Isteni Színjáték

30. ÉNEK

(A Menny, azaz Empyreum)

AZ ÉGBOLTOKON TÚL

Eltűnik a Pont a gyűrűkkel

Úgy hatezer mérföldnyi messzeségben 1
izzik a délidő, s a mi világunk
árnyéka csaknem vízszintben vetül;
ekkor az ég sötétjében, fölöttünk 4
egy-egy csillag kezdi elveszteni
a fényét, már nem látjuk idelentről,
s amint a Nap legfényesebb cselédje 7
közeledik, az ég lassan lezárja
a lámpásait, a legszebbet is.
Így tűnt el fokról-fokra énelőlem 10
a körtánc s benne középen az izzó,
szemet-legyőző Pont, melyet körülzárt
látszólag mindaz, amit ő körülzár. 13
S mert nem volt néznivalóm, s mert szerettem,
Beatricére tért vissza szemem.

Beatrice isteni szépsége

Ha mindazt, amit eddig róla mondtam, 16
egyetlen dicshimnusszá összegyúrnám,
ezúttal az se volna már elég.
Oly szépet láttam, mely emberileg 19
fölfoghatatlan; talán mindenestül
csak Teremtője látja e tökélyt.
Elismerem hát vereségemet: 22
komédia- vagy tragédiaköltőt
így nem győzött le soha még a tárgya;
mert mint a napfény a gyönge szemet, 25
úgy bénítja meg édes mosolyának
fölidézése elmém működését.
Attól a naptól, mikor őt először 28
megpillantottam, e mostani képig
követni tudtam szépségét dalommal;
de most már le kell arról mondanom, 31
hogy versbe foglalva tovább kövessem:
művészetem itt elérte határát.
Átengedem hát: kürtölje világgá 34
erősebb hangszer az én trombitámnál,
mely nehéz dolgát lassacskán lezárja.

Felszállás a Mennybe (az Empyreumba)

Mint vezető, ha munkája lezárult, 37
szólt s intett Beatrice: „Már kijöttünk
a Legnagyobb Testből a Tiszta Fénybe;
e fény: eszmei, telve szeretettel; 40
szeretni az igaz Jót: ez gyönyör,
gyönyör, mely minden másnál édesebb.
Itt meglátod majd a Paradicsom 43
két seregét; egyiket oly alakban,
melyben Ítéletnapkor látjuk őket.”
Ahogy váratlan villám elveszi 46
látásunk erejét s a legerősebb
tárgyak sem tudnak hatni a szemünkre,
úgy áradt eleven fény körülöttem 49
és izzó ragyogású fátyolával
bebugyolált, hogy már semmit se láttam.
„A Szeretet, mely békét ad a Mennynek, 52
mindenkit így köszönt, és így segít,
hogy hozzáeddze lángjához a gyertyát.”
Alighogy fölfogtam e szavakat, 55
érezni kezdtem, hogy növök fölébe
saját szokásos képességeimnek,
és olyan új látóerőre gyúltam, 58
hogy bármely kristálytiszta ragyogás
szememnek nem lett volna túl erős.

A fényfolyó

És láttam egy fényből levő folyót: 61
ragyogva izzott két partja között,
hol tavasz virult csodás tarkaságban.
Szikrák szökelltek ki a fényfolyóból 64
s mindenfelé a virágokba ültek,
mint rubinkövek arany foglalatba;
aztán az illattól megrészegülve 67
a csodás hullámba lebuktak újra.
Ha elmerült egy, pattant ki a másik.
„A nemes vágy, mely sürgetőn tüzel, 70
hogy értsd, amit látsz, annál kedvesebb
a szememben, minél nagyobbra duzzad!
De előbb innod kell ebből a vízből, 73
hogy aztán olthassad nagy szomjadat” –
így beszélt hozzám lelkem szemefénye.
„A folyó – mondta – és az ékkövek, 76
mik ki-be ugranak, s a víg virágok:
valójuknak csak elő-árnyai;
de ne úgy értsd, hogy tökéletlenek: 79
inkább tenálad van még a hiba:
még nem látsz elég magasrendűen.”

