Balogh Attila – Versek

ÓVATOS EMLÉKEZÉS1

III.

Még nem tudom, hogy mennyi s milyen
szállal, kockázattal kötődöm a gyermekségemhez.
Valószínű, hogy az itt-levőségem
olcsó alibi és csapda, amelyről – a múltnak,
az irodalmilag még nem archivált faszáról –
le kell rántanom az esti, az ingyen betakaródzás
korrekt paplanját, hogy gyógyítható
betegként részt vehessek az abortusz exhumálásában.
Mert, ha újra meglátom a szememhez
igényelt, a koton bőre alatt pulzáló
emléket, akkor kijelentkezhetek indokolt
pin-kóddal, a jelen fogságából, és még járhatok
úgy is talán, mint egykori szerelmem,
aki kilépett bugyijából és a szakadó eső ellenére,
könnyedén átugrott a mindenségbe,
nem kímélve a tenger hátát, a magáét se.
Boldogtalan volt, idétlen aktivistája ennek a
szerelemnek. A nők gyakran s bátran öleltek
meg, úgy gondolták, hogy egy nyomorék
nem okozhat bennük maradandó kárt. Csodálták
ágyékomon az olcsó, ingyen-merevedést,
a testemet kihasználva szimulálták a
coitust, egészen a közös egzisztenciát mármár
észlelhető, óhajtó kockázatáig, a bútor
IKEA-feszületéig, az ismételhető visszaölelésig,
és nézve időnként pszichés magatartásom,
próbáltam verssel baszni, de nekik a
motorikus, a mechanikus tetszett jobban, s
talán e miatt, én is már szívesebben bámészkodom
csupán.
Apám gyakran és gondosan kiültetett a
domb tetejére, hogy legalább a szemem ne
unatkozzon. Olyan szegények voltunk, hogy
hűtőszekrényre sohase telt, ezért állandóan
friss húst, primőr élelmet kellett ennünk.
Nem boldogok voltunk, hanem szerencsések.
A boldogság megcsinálható, statikus szociopolitikai
igény és követelmény, hogy a falból
végre jöjjön már meg a meleg víz, hogy a
gyermek megfelelő iskolába járjon, s hogy jól
házasodjék bele a komfortba, ez mind szociális
magatartás, és az ateista, no meg a teista
modellhez való igénytelen alkalmazkodás.
Nem kell hozzá személy, személyiség. A boldogsághoz
elég csupán a civilizáció zagyva ismerete.
Az eszmékben rejtőzködik a szellemi,
az etnikumi gyáva hovatartozás, hova nem tartozás:
végre-kiköhögése, irodalmi megnyilvánulása.
Leltározatlan, számozatlan cigányként,
végre s remélve ebből a pozícióból láthatatlan,
olvashatatlan vagyok én is, mert nincs
róla csendes doktori, mikrofon-vélemény, csupán
a nyelv alá szorult néma emlék. Hallgatni
Arany, beszélni Petőfi, sietett a pályaudvarokon
járványként terjedő hírrel Misike, és a
vesém fagyos gödréből szivárgó arany tócsa
elé tartva a bilivel is, estére, mert a részegségig
volt okom, humanizáltam a mai napot.
Bizonyossá nem tudhatom varázsolni Indiát,
mert a kiváltságos rokonok megérkeztek,
szétrugdalva az én rom-ungrós rendemet,
mi itt már integrálódtunk eleget, s erre
ők, az archaikus mutatványosok egyre csak
jönnek, már-már ószövetségi referenciával,
jussukat kérve a cigánytelep lakatlan széléből.
Tőlük tudom, hogy a boldogság szó szinonimája
a szerencse, mélyen szégyellem,
hogy nem vagyok vlasiko-rom, szintén mélyen
örülök, hogy apám cimbalmos.

  1. Részlet Balogh Attilának Óvatos emlékezés című, az Lector Kiadónál az idei könyvhétre megjelenő kötetéből.
Kategória: Archívum  |  Rovat: (2000 leütés)  |  Típus: Vers 1

Vélemény, hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Please type the characters of this captcha image in the input box

A kommenteléshez kérjük gépelje be a fenti képen látottakat! Ellenkező esetben elveszik kommentje.