Alison Wong generációk óta Új-Zélandon élő kínai családból származó költő. Cup (Csésze) című verseskötete 2007-ben a New Zealand Book Awards döntőse volt, As the Earth Turns Silver (És a Föld ezüstbe fordul) című regénye pedig 2010-ben elnyerte a New Zealand Post Book Awards fikció kategóriájának első díját.

A RÉGÉSZ

Anyám a kredencben tartotta
a fogainkat, metszőollókkal, befőttes
üvegekkel és használt bélyegekkel együtt.
Nem emlékszem, mit kerestem,
amikor megtaláltam a zörgő
csontgyűjteményt, a hatvanas és hetvenes
évekre datálható műtárgyak környezetében.
A húgommal rácsodálkoztunk az alakjukra:
a gyermeki szem-, metsző-, záp- és
előzápfogakra – mintha egy újszülött
apró csuklócsontjairól beszélnék,
horgas- és fejescsontokról. Feltárhattuk
volna a leletet, éjszakánként
a párnánk alá rakva egy-egy fogat, hiszen
mindegyik megért tíz-húsz centet, vagy akkori
pénzben már ötvenet vagy egy dollárt is.
De nem tudtuk, melyik kié volt, és miért
nem voltak osztályozva, cipősdobozba
rakva, gondosan felcímkézve:
Sharon Ann Wong, 1970. VII. 11.,
jobb alsó oldalsó metsző, mozgott három hétig, 10 cent,
vagy Alison Marie Wong, 1969. IX. 25.,
bal felső második kisőrlő, cérna- és ajtókilincs-kezelés,
nagy vérveszteség, vérátömlesztés, A+, 20 cent.

EGY KÍNAI TÖRTÉNELEMKÖNYVBŐL

Az anyám rutinosan használja
a rábeszélés eszközét – mindig
krumpli alá dugdosta a répát.
„Kóstold csak meg – mondta –, és meglátod,
egész biztos meg fogod szeretni.”

Én szófogadóan megettem, és
mégis súlyos rövidlátó vagyok.
A húgom mindig talált kifogást,
és bár most sem szereti a répát,
olyan a szeme, akár a sasnak.

Anyám öregszik. A húgom nevet:
„Ha egyszer igazán megöregszel,
majd főtt répával etetlek, párolt,
meg nyers répával. Mert ha répáról
van szó, nem ismerek lehetetlent.”

Tízéves koromban, esők után,
gilisztákat szoktunk gyűjteni a
párálló betonról. „Tartsd a markod” –
mondtam a húgomnak, és közösen
elföldeltük az egész gyűjteményt.

Tizenegy éves lehettem, mikor
anyám, a kínai bárd mestere
vonagló, életteli részekre
aprított fel egy csomó gilisztát,
áldozatul az aranyhalamnak.

A húgom hat évvel fiatalabb
még mindig. Kétszer akkora házban
él, Whitbyben, mint én. Kertészkedik.
Feltartott kézzel hátrahőköl, ha
az ásója gilisztát vág ketté.

Anyám ízületi gyulladással
kínlódik. Ez a betegség csupán
gerinceseket érint. Újabban,
hatvan fölött, fóbiás lett. „Ne szólj
a húgodnak (a gilisztákról)” – mondja.

FORDÍTOTTA KŐRIZS IMRE