*Első megjelenés: Merkur 2015/11. © Eurozine
Arról, hogy miért nem létezik a digitalizáció
Néhány éve a világ elkezdett digitálissá válni. Vagy legalábbis olybá tűnik. Minden digitalizálódik: könyvek, tévé, munka, autók, villanyáram, telefon, politika, még a rádió is. És a többi nagy változáshoz hasonlóan a digitalizációt is vagy a világ megmentőjeként ünneplik, vagy pedig mint a világ hanyatlásának eszközét kárhoztatják. A digitalizáció hatásai látszólag maguk is digitálisak, fekete-fehérek, e két véglet között nincs semmi.
Ám még ha most folyamatosan erről is beszélnek, a digitalizálás jelensége nem újdonság. A számítógépek az 1940-es évektől fokozatosan kiléptek az analóg stádiumból. A bankok, biztosítótársaságok, a folyamatosan számokkal dolgozó közigazgatási részterületek már az 1960-as évektől digitalizálják a számításaikat. A rendőrség és a titkosszolgálatok a ’70-es évektől dolgoznak adatbázisokkal. Szintúgy a ’70-es évektől a kórházak intenzív osztályára kerülő betegeket számítógépek segítségével figyelik meg, melyek rögzítik a túl magas értékeket. 1976-ban a Spiegel egyik száma arról tudósít: „Az elektronikus forradalom elérte a lapkiadó vállalatokat”1 – értették ezen a fényszedést, a képernyőterminált és a szöveg mentését mágnesszalagokra. A ’80-as, ’90-es évek folyamán a szövegalapú közigazgatási tevékenységek mind digitálissá váltak. A hanglemezről CD-re való átállás az 1980-as években zajlott le. A ’90-es évek eleje óta digitálisan vezérlik a közlekedési lámpákat. 1997 végére a teljes német telefonhálózat digitálissá vált. Ezt követte a fotó és a film.
A fent vázolt folyamatok első hetven évében a digitalizáció fogalma nem jutott túlságosan nagy szerephez. A ’60-as, ’70-es években az automatizálás, automatizáció, robotizáció voltak az uralkodó kifejezések, a ’80-as, ’90-es években komputerizációnak hívták a jelenséget. Az elmúlt három évtized változásaira nincs elég „-ció”-ra végződő kifejezés: átmenet az offline-ból online-ba; a kézikönyvszerű internet világából a szociális kapcsolatokat leképező internet világába; a kultúrjavak tartózkodási helyének tekintett konkrét fizikai tárgyak eltűnése; a váltás helyhez kötött internetről mozgathatóra; folyamatosan csökkenő tendencia a számítógépeken előállított tartalmak kinyomtatására és analóg használatára; közepesen nagy adatmennyiségek kezeléséről átmenet a nagyon nagy adatmennyiségek kezelésére; áttérés az eddig csendes gépekről a felhasználójukkal kommunikáló gépekre.
