A TRAGÉDIA MÁSODIK RÉSZE
NEGYEDIK FELVONÁS
(Részlet)
Magashegység.
Éles, kiugró sziklacsúcsok.
(Felhő húzódik be a színre. Egy sziklánál megáll, és leereszkedik egy előreugró kőplatóra. Ott kettéválik.)
FAUST (előlép)
Lábam alatt szemlélve a legmélyebb magányt,
10040 Körültekintve lépek e csúcsok közé,
Eleresztve felhő-szárnyamat, mely elhozott
Ide fényes nappal, földek és tenger fölött.
Lassan leválik rólam, ám nem oszlik el.
A pára-tömb kelet felé gomolyog tovább,
10045 Mozgását álmélkodva követi a szem.
Szétválik hullámként, míg változik s halad,
De formálódik is! – Bizony! – Nem csal szemem!
Napfény-párnák fölött elnyúlva nagyszerűn
Hatalmas, istenhez hasonló nőalak…
10050 Látom! Mint Juno, Léda, mint Heléna ő.
Mily fenséges, mily kedves, amint hömpölyög!
Formáját veszti, jaj! Tömbként feltornyosul!
Úgy áll keleten, mint messzi, hófödött hegyek,
S a tűnt napok nagy lelkét fénylőn tükrözi.
10055 De itt lebeg még mellem s homlokom körül
Egy finom, fényes ködsáv: hűvös és derűs.
Most könnyedén, habozva föl, magasba száll,
És összeáll. – Jól látom ezt a nőalakot
Mint ifjúságom rég letűnt, legfőbb javát?
10060 Felbuggyanak szívem legrégibb kincsei:
Szerelmem hajnalpírját jelzi könnyedén
Az első, alig értett, gyors szemvillanás,
Mely, szívbe vésve, minden kincsnél fényesebb.
Mint lelki szépség, száll a bájos forma fel,
10065 Nem oszlik el: éter felé emelkedik,
És bensőm legjobb része is felszáll vele.
(Betoppan egy hétmérföldes csizma. A nyomában érkezik a párja. Mephistopheles kiszáll a csizmákból. Azok továbbsietnek.)
MEPHISTOPHELES
Ezt nevezem én haladásnak!
Vagy inkább csak egy új szeszély?
Idejössz, hol a sziklák égbe vásnak,
10070 Hol siváran ásít a meredély?
Emlékét őrzi az ördög kedélye,
Ugyanis ez volt a pokol legmélye.
FAUST
Fejedben van egy csomó hülye monda,
S most eszedbe jutott valami ronda.
MEPHISTOPHELES (komoly hangon)
10075 Amikor Isten – tudom is, miért –
Minket az égből a mélységbe űzött,
Hol izzó gömbhéj más gömbhéjhoz ért,
És egyik tűz helyébe másik tűz jött,
Úgy véltük: e forró hely igen lüktet,
10080 S kényelmetlennek éreztük helyünket.
Az összes ördög elkezdett köhögni,
Alul és felül mérges gázt fröcsögni.
A pokol a kéngőztől feldagadt,
Nyomattuk egyre: kis idő alatt
10085 A földkéreg, amely minket fedett,
Bár vastag volt, ropogva megrepedt.
A régi rendnek egykettőre fuccs:
Ami volt mélység, abból lett a csúcs.
Az igaz tanítás épp ebből fejlő,
10090 Miszerint: ami alul van, az feljő.
Így lépett kéngőz, tömlöcbeli hőség
Helyébe szabad levegőből bőség.
Nagy titok ez, mely lappangott orozva,
Népeknek csak utóbb tudomására hozva.
(Efez. 6.12)
FAUST
10095 A hegytömb némasága nemes érdem;
Hogy „honnét” és „miért”, én sose kérdem.
A természet, míg alakult mivolta,
A földgolyót szép kerekre csiszolta.
Örül, ha rést váj vagy csúcsot kidülleszt,
10100 Sziklát sziklához, hegyet hegyhez illeszt,
A dombokat szépen kidomborítja,
A völgy mélyét szelíden elsimítja.
Zöldell, növekszik és ennek örül. –
Nem akar zűrzavart maga körül!
