DALNOKVERSENY, 2014. SZEPTEMBER 12.

A kilencvenes években nagyon népszerű volt a Dalnokverseny, a 2000 is rendezett ilyet a Holmival közösen. Idei születésnapunk első ünnepi estjén ezt elevenítettük fel a Stúdió K-ban dalnokaink, Evellei Kata, G. István László, Mesterházi Mónika, Nádasdy Ádám, Petrence Sándor, Szabó T. Anna, Szlukovényi Katalin, Várady Szabolcs, a zongorista Darvas Ferenc és a közönség segítségével. Most a Dalnokverseny feladatait, s a remek megoldásokat közöljük. S köszönjük, hogy velünk ünnepel(t)!

HÁZI FELADATOK

Egy hasáb

Kinyílott a pitypang. De most ez nem érdekes. Ehelyett egy hasáb áll a kedves Dalnokok rendelkezésére, hogy leírják szépen és pozitívan, mi történik Petőfi: Tisza című versében. Kérjük, hogy ne folyjon vér, ne legyenek benne őrültek, s főképp ne vegyék el újságolvasóink kedvét semmitől, semmi „mely nyelv merne”, tudjuk, merjük, tesszük! vagy ez nem erre a hasábra való?, mindegy, kérjük tehát, hogy egy rendes újságcikkben foglalják össze a Tiszát, de pozitív végkicsengéssel.

A Tisza (pozitívan)

A trianoni határ közelében jártam nemrég, a megcsonkított Bereg vármegyében, a Tisza felső folyásánál. Örömmel jelenthetem, hogy átgondolt családpolitikánk eredményeképpen már a természet egyes elemei is családi módon kezdenek működni. Egy pór menyecske például elmondta, hogy a kis Túr folyó – mely persze csak a pesti Lipótvárosból tűnik jelentéktelennek, az itt élő magyar embereknek nagyon is fontos –, tehát a Túr és a Tisza viszonylatában anya-gyermek kapcsolat alakult ki, ami mindenképpen üdvözlendő, hiszen a mai világban legalább a természet viselkedjen természetesen, ha már egyesek nem bírnak.

Nem hallgathatom el, hogy errefelé is vannak örök panaszkodók, folytonos vészpróféták és hisztériakeltők, de üzenem nekik: pesszimista jajgatásuk hiábavaló, mert a múlt éjszaka bekövetkezett eseményeknek van egy csodálatos eredménye: a környékbeli földek öntözése hosszú időre meg van oldva!

Nádasdy Ádám

Éljen!

Petőfi Zsombor A Tisza szabályozása című költeményében festőiséggel indokolja a folyó szabályozásának úgy erkölcsi, mint morális okból való indokoltságát. A folyó parttalan medrében versenyez, majd később ugyanitt kiönt, ezáltal veszélyezteti az első szakaszban tárgyalt anyát és magzatát, és a későbbiekben előbukkanó menyecskét nemkülönben. Nyilvánvaló, hogy mederbe kell terelni minden folyót, hogy ne folyjon ki mindenfelé, mert akkor jönnek a szúnyogok, ahogy azt a hetedik vagy nyolcadik strófa tárgyalja, most nem számolom újra.

A másik fontos kérdés, amiről a költő is megemlékezik, a magántulajdon és egyéb ingatlanok helyzete. Mint azt a költő kiemeli, igen helytelen, hogy van egy nyílás a gáton, ahol be lehet látni, mert a folyó veszélyezteti a falucska tornyát. Ha kiépül a hatóságilag engedélyezett, és a természetvédelem frissen kinevezett szakértői által is támogatott mobilgát, akkor ez nem fordulhat elő többé, legfeljebb ha az őrültek áttörik a gátat, de ezek a civil őrültek addigra megtanulják a sarjúrendet.

Éljen a természet, éljen a rend és a béke.

Mesterházi Mónika

„Miért is bántjátok?” – Magához édesgette, majd el akarta nyelni

P. Sándor pesti illetőségű lakos feljelentést tett T., helyi illetőségű tettes ellen, aki P. állítása szerint ártalmatlannak látszó viselkedésével először megtévesztette, majd miután több napon át hamis biztonságérzetbe ringatta, bántalmazni akarta őt és több más helybelit. P. elmondásából kiderül, hogy T., akivel egy nyári napnak alkonyulatánál ismerkedett meg, tisztában volt áldozata esztétikai és művészeti preferenciáival, ami arra utal, hogy a megismerkedésük előtt már huzamosabb ideje figyelte őt. T., alighanem a bizalom könnyebb megszerzése érdekében, először bemutatta P.-t gyermekének, K. Túrnak, majd különféle mutatványokkal (piros sugárok, sárga föveny-szőnyeg, rózsafelhők, kis falucska tornya) kápráztatta el P.-t. Ezek után a szexuális csábítás trükkjét is bevetette. Csalétekként P. Menyecske szolgált, aki saját elmondása szerint szándéktalanul működött közre T. tervében, amit az is megerősíthet, hogy csupán rövid szemkontaktust létesített P. Sándorral, aztán ment sietve. Ez azonban elégnek is bizonyult. Miután P. lelke édes, mély mámorba szédült, visszatért az akkor szállásául szolgáló tanyára, ahol több társát, akik gyanakvással viseltettek T.-vel szemben, igyekezett meggyőzni T. ártalmatlanságáról. Ez, mint pár nappal később kiderült, csaknem végzetes lépésnek bizonyult: akkor ugyanis T., miután többször is kifejezte a világ elnyelésére irányuló szándékát, zúgva, bőgve áttörte a gátot, és az óvintézkedések (félrevert harang) ellenére számos helyi ingatlant megrongált. Személyi sérülés szerencsére nem történt; P. Sándor, miután tévedését belátta, maga értesítette a hatóságokat, és szolgált részletes vallomással. T.-t megtévesztés, vandalizmus és gyilkossági kísérlet vádjával azonnal őrizetbe vették; további intézkedésről egyelőre nincs hír.

Evellei Kata

A Petőfy Úr meg valamint a Tisza címü fojó!!