A fent felsorolt összes feladatért a digitalizáció szónak kell helytállnia. Ahol a 90-es évektől elszórtan felbukkan, még konkrétan valaminek a digitalizálását jelenti: telefonhálózatokét, szótárakét, térképekét. Csak 2010-től használják a fogalmat gyakrabban és a mai tágabb jelentésében. 2015 májusában az FAZ így ír a Commerzbank középosztályt célzó közvélemény-kutatásáról: „A kiskereskedők 48%-a azt állította, hogy a digitális fejlődés fenyegeti a bevált üzleti modelleket.”2 Szintén ez év júniusában, szintén az FAZ-ben: „A digitalizáció egyre növekvő árhullámként száguld végig a vállalatok világán – és nagyon más világ lesz, ami hátramarad utána. […] Németországnak […] nagyon gyorsan fel kell zárkóznia, ha a digitalizáció hullámát inkább meglovagolni akarja, mintsem eltűnni alatta.”3 2015 júliusában Hans Peter Wollseifer, a Német Kisiparosok Központi Szövetségének igazgatója azt mondta egy szövetségi sajtótájékoztatón: „Üzemeink 70%-a foglalkozik már valamilyen formában a digitalizációval, és a jövőben még nagyobb súlyt kívánnak rá fektetni.” Augusztusban pedig a Süddeutsche Zeitung így tájékoztat az RWE energiaszolgáltató vállalat4 problémáiról: „Az áramellátás egyre inkább decentralizálódik és digitalizálódik. […] Ezért a digitalizációt kiemelt ügyként kell kezelnünk.”5
Hogy konkrétan mi is történik a német vállalatokkal, amikor rájuk zúdul „a digitalizáció hulláma”, nem teljesen világos, annyi biztos, hogy „valami internettel kapcsolatos dologról” van szó. A Digi206 nevet viselő projekt által kereshetővé tett humán- és társadalomtudományi szakirodalom vizsgálata során úgy tűnik, a „digitalizáció” még csak nem is olyasvalami, aminek „az internethez van köze”, hanem „valami komputeres dolog”, kivéve persze, ahol bizonyos szövegek konkrét beszkennelését értik rajta. Jelen tanulmány szerzői is (az egyik gyakrabban, a másik ritkábban) használták a „digitalizáció” fogalmát olyan esetekben is, ahol pontosabban meghatározhatták volna, hogy milyen folyamatot értenek rajta.
Teljesen valószínűtlen, hogy az eddig analóg módon zajló munkafolyamatok éppen most váljanak digitálissá. Még ha a kontextusból ki is derül, hogy mely konkrét változást értik rajta, nem lehet egy olyan eseményt meghatározni, amely egyformán érint egy egész vállalatot, „vállalati világot” vagy „a tudományokat”. Évtizedek választják el egymástól a számítógépek bevezetését a könyvelésben, majd pedig a menedzseri szinten. Az autókba az 1960-as évektől kerülnek elektromos alkatrészek, az üzemanyag-befecskendezéstől a blokkolásgátlókig. Nagyjából ugyanebben az időszakban üzemelik be a gyárak az első robotokat. Ötven évvel később, ha a közösségi hálózatokon keresztül rátévedünk a márkakommunikációs felületekre, az autónk elkezdhet saját magának időpontot egyeztetni a szervizzel. Tehát mikortól beszélhetünk a gépkocsi-üzletág „digitalizálódásáról”? Míg a szövegek elérnek a szerzőtől az olvasóig, többször vándorolnak analóg és digitális formátumok és eljárások között ide-oda. A kész papír alapú könyvet a helyi könyvesboltos megrendelheti online üzleten keresztül is, mely utóbbi fogadhatja a rendelést az analóg faxgépén, átviheti a számítógépbe, és begépelheti a megrendeléseket kezelő szoftverbe. Tehát mikortól és mely ponttól beszélhetünk a könyvpiac „digitalizálódásáról”?
Digitális és analóg jelek
Zürichi Művészeti Egyetem, 2015. szeptember, az „Elméleti Intézet” egyik rendezvénye. A délelőtt során közepesen magasröptű társalgás folyt arról, mit jelent a digitális és az analóg, aztán ebéd után egy docens hölgy megkérdezte a hallgatókat, hogy akkor most egyáltalán világos-e számukra, hogy mit takar a két fogalom. Hosszú csend. „Akkor megpróbálok válaszolni – mondja egy diáklány –, a digitális az egyirányú kommunikáció, az analóg pedig a többirányú.” Takarják le az itt következő szöveget és gondolkodjanak el rajta egy kicsit, hogy hogyan határoznák meg önök a különbséget.