Dante szeme „iszik” a folyóból

A csecsemő, ha messze túlaludt 82
szokásos óráján, nem keresi
ajkával sebesebben a tejet,
mint ahogy én hajoltam le a vízhez, 85
mely boldogítóan ott hömpölyög,
hogy szememből még jobb tükröt csináljak.
És mihelyt a szempillám peremével 88
ittam belőle, láttam: a folyó
hosszú szalagja körré alakul.
Aztán, mint amikor álarcosok 91
levetik idegen külsejüket
és másnak látszanak, mint eltakarva,
úgy váltak előttem még boldogabbá 94
a szikrák s virágok; egyszerre láttam
ténylegesen az ég két seregét.
Ó, isteni fény! Jóvoltodból láttam 97
az Igaz Királyság diadalát;
adj erőt elbeszélni, amit láttam!
Ebben a fönti fényben a Teremtőt 100
azok a teremtmények nézhetik,
akiknek ez a béke: látni őt.
Körkörös módon terjed ez a fény, 103
olyannyira, hogy a kerülete
bő öve lenne még a Napnak is.
A fénysugár, mely mindezt létrehozza, 106
az Első Mozgó külsején törik meg
(mely ebből veszi az életerőt).

A Rózsa

És mint egy domb, mely büszkén tükröződik 109
a lenti vízben s ott nézi magát
zölddel és virágokkal gazdagon,
úgy tükröződött a fénytó körül 112
sok ezer lépcsőfokon sok-sok ember,
akik a Földről ide visszatértek.
S ha a legalsó lépcső ennyi fényt 115
gyűjthet magába, mily hatalmasak
e Rózsa messzi, külső szirmai!
De tekintetem nem járt tévelyegve 118
széltében-hosszában: egyszerre láttam,
hogy mennyi s milyen örömökből áll;
ott nem számít már se »közel«, se »távol«: 121
ahol közvetlenül kormányoz Isten,
a természet törvénye már nem úr.
Az örök Rózsa szirom-sorai 124
egymáson nyílnak, illattal dicsérve
az örök tavasz Napját; s most bevitt
úrnőm a Virág sárga közepébe. 127
(Én hallgattam, bár kívántam beszélni.)
„Nézd – szólt – a fehér ruhás tömeget!
Nézd városunkat, milyen terjedelmes! 130
Nézd székeinket: szinte mind betöltve,
már kevés embert várunk ide föl.

VII. Henrik és a pápa

A nagy székbe (amelyre felfigyeltél 133
a fölébe tett korona miatt),
előbb, mintsem te ennél lakománkon,
a nemes Henrik császár lelke ül; 136
ő rendet tenni jön Itáliába,
amikor az még nem lesz erre készen.
A vak mohóság a ti bajotok, 139
olyanok vagytok, mint a kisgyerek:
majd’ éhen hal, de ellöki a dajkát.
És Isten bíróságát olyan elnök 142
vezeti majd, ki nyíltan és titokban
más-más utat követ Henrik ügyében;
de Isten nem tűri meg őt sokáig 145
a Szentszékben; oda fog lezuhanni,
hol Simon Mágus szenved; s érkezése
az Anagni-belit mélyebbre nyomja!” 148

33. ÉNEK

(A Menny, azaz Empyreum)