MEPHISTOPHELES
10105 Ezt így mondhatja, mert így látja kend;
De aki ott volt, annak mást jelent.
Én ott voltam, mikor még lángban állva,
Duzzadt és zúdult a mélység helye,
Mikor sziklákat egybekalapálva,
10110 Hegyeket tolt el Moloch pörölye.
Most is tele a föld őstömb-kövekkel.
Mi szórta szét őket? Milyen parittya?
A filozófus mit kezdjen ezekkel?
„Kőtömb? Ilyennel foglalkozni nem kell,
10115 Úgyis bölcsek vagyunk: fejünk ripittya.” –
Csak a hű köznép, mely megérti,
És ebben nem zavartatja magát,
Mert a bölcsesség benne meg tud érni:
„Ez csoda!” Érzi a Sátán szagát.
10120 Vándorunk hit mankóján mászik-csúszik
Az Ördög-hídon át az Ördög-csúcsig.
FAUST
Én csak nézem, hogy újjáéled-e
Az ördög természet-szemlélete.
MEPHISTOPHELES
Mit számítasz nekem, természet?
10125 Lényeg, hogy ördögtől való egy részed.
A nagyra hivatottak mi vagyunk!
Erőszak, zűrzavar: erről jelet hagyunk.
De, hogy most már egyértelmű legyek:
Miért vonzanak téged a hegyek?
10130 Láttad, hová szemed egy pillantást hajít,
A föld kincseit és országait.
(Máté 4.)
Téged, ki örök-sóváran tekintesz
A világba, nem csábít mindez?
FAUST
De csábít! Méghozzá egy nagy dolog.
10135 Találd ki!
MEPHISTOPHELES
Valamit már gondolok. –
Afféle főváros jut az eszembe,
Zsúfolt piac a városházzal szembe,
Itt keskeny utca és szűk ablakkeretek,
Ott hagyma, káposzta, répa, retek,
10140 Mészárszék, hol döglégy tanyázik,
S a húst nyaldossa, mely levében ázik;
Ott mindig találsz némi bűzt
És tevékenységet, hogy űzd.
Amott meg tágas tér és széles utca,
10145 A jólét cicomája, pucca,
S hol a házak fal mögé nem rekednek,
Elővárosok terpeszkednek.
Tetszene ott nekem a kocsizörgés,
A lárma, sürgés-forgás-pörgés,
10150 Az ide-oda rohangászás,
A nyüzsgés, hemzsegés, hangyázás.
Akár kocsiznék, akár lovagolnék,
Mindenképpen középpont volnék,
És több százezren tisztelnének.
FAUST
10155 Nekem ez nem elég! Nem vagyok kalmár!
Örülök, ha szaporodnak a népek,
Megélnek jól, egészségesek, épek,
Mi több, a tanulás útjára lépnek;
Mégis, mi lesz belőlük? Forradalmár.
MEPHISTOPHELES
10160 Úgy építtetnék, lévén szuverén,
Egy kies helyen egy kéjlakot én.
Erdő, domb és mező, mely csak hevert,
Átalakulna: lenne csodakert.
Zöld falak, mint bársonyos függönyszárnyak,
10165 Kanyargó ösvények, művészi árnyak,
Lépcsős sziklák, épített vízesés,
Feltörő vízsugarak, nem kevés:
Itt büszke oszlopként magasba száll,
Ott sok száz kicsike csepeg, csurog, pisál.
10170 A legeslegszebb nőknek aztán
A megfelelő fészket létrehoznám.
Kéjes-társas remeteség,
Hol végtelen sok időt töltenék!
Azt mondtam: „nők”. Aki ezért rinyál,
10175 Tudhatná: egy nő nyarat nem csinál.
FAUST
Egyszerű és modern! Szardanapál!
MEPHISTOPHELES
Eltaláltam? Ez volt a terved?
Biztos van benne sok merész okosság.
Vagy tán, hogy a Holdhoz húz legfőbb szerved,
10180 Annak oka a holdkórosság?
FAUST
Ugyan már! Ez a földkerekség
A nagy tetteknek ad teret még.
Várnak csodálatraméltó ügyek: Van erőm, hogy sokat végbevigyek.