A docensnő a magyarázat során az etimológiát és az ujjait hívta segítségül: ahol csak egy ujj látható, az a digitális érték, nincs közte semmi. A Wikipedia „Digitalsignal” szócikke7 egy görbével illusztrálja az analóg, és egy lépcsőzetesen emelkedő és csökkenő vonallal a digitális jelet, és ezáltal a köztük levő különbséget. A digitális jel értékek sorozata, például egy sor bináris szám, pl. 010011101011 vagy egy mérési sorozat, pl. 5, 2, 8, 1, 0, 2, 4. A második példán megfigyelhető a digitális adatok másik tulajdonsága: az értékek ismét egy jól elkülöníthető egység – ebben az esetben az 1 – sokszorosai.
Az analóg adatfeldolgozás olyan eszközöket követel, amelyek éppen ezt az egy jelet dolgozzák fel és közvetítik. A digitális jelfeldolgozáshoz nem használunk külön eszközöket, hanem olyan eszközökkel végeztetjük, amelyek egyszerre képesek előre jelezni az árapályt és közben zenét lejátszani. A szoftver felelős a mindenkori feladat végrehajtásához szükséges alkalmazkodásért. Így lehetséges a tömörítés (amennyiben fellelhető rá egy minta a digitális adatokban), de a hibajavítás is, vagy legalábbis a hibavizsgálat az ellenőrző értékek segítségével. Ezen tulajdonságoknak köszönhetően a digitális adatok rossz körülmények közt is változatlan formában közvetíthetők.
Amikor ma digitálisról és analógról beszélünk, akkor mindig a digitális az új, és az analóg az, ami már mindig is megvolt. Sőt a digitális emberi kreálmány, mesterséges, míg az analóg valami természetes dolog. A fenti érveléssel az analóg valami elemibb, míg digitálissá akkor válik valami, amikor az ember vagy a számítógép beavatkozik. „A világ analóg” – halljuk és olvassuk sokszor, amikor digitalizációról van szó, ezért rosszabb tehát a digitalizált zene, mint a lemezjátszóról hallgatott.
Azonban ha körbenézünk a látható világban, akkor sok különálló és egymástól megkülönböztethető dolgot fedezhetünk fel, amelyeket egész számok segítségével tudunk számba venni. A polcon a könyvek egyesével állnak. Négy szék áll az asztal körül, melynek négy lába van. A Göncölszekér hét fényes csillagból áll. A fákon egyesével találhatóak a levelek, és megszámlálható mennyiségű gyümölcsöt teremnek. Az almát több részre osztjuk fel. Az állatok és az emberek individuumok, elkülönülő egységek négy, kettő vagy nulla lábbal. A versek különálló szavakból állnak, a szövegek önálló betűkből. Az alapján, hogy hány megszámlálható dolgot találunk a világban, arra a következtetésre is juthatnánk, hogy a minket körülvevő világ mindenekelőtt digitális. „Az egész számokat a Jóisten teremtette, minden más az emberek műve” – mondta állítólag a német matematikus, Leopold Kronecker.
Másrészt még a minket körülvevő világ felszínes megfigyelése során sem kerülheti el a figyelmünket, hogy léteznek olyan entitások, melyek látszólag kivonják magukat a világosan körülhatárolható egységekre való felosztás alól. A tenger. Az ég. Levegő. Sár. Kása. Hogyan számoljuk meg az eget? Hogyan számolunk a kásával? A világ sarában keresendő az eredete a kontinuum gondolatának, a gondolatnak, hogy a világ nem végtelenül sok egységből áll, hanem hogy a végtelenül sok egység közt is létezik még valami.
Ezért a digitális forradalom vizsgálata ceruzával és papírral kezdődik. Rajzolok egy egyenes vonalat. Ha elfelezem a vonalamat, mondjuk egy olló segítségével, marad két egyenlő hosszúságú vonaldarabom. Most újra elfelezem a két félvonalat. Marad négy negyedvonalam, amelyeket újra elfelezhetek. És újra. És újra. Ülök egy kupac papírfecni közepén, amelyek mind az eredeti vonalam részét képezik. Minél kisebbek a fecnik, annál nehezebb a továbbosztás. És egyszer csak nagyobb lesz az olló éle a papírfecninél. Innentől a fejemben kell folytatnom a feladatot, gondolatkísérletként. De a probléma ekkor is megmarad: létezik a vonalnak egy annyira kicsi egysége, amely nem osztható tovább? Vagy a végtelenségig folytatható a felosztás folyamata?