DANTE MEGLÁTJA ISTENT

Bernát fohásza Máriához

„Szűz és anya, saját fiad leánya! 1
Alázatos és legdicsőbb teremtmény!
Célpont, amelyet örök terv kitűzött!
Te tetted emberi természetünket 4
olyan nemessé, hogy Létrehozója
megengedte, hogy létrehozzad őt.
Méhedben gyúlt föl az a szeretet, 7
amelynek melegétől e Virág
az örök békében ím kivirult.
Itt fönt a szeretet napként világló 10
fáklyája vagy; a halandók között,
lent, élő forrása vagy a reménynek.
Úrnőnk, oly nagy vagy, oly hatalmú, 13
hogy aki kegyet remél s nem keres meg,
az szárnyak nélkül próbál meg repülni.
Nagy jóságodban nemcsak azt segíted, 16
aki megkér, hanem nagylelkűen
a kérésnek sokszor elébe mész.
Te irgalmas vagy, te szánod a bűnöst, 19
te bőkezű vagy; tebenned van együtt
a teremtmények minden szép erénye.
Itt ez az ember, aki a világ 22
legmélyebb gödrétől kezdve fokonként
végignézte a lelkek életét:
hozzád fohászkodik, légy most kegyes, 25
töltsd el erővel, hogy tekintetét
a végső üdvre rá tudja emelni.
És én, ki jobban kívánom neki, 28
hogy lásson, mint kívántam önmagamnak,
könyörgök (s tán nem hasztalan könyörgök):
imáiddal űzz el minden ködöt 31
halandó szeméről, hogy neki is
megmutatkozzon a Legfőbb Gyönyör!
És kérlek, Királynő (hiszen neked 34
minden lehetséges): őrizd meg épen
az érzékeit e látás után,
óvd őt a saját ösztöneitől; 37
lám, Beatrice s minden szent az égben
imára kulcsolt kézzel könyörög!”

Az Istennek kedves, drága szemek 40
a beszélőn pihentek, így mutatták:
a buzgó imát szívesen fogadja;
majd elfordult s az Örök Fénybe nézett, 43
ahová semmiféle más teremtmény
ilyen tisztán nem tud tekinteni.

Tisztuló látás – tűnő emlékezés

És én, ki vágyaim teljesülését 46
már közel éreztem, szükségszerűen
egyre nagyobb kívánsággal lobogtam.
Bernát most rám mosolygott és jelezte, 49
hogy nézzek föl; de én magamtól is
úgy cselekedtem, ahogy ő kívánta,
mert tekintetem egészen kitisztult 52
s kezdett a Magas Fénybe behatolni,
amelynek sugara merő Igazság.
Látásom ettől fogva több s nagyobb volt, 55
mint amit elbír az emberi nyelv,
s az emlékezet innen visszahőköl.
Mint aki álmot lát, de ébredéskor 58
csak az marad meg benne, amit érzett,
s a többit nem tudja visszaidézni,
úgy vagyok én, mert szinte minden eltűnt 61
a látottakból, csak az édes érzés
egy-egy csöppjét ízleli még a szívem.
Így veszti formáját napon a hó, 64
így szóródtak a szélbe a Sibylla
falevelekre írt jóslatai.
Ó, Magas Fény, mely így fölébe szállsz 67
halandó elménknek! Adj vissza, kérlek,
egy kicsit abból, ahogy láttalak,
és tedd a nyelvemet olyan erőssé, 70
hogy ragyogásodból egy villanásnyit
adhassak át a jövő emberének!
Ha némileg vissza tudnám idézni 73
s leírhatnék egy keveset belőle,
jobban megérthetik győzelmedet.

Az egybefűzött könyv

Az eleven sugár oly élesen 76
döfött belém, hogy ha elfordulok,
vakon tévelygett volna a szemem;
emlékszem, ezért lettem még merészebb 79
s kitartón néztem, míg tekintetem
a Végtelen Erővel egybeforrt.
Mekkora kegy volt, hogy bátor lehettem 82
az Örök Fénybe bámulni merően,
míg látásom végleg bele nem olvadt!
Láttam, hogy ott vannak mélyen a fényben 85
a szeretet által kötetbe fűzve
a világ szertehulló lapjai:
létezők, minőségek s viszonyok; 88
annyira egybeforrva, hogy szavam
csak derengését tudja visszaadni.
A világot egyben tartó csomó 91
formáját láttam; tudom, mert ma is
dagad a szívem, ahogy elbeszélem.
(Egy perc rám nagyobb felejtést bocsát, 94
mint huszonöt évszázad a kalandra,
mikor az Argó árnyát nézte Neptun!)
Így hát elmém feszült várakozásban 97
figyelt, csak szemlélt mozdulatlanul,
és látni vágyva egyre jobban égett.
Attól a fénytől olyan lesz az ember, 100
már nem is tudná rábírni magát,
hogy szemét más képre fordítsa el,
mert az a Jóság, mely felé törekszünk, 103
ott gyűlik össze; és kívül ezen
hibás az, ami itt tökéletes.

