Emily Dickinson versei

742

Négy Fa – a magányos Réten –
Se terv