A igen kiválló kőttő Petőfi, Sándor meg ált a nyári a napnak alkonyúlattyáná, valamint a Tiszáná es eccer s mint! Errű a nevezetes nevezetessígrű számol be a Tisza címü kőttemíny álít emlíket rá, mejre most így fejbű annyira nem emlíkszek, a Petűfi kötetem meg kőcsön kírte a Hentes Feri (bár gyanús hogy, eggy ideje mintha abba csomagóná a Pestre kűdött szalonnyát!) így csak naggyábú emlíkezetembű tudom fel elevenyíteni amire emlíkszek a versbe foglatt számos fordulatos esemínyekrű, haj’ meresztő kalandokrú!! Na há úgy törtínt mind ez, hogy, megy a Petőfy Sándor, mendegíl, járkájja bé a tejjes magyar pusztát, ahun bé szívta abba az ő vadvirág lelkibe a komplett magyar níp tejjes erkőcsi vírtussát, meg szerelmess ínekjeit es, továbá forradalmat csinát a Múzeum lípcsőjíre, valamint billiárdozot es ními kíp! Na há ahogy ott megy a pusztába, eccer csak há ott a Tisza, meg valamint a Túr es, mej nem azonos a Pocsolyságot fojó Túrság tóval, mej ními kíp patak is, de ezzel most nem úntatnám a közönsíget, mikor lehet azt annyi mással es! Na há egy szó mint száznak es eggy a víge, há a Petöfi Úr ott állik. Nízi-nízdegíli a Tiszát, há ammeg így elíg szíp, mint a különböző keblek, meg ijesmik! Asztá vót ott minden, napnak sugárja, meg habos fodrok, meg ijen minden vizes cicomák, hugy akkor, tündírekrű meg sarkanytyúk, meg ijen egyíb szíp kőttői sülettlensígekkrű most ne is ejcsek rá szót! Há asztá ot hagytam fílbe az esemínyek sorjázássát hogy, továbra es ott ál a Petűfi meg a Tisza es, bár há az azír ott közben fojott is, na ís há a Petűfi ezenközben továbra es nízte a Tiszát’ avval az ő kőttői szemível! Na há oszt közbe vót ott erdő es meg torony, bírcek, sok ijesmik, de oszt mind ezektű míg se zavartattva a Petőfy Úr továbra es!!! ott ált ís, nízte a vizet, ami csak azír nem nízet vissza rá így ennyi stíröllközís után, mer há az csak egy víz!!! Asztá gyütt valami menyecske de, oszt ment továb! De itt míg mindég nincs víge a hihetettlenní hihetetleneb kalandoknak, s fordulatokbú gazdag cselekmínyedzíseknek! Mer hugy a Petőfy Úr míg mindig ottan nímán, mozdulatlan álott, mintha gyökeret vert vóna lába! Asztá így el tellt az egísz nap, oszt rá sötítedet a Petőfi Úrra, há akkó má meg únva a termíszet le nyűgöző szípsígit, há inkáb má haza ment enni! Az utósó kít verszakokra meg most annyira nem emlíkszek, csak hogy vót valami ár víz, de semmi különös!

Petrence Sándor

Verstisztító

Kérjük, adja Verstisztítóba Tandori Dezső: Egy talált tárgy megtisztítása, illetve Petri György: Hogy elérjek a napsütötte sávig című versét. Szöveg-, illetve morális mosásra. Rendes, jó magaviseletű verseket kérünk. És mivel normális ember 20 sornál hosszabb verset nem olvas, csak kivételesen lehet ennél hosszabb a vers.

G. István László

EGY TALÁLT TÁRGY MEGTISZTÍTÁSÁNAK MEGTISZTÍTÁSA

(kísérlet)

A megtisztítást tisztítani. Ez a tautologikus
élvezet elvezet ahhoz a kérdéshez (felszólításhoz
ketegorikus imp. stb.) tisztább lesz-e a tisztított
tisztítás, a tisztított nemtisztánál. Amennyiben
Tédé (feltételezzük a rend, azaz a tisztaság kedvéért)
valami nemtisztát tisztít. Lenni valahol (Lengyelország,
W., K. stb.) mennyivel tisztább, mint elmenni valahonnan
(W.-ból vagy K-ból vagy É-ből, mondjuk élet, életem, élete)?
S ha rögzítem a körülményt, a becketti unalmat, a mindig
mellőzhetőt, akkor a sosem mellőzhetőről többet
tudok-e meg? Feltéve, hogy a sosem mellőzhető tisztább,
mint a mellőzhető. S ha a mindig mellőzhető
számbavételével (szájába vételével) sosem mellőzhetőt
sejtetek (sejtet), akkor a sosem mellőzhető sejtetését tovább
tisztítva mit sejtek? (mit sejt?) A talált tárgy megtisztítása megtisztítva
tovább tisztul (kevésbe mellőzhető?) mint pusztán megtisztítva
hagyva, úgy ahogy van, újabb tisztítás nélkül? Hagyjuk Beckettet,
(Ágnes asszonyt stb.) magára. Lássunk tisztán. De lássunk-e?
Tisztítódásunk és tisztításunk (bár minket) érdekel, mást nem (biztos). Bár
minket bármink érdekel, másokat bármink nem. Vissza tehát Becketthez,

azaz Tédéhez. A törlendő segédegyenesek egy origo körüli úthálózat
lehetőségei a porig bombázott W. felépített középpontjában a történelmi
emlékezet helyén húzódó személyes emlékezet sivársága,
esendősége, eszelőssége és mégis fontos koordinátái közepette.
Mert ami törlendő, az korábban törölhetetlen, illetve kár törölni, ha
egyszer kellett ahhoz, hogy később (most) töröljük. A tartózkodási
gyakorlatok laza impressziói hangulatbarázdák, tisztábban emlékezhetők,
mint a segédegyenesek. A megtisztogatás pedig a letisztult emlék, hogy
egyszer visszagondolhassunk. Hogy közben várost váltottunk? Sebaj. Emlékezetet
nem váltottunk. Váltott lovakkal, városokkal, váltatlan, megváltatlan emlékezettel szedjük össze, hogy valahonnani eljövésünk mellőzhetetlenebb, mint
valaholi ottlétünk. Hogy hűlt helyünk forróbb. Na de tisztább is? És ez
is inkább (rossz, utánamondott) elemzés, mint tisztítás. A patyolatban
nem elemzünk ágyneműt. Pedig azon foganunk, azon születünk. És
a nyomok (ha lesz időnk, és később visszagondolhatunk rájuk)
árulkodóan azt mutatják, amiből nem lettünk. Ami ahelyett,
hogy minket nemzett volna, egy sík lepedőn (papíron) nyomot hagyott.

Szabó T. Anna

TANDORI: A SEGÉTTÖRLENDŐ

(obszcén húzás)

Hogy egyáltalán szólhassunk,
szólnunk kell.
Egy üres városban tágítani kell,
egyelőre csak magán.
Sugár alakban, balkéz felől,
derékszögben.
Később különösen megkedvelte,
manőverezéseinek útvonalát,
türelmesen, végig
túlságosan kiszáradt,
vöröslött –
jóformán alig volt mit;
megint
hosszúra nyúlt.
Aztán
jól lezuhanyozott.

Nádasdy Ádám

HOGY ELÉRJEK A NAPSÜTÖTTE SÁVIG
– TISZTÍTOTT VÁLTOZAT (29 SOR)

Szokványos nyári éjszakának indult.
Sétáltam, lehet, hogy a Boráros téren.
Mindenesetre, valahol ültem, ettem.
„Fizetsz valamit?” kérdezte egy
női hang a hátam mögül. Fiatal hang volt.
„Kérjél” – mondtam felé fordulva. Húsz év
körüli nő állt rézsút mögöttem.
aquamarin szemek, fehér műszálas pulóver.