MEPHISTOPHELES
10185 Ettől örök hírnevet várnál?
Látszik, hogy hősnők után jártál.
FAUST
Hatalom kell! Más nem elég!
Minden a tett; a hírnév semmiség.
MEPHISTOPHELÉS
Ne félj, költők úgyis akadnak,
10190 Kik rólad az utókornak hírt adnak:
Így a tébolyból tébolyok fakadnak.
FAUST
Ebbe a fogad belevásik.
Honnan tudod, az ember mire vágyik?
Undok lényed, mely csípős és fanyar,
10195 Honnan tudná, az ember mit akar?
MEPHISTOPHELES
Hát legyen meg a te akaratod!
Hogy mi az, nekem is feltárhatod.
FAUST
Szemem a széles tenger felé fordult,
Mely most felduzzadt, nagyra tornyosodva,
10200 Majd elernyedt, és hulláma kizúdult,
Hogy a lapos partszegélyt ostromolja.
Ez bosszantott. A gőg ilyesmit ér el:
Minden jogtisztelő és szabad észt
A szenvedély felkorbácsolta vérrel
10205 Utálkozni és tiltakozni készt.
Azt hittem, véletlen. Néztem megint:
A víz megállt, s visszagördült, amint
Végre büszkén elérte célját;
S jön az óra, mely ismétli e példát.
MEPHISTOPHELES
10210 Nekem nem mond újat az érve:
Ezt nézem több százezer éve.
FAUST (szenvedélyesen folytatja)
Amint lopakszik, ezer hellyel végez:
Terméketlen és terméketlenné tesz.
Csak árad, és jön, és minden hiába:
10215 Rút sivatag lesz a föld parti sávja.
Hullám hullám után zúdul erővel,
Majd visszaömlik, és semmi se nő fel,
És ettől kétségbe esem!
Mily értelmetlenül őrjöng az őselem!
10220 Itt önmagamat túlszárnyalhatom!
Itt győzelemre nyílik alkalom!
Itt lehet! Mert a víz akárhogy őrjöng,
A dombok mellett oldalazva ődöng.
Magát feltolni hiába akarja,
10225 Egy kis magaslat büszkén visszatartja,
Egy kis mélység meg mohón elnyeli.
Elmém nagy tervekkel teli:
Az lesz a pompás élvezet, ni,
Partról az úri tengert elvezetni,
10230 A vizes sávot korlátolva,
A vizet önmagába visszatolva.
Ez a célom! Van pontos ütemterve!
Ebben segíts, ha meg vagy nyerve!
(Dobszó és harci induló a nézők háta mögül, a messzeségből, jobb felől.)
MEPHISTOPHELES
Mi sem könnyebb! Hallod a messzi dobszót?
FAUST
10235 Háború lesz! Ettől nem várok sok jót.
MEPHISTOPHELES
Béke vagy háború: a lényeg az ma,
Az embernek legyen belőle haszna.
Az ember ügyel, figyel, spekulál;
Itt a jó alkalom: kapd el, míg kézhez áll!
FAUST
10240 Hagyjál békén a hülyeségeiddel!
Azt áruld el, hogy mit tervezel itt el.
MEPHISTOPHELES
Míg csizmáim velem rohannak,
Hallom: a császárnak gondjai vannak.
Tudod, hogy van ez. Mikor ráakadtunk,
10245 S hamis vagyont kezébe adtunk,
Azt hitte, övé a világ.
Fiatal még, amikor trónra hág!
Fejében utat egy téveszme tört:
Hogy összefér valamiképp,
10250 Azaz kívánatos, illetve szép
Uralkodni és habzsolni gyönyört.
FAUST
Nagy tévedés! Aki parancsot ad,
Örömét a parancsolásban lelje.
Bár keble az akarattól dagad,
10255 Hogy mit akar, azt más ne is képzelje.
Amit fülébe súg bizalmasának,
Az megvan, s a népek szájtátva állnak.
Így ő mindenkinek fölötte lesz,
ő uralkodik. – Élvezzen a plebsz.
MEPHISTOPHELES
10260 Hát ő nem ilyen. ő gyönyör fia.
Ebből lett káosz és anarchia.
