Balázs Béla – Testvérország

Pali meg Manci unokatestvérek voltak, és azon a nyáron Manci Paliéknál nyaralt. Hanem a Pali szülei éppen akkor Budapestre utaztak, és a két gyerek egyedül maradt Schwarc úrral, a házitanítóval, meg a Néró kutyával. De Manci nagyon kényeskedő lány volt, és sokszor csúfolta Palit, pedig az szerette őt, és mondta is sokszor, hogy ha majd nagy lesz, csak a Mancit fogja feleségül venni, senki mást.

Paliék kertjén túl volt egy szép fenyőerdő, és az erdőben volt egy tó. Egyszer délután a két gyerek meg a Néró elmentek a tóhoz békákra dobálni kővel. Mikor a tó partjához értek, azt mondja Pali:

– Te, Manci, nézz csak bele a tóba. Nézd: a parton van két fenyőfa, és a part alatt, a vízben is van két megfordított fenyőfa. A parton áll a Néró. A tón úsznak igazi kacsák, és a víz alatt velük úsznak megfordított kacsák. Minden van odalent: egy egész igazi ország. Csak éppen hogy meg van fordítva. Biztosan ez a Tündérország.

– Butaság! – kényeskedett Manci. – Ez csak tükrözés.

– De én láttam egyszer – felelte Pali –, mikor este sütött a hold, hogy egy ezüstlétra volt a tóban egészen a fenekéig, és azon fehér tündérek jártak fel és le.

– Most is hazudsz – mondta Manci.

– Hát fogadjunk! Vacsora után elkéredzkedünk a Schwarc úrtól és idejövünk.

Este együtt vacsoráztak négyen. A Pali meg a Manci meg a Schwarc úr meg a Néró. Vacsora után odament Schwarc úrhoz Pali.

– Schwarc úr – kérte Pali –, Manci délután a tónál kiejtette a fésűjét, csak azt akarjuk elhozni, és mindjárt visszajövünk.

– Hát nem bánom. De siessetek. – Akkor a két gyerek elindult, és velük ment a Néró. Szépen sütött a hold, és az erdőben sok gyönyörű kis szentjánosbogárka szálldogált. Mikor a tóhoz értek, a kerek telihold éppen a két fenyőfa fölött állt, és a sötét vízben egy hosszú ezüstlétra csillogott.

– Látod az ezüstlétrát? – súgta Pali.

– Az is csak tükrözés – kényeskedett Manci.

– De nem látod ott a fehér tündéreket, hogy jönnek fel az ezüstlétrán, és mennek fel a holdba? Egy tükrözésen nem lehet felmenni.

– Hát akkor mutasd meg, hogy le tudsz menni a tóba. Akkor menj le az ezüstlétrán!

– Itten nincs odatámasztva a parthoz – felelte Pali. – Gyerünk a másik oldalra.

Átmentek a másik oldalra. De ott se volt odatámasztva az ezüstlétra a parthoz, hanem volt a tó közepén két fehér vízirózsa, ahhoz volt odakötözve a létra vége. Ezért Pali nem tudott lemenni rajta.

Akkor Manci kényeskedett: – Most is hazudtál. Ez nem is létra, és nem is lehet rajta lemenni. Nekem te csak mindig butaságokat hazudsz. Nem is leszek soha a feleséged.

Hát elindultak hazafelé. De a Néró egy mogyoróbokor mellett elkezdett szaglászni a fűben.

Hát egyszer csak megszólal a fűben egy kis hangocska, mintha cincér cincogott volna.

– Aki hazudik, annak nem támasztjuk oda az ezüstlétrát. Pali még mindig nem látott semmit, de azért felelt:

– Ha megmondtam volna az igazat a Schwarc úrnak, akkor nem eresztett volna ki bennünket a tóhoz.

– Aki hazudik, annak nem támasztjuk oda az ezüstlétrát – ismételte a kis hangocska, de még mindig nem látszott semmi a sötét fűben.

– Istenem! – sóhajtott fel Pali. – Most már sose mehetek le a fordított Tündérországba? Akkor se, ha megígérem, hogy jó leszek, és soha többé nem fogok hazudni?

Akkor éppen egy kis szentjánosbogárka mászott arra a fűben, és annak a fényénél megláttak egy icipici emberkét, csak akkorát, mint egy szúnyog. Egy fűszálnak a végén állt a kis emberke. Felfelé tartotta a fejét, a kezével pedig tölcsért csinált a szája elé, hogy Pali meg Manci jobban hallják, amit mond.

– No, ha megígéred, hogy igazán jó leszel, és soha többé nem hazudsz, akkor eljöhetsz.

– Megígérem, megígérem! – kiáltotta Pali boldogan. – De a Manci is jöjjön, mert ha nagy leszek, ő lesz az én feleségem.

– Én leszek az ő felesége – mondta gyorsan Manci, mert ő is mindent látni akart. Pedig az előbb még azt mondta, hogy nem lesz.

– Hát nem bánom – felelte az icipici emberke.

– Ti csak csináljátok a kezetekkel, amit én, és mondjátok utánam a varázsverset:

Hókuszpókusz – ezüst lótusz, Icnam, Ilap eresszen be, Visszahozom a szívembe, Hókuszpókusz.