„Látom, vizsgára készülsz – mondta. –
Korrepetállak egy húszasért.” Ezen
meglepődtem. Ismertem a szigorlati anyagot.
Szerintem a nő nem állta volna meg a helyét
a szigorlaton, sőt semmilyen vizsgán.
De soha nőt megbántani nem tudtam.
Mentem; úgy éreztem: muszáj.

Egy pincében kötöttünk ki. Nem vetkőzött.
„Tanuljunk hát” – mondta közvetlenül.
Magam is csak a zakómat dobtam le.
Haladtunk az anyaggal, mint kés a margarinban.
Egy ötvenesem volt. „Adj vissza” – mondtam.
„Butus vagy: ha vissza tudnék adni ötvenből,
nem kéne a húszasod” – mondta logikusan.
Vállat vontam, és botorkáltam fel a lépcsőn,
hogy elérjek a napsütötte sávig,
hol drapp ruhám, fehér ingem világít,
az eredményes szigorlatozásig.

Mesterházi Mónika

Petri György Hogy elérjek a napsütötte sávig című versével, ha szabad magam így kifejezni, lukra futottam. A verstisztítóban ránéztek, közölték, hogy ilyen szennyes állapotban ők nem vesznek be semmit, mert ide más emberek rendes holmit hoznak, a szabását is kifogásolták, de addigra elmenekültem.

Várady Szabolcs

HOGY ÉRTEM EL A NAPSÜTÖTTE SÁVIG?

Sokáig vonszolt egy hosszú utcán, hozzám bújt.
Ez kínos volt, de szerves része a törlesztésnek. Átöleltem,
. . . . .
Nem vetkőzött, csak megoldotta, lejjebb tolta magáról a nadrágját.
. . . . .
magam is csak a legszükségesebb mértékben,
. . . . .
Rettegtem, hogy menten a szájába hányok,
ettől viszont röhöghetnékem támadt,
ömlöttek durva bőrére a könnyeim…

Sétáltam elveszve nyári éjszakában,
Kocsmafény derengett, csak messziről láttam,
Egy hangot kerestem, mely utat jelölne,
S megszólalt mögöttem: „Ifjú, velem jössz-e?”
Néztem: haja barna, szeme akvamarin
(Később láttam ilyet, együtt lakva, Marin),
„Gyere, akarom!”, szólt. Hangja két részre szelt,
Rosszabbik letapadt, jobbik életre kelt.
Mentem. űzött voltam, s mint fölkavart iszap,
Zavaros, de láttam: amit nekem kiszab,
Az út a magasba, oda visz, fölfele,
Föl a tisztaságig. Rólam nem vette le
A sorsomat ő, csak megoldotta, s éppen
A legszükségesebb módon és mértékben.
Hozzám bújt, öleltem, könnyeim ömlöttek,
Értem egyre följebb, még följebb, legföljebb.
Nyári hajnal hasad, fehér ing világít –
Így jutottam el a napsütötte sávig.

Szlukovényi Katalin

„HOGY ELÉRJEK A NAPSÜTÖTTE SÁVIG”

Petri-parafrázis

Szokványos tavaszi vasárnapnak indult.
Hajnalig fordítottam, megint egy lehetetlen
határidő, te cikket írtál, aludtunk pár órát,
aztán futottunk a Margitszigeten,
ilyen futások alkalmával mindig
egy vagy két kört teszünk meg a pályán,
és persze ugyanoda érünk vissza.
Későn ebédeltünk, szeretkeztünk, alighanem
el is bóbiskoltunk, mert a csörgésre riadtam.
„Ugye elmegy szavazni?” – kérdezte egy géphang
a telefonban. Férfihang volt, kipihent és önelégült.
Elmentem, bár űzött voltam és zavaros,
mint mindenki más akkoriban is, de hát
azóta sincs jobb tippünk a demokráciánál.
A Szózat költőjéről elnevezett utcában
a megadott házszámú épület kapuján
két nyíl igazította el az érdeklődőt:
balra a Magyar Lepramisszió több évtizedes fennállását ünnepelték,
és jobbra tartották a parlamenti választásokat. Mintha lenne
különbség a két irány közt. Ismertem az összes
felkínálkozó kurzust. Négy éve ilyentájt
épp a költészet napján ugyanezek az arcok
riszálták magukat, hogy általam legitimálva
kivehessék részüket a nagy nemzeti pénzköltésből.
Csupa avas, koszmós, beroskadt, üres retorika.
Egyik jelölt se állta meg a helyét semmilyen téren.
Az lett volna a logikus, hogy ha akarnak valamit, ők fizetnek.
A szavazóhelyiségben aránylag sokat kellett várnunk
összezsúfolódva egymás testszagában, fölös szóváltásaiban,
ez kínos volt, de állampolgári kötelességünk része.
Aztán a függönyt magam mögött behúzva
a kis fülkében gyorsan elvégeztem a dolgom,
bármely húzás esetén vesztes szelvényemet
bedobtam a demokrácia halotti urnájába, és siettem kifelé,
hogy minél előbb elérjek hazáig,
hol laptopom képernyője világít,
s majd lemosom magamról a nap szennyét,
tavaszi este, kétezer-tizennégy.