Immár kétezer éve annak, hogy különböző emberek gyanút fogtak: a geometria, a vonalak világa, és vele a számok világa, nem digitális. Egyes vonalak nem elkülöníthető egységekből állnak. A legjobb példa erre a négyzet átlója. Tegyük fel, hogy a négyzet oldalait kicsi, egyforma méretű darabokra vágjuk, majd megpróbáljuk összerakni a darabokból az átlót. Akárhogy is próbáljuk, a végén mindig maradni fog egy felesleges darab átló, akármilyen kicsire is vágjuk a részeket. Az oldalak hosszúsága és az átló hosszúsága inkommenzurábilis, ahogy a matematikusok mondják. A Pitagorasz-tétel alapján: ha az oldal hosszúsága 1 egység, akkor az átló hosszúsága a 2 négyzetgyöke, tehát egy olyan szám, amelynek végtelen sok tizedesjeggyel bír.
A 2 gyöke irracionális szám, csakúgy, mint a Pi vagy az Euler-féle szám. Az irracionális számok nem ritka szeszélyek, épp ellenkezőleg. A természetes számok (1, 2, 3 stb.) és a törtek, amelyeket az egész számokból lehet képezni (1/2, 1/3, 5/8 stb.) csak kis, különálló hajók a nagy számtengeren. Minden más irracionális. Az irracionális számok képezik azt a kontinuumot, amelyben minden más szám úszik.
Egy kicsi, lágy szikla
A világban sok a sár és a kása, ráadásul még ott is, ahol pedig tiszta, digitális viszonyokra számítanánk: a számítógép belsejében. Meglepő módon tele van analóg építőelemekkel, sőt ha alaposan szemügyre vesszük, még maguk a digitális számok sem bizonyulnak olyan nagyon tiszta absztrakciónak, amilyennek feltételezhetnénk őket. A digitális nulla nem egyszerűen valaminek a jelen nem léte. Pusztán az 1-nél alacsonyabb feszültséget hivatott jelölni. A TTL (Tranzisztor-tranzisztor logika) áramköri elemeknél a nulla egyenlő a 0 és a 0,8 Volt közti feszültséggel, míg az egy a 2 és az 5 Volt közti feszültség jelölésére szolgál. A hálózati egységek, amelyek létrehozzák a feszültséget: analógtechnikával működnek.
A TTL-példából látható, hogy a nulla és az egy nem pontosan körülhatárolható értékek, hanem értékhalmazok. Közöttük pedig rendetlen köztes tér található, sem nulla, sem egy. A flashmemória esetén még összetettebbé válik a dolog, hiszen annak memóriacellái az elektromos töltés több állapotában is lehetnek: sok, közepesen sok, kevés vagy semennyi elektron egy cellában. Így egy cella tud tárolni egy bitnél többet is, amelynek a kedvelt metafora látja kárát, miszerint „a digitális világ csak a feketét és a fehéret ismeri”. A legmélyebb hardver-szinten az interneten körbeáramló adatok is analóg hordozójelek, amelyeket digitális adatokkal moduláltak.
Ugyanennyire kevéssé tűnik az analóg világ a digitális világ tiszta ellentétnek. 2001-ben a fizikus Freeman Dyson a tudósok egy virtuális találkozóhelyén, az edge.org-on, a következő kérdést tette fel: „Az élet vajon digitális vagy analóg?”8 A kérdéshez hozzászólt az MIT mesterséges intelligenciát kutató professzora, Marvin Minsky is, aki felhívta a figyelmet arra, hogy a CD pusztán egy „kicsi, lágy szikla”, egy négyzetkilométernyi nagyságú vésett kő kicsinyített verziója. Az, hogy a követ ékírással írták tele, avagy a görög ábécé betűivel, esetleg a nullák és egyek révén előállított betűkkel, az bár meghatározza az olvasáshoz szükséges felszerelést, ám a lényegre nincs hatással.