A három kör

A kevésről, amit őriz az elmém, 106
olyan ügyetlenül fogok beszélni,
mint anyja mellét nyaló kisgyerek.
Nem mintha egynél több kép látszana 109
az élő Fényben, melybe így meredtem
(hiszen Az mindig ugyanaz marad!),
hanem mert látásom egyre javult, 112
ahogy néztem: a változatlan kép
már mást mutatott változó szememnek.
A mennyei Fény tisztán létező 115
mélységében három kör tűnt elém:
három színük volt, de egy méretük.
Az egyik tükrözte a másikat, 118
mint dupla szivárvány; a harmadik
tűz volt, mely ebből is, abból is áradt.
Mily elégtelen minden szó! Erőtlen 121
a gondolathoz képest; bár az is
olyan, hogy „kevésnek” se mondanám.
Ó, Örök Fény! Magadban lakozol, 124
magad vagy értő és egyben megértett,
s értvén, mosollyal szereted magad!

Az Istenember

Az a körrajz, melyről fölfogtam én, 127
hogy tükrözött fényként Benned ragyog,
most, hogy szemem egy ideig figyelte,
a belsejében, a saját színéből, 130
a mi képünket látszott festeni,
s én néztem, végképp elmerülve benne.
Mint mértantudós, aki azt kutatja, 133
a kört hogy mérje meg, gondolkodik,
de a szükséges elvet nem találja,
úgy álltam én az új látvány előtt. 136
Látni akartam, hogy illeszkedik
a körbe az alak, hogy férnek össze;
de ehhez nem volt elég nagy a szárnyam. 139
Ám ekkor elmémbe belehasított
egy villám – és a vágyam teljesült.
A képzelőerő itt gyönge lett; 142
de már forgatta, nagy nyugodt kerékként
vágyamat s célomat a Szeretet,
melytől mozog a Nap s a csillagok.

FORDÍTOTTA NÁDASDY ÁDÁM

JEGYZETEK

1. Dante a Földön, Olaszországban álló ember szemszögéből írja le a hajnal közeledtét. Ha innen 7 órányira delel a Nap (kb. Kelet-Indiában), akkor itt még csak hajnali 5 óra van. – A Föld kerületét 20,400 mérföldnek (= kb. 30,000 km) vették, így a Nap óránkénti útja 850 mérföld (= 1200 km) volt, ezért számukra az „úgy 6000 mérföldnyi” utat kb. 7 óra alatt futotta be a Nap (6000:850 = 7,06). Az elképzelt megfigyelési ponton bő 1 óra múlva, 6 órakor lesz napkelte. (A Föld-kerület valójában 40,000 km, s a Nap óránként 1667 km-t fut be).

2. A mi világunk: a Földgolyó.

3. Árnyéka: a Földnek a világűrbe vetett árnyékkúpja, mely a Nappal ellenkező oldalon keletkezik. Amikor (egy óra múlva) a Nap fölkel, akkor – a földi megfigyelő számára – fénye vízszintesen érkezik, s így az árnyékkúp is vízszintes lesz.

4. Fölötted: a Földön álló elképzelt megfigyelő feje fölött.

7. A Nap legfényesebb cselédje: a hajnal.

9. Legszebb csillag: a Vénusz. Hajnalban ez tűnik el utoljára.

11–12. Körtánc és Pont: a kilenc angyalrendet és Istent szemléltető alakzat (Par. 28:14).

12–13. Értsd: a látványban a Pont volt a világ (a keringő gyűrűk) közepén, holott valójában ő (= Isten) van a világon kívül, ő zárja magába a világot.

28. Dante 9 éves volt, amikor Beatricét meglátta; ennek a mű írásakor már jó 40 éve.

35. Erősebb hangszer: az angyalok trombitája a Végítéletkor.

37. Lezárult: mivel innen már nincs tovább.

39. Legnagyobb Test: a Kristály-Égbolt, mert ez a világon a legnagyobb méretű tárgy (hiszen minden egyéb az ő belsejében van). – Tiszta Fény: a Menny.

