Árva Henriksen három teóriája

Egy szerda délelőtt, amikor büféztek, Őrnagy is az asztalnál ült.
– A halhatatlanság titka – mondta, és még kacsintott is –, hogy franciául kell tanulni.
Gondolta János, hogy nem veszíthet sokat. És valóban. Onnantól, hogy az első francia szavak elhagyták az ajkát, megkönnyebbült: érezte, hogy Őrnagy igazat mondott, és a halandóság immár a múlté.
Franciául beszélt, és végre ráért foglalkozni a dolgokkal, amikkel a mulandóság hektikus viszonyai között nem: kávépörköléssel, muzeológiával, városi politikával…

Levelek a semmi frontról

kedves Ester,
találkoztam Glaucióval. A műszaki főiskola kertjében ültünk le, ijedten cigarettázó elsősök között. Ahogy ott állongtak a geometria sokkjától süket aggyal, arra gondoltam, én mit tanulok? Naponta megtanulom ugyanazt elvégezni. Húzd meg, kösd meg, hajolj meg, szolgálj.
Szatirikus izomzatom eközben egyre nő, de hiába.
Az év utolsó éjfelén az Ebro partján álltam, köd hasalt a víz fölött, a túlparti kompállomás fényszórója pedig mintha erről a ködről, és nem a víztükörről vert volna vissza. Ahogy bevonult óriási kussban az új év, az volt az érzésem, egyre mélyebben hatolok az idegen vonalak mögé. Pedig ezek szülőhazám vonalai.
Kedves Ester, a beszéd a túlélő kényszere. Az ember azért beszél, azért van ez a szaggatott kilégzés, hogy meggyőzze magát arról, még életben van. Egyetlen beszéd sem édesebb végül, mint az emlékezet beszéde; idő kérdése legföljebb az egész. A legdrágább beszéd azé, aki emlékezhet; aki a kórház kapuján és a temető kapuján kijön. Mindenki szájában ez a tornázó, tagolt légzés, ami szüntelen szorgalommal igyekszik életben tartani azt, amire vonatkozik – teljesen közönnyel az iránt, hogy mi az, jó-e vagy gonosz.
Ezért változik örökké a nyelv, a honi nyelv, az idegen nyelv, a spanyol nyelv… kétségbeesve menekül azoktól, akik beszédét és emlékezetét nem tudta életben tartani.

Tűnő Aurora

’Es-pe-jo’: Mila dühösen tagol.
Ugyan, most ne mondd, hogy nem élek! Az eszpresszó felnyitja bennem zsilipeit, és mindent felkavar, először szennyét, aztán alját.
Elbizakodottság biztat: nem marad-e velünk mégis a reggel (reggel, te de oro napszak, bár láthatnálak többször!), ha tűnő nyomai után nézek is éppen?
Mila szívószállal issza az energiaitalt. Az asztalon, csészémet kivéve, csak az ő holmija van – a spanyol könyv, a gyakorlókönyv, szótár, filctartó, ereklye szerelmétől – mégis ügyel, hogy az én felemre ne terjeszkedjen. Szemügyre vehetem az asztallapon megmaradt csészealj-foltokat, ha akarom.
A fejezet végén vagyunk. Cukorkaillata van a jelenetnek. Mila szippant a fém dobozból, és ujjával nekiáll lefelé eliminálni a szótárból kigyűjtött szavakat. Most előre dőlnék, hogy helyette mondjam ki a kifejezést, amit következetesen elhibáz: ’la cara es el espejo del alma’. Nem teszem. Mila egyébként kellemes, szimpatikus arca rendkívül csúnya lesz, amikor mosolyog – Istenem! A beszéd mámora! Hogyan is tudnék élni nélküle! Hogyan tudnék meghalni nélküle!
Ismét elrontja, s száját – festetlenül is irtó piros – mintha harapásra tátaná ki, éleset és rövidet kiált. ’Es – pe – jo – del – al – ma’, kezd újra tagolni.
Tudod, mit jelent mindez? Mindez (minden), amiről beszélsz? Hallod, ahogy szavad végeztével eltűnik a hang?
A pohár csengése, a kupak pengése az asztalon mind kedves üzenet: „ne halj meg” …

Szabadstrand

Szabadstrand, kis laza pang délelőtt.
– Artúr! Rakjá be … Artúr!! Rakjá be valami normálisat!
Ezt hallani kell, ehhez úgyis kevés az irodalom, ezt leírni: olasz elektro-ária szól a lapos hangfalból.
Két lány a büfékocsinál.
Egy anya nyugágyban, két gyerekkel. „Ez nem ér! Mindenki csak a Boldira figyel!” „Azt kell megértened, hogy ő csak négy és fél éves, míg te hét és fél éves vagy.” „De akkoris!”
Egy fa: alatta magyar piknik.
Egy napernyő: befoglalta a holland társaság, három lépésre a letámasztott kerékpárok. Rikító pólók: gázkék, neonsárga, „Finisher Supermarathon”. A kisebb gyerek gameboy-jal játszik. „Nahát, ilyen is van még?” Ő azt hitte, az idő csak egyfelé tud haladni: tetrisz – gameboy – péespé – touch – válság – ISIS – világháború – pusztulás. Meglepi ez a gameboy.
Ül a strandon.