A médiumokat nem szabad túlságosan közelről szemlélni, ha ragaszkodunk a jól rendezett, egyszer analóg, máskor digitális világ képéhez. A hanglemezek különálló molekulákból állnak, a hangszalagokat elkülönülő mágneses részecskék rétegzik. Ezek tehát, a CD-khez hasonlóan, csak önálló értékek sorozataként tudják megjeleníteni egy hang folytonosságát. Az analóg fotóknak a digitálisakhoz hasonlóan csak egyfajta felbontásuk van: nem tudunk tetszőleges mélyégig ráközelíteni. Egyszer csak láthatóvá válnak az egyes ezüstrészecskék. A 100 eurós digitális fényképezőgépek jelenleg nagyjából 20 millió pixelt képesek megjeleníteni, egy átlagos ISO-100-as képkockán 4 és 16 millió pont között mozog az érték. Maga a retina, amellyel az említett képeket érzékeljük, szintén „pixeles”. Az emberek esetében kb. 6 millió, a napfény és a színek látásáért felelős csapból, és kb. 120 millió pálcikából áll. Egy iPhone 5 „retina-kijelzőjének” egyetlen pixelfelületén 1000 csap fér el. Egyetlen foton (ami gyaníthatóan szintén digitálisan működő dolog) elég egy pálcika aktiválásához. Ami ezután történik, az az analóg és a digitális jelfeldogozó-folyamatok keveréke. Az idegrendszer elektromos impulzusai ugyanazon elv alapján működnek, mint a feszültség a mikroprocesszorban. Egy inger elér egy bizonyos küszöböt. Ahogy a digitális feldolgozás esetében, itt sem állapítható meg egyértelmű határvonal, csak egy hozzávetőleges terület, amelyet át kell lépni. Ekkor létrejön az akciós potenciál, amely viszont nem analóg módon viszonyul a kiváltó inger erősségéhez, hanem mindig egyformán néz ki. A kémiai szinapszissal történő információátvitel esetén azonban a sejtek neurotranszmittereket válthatnak ki – ez analóg folyamat, egészen addig, amíg nem nézünk a mélyére, és nem állunk neki a molekulák számolgatásának. Az egészhez szükséges alapszabást a DNS tárolja digitálisan. Az elektromosság, amellyel a számítógép és az agy működik, egyes elektronokból áll össze.
Akkor tehát a világ alapjai digitálisak vagy analógok? Úgy működik az univerzum, mint egy számítógép vagy mint egy potenciométer? Olyan kérdés ez, melyről szívesen vitatkoznak elméleti fizikusok és filozófusok. A vita évszázadok óta zajlik, olyan résztvevőkkel, mint Immanuel Kant, Louis de Broglie és Carl Friedrich von Weizsäcker, hogy csak néhányat említsünk. 2011-ben ez a kérdés volt a Foundational Question Institute éves esszéversenyének témája. Konszenzust ne várjunk. A hivatásos fizikusok által írt díjazott szövegek nagy része nem ad választ a kiinduló kérdésre. Inkább azt járják körül, mit is értünk az említett kiinduló kérdésen, és hogy egyáltalán lehetséges-e bármiféle válasz erre. Így például Ian Durham, a New Hampshire-i fizikaprofesszor azt állítja, hogy mivel az univerzumról alkotott tudásunk kizárólag egyedi információkból áll – hiszen minden mérésnek egyedi karaktere van –, így tehát bizonytalan az, hogy ebből tanulhatunk-e valamit egy potenciálisan kontinuus univerzumról.9
Vegyünk egy evőkanálnyi sarat és osszuk egyre kisebb részekre. Ha következetesen, és a megfelelő segédeszközzel tesszük ezt, egyszer csak molekulák fognak előttünk heverni a konyhaasztalon. Ha ezeket is tovább osztjuk, megérkezünk az atomokhoz, majd a protonok, neutronok és elektronok következnek. Ezek volnának a világ legkisebb egységei? Ám ha addig osztjuk a világot, hogy már csak elemi részecskék maradnak, többé nem viselkedik úgy, ahogy a konyhai hétköznapokban megszokhattuk. A kvantumok vagy részecskeként, vagy pedig hullámként viselkednek, a velük folytatott kísérlet módjától függően – ez a kvantummechanika egyik különlegessége. A kérdés, hogy az anyag digitális vagy analóg, a távolból szemlélve pont úgy néz ki, mint a részecske–hullám-dualizmus, a hullámok analógok, a részecskék digitálisak. Az anyag tehát digitális vagy analóg? Attól függ.