44–45. Két sereg: az angyalok és az üdvözült emberek. Utóbbiakra vonatkozik, hogy ők itt a Mennyben már a feltámadás (= Ítéletnap) utáni, testes alakjukban láthatók. Ezt ígérte Szt. Benedek a Par. 22:61-ben.

46–48. Értsd: szemünk elkáprázik.

54. Gyertya: a frissen érkező üdvözült lélek.

64. Szikrák: az angyalok.

65. Virágok: az üdvözültek.

95/97/99. Mindhárom sor a láttam (olasz vidi) szóra végződik, talán hogy a dolog valószerűségét kiemelje.

96. Két csapat: az angyalok és az üdvözült emberek.

98. Igaz Királyság: a Paradicsom.

107. Első Mozgó külseje: a Kristály-Égbolt külső felszíne. Az Istentől érkező fénysugár ezen verődik vissza és szóródik szét a Mennyben.

108. Értsd: így képes az Első Mozgó az egész világot (mely a belsejében helyezkedik el!) éltetni és mozgatni.

113. Értsd: nagy, arénaszerű körkörös lelátón. Lent középen van a fénytó, ez felelne meg az aréna küzdőterének. – Ezen a lelátón annál értékesebb egy hely, minél följebb van!

114. Visszatért: üdvözült. Isten a születésünkkor mintegy leküldi a Földre a lelkünket, hogy bennünk éljen. Halálunk után – ha helyesen éltünk – lelkünk a Mennybe visszatér.

117. Dante meglátja, hogy az aréna voltaképpen irdatlan méretű rózsa, melynek szirmai képezik a lelátó egyes üléseit.

127. A Rózsa sárga közepe azonos a fénytóval (lásd fent 89 és 112).

130. Városunk: a Menny (szokták Mennyei Jeruzsálemnek is nevezni).

135. Értsd: még a te halálod előtt.

136. Luxemburgi VII. Henrik német-római császár (uralk. 1308–1313), akinek olaszországi hadjáratához Dante nagy reményeket fűz (lásd Par. 17:83), váratlanul meg fog halni, s így Olaszországban továbbra is káosz uralkodik.

138. Értsd: Olaszország még nem érett arra, hogy egy igazi császár alatt egyesüljön.

139. Ti: akik ellenzitek Henrik erőfeszítéseit egy erős központi hatalom bevezetésére.

142. Isten bírósága: a pápai udvar, úgy is mint joghatóság. – Elnök: V. Kelemen pápa (uralk. 1305–1314).

143–144. Kelemen látszólag támogatta Henriket, hogy vonuljon be Olaszországba s nyilvánítsa ki uralmát, de titokban elpártolt mellőle s akadályozta útját (lásd Par. 17:82).

145. Értsd: Kelemen csak egy évvel éli túl Henriket.

146. Oda: a Pokol Nyolcadik Körének 3. szennyrovatába, ahol a bűnösök sziklalyukakban állnak fejjel lefelé, s minden új érkező eggyel mélyebbre nyomja őket (lásd Pok. 19:82).

147. Simon Mágus: ókori varázsló, a „simóniának”, a szent dolgok pénzért való árusításának megtestesítője (Pok. 19:1).

148. Anagni [anannyi] (másként Alagna): VIII. Bonifác pápa szülőhelye. Bonifác volt Kelemen korrupt elődje. – Ezek Beatrice utolsó szavai a műben.

1. Mária szűzen szülte fiát, Jézust; viszont mint minden ember, Mária is Isten gyermeke.

3. Célpont: Mária, mivel Isten célja öröktől fogva az volt, hogy Fiát, Krisztust Mária hozza világra.

4–6. Értsd: olyan kiváló voltál, általad úgy megnemesedett az emberi természet, hogy Isten megengedte, hogy megszüld őt (Fiúisten, azaz Jézus Krisztus formájában).

7–9. Értsd: terhes lettél, megszülted az Istenembert (= Krisztust), aki irántunk való szeretetéből, önfeláldozásával megteremtette a Paradicsomba (= az örök békébe) jutás lehetőségét; a Rózsa akkor nyílt ki.

