hangot: „szilárd meggyőződésünk, hogy a Mennyei Együttműködés Rendszerében megtestesülő összefogással képesek leszünk megváltoztatni jövőnket, erőssé és sikeressé tenni hazánkat. Ez a roppant erőket felszabadító összefogás minden embert, legyen bármilyen korú, nemű, vallású, politikai nézetű, éljen bármely pontján a világnak, nagy reményekre jogosít, és hosszú évtizedek után megadja a lehetőséget, hogy végre megvalósíthassuk saját céljainkat”. Ezek a gondolatok ünnepélyessé tették. Talán mégis szükség lesz rá. Újra értelmet nyerhet a védelem új baszófertelmek ellen, az éjjeli partizók, a morális kérdéseket feszegető züllöttek, az amorális társasjátékokkal szórakozó fékeveszettek, a mindenre rákérdezés bűnbanditái, a mindent kritikával illető destruktívak újfent különösen veszélyt jelentenek majd a társadalomra. Biztos biztosítani kell az új álomállamot is a biztonságos működésről. Komoly megfontolásokkal tette le a tollát, ránézett kicsit vaskos, ölelést még sose próbált karjára, lerágott, néhaivörös körmére és csöppet elbizonytalanodott. De új erőt pumpált magába. Még alig múlt. Még akármi. Még minden lehet.

Erre tesszük fel életünk most következő éveit.