Ám ezzel még korántsem ért véget a probléma. Az anyag a térben és az időben egyszerre létezik. Fel lehet osztani a teret és az időt szeletkékre? A tömegvonzás digitális vagy analóg? És mi a helyzet a vákuummal? Mi a fizikai realitás alapja? John Archibald Wheeler fogalmazta meg 1990-ben az „It from Bit”-doktrínát,10 amely sok rákövetkező elméletet befolyásolt. Az „It from Bit” azt jelenti, hogy a világ végső soron digitális információkon alapul. Az univerzum mint gigantikus számítógép olyan gondolat, amely manapság nagy népszerűségnek örvend az elméleti fizikusok körében. Lehetséges, hogy mélyen az univerzum motorházában minden egyes elemi részecske, minden fizikai interakció eredete egy egyszerű eldöntendő kérdés, egy bit információ, egy egyes vagy egy nulla. A kontinuitás eszerint a koncepció szerint puszta illúzió volna. Az ehhez hasonló elméletek kísérleti bizonyításától azonban még távol állnak a fizikusok. Attól függetlenül azonban, hogy a végén milyen eredményre jutnak, a hétköznapi világot – a maga bakelitlemezeivel, kilométeróráival, idegsejtjeivel és villanyóráival – az eredmény semmiben nem fogja befolyásolni. Környezetünk sem nem digitális, sem pedig analóg. Mindkét fogalom a valóság idealizálására szolgál, csakúgy, mint a gondolat, mely szerint egy papírra rajzolt vonalat végtelen sok darabra lehet vágni. Analóg és digitális egyidejűleg létezik az emberekben és az eszközökben, attól függően, hogy melyik síkot vesszük szemügyre. Absztrakt, idealizált eszmékről van szó. A két forma közti különbségtétel a világ aktuális változásainak leírásához nyújt segítséget, hozzávetőleg olyan módon, mint a kémiai és fizikai folyamatok vagy a részecske és a hullám megkülönböztetése. Azonban nem létezik éles választóvonal. Az analóg és a digitális – mint tiszta kategóriák – emberi kreálmányok. Erőt kell hát venni magunkon, és pontosan megfogalmazni, hogy mit értünk „digitalizáció”-n, még akkor is, ha ehhez egy helyett két tweet-re lesz szükségünk.
Fordította Verebics Éva Petra
Jegyzetek
- Computer werden Kündigungen schreiben. Pressetechnik: Lesemaschinen und Setzautomaten bestimmen die Zukunft, Der Spiegel 1976/20. (A ford.)
- Carsten Knop: Commerzbank-Mittelstandsbefragung: Digitalisierung bedroht ein Viertel aller Geschäftsmodelle, http://blogs.faz.net/adhoc/2015/05/12/commerzbank-mittelstandsbefragung-digitalisierung-bedroht-ein-viertel-aller-geschaeftsmodelle-1016/, letöltve: 2015. 12. 30. (A ford.)
- Georg Giersberg: Digitaler Wandel. Jetzt revolutioniert das Internet die Arbeit, http://www.faz.net/aktuell/wirtschaft/wie-die-digitalisierung-unternehmen-ergreift-13019296.html, letöltve: 2015. 12. 30. (A ford.)
- Rheinisch-Westfälisches Elektrizitätswerk AG. (A ford.)
- Karl-Heinz Büschemann: Nicht handlungsfähig, http://www.sueddeutsche.de/wirtschaft/kommentar-nicht-handlungsfaehig-1.2613168, letöltve: 2015. 12. 30. (A ford.)
- http://digi20.digitale-sammlungen.de/, letöltve: 2015. 12. 30. (A ford.)
- Lásd https://de.wikipedia.org/wiki/Digitalsignal. A magyar Wikipédia nem tartalmaz külön szócikket a digitális jelről. A digitális/analóg jel kérdését a „Jel (informatika)” szócikk alatt tárgyalja. Vö. https://hu. wikipedia.org/wiki/Jel_(informatika), letöltve: 2015. 12. 30. (A ford.)
- https://edge.org/conversation/freeman_dyson-is-life-analog-or-digital, letöltve: 2015. 12. 30. (A ford.)
- Vö. Ian T. Durham: In search of continuity: thoughts of an epistemic empiricist. http://fqxi.org/data/essay-contest-files/Durham_FQXi2011.pdf, letöltve: 2015. 12. 30. (A ford.)
- Vö. John Archibald Wheeler: „Information, physics, quantum: The search for links”. In Wojciech Hubert Zurek: Complexity, Entropy, and the Physics of Information. Addison-Wesley, Redwood City, CA, 1990. (A ford.)
- Computer werden Kündigungen schreiben. Pressetechnik: Lesemaschinen und Setzautomaten bestimmen die Zukunft, Der Spiegel 1976/20. (A ford.) ↩
- Carsten Knop: Commerzbank-Mittelstandsbefragung: Digitalisierung bedroht ein Viertel aller Geschäftsmodelle, http://blogs.faz.net/adhoc/2015/05/12/commerzbank-mittelstandsbefragung-digitalisierung-bedroht-ein-viertel-aller-geschaeftsmodelle-1016/, letöltve: 2015. 12. 30. (A ford.) ↩
- Georg Giersberg: Digitaler Wandel. Jetzt revolutioniert das Internet die Arbeit, http://www.faz.net/aktuell/wirtschaft/wie-die-digitalisierung-unternehmen-ergreift-13019296.html, letöltve: 2015. 12. 30. (A ford.) ↩
- Rheinisch-Westfälisches Elektrizitätswerk AG. (A ford.) ↩
- Karl-Heinz Büschemann: Nicht handlungsfähig, http://www.sueddeutsche.de/wirtschaft/kommentar-nicht-handlungsfaehig-1.2613168, letöltve: 2015. 12. 30. (A ford.) ↩
- http://digi20.digitale-sammlungen.de/, letöltve: 2015. 12. 30. (A ford.) ↩
- Lásd https://de.wikipedia.org/wiki/Digitalsignal. A magyar Wikipédia nem tartalmaz külön szócikket a digitális jelről. A digitális/analóg jel kérdését a „Jel (informatika)” szócikk alatt tárgyalja. Vö. https://hu. wikipedia.org/wiki/Jel_(informatika), letöltve: 2015. 12. 30. (A ford.) ↩
- https://edge.org/conversation/freeman_dyson-is-life-analog-or-digital, letöltve: 2015. 12. 30. (A ford.) ↩
- Vö. Ian T. Durham: In search of continuity: thoughts of an epistemic empiricist. http://fqxi.org/data/essay-contest-files/Durham_FQXi2011.pdf, letöltve: 2015. 12. 30. (A ford.) ↩
- Vö. John Archibald Wheeler: „Information, physics, quantum: The search for links”. In Wojciech Hubert Zurek: Complexity, Entropy, and the Physics of Information. Addison-Wesley, Redwood City, CA, 1990. (A ford.) ↩