G. István László

HOGY ELÉRJEK AZ ÁRPÁD-SÁVIG

Szokványos őszi napnak indult.
Járkáltam Nemzeti dohányboltból dohányboltba.
Talán éppen a Karinthy sarkán,
a metróállomás mellett, a Körtéren
(vagy azt meg se építették?) Nem tudom,
lehet, hogy a II. János Pál pápa téren.
Ezek a járkálások mindig
estig vagy épp két napig tartottak,
és akárhová vezettek.
Mindenesetre valahol álltam, szívtam.
(Most már akármit, megcsömörlött vénülés)
Már nem ittam a trafikokban,
nem, nem, már nem feledkeztem
pálinkába-sörbe, nem fixíroztam a kirakatot.
Már nem idegesített fel, ha elkerültek.
„Mivel szolgálhatok?”, kérdezte egy dohánykarcos
női hang a pult mögül. Öreges hang volt
„Mit ad” – mondtam felé fordulva. Húsz
körüli nő ült rézsút előttem. Színátmenetes,
fényes, később majd őszülő haj,
feltöltött-cserepes ajkak, tetovált
kötőhártya, aquamarin szemek,
haspóló, csőnadrág, fehér bokaszandál.
Szivarkát adott és sört, búzasört. Ízlését nem vitattam.
„Állj be helyettem egy tízesért – mondta. Ezen meglepődtem –
Az ár – árnak – képtelenül alacsony volt (még most is).
Ismertem a nemzeti kurzust. Tízezer az nem ár.
Másrészt a nő nem állta meg a helyét
a II. János Pál papa téren, sőt semmilyen téren.
Az lett volna logikus, ha árul valamit, én fizetek.
De sokkal többet. Márpedig árult. „Gyere,
akarom – mondta – nagyon szeretném.“
Soha nőt nőiességében megbántani nem tudtam
(hacsak nem kifejezetten ez volt a célom).
No de hogy… Mentem; úgy éreztem: muszáj.
Hiszen űzött voltam és zavaros,
mint a fölkavart iszap akkoriban, és
csak ezekben az „trafikokban”, „Nemzeti dohányboltokban”
érezhettem némi álfölényt
a nélkülözés és hajléktalanság valódi nyomorultjai között.
Sokáig unszolt a hosszú pultnál, hozzám bújt.
Ez kínos volt, de szerves része a törlesztésnek. Átöleltem,
egy raktárban kötöttünk ki, nagyon sok lépcsőt
mehettünk lefelé valami nem tudni honnan derengésfélében.
Kartonok. Papundekli dobozokból összetákolt rekesz.
Nem várt, csak felbontotta, feltépte az egyik dobozt.
„Így szoktam meg, ha a bolt alatt szívok.”
mondta közvetlenül. Nem volt ellenemre,
magam is csak a legszükségesebb mértékben,
csak a kesztyűmet dobtam le – inkább legyen koszos, mint gyűrött.
„Szívj te is”. Hát igen, ez elkerülhetetlen.
Trágyaszaga volt, filter, szipka semmi, a dohány
száraz, mintha egy bányászcigarettában
kotorászna a nyelvem – mindjárt kijön a dohánylevél.
Rettegtem, hogy menten kiköpöm a tüdőm,
ettől viszont röhöghetnékem támadt,
ömlöttek a durva kőre a könnyeim, amíg
ura lettem a respirációnak. A cigaretta
szűk, száraz. Alig szelel, alig se pöfékel.
„Várjál”, mondta – és belevájt ujjaival
a cigarettámba, elmasszírozta
a dohányleveleket.
(SZÍVNI is fog még ebből?)
„Meg tudom mosni valahol magam?” – kérdeztem később.
Egy csőcsonkra mutatott. A víz kilövellt, merő
lucsok lett a nadrágom, mintha behugyoztam volna.
„Ez is hozzátartozik” – mormoltam. Van egy
húszasod? A fejét rázta: „Mondtam, hogy egy
tízes, és ez az ára. Te akartad, a tízes
neked kell.” „Akkor adok vissza” – mondtam –,
„értsd meg, húszas kell.” „Hülye vagy”
– mondta – „ha vissza tudnál adni egy húszasból,
nem adnék tízest” – mondta logikusan.
És a következő pillanatban elaludt nyitott szájjal.
Vállat vontam. („ha ilyen büszke vagy”),
zsebre gyűrtem a tízest, megtaláltam a kesztyűm,
és botorkáltam fel a lépcsőn.
Hogy elérjek az árpád-sávig,
hol drapp ruhám, sárga csillag világít,
csorba lépcsőkön föl a nemzeti peep showig,
oda, hol szél zúg, sistereg fehér tajték,
komoran feloldoz, közömbös az emlék,
émelygés lépcsei, fogyni nem akaró fenyegetettség.
őszi nappal, kétezer-tizennégy.

Szabó T. Anna

PETRI: A NAPSÜTÖTTE SÁRIT

Hölgyem, ha kéri, akkor én magát.
Ha akadály van, akkor rajta át.
Ha le kell menni, akkor lemegyek,
úgy tetszenek a szép a kék szemek.

Csak gondolatban gyakva Marin
eszembe jut az akvamarin,
a margarin, a kerge rím,
az ín, az íny – már csak a cím…

Hölgyem, ha kéri, akkor bármikor.
Nem akadály a kosz, a kor, a por.
Daliásan és hazafiasan,
én bármikor és nagyon szívesen.

Később a törött lépcsőn feljövök,
a fény, a fény, a fényig felnövök,
szép ingem, igen, újra felveszem…
Szóval, csak szóljon, és én szívesen.

Evellei Kata

VIRÁG A PORBAN

Különös, különös nyár-éjszaka volt.
A számban a bedöntött narancslevek
súlyos, keserű íze. Hogy hová mentem,
magam sem tudom már. Csak azt tudom,
hogy egyszeriben ott voltál nekem.
Koszban, szemétben is nő, félreérthetetlenül,
egy strandpapucsnyi szépség, műszálas angyal,
és tudtam már, hogy nem mehetek tovább.
Egész éjjel beszélgettünk akkor.
Kicsi, de otthonos fészek volt a pince,
beragyogta hófehér pulóvered,
és akvamarin szemedben a kékség.
Velünk szemben kinyitott a pékség,
én vettem neked zsömlét, párizsit
egy húszasért. Mohón etted, de éreztem:
közben mosolyogsz, régóta már először.
Búcsúznom kellett. Kézszorításodban
csöndes ígéret, hogy nem felejtesz.
Mert mi ketten összetartozunk:
a kocsma rabja s a virág a porban.

Petrence Sándor

HOGY ELÍRJEM A NAP SÜTÖTTE SÁMLIT’

(átall írat! – meg jedzís: ebbe azír nincs nagyon rím, mert a Petry Ú
se rakot bele, oszt ín akkó minek dógozzak feleslegbe!! – PS)

Szokványos nyári iccakának indúttam níki,
sítáltam kocsmábú – vissza a kocsmába, mer felínk
csak egy van! Ott ittam há a kocsmába a templom mellet,
ami egyíbkint a kocsma mellet taláhható!
Na há elíg az hozzá hugy, ittam, de ne tessík
semmi roszra gondónni, mer há
jót ittam!
Nem óvastam a kocsmába, mer a helyi
Kösz Könyvtárbú ki kőccsönösztík az összes
míveimet, a többit meg már ösmerem.
Nem idegesítet fel, ha hozzám szóttak, mer
főleg arrú tudakozóttak, hugy, kírek-e míg (kírtem).