Egyik a másikát legyőzi,
Öcs a bátyját megöli vagy elűzi,
Várban, városban gyilkos harci szellem,
10265 Polgárság a nemesek ellen,
Püspök verekszik kanonokkal;
Harc és viszály ok nélkül, okkal.
Templomban gyilkosság; a kapunál
Kalmárra, vándorra vár a halál.
10270 Mindenkiben megnő a vakmerőség;
Élet: erőszak. Nincs más lehetőség.
FAUST
Nincs más – de ez is bár ne lenne!
Mindenki szenved, élve benne.
MEPHISTOPHELES
A rossz viszonyokat senki se szidja!
10275 Mindenki érvényesül: ez a nyitja.
Magát a legkisebb is felnagyítja. –
De végül elszakadt a cérnaszál,
Az ország legjobb része összeáll,
Mondván: az lesz az úr, aki rendet csinál.
10280 A császár nem teszi? Lesz hazánknak új atyja,
Ki a nemzetet lélekkel áthatja,
És megszilárdítván a biztonságot,
Újjáteremtvén ezzel a világot,
A Békét és a Jogot összeadja.
FAUST
10285 Mint oltárnál a pap?
MEPHISTOPHELES
Papok is voltak ott:
Védték a hizlalt pocakot.
Náluk buzgóbb nagyon kevés.
Szavuktól szent ügy lett a felkelés,
S a jó császár, ki miattunk lett kába,
10290 Most erre jön, talán végső csatába.
FAUST
Sajnálom őt! Olyan derék személy!
MEPHISTOPHELES
Menjünk oda! Aki él, az remél.
Húzzuk ki őt a mély gödörből!
Ki egyszer ússza meg, ezer szerencsét hörpöl.
10295 Ki tudja, hogy fordul a kocka?
Ha van szerencse, lesz vazallusocska.
(Átkelnek a középhegységen, és megszemlélik a völgyben felállított hadrendet. Lentről dobszó és katonazene hangzik.)
MEPHISTOPHELES
Jó a pozíció, mit elfoglalnak.
Ha mi is ott vagyunk, nincs híja diadalnak.
FAUST
Mi az, amin a remény épít házat?
10300 Csalás? Szemfényvesztés? Káprázat?
MEPHISTOPHELES
Hadicsel, mellyel csatát lehet nyerni.
Légy bátor, ha ez az út: merni,
Miközben célodhoz ragaszkodol.
Ha jól harcoltunk az uralkodóért,
10305 Nagyságod letérdel, és birtokol
Egy határtalan tengerparti hűbért.
FAUST
Műveltél már néhány csodát;
Most akkor nyerj meg egy csatát!
MEPHISTOPHELES
Szó sincs róla! A csatát te nyered!
10310 Főparancsnoki kéz a tenyered.
FAUST
Nekem elég rosszul fog állni:
Nem értek hozzá, mégis dirigálni!
MEPHISTOPHELES
Csak hagyd dolgozni a vezérkart,
S a főparancsnok a győzelemnél tart.
10315 Látva a haditanácstalanságot,
Haditanáccsá szerveztem a stábot
Az őshegység ősembereiből.
Jól jár, kinek segítségére dől.
FAUST
Ott kinek a fegyvere kókad?
10320 Tán fellázítottad a hegylakókat?
MEPHISTOPHELES
Csak összeszedtem, mint Zuboly,
Néhány mestert, akit rejt a zugoly.
(Színre lép a három Hatalmasság, 2Sámuel 23.8)
MEPHISTOPHELES
Itt jönnek a díszpintyek! Nézz csak rájuk:
Amint látod, különböző korúak.
10325 Másmilyen a fegyverük, a ruhájuk;
Velük nincs helye lelkedben borúnak.
(A nézőkhöz:)
Szereti most minden diák
A harcost, ha mutatja festmény, metszet,
S mert e bűnözők allegóriák,
10330 A fellépésük annál inkább tetszett.
HAJBAKAPDI (fiatalember, könnyű fegyverzetben, tarkabarka öltözékben)
Azt, aki a szemembe néz,
Én visszakézből pofán vágom,
S ha elfut a gyáva penész,
Haját elkapni és kitépni vágyom.