8. Virág: a Rózsa, hatalmas stadionra hasonlító hely, melynek „lelátóin” az üdvözültek ülnek.

23. Legmélyebb gödör: a Földgolyó középpontja, ahol egy barlangban Lucifer áll (Pok. 33).

35–36. Értsd: nehogy belevakuljon vagy beleőrüljön ezekbe a rendkívüli látványokba.

37. Ösztöneitől: a bűnös hajlamoktól, a rossz emberi tulajdonságoktól.

56–57. Értsd: alig emlékszem, de úgyse tudnám pontosan elbeszélni, amit láttam.

65–66. Sibylla: mondabeli görög jósnő, aki falevelekre írta jóslatait (Aeneis III. 441).

67–68. Az isteni fény nem vakít, hanem ellenkezőleg: a szemet magához edzi, további nézésre invitálja.

81. Végtelen Erő: Isten.

85–90. Ez az első kép, amit Dante lát Istenben.

88. A középkori skolasztikus filozófia alapfogalmai: ezekből áll a világ.
– létezők (= szubsztanciák, dolgok, lényegek),
– minőségek (= akcidenciák, tulajdonságok, járulékok),
– ezek viszonyai (= mód, viselkedés, habitus).
Dante tehát a világot látta Istenben úgy rendezve, ahogyan azt sosem értheti meg földi ember, aki csak egy könyv széthullott lapjaiból próbál értelmet csinálni.

92. Forma: ez a szó a korabeli filozófiában a dolgok létezési módját jelölte (lásd Par. 2:71).

94–96. Értsd: egy perc volt az iménti látvány, de már alig emlékszem rá, szemben azzal, ahogy 2500 év után is emlékszünk az Argó kalandjára (lásd Par. 2:16). Az Argó volt az első hajó a világon, s Neptun tengeristen a víz alól csodálkozva nézte a hajó árnyát, hiszen addig sosem látott ilyet. – Az Argó útja (ha volt valós alapja) Kr.e. 1200 körül lehetett, tehát valóban Dante előtt 2500 évvel.

115–120. Ez a második kép, amit Dante lát Istenben.

116. Három kör: a Szentháromság.

118. Egyik és másik: az Atya és a Fiú.

119. Dupla szivárvány: létező természeti jelenség (lásd Par. 12:10). – Dante hasonlata nem igazít el, hiszen a dupla szivárvány két íve különböző méretű (az egyiken belül van a másik), ő viszont a 117-ben leszögezte, hogy ezek a körök azonos méretűek.

119–120. Harmadik: a Szentlélek, mely az Atyától és a Fiútól származik; ezt tüzes körként látja Dante.

125–126. A Szentháromság titka, hogy Isten egy személy is meg három is egyszerre. Értő: az Atya. – Megértett: a Fiú. – Aki mosollyal szeret: a Szentlélek. („Az Atya ismer engem, és én ismerem az Atyát” – mondja Jézus; János evangéliuma, 10,15.)

127–132. Ez a harmadik kép, amit Dante lát Istenben.

127–128. A 118. sorbeli két körből ez az, amelyik tükrözi a másikat, tehát a Fiúisten köre.

131. Képünket: emberi alakot.

134. A kört nem lehet megmérni (azaz nem lehet olyan négyszöget szerkeszteni, amely adott kör területével azonos területű), mert a kör területét csak a p segítségével lehet kiszámítani, annak pontos értéke viszont megadhatatlan (végtelen tizedes tört), ezért nincs p oldalú négyszög. Sok régi tudós próbálkozott ezzel, ezt hívták „a kör négyszögesítésének”.

139. Értsd: nem volt elég szellemi erőm.

141. Értsd: csodás módon megértettem, hogyan lehet Krisztus egyszerre Isten és ember.

143–144. Értsd: testi-lelki működésemet mintegy birtokba vette, irányítani kezdte Isten, s ezzel vissza is adott a földi életnek.

Kategória: Archívum  |  Rovat: -  |  Típus: Levél 1

Vélemény, hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Please type the characters of this captcha image in the input box

A kommenteléshez kérjük gépelje be a fenti képen látottakat! Ellenkező esetben elveszik kommentje.