„Nem-e fizet ke’d valamit níköm”, csiripette eggy
dohánykarcos asszony hangja a hátam megett.
„Ínnye hujj, há ín momentán… nem” – fordúttam felí,
de há ojan szíp kis hamvas, ötvenes teremtís vót,
hogy ojat míg nem láttam – akkor se, mer, elíg sötít vót,
de há olyan takarosnak teccet, hogy, míg a kutyák es
utána fordúnnak újívkor, hogy, nem-e kecske vagy,
csont!! Messzirű fínylő halya gyönyörü mód’ tapatt le,
mint a malter a tíglán, ínye, mint az ílískamra póca a
szalonnátú, roskatt bé, ajakán, mint kis házikók tetejín,
virítottak a rozsda’ szín cserepek, szemíbe buja vír ágakat
szőt a szenvedíjj, Akva Marinak hítták, így mutatkozot bé.
Kevertet kírt ís sört, pikolót, meg ami míg vót a ragtáron,
visszafogot teremtís vót, szemíbe, miután ezeket nőiess mód
eggy huzamra le halytotta, östeneset csillant a szemírem!!
„E-gyüvök eggy huszasír” – monta, mej szólásst nem igazábú
írtettem, mer, nem rímlet hugy, mostanába el hagytam vóna
bárhol egy húszast, de há gondótam, ha meg mígis, há
tiszta haszon, ha meg talájjuk! Ezen meg lepűttem azír!
Az lett vóna a logikus, hogy ha akar valamit, ő fizet, pláne
ha, tuggya rólam hugy, el-e hagytam a huszasom!
„Gyere, akarom” – monta –, „nagyon szeretník.”
„Há, mondok ríszemrű a szerencse”, magam es elígí vágynák
eggy talátt huszasra, főleg hugy, má harmadik hete leg szeb
nípi ínekeimme’ fizettem a suszterní es, meg vótam szorulva, no!
Soha nőt nőiességében megbántani nem tudtam, mer há
bár mij hihetettlen, magam se vótam míg nő, há nem es írtek annyira
a nőiessíghö’ meg, egyíbb ijen csuda dógokhó, hugy, avval meg
báncsak bárkit, hogy, ösmereteimme leg fűkíp!
Mentem; úgy íresztem: muszály. Oszt igazam es vót, mer
a Korcsmáross Gyuri meg es akart kergettni píz ügyi okokbú
fojólag ki. Így há űzött vótam ís zavaros, de ez utóbit a nípi
líra számlájára írnám, meg ha arra van mód, az az napi
fogyasztásst es eccer s mint! Na há egy szó mint, száz,
mendegíttünk a tíns asszonnya, sokáig vonszót egy hosszú
uccán, hozzám bújt, ez kínos vót, mer há mígis tisztess
házas ember vónák, úhhogy montam, hogy „ne erőtessük
annyira a romantikát”! Monta, „jó”, oszt ebbe marattunk,
meg frissibe köpűtt vajjal kínátt, de há valami korábi versre
emlíkezvín setít gyanum támatt, így, inkáb nem kírtem belűle.
Így há kicsinyég míg andalogtunk, de má elíggí úntam a dógot.
Oszt há így teltt el pár óra, semmi különöseb esemínny níkül
(de tínyleg!!), majd montam, hogy „na há ez jó vót, istenuccse”
ís meg es indútam, hugy el írjem a nap sütötte sámlit,
mejre rózsikám reá űtette a hegyi muskátlit,
hogy a rosseb enní meg, mer a foszforeszkálló
növíny vídő szertű a rohatt gaz íjjel es világít,
így taláttam haza a szántófődön tú a tisztássig,
oda, hol Rózsikám zúg, s mint a tajtík, sistereg,
komoran felódoz, de hogy,
hol a túróba vótam, míg közömbösen fenyeget,
de asztá, bár rímellne, míg se típi le a fejemet,
csak ívődő szitkait szórja maríkszám,
kár hogy nem emlíkszek, mikor vót ez, mer ide
kíne az ívszám!

Villanella

Mivel a 2000 a ’90-es években a Dalnokversenyt a Holmival közösen szervezte, szeretnénk most a Holmi egyik kedves (dalnok)szerkesztőjének is kedvében járni. Kérjük, hogy írjanak a kedves Dalnokok egy villanellát, melyben szerepeljenek a „bőkezű” és a „megtelik” szavak. Előtte megkérjük Várady Szabolcsot, hogy magyarázza el, mi a villanella. (Olvasmány Várady Szabolcs: Villanella, Vécétartály- villanella.)

Várady Szabolcs

HOGYAN KÉSZÍTSÜNK VILLANELLÁT

A villanella nem könnyű eset
– ha még nem tudtad, hát most megtudod –,
mert rímelni kell, és nem keveset.

Az egészben a legkeservesebb,
hogy ha megvan az első két sorod
– a villanella nem könnyű eset –,

több hívórímed nem is lesz neked,
csak ezt a kettőt variálhatod,
így kell rímelni, és nem keveset.

Itt most az „eset” rímeit lesed,
minden versszak élén ez fityeg ott:
a villanella nem könnyű eset.

A középső sort végigrímeled,
így képződnek a háromsorosok,
mert rímelni kell, és nem keveset.

Első s harmadik sor felváltva meg
a refrént adja, a vers így forog.
A villanella nem könnyű eset,
mert rímelni kell, és nem keveset.

Mesterházi Mónika

BŐKEZŰ ÉS MEGTELIK

(Villanella)

A bőkezű-t ha sorvégre teszem,
amit ezzel már ki is küszöböltem,
a rímet mind arra kereshetem,

pedig arra nem rímel semmi sem,
csak más melléknevek, agyonötölten,
a bőkezű-t ha sorvégre teszem.

Nincs jó megoldás megtelik-re sem
mert ha az áll a sorvégére, dőlten,
a rímet mind arra kereshetem,

az meg csak makog-mekeg itt nekem,
pont fordítva, mint amit kitöröltem
– a bőkezű-t –, ha sorvégre teszem.

Nem mintha az -em rag szellemesen
kínálkozna, (ugyanaz volna zöldben?),
s a rímet mind arra kereshetem,

de jobb, mint a megtelik, azt hiszem,
és százszor jobb, mint lett volna különben,
a bőkezű-t ha sorvégre teszem,
s a rímet mind arra kereshetem.

G. István László

BELSŐ TENGER
(villanella)

Tengertörvény szerint próbálna élni,
kilégzésére belégzés felel,
mint aki a tengert befelé nézi –

hova tűnt onnan a hullám, nem érti,
tengeráramok között esdekel,
tengertörvény szerint próbálna élni.

Azazhogy próbálná csak felidézni,
amit a bőkezű ihlet ingerel,
mint aki a tengert befelé nézi,

megtelik sóval, csak magát idézi,
pedig mindenki más is szövegel.
Tengertörvény szerint próbálna élni.

A sókristály a száján még a régi,
ha látja a tengert, nem hiszi el,
mint aki a tengert befelé nézi,

nem ül le a partján, szagát sem érzi,
élő hullámzás nem viheti el.
Tengertörvény szerint próbálna élni.

Akit meggyűlöl, megszeretni féli,
akit megszeret, nem viseli el,
mint aki a tengert befelé nézi,

élve nem marad, a halál se sérti,
test és lélek nélkül élvezhet el.
Tengertörvény szerint próbálna élni,
mint aki a tengert befelé nézi.

Szabó T. Anna

A SZÉLIRÁNY
A Várady-féle villanyél

– A torz nyugat szerinted megnyerő?
– A torz nyugat nem érdekes szerintem.
Bővelkedik ma bőkezű idő.

– Úgy képzeled, van benne még erő?
– Dehogy! Kifújt. Most ezt neki! Még mit nem?
A torz nyugat szerintem nem nyerő.

Eldőlt a harc, a kelet a menő,
fordul olyan dicsőségesre minden.
Most bővelkedik bőkezű idő.

– És ha megtelik? – Mi? – A hócipő!
– Dehogy telik! Azt csak nem adja Isten!
A torz nyugat szerintem nem menő!

– S ha egyszer mást mond? – Ki? – Netuddki! ő!
– Legalább tudom, hogy mit kéne hinnem.
Itt bővelkedik bőkezű idő.

