GYÖNYÖR

Az élet feslő friss virága
Komor rabságban hervad el,
S az ifjúság illó világa
Nyom nélkül, búsitón hagy el.
A perctől, mikor megszülettem
A hamvas ifjú évekig
Nem volt öröm vágyó szivemben,
S édes gyönyör se boldogít.

Az élet ajtajában álltam,
S szomjan tekintett szét szemem:
„Ott, ott!” – véltem, s gyönyörre vágytam,
De képzelet játszott velem.
Arany szárnyán lebegve, szállva
Zsengén, gyönyörűségesen
Ifjú szerelmem kósza árnya
Suhant el fájón, édesen.

Utána mentem… mindhiába,
A vágyott célt nem értem el!…
A boldogság tündérvilága,
A perc mikor jön értem el?
A sok borongós ifjú évre
Mikor dereng fel már a nap,
S jön-é mosolygó társ, ki végre
Betündökölné utamat?

1816

A HARC, A KARDCSÖRGÉS KEDVES NEKEM

A harc, a kardcsörgés kedves nekem,
Mióta élek, ily hírnévre vágyom;
A háborús mulatság kedves álmom,
S ilyen haláltól nem féltem sosem.
Ki ifjuként szabadságért epedve
Még szemtől szembe nem látott halált,
Az izgalomra még sosem talált,
S nem méltó rá, hogy szépasszony szeresse.

1820

MONDD, MEGBOCSÁTOD-É ÖRÜLT SZÍVEM

Mondd, megbocsátod-é őrült szivem
Bolondos izgalmát, féltékeny álmát?
Hiszen szeretsz: mért van, hogy szüntelen
Ijesztgeted képzelmeim világát?
Ha hódolók csoportja vesz körül,
Miért van az, hogy annyi boldog ember
Mind téged áhít, téged néz, s örül,

Ha rátekintesz ábrándos szemeddel?
Lenyűgöztél, tied szívem s agyam,
De látod esztelen, fájó szerelmem
S nem bánt, hogy én fásultan és leverten
Bolyongok csak közöttük egymagam,
S lassan megsemmisít gyilkos magányom;
Nem szólsz, nem intesz… lelketlen barátom!
Ha távozom, féltőn, szerelmesen
A pillantásod nem kísér sosem.
Ha egy szép hölgy kétértelmű szavával
Megszólít engem, nem gyötröd magad,
Nyugodt vagy: tréfásan feddő szavad
Megöl, nem ád vigaszt szerelmi vággyal.
És mondd: örök dühödt ellenfelem
Ha olykoron kettesben lát velem,
Miért köszönt olyan huncut-vidáman?
Ki ő neked? Áruld el, mondd ki bátran,
Milyen jogon sápad s irigykedik?
És koraesti illetlen időben
Anyácskád nélkül, lenge öltözékben
Mért engeded be, ha megjelenik?,
De hisz szeretsz… Ha átfogom a vállad,
Lángolsz te is! A csókod, kedvesem,
Olyan tüzes! S ha szólsz szerelmesen,
Minden szavadból lelked fénye árad!
Csupán nevetsz a gyötrődésemen;
De hát szeretsz, megértelek, te drága.
Kérlek, ne játssz kegyetlenül velem!
Nem tudhatod, mily kedves vagy nekem,
Nem tudhatod, mily kín szerelmem ára.

1823

VISSZHANG

Ha erdő mélyén valahol
Vadállat bőg, kürt hangja szól,
Vihar dühöng vagy lány dalol,
A légen átA lelked nyomban válaszol,
Visszhangot ád.

Ha hallod villám robaját,
Süvöltő fergeteg zaját,
Vagy pásztorok hívó szavát,
S rá is felelsz,
Költő!… Visszhang helyett saját
Magadra lelsz.

1831

***-HOZ

K***

Nem, nem, nem tehetem, nincs merszem, nincs hitem
Átadni most magam szerelmi mámoromnak;
Rég várt nyugalmamat szigorral őrizem,
S a vérem esztelen, vak hévtől nem loboghat.
Szállj messze, szerelem; de mint egy ritka kegy,
Miért nem foghat el a gyorsröptű merengés,
Mikor váratlanul ellejt előttem egy
Szűztiszta, ifjú és mennybéli szép teremtés,
Ellejt, s tovább suhan?… Hát nem szabad nekem
Borús gyönyörrel és bús vággyal nézni egyre,
Irigy szemmel, mohón követni, s csendesen
Bő áldást kérni és mindent a szép gyerekre?
Szívből kivánni mind, amit csak nyújt a lét,
Nyugalmat és derűt, sok boldog, ifjú évet,
Mindent – s hogy egykoron a kedves tünde lényt
Egy ifjú boldogan nevezze hitvesének.

1832

ELÉG, PAJTÁS, ELÉG!

Elég, pajtás, elég! A szív nyugtot kivánna, –
Nap napra múlik el, s óránként eldobálja
Pár morzsáját a lét, s mi, látod, úgy vagyunk,
Szeretnénk élni még, s szép lassan meghalunk.
Nincs boldogság sehol, de van nyugalmas élet,
Álmomban látok egy rég áhított vidéket,
Fáradt rabként szivem szeretne szökni már
E békés tájra, hol munkás gyönyört talál.

1834

FORDÍTOTTA GALGÓCZY ÁRPÁD