HARÁCSOLDI (középkorú férfi, derekasan fölfegyverkezve, pompás öltözékben)
10335 Csak úgy, semmiért verekedni?
Ezzel csak vesztegetnénk az időt.
Haszonra is kell törekedni:
A zsákmány mindenekelőtt!
VISSZATARCSI (öregember, súlyos fegyverzetben, felsőruha nélkül)
Aki zsákmányol, sokat nem nyer.
10340 Vagyonát elveszti az ember,
Elsodor mindent az élet vize.
Jó a zsákmányfalat; még jobb, ha visszatartod.
Ördög nevében szorítsd össze markod:
Úgy abból bárki bármit elvisz-e?
(Mindannyian lejjebb ereszkednek.)
JEGYZETEK
10040. Felhő-szárny: miközben Heléna lelke és teste a 3. felvonás végén visszahullt az Alvilágba, a sztoikusok által elgondolt „pára-lélek” visszaröpítette Faustot a középkori germán Északra.
Rend. ut. 10067. előtt. Hétmérföldes csizma: a német romantikusok (pl. Tieck) kedvelt motívuma.
10090. Ami alul van, az feljő: utalás egyrészt az Evangéliumra, másrészt a francia forradalom egyenlősítő ideológiájára.
10110. Moloch: kánaáni istenség; későbbi szerzők (pl. Milton és Klopstock) az alvilág veszélyes erői közé számították.
10121. Ördög-híd, Ördög-csúcs: az osztrák és a svájci Alpokban gyakori helynevek.
10130. sköv. Láttad (…) a föld kincseit és országait: utalás Jézus megkísértésére. Nem annyira Goethe, inkább az ördög tréfája.
10137. Zsúfolt piac: a régi frankfurti piac leírása. Goethének rossz emlékei lehettek róla. A döglégy az ördög jelképének számított.
10146. Fal: a városfal, amely a Faust írásakor szinte minden német város körül megvolt még.
10160. Szuverén: fejedelem, ezúttal valamelyik kéj- és pompakedvelő német fejedelem.
10165. Művészi árnyak: a barokk kertépítészetben az árnyékok művészi összhatását is megkomponálták.
10175. Egy nő nyarat nem csinál: fordítói lelemény. Az eredetiben: „Denk’ ich die Schönen im Plural”, ’többesszámban gondolom el a szépeket’.
10176. Szardanapál: utalás Byron hasonló című – Goethének ajánlott – színművére, illetve magára a kéjelgő ókori despotára.
10186. Hősnők után jártál: utalás Helénára, illetve Faust hozzá fűződő kapcsolatára.
10196. Legyen meg a te akaratod: idézet a Miatyánkból. Az ördög szájába adva durva blaszfémia.
10242. Csizmáim: a rendezői utasításban említett hétmérföldes csizmák.
10306. Határtalan (…) hűbér: arról a vízzel borított, kiszárítható és korlátlanul kiterjeszthető területről van szó, amelyet Faust meg fog kapni szolgálatai fejében.
10315. Haditanácstalanság: az eredetiben „Kriegsunrat”. Kétértelmű szó, jelentheti a háborúval járó tanácstalanságot és a háború mocskát is. Gondolatilag az első lehetőség erősebb.
10317. őshegység ősemberei: a hegyekben lakó törpék és tavi sellők, akik segítsége később eldönti a csata kimenetelét.
10321. Zuboly: az eredetiben „Peter Squenz”, Andreas Gryphius vígjátékának hőse, aki a Szent Iván-éji álomban szereplő Zuboly német barokk megfelelője.
Rend. ut. 10323 előtt. Három Hatalmasság: a Goethe által megadott bibliai szöveghelyen Dávid király harcias és vérszomjas vitézeiről esik szó. A három személynév az eredetiben „Raufebold”, „Habebald” és „Haltefest”. Goethe az első kettőt Luther bibliafordításából vette át (nem Sámuel 2. könyvéből, hanem Ézsaiás 8. fejezetéből), a harmadik a saját leleménye.
FORDÍTOTTA ÉS A JEGYZETEKET ÍRTA MÁRTON LÁSZLÓ