(részlet)
(…)

Te ember-anyagból épített arany mindenség-óra! Te mindenség-anyagból
szőtt emberiség-kiáltás! Fehér-hattyúkkal
húzott virágból-font és zöld kalászfüvekből szőtt égi szekér, amiben
bárányfelhők és gomolyfelhők fehér gőzkazlai ragyognak!
Aranyból-kovácsolt darázs-arc bojtcsengős könnyű keskeny kard! Frakkos
és cilinderes villám-cikkanás! Moha-repülő pilótája!
Lovon-nyargaló szitakötő-szivárvány! Gyémánttal és zománccal kirakott
többezer-látás domború szitakötőtekintet!
Gaz-ország, mocsár-ország, nádas-ország, láp-ország, erdő-ország,
puszta-ország piros-márvány tűzlilioma eleven
növényi gyönyörűségből! Fehéringes nászéjszaka! Feketeköpenyes nagypéntek!
Törpe-ország költő-Gulliverje! Országnyi tőzeg-hajó tűzhártya-vitorlája!
Szikrázó ásványból boldog hegedű! Bolond Istók a zöld láptutajszigetországon!
Suhogó fényes aranyáradás
zöld pusztai fű! Krisztus-palást lila bogáncsból ragasztva! Krisztus-tövisből
kritikusok trónszéke! Kettős
üveghólyag emberszív-homokóra a kávéház-márványasztalon! A világ
szívfalán biccenve-ketyegve gyorsan
körbesatírozó embersors-másodpercmutató! (…) Te Bem József szivében
járkáló csillag, Bem József szivében vágtató költő-galaxis,
mert Bem József szivében tág tiszta nagy fényterek voltak, tág tiszta kristálymezők
fényből és szeretetből, s vágtatásod
anyaga ez a tiszta tér a tábornoki szívben, csönded sugárzó fény-talaja, ahol a
sejtelem ernyős virága nyit. S titok-mélyében a Halál-Mágnes, az őslétbeli!
Te prüszkölő, fingó, nyihogó kozák lóval szembeforduló, amikor a ló-mellkas
barna bársonydombjai fölötted,
mint egy küklopsz könnyes arc-szeme, szem-homloka, rádzuhogó habos
tajtékszikla, s a ló-orrlikak, mint
két vödör alvadtvérből, amiben ezüst barkaágak: a szőrszálak! Kifordult-belű
törékeny világszabadság,
hasadban, májadban, veséidben vascsőr-pikaheggyel! Szelíd pipázgatás Arany
János ezüst-bajusz
világsátra alatt, Vörösmarty Mihály pokollal-behímzett szivén tajtékos
iszonyattal hetyke toporzékoló!
Csillagkereső négyökrös lassú szekér a bíbortajték holdcsöpp akácéjszakában,
s a hold, mint az űr
nyitott mellkasában egy űr-óriás cseppkőláng-szive! Te koporsót-látó, halálelől
halállal futó!
A forradalom piros vitorlája. A szabadság fehértollú szárnya. Forradalom
a forradalomban. Gyémántevő ember-éhség.
Puszta-kiáltás Isten-szegénység! A mámor hazugság-hiánya! Hiányból szivacslomb
szeretetkő-bánya!
Te nem lettél a múlt-idő fossziliája, mint ősi kőzetekben őshalak kőcsontváza:
kő-szelvény gerince,
kőszálka-söprűsarlója, őskőzetekben madár-maradék kúsza fekete
vonalszögletesség madár-árnyék,
őskőben őskori levél-lenyomat, ahol láthatod az ereket, pikkelyeket,
pórusokat, bőr-mozaikokat, csak
mindezt negatívan és kőből. Múlt-időből. Fognám eleven arcodat, innám
eleven sóhajodat, csókolnám halott
arcodat. Szivemen, mint fehér könyvben ezer és ezer boldog, sugárzó
ujjlenyomat: sugárszép okos szavad.
Ezer és ezer rece-címer, lécgyűrű-pecsét, bőrvályú-bőrcérna-pajzs.
Összefogdostad te az én szivemet, mint
boldog gyermek boldog apja arcát, szivem virágzó lét-jeleiddel sűrűn,
vastagon behímezve, virág-szövetté varrva!
Ülök. Csöndemben végtelen óraketyegés, mint hosszú egyforma fűrészelés.
Mint amikor hosszú akáctörzs volt a
fűrészbakon, s azt vágtam fűrésszel darabokra, s a cakkos fűrészpenge
csikorogva és nyikorogva sűllyedt a fába, két függőleges
keskeny korong-egyenest vágva a sárga fába, s az illatos levegő-pénz hézagegyenes
sárga fűrészport köpött a penge alól, az összetaposott, taréjlemezáramlás
hóba.
Hol vagy? Csak te vagy! Hol vagy? Csak te vagy! Csodatűz Forradalom! Már
az idő-kezdet előtt! S az idő-kezdet óta!

(1988)