Eldőlt a harc, most jön jövőnk, a bő,
fordul olyan dicsőségesre minden.
– Úgy képzeled, van Benne még erő?
– Pszt! Bővelkedik bőkezű idő…

Nádasdy Ádám

VILLANELLA

Várady Szabolcsnak, per il miglior fabbro
A természet gazdag és bőkezű,
kincseivel a világ megtelik:
van benne oroszlán és van tetű,

és van valami gyors, pamacs-szerű:
ott rohan át a hátsó fotelig:
a természet gazdag és bőkezű,

bár lakásunkban nincs se lomb, se fű,
egér, az van, és van hozzája lik.
Ó, nem oroszlán és nem is tetű,

simán egér, szürke piszkos színű,
most egy; de otthonunk majd megtelik,
hisz a természet gazdag s bőkezű,

az egér-élet vígság és derű,
nagy családdal, és enni kell nekik,
nem úgy, ahogy oroszlán vagy tetű –

diétájuk szerény és egyszerű:
az iratainkat szeletelik!
A természet gazdag és bőkezű,
még jó, hogy nem oroszlán, sem tetű.

Petrence Sándor

MIKOR VÍGLEG MEGTELIK
(villanegra vagy mi a rosseb)

Mikor vígleg megtelik a hócipő,
Hugy egyíb test ríszekrű akkor nem szónák
Nem kíne ez a rím-kíplet hajcihő

Fülembű párolog ki a harci hő
Tintátt izzadnak a kőttői perszónák,
Mikor vígleg megtelik a hócipő!

Fejem árnyalattya egísz ló szinű,
Kattognak a vígtelen súju perc-órák,
Nem kíne ez a rím-kíplet hajcihő.

De há az ember bő-kezü, vajszivű
mint a Hungaró ringi türelmes zónák
Mikor csordúttig megtelik a… há a hócipő

Lettem vóna inkáb holmi kajszi nő
mondgyuk Jolánkínt rendelník egy hab’ szód(i)át
Nem kíne ez a rím-kíplet hajcihő.

Menník haza, de ahhó meg taxi kő,
S ki lóg tárcámbú a hiányzó stex-lóláb,
mikor vígleg megtelik a hócipő
nem kíne ez a rím-kíplet hajcihő.
Szlukovényi Katalin

TEENDŐLISTA

Kellene tej, kenyér, egy villanella,
s bőkezűn pénz, amiből jut kenyér,
órám is lesz, s a lényeg ellenáll a

kapkodásnak, írd hozzá, hogy nutella,
mégiscsak rím, basszus, sehogyse fér
a napba ez a fránya villanella,

kész a rántotta, hol a villa, Nelli?,
tegyél szalvétát is, ott a fehér,
és szólj apádnak, nincs az ellen elvi

kifogásom, hogy zengjen az a trilla,
midőn a lelkesült dalnok keblébe’ kél
és kikívánkozik a villanella,

de kontár ipar az, ahol a számla
fedezetlen, s fontosabb a személy,
mint a szöveg, és mikor ellenáll a

műnek az infrastruktúra hiánya,
s a költő el kell döntse: ír vagy él,
mit számít, ha megtelt a villanella?,
maradok inkább civil ellenálló.

Evellei Kata

KIKÖTŐ

Hosszú hajat növesztenek az esték.
A város megtelik, a víz még meleg.
A háló üres, hiába keresnéd.

Pucolókés vágja föl a testét.
A deszkapadlón ezüst pikkelyek.
Hosszú hajat növesztenek az esték.

A hullámokról lepattog a festék.
Az izmok között kihűlő erek.
A háló üres, hiába keresnéd.

A szemében kialvó, jeges kék.
A hold hasáról zsíros por pereg.
Hosszú hajat növesztenek az esték.

Becsíkozódnak a tiszta pengék.
Elhomályosodnak a reggelek.
A háló üres, hiába keresnéd.

Mint egy részeg és bőkezű vendég,
az őszi tenger lustán hempereg.
Hosszú hajat növesztenek az esték
A háló üres, hiába keresnéd.

Dalszöveg
Kérjük, írjanak verset egy dalra. A választható dalok listáját Darvas Ferenc állította össze:

Opera: Torreádor-dal és Az asszony ingatag
Operett: Londonban, hej és Hajmási Péter
Slágerek: Gyere, ülj kedves mellém, Bésame mucho (Szeretlek én), Ne hagyd el azt, ki téged szívből imád, Bárhogy lesz, úgy lesz, Hallod-e Rozika, te, Pancsoló kislány, Járom az utam.

Evellei Kata

A KÖLTŐ HALLGATAG

Az asszony ingatag dallamára

A költő hallgatag, hogyha nem öntözik,
elnémul búsan, torka ha száraz.
Ám ha az este jő, s kocsmában töltözik
jó társaságban, víg kedvet áraszt.
Megnyílik szája nagy bölcsességre,
hódolva hallgasd, bármit is mond!
Néha csak elmereng egy korsó sör fölött,
azt hinnéd, eldől ültében alva.
Tudd meg: a múzsa most szívébe költözött,
s csillogó szemmel rágyújt egy dalra.
Megnyílik szája nagy bölcsességre,
hódolva hallgasd, bármit is mond!

G. István László

KANT-DAL

Pancsoló kislány dallamára

Ha itt a február, és hideg az idő,
Az ember Kantra vár, hisz azért van itt ő.
Míg Hegel bonyolult, a Kant az érdekes,
Mert logikája kristálytiszta, s rendszere végleges.

Íjjaj, úgy élvezem én a Kantot,
Érdek nélkül is tetszik, ó.
Tiszta ész, amit látok, hallok,
Ettől épül az oktató.
La-la-la-la, la-la-la-la
La-la-la-la, la-la-la.

A Kantban az is jó, hogy van egy fordulat.
Ez megtanulható egy félóra alatt.
Csak azt nem értem én, sok dékán mért visít,
Ha véletlen az erkölcs és az ontikus egyezik.

Íjjaj, úgy élvezem én a Kantot,
Érdek nélkül is tetszik, ó.
Tiszta ész, amit látok, hallok,
Ettől épül az oktató.
La-la-la-la, la-la-la-la
La-la-la-la, la-la-la.

Hogy év az évre múlt, a gyógyszer elgurult.
És otthon az anyúú a Wittgensteinre gyúrt.
Már volt vele ezért igen sok vitám,
Mert ki hallott még ilyen dolgot: nyögni a Kant után.

Íjjaj, nem élvezem én a Kantot,
Érdek nélkül se tetszik, ó.
Ezt még szedje be, mást se hallok,
És leépül az oktató.
La-la-la-la, la-la-la-la
La-la-la-la, la-la-la.

Szabó T. Anna

ROZIKA, A RÚDTÁNCOS

Hallod-e Rozika, te dallamára

Figyu, te micimaci,
kéne egy pici naci,
menjünk az outletbe mert kezdődik a sale².
Megnőtt a pici cici,
kéne egy icipici
cicifix, hogy a rúdon jól mutassak vele.

És persze kell egy platformos cipő
mert az olyan felemelő
a pénzed most azonnal vegyed elő.
Figyu, te micimaci,
kéne egy pici naci,
menjünk az outletbe mert kezdődik a sale.