A gyerekek utánacsinálták a kezükkel a varázsmozdulatot, és elmondták a varázsverset. Hát alighogy végigmondták, abban a szempillantásban elkezdtek süllyedni, mint a liften. De a lábuk nem süllyedt, csak a fejük süllyedt lefelé, mert kisebbedtek. A földről bozontos mohák nőttek felfelé sebesen, és hatalmas törzsekké nőttek, és vastagodtak, és a roppant fűerdő eltakarta előlük az eget és a holdat, mert most már ők is olyan icipicik lettek, mint a szúnyogok.

– Most biztosan Tündérországban vagyunk – mondta Pali.

– Ez még nem Tündérország – szólalt meg egy hatalmas, dörgő hang. – Ez még csak Csudaország.

Pali meg Manci ijedten néztek oda, hogy kinek van olyan nagy, dörgő hangja, hát egy óriási embert láttak, akinek vállig érő, hosszú, fehér haja volt, és a szakálla is olyan hosszú, hogy keresztüldugta az övén.

– Az én nevem Igazító – mondta az óriás. – Én vagyok az icipici emberke, akit az előbb a fűszál végén láttatok. De most már ti még kisebbek vagytok nálam, azért láttok engem óriásnak.

(…)

– Hát nem vagyunk még Tündérországban?

– Mondtam már egyszer – felelte Igazító –, hogy ez még csak a Csudaország. Nekünk még egy emelettel lejjebb kell menni a liften.

– Manci, gyere gyorsan! – kiáltotta Pali. – Megyünk tovább a liften!

– Jaj, hogy én még kisebb legyek?! – kényeskedett Manci. – Nem elég szégyen, hogy már ilyen kicsi vagyok?! Nem megyek.

És Manci elkezdett megint hangosan sírni. Nem mondta Igazító után a verset, hanem oda se hallgatott. De Pali szépen mondta Igazító után.

Hát alighogy végigmondta a verset, abban a szempillantásban elkezdett megint süllyedni. Megint úgy volt, hogy a lába nem süllyedt, hanem csak a feje süllyedt mindig lejjebb és lejjebb. Pali azt hitte, hogy most még sokkal kisebb lesz. De csudálkozva látta, hogy a rengeteg fű meg mohaerdő kicsinyedik mellette. A hangyaszörnyetegek picikék lettek, és a lángot lehelő nagy Szent János-sárkányokból kicsi szentjánosbogarak.

– Milyen furcsa ez, Igazító – mondta Pali. – Megint lefelé süllyedtem, és mégis úgy érzem, hogy újra megnőttem. Mert minden olyan megint, mint azelőtt volt.

Akkor megszólal fent egy kicsi hangocska, mintha cincér cincogna: – Újra megnőttél, fiam, csakhogy lefelé nőttél, és most vagy abban a fordított országban, amit a tóban láttál.

Felnéz Pali, hogy honnan jön ez a kis hangocska, hát ott lát egy kis fűszál végén egy icipici emberkét állni.

– Ejnye, Igazító bácsi – szól fel hozzá Pali. – Hát maga miért maradt kicsikének? Mért nem jött le maga is a liften fordított országba?

– Nekem itt kell maradni a két ország határán – felelte –, mert én vagyok az Igazító. De te most már indulj el, és nézz körül Testvérországban. Mert tudd meg, hogy az a megfordított ország, melyet a tóban láttál, az a Testvérország. Csak aztán arra vigyázz, hogy jó legyél, és sohase hazudj, különben nagy baj lesz. – Az icipici emberke avval leugrott a fűszál végéről és eltűnt. Pali kicsit megijedt, hogy most már merre menjen ő egyedül? Akkor megszólal mellette egy hang. – Ne félj, Pali, csak mindig velem gyere.

Odanézett Pali, hát meglátja a Néró kutyáját, mert az beszélt hozzá.

– Néró, Néró! – kiáltott fel Pali örömében.

– Jaj de jó, hogy te is itt vagy. De hogy tanultál meg egyszerre beszélni?

– Én nem a Néró vagyok – felelte a kutya. – A Néró az én testvérem odalent Egyenesországban, aki most sírva kaparja a földet, és keres benneteket. Én az Órén vagyok, Néró fordított testvére. Fordítottországban az, akit a víz alatt láttál, mikor délután benéztél a tóba. Mert ez itt Testvérország. Minden embernek, minden állatnak és minden növénynek van egy testvére ebben az alsóországban, aki egészen olyan, mint a felső, csakhogy jobb és szebb: olyan, amilyen a felső is szeretne lenni.

– Hát gyerünk, kedves Órén, mutasd meg nekem Testvérországot – mondta akkor Pali. Aztán elindultak.

Mentek, mendegéltek, és Pali látta, hogy mindennek, ami fent van, annak lent is van egy testvére, éppen úgy, mint a tóban. De Testvérországban mégis minden sokkal szebb. Amerre ment Pali Órénnal, mindenütt azt látta, hogy a testvérek nagy munkában vannak. Mind azon dolgoztak a testvérek, hogy fent a földön minden szép legyen…

Kategória: Archívum  |  Rovat: ÖV ALATT  |  Típus: -

Vélemény, hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Please type the characters of this captcha image in the input box

A kommenteléshez kérjük gépelje be a fenti képen látottakat! Ellenkező esetben elveszik kommentje.