Mesterházi Mónika

BASSZAM A KULCSOT

Bésame mucho dallamára

Bassza meg! Basszam a kulcsot,
Komolyan értesz, ha úgysem az ultiba mész?
Bassza meg! Basszam a kulcsot,
Ketyegő mezőkre, mert te, igen, mert te remélsz.

Körmölted, éttermi cerka, vihar ment a szóhoz, mert az ‚s valami
Nem szakítasz, mert anyádat, jó lesz tán, enyhe rossz, bojleroztatni.

Bassza meg! Basszam a kulcsot,
Komolyan értesz, ha úgysem az ultiba mész?
Bassza meg! Basszam a kulcsot,
Ketyegő mezőkre, mert te, igen, mert te remélsz.

Nádasdy Ádám

TANGÓ-DALSZÖVEG

Ne hagyd el soha azt… dallamára

Ne olvasd soha azt, mi borzolja a lelket,
Ne firtasd ilyen-olyan törvény mire kellett.
Ne kérdezd mért nem nyílt meg a Várban a Bazár,
Ne kérdezd: ennyi pénzért mért nem lő a csatár.

Ha néha nem hiszed: mit mond a tévé, lődd le;
Gondolj az állásodra, gondolj a jövődre,
Egy percre könnybe lábad akkor majd a szemed,
S rádöbbensz arra, hogy így jó neked!

Ne mondd, hogy nehéz, hisz ismerős az egész,
Mert épp huszonöt éve, még tudtuk ezt betéve!
Ne adj a szóra, mert holnap virradóra
rájössz, hogy elszúrtad a karrieredet!
Hát jól vigyázz, hogy ne hibázz!

HELYBENFELADATOK

Szlogen

Minden híresztelés ellenére a kultúra virágzóban, a folyóiratok pedig a kulturális élet kicsiny zászlócskái most is. Csak a píár, azzal van a baj. Kérünk hát egy kétsorost a 2000-ről (A kedves Dalnokok figyelmébe ajánlva a múltból felidézzük pontos vagy pontatlan idézéssel a: „Ne gondold, hogy létezel, ha nem közölt még a 2000” sorokat.) De mivel tudjuk, hogy a kultúrának segítenie kell másokat, a kevésbé jó helyzetben levőket, kérjük, írjanak egy négysorost is, melyben a 2000 felajánlja segítő együttműködését valamely nagyvállalatnak, cégnek stb.

Várady Szabolcs

SZLOGEN

1

Ha engem kérdezel:
Legjobb a 2000.

2

Hirdessen a 2000-ben,
Profitja égbe száll!
Mi azt bagóért közreadjuk,
Ön meg bőven kaszál.

G. István László

Mikor nem vagy már, mikor nem leszel,
Holmid megőriz, mind a 2000.

Nádasdy Ádám

1

Ó 2000, ó boldog békeévek!
Elmúltatok – de itt e lapban éltek.

2

A 2000 lap majd segít önön:
lapunk minden száma reklám-özön.
Ahogy a sertésnek is kell az óla,
önnek is itt kell reklám, Coca-Cola!

Mesterházi Mónika

A 2000 önazonos.
Huszonöt év – Ön azonos?
Szabó T. Anna
SZLOGEN, avagy Ifjú költőpár egyik tagját közli a lap, a másikat nem

Nem közölt a kétezer?
De ne menjünk szét ezér’!

„Alternatív Szakma Dalnoka 2014” cím elnyerésére

Csak jeleznénk, hogy a folyóiratok igenis odafigyelnek a jelenre. Olyannyira, hogy három napja, 2014. szeptember 9-én kiírt a miskolci Irodalmi Rádió egy pályázatot „A szakma himnusza – a munka becsülete” címmel, a „pályázat célja: az egyes szakmák megverselése, a munkával kapcsolatos tapasztalatok megosztása”, a legjobb dalnok a „Szakma Dalnoka 2014” kitüntető címet nyerheti majd el – a legjobb pályamű elkészítése és 500 forint pályázati díj befizetése után. Mi a pályázati díjtól nagyvonalúan eltekintünk. Kérünk viszont egy szakmahimnuszt (vagy mit), bármely szakmát megénekelheti a kedves Dalnok.

[Csak segítségképp, ha valaki indulni akarna, a teljes pályázati kiírás (az eredeti) megtekinthető itt: http://palyazatok.org/szakma-himnusza-munka-becsulete-palyazat/]

Nádasdy Ádám

A SZAKMA SZERETETE

Nehéz, de szép miniszternek lenni,
agyunk kését problémákon fenni.
S ha terhet rak ránk a brüsszeli Bizi,
a miniszter széles vállán viszi.
Rendel, tárgyal, megnyit és bezár,
tömérdek dolga előtt nincs határ.
Egy gondja van, mit magától ellök:
mikor lesz már ő miniszterelnök?

Mesterházi Mónika

ALTERNATÍV SZAKMA DALA

Legszebb szakma a fordítás,
az ember otthon ül vagy ás
ásít és föl se kel, ha nin
ha nincs elég adrenalin,
de megjön az, mikor a ha
a határidő rászaka
szakad, szakadna rá az ég.
De addig hawaii – épp elég.

Petrence Sándor

NÍPI KŐTTŐ HÍMNUSZA

(alkallmi vers’)

Nípi kőttő vagyok, há mi más,
Írni kő, ezír vagyok pipás,
S nemzeti dohányos.
Szíp dógokrú írok, nem vitás,
Így lettem „rurális entitás”,
vagy há izí, mi a frász.
Kinyílott a pitypang? Megirom!
Ha az es kő bele: ripityom!
Vagy amit míg kitalász…
Ingyás-bingyás, pár sor, letudom,
oszt jöhet a tíví, nyugalom –
így asszem, arányos.

Várady Szabolcs

„ALTERNATÍV SZAKMA DALNOKA 2014”

Billentyű van a zongorán
fekete és fehér,
s kell ütni dolgos ujj:
hogy azzal boldogulj,
hát nem könnyű kenyér!

De van s körünkben itt ül épp,
ki helyt áll, bár csak ül.
Ujját dicsérjem vagy fülét?
Mindegy körülbelül.
S játszik tovább még akkor is,
mikor a taps elül.

Hogy bírja? Ez a kar vas?
S hogy hívják? Feri? Darvas?
Evellei Kata

EGY HENTESHEZ

Kolbászok hercege, felsálak ura, te,
aki magad is olykor sertéshez vagy hasonló,
legyen kezedben bárd, kés vagy kisolló
kérjenek bár bélszínt, vagy hurkát, véreset,
neked mindig készen áll a mérleged,
s egyformán mér ki mindent izmos karod,
mert akár alsócomb, akár felső,
a vevő neked mindig az első,
s napi baját együttérzőn hallgatod.
Bólogatsz, míg kezed alatt ég a munka,
és rád mosolyog a sok rózsaszínű sonka,
s az elégedett kliensek tömött szatyorral,
nevedet áldva küzdenek tovább a komor mindennapokkal.
Ragyogj hát, fényfolt a hétfő szürkéjében,
hiszen nélküled életünk örökös böjt, zöldségen és kenyéren;
ragyogj, dolgozz két kérges kezeddel,
hogy fölvirradjon mireánk is a reggel,
s együtt várjunk végre a paradicsomra,
hol belefulladunk a koleszterinba.

Szabó T. Anna

A SZAKMA DALNOKA

Penetráns a szag ma,
de ez is egy szakma.
Betrottyantják, kiszippantod –
fogd be orrod, pöngesd lantod.

Van az a pénz, nincs az a szar,
ha az ember élni akar.
Elmondhatod, van indokod,
s előbb-utóbb majd megszokod.

Csatorna és ciszterna,
énekelni mit kell ma?
Dalnokolom a szakmámat
(Egye meg a büdös bánat.)

Szappanbuborék

Mint tudjuk, nem a Napnak, mint ezt egy költő gondolta, nem is légnek, hanem a művészetnek kell beugrania a „szappanbuborék” szóról. Legalábbis van szappanbuborék-típusú művészet. Kérjük, a kedves Dalnokokat, írjanak Szappanbuborék-sírverset, intsenek ezzel pá-t a feleslegnek.

G. István László

SZAPPANBUBORÉK-SÍRVERS

Olvasod, hogy elmentem innen.
Kipukkant bennem ezer vers naponta.
Az utolsót a sírba vittem,
azóta fújom, mind-mind-mind nagyobbra.

Szabó T. Anna

SZAPPANBUBORÉK

Akartok egy kínosat?
Pukkantok egy színeset!
Mesterházi Mónika

CÍM NÉLKÜL

Fekete – Fekete – PUKK.

Evellei Kata

[SÍRVERS]

Miként ékszerétől búcsút int a kappan,
akképpen szakadt el tetőled a szappan.
Új utakon jártál, Bubor dicső sarja,
nevedet ezért most fölvésem a falra.
Szlukovényi Katalin

MŰVÉSZET

Színes és felfuvalkodott,
akár egy túl csicsás kokott,
s ha elpattan a buborék,
hát épp azért, mert épp elég.
Nádasdy Ádám

SZAPPANBUBORÉK-NEKROLÓG

Buborékom csupán szappan,
de gömbhéján fényes nap van.
Este lesz, a nap lebuk,
ő pedig azt mondja. „pukk”.

Egymondatos eposz (Várady Szabolcs ajánlására)
Kérünk egy egymondatos eposzt. Ez a feladat csak ennyi.

G. István László

Egy mondatról szólj, nincs kellék, érted-e, múzsa!

Evellei Kata

A HIBÁS BUDDHA

Élt, született, meghalt, majd újra: örökkön-örökké.

Mesterházi Mónika

Hős születik, hisz benne a sok hülye, mind belehalnak.

Szlukovényi Katalin

Nos, megjött Beowulf, és fölhentelte az ellent,
így lett ő a király – s vagdalthús maga is.
Szabó T. Anna
EPOSZ (vagyis inkább: elbeszélő költemény)

1. Apassz, eposz!
2. Eposz: a passz…
3. Az idő vén fája, hullik a levele: le vele!
4. őszi éjszakákon mintha pásztortűz ég – érzem a bűzét.
5. Arma virumque cano: gyűlik a pénz, a kenő.

Nádasdy Ádám

Virrad a hajnal messzi Kazahsztánban, hol a szűzföld
szólít: innen eredsz – s indul vissza a nép.

Díjkiosztóra

Kérjük, köszöntse az est nyertes Dalnokát egy szonettel, a szonettben szerepeljenek a romvára és lebegő rémalak és a haza fényre szavak és szókapcsolatok, ha a szavak felidézte vers emlékezteti egy korábbi Dalnokversenyre, azt ne tekintse véletlennek.

(És ha nem szonett lesz, semmi gond, csak kérünk indoklást.)

Szabó T. Anna

KÖSZÖNTŐ SZONETT

Ahogy a sarkon a korom vár a
sorára. Egy lépés és itt lesz
nemsokára. Hallgatok szavára –
ó, korom, ó, romom, intesz.

De Te! – amíg én csak lebegő
rémalak, rút szibarita váz,
akit a lepedő és a levegő
egyformán megaláz –
Te! Születtél a csilló diadalra,
születtél a kedvre, nem a kényre;
Most figyelmezzenek mind erre a tényre:

tebenned derűl a haza fényre,
te énekesz a kedvre, nem a kényre,
Te, Te: a dalra hallgatsz, csak a dalra.

Szlukovényi Katalin

DÍJKIOSZTÓRA

Lebegő rémalakok menekülnek,
ha közénk lépsz. Hadd mondjam dicsekedve:
derül a haza fényre és mi kedvre,
s romváraink helyére települnek

szexi ifjak s vén bölcsek kézenfogva,
a tenger kisimul, elül a bánat,
láttodra még a hulla is feltámad,
lelket öntesz te minden dalnokokba.

De ha soraimat túlzásnak érzed,
hidd el, őszinték: engem erre kértek,
és a név helye amúgy is biankó,
akár a csekk, mely itt aláírandó.

G. István László

SZONETT A DÍJKIOSZTÓRA

2000 dalnoka, líránk romvára,
felújít téged a Széchenyi-program.
Lebegő rémalak nincs e hazába’
snájdigabb, és míg így is, lelakottan,

utánad indulhat a haza fényre,
utánad hallgat mindig a jobb szóra.
Mások mellett most Téged olvas végre,
Téged, ki 2000 dalnak tudója

vagy. Vagy lehet, hogy csak egyetlenegy
dal virít honfibú homlokodon –
amit írsz, minden a szemétbe megy,
mert ihleteden nincs többé haszon…

Mutasd, mutasd azt az egyetlenegyet!
Rímedet ráncba, erőd összeszedjed!

A 2014-es Dalnokversenyt G. István László Dalnok nyerte. Gratulálunk neki és az összes remek Dalnoknak, s köszönjük a pompás műveket!

Megvesztegetés

A hitelesség kedvéért: egy ponton egy Dalnok megpróbálta megvesztegetni a szigorú Beckmessereket, akik az asztal alatt átadott illatozó szalonna ellenére ellenálltak.

Petrence Sándor

A DALNOK VERSENY APROPÓJÁRA OKÁN!

El hagyom a körűmínyes, be vezető rizsát,
Ojan szípen úccse tudom, mint a Vágner Ricsárd!
Mikor a Brímai Mester Dalnokokrú zengett,
A Kakas áriájáná nem es tudnák szebbet!
Így há csak röviden köszöntöm most a Kít Ezret,
Emlíkszek, mikor ín vótam huszon öt, kis nyeszlett…
Bezzeg a lap szíp is dílceg, úhhogy csak így továb,
Kedves Kít Ezer, kívánnák pont ennyit, leg aláb.
Utó íratkínt viszont míg eszt hozzá rittyentem:
Mindent vissza vonok röktön, hogy ha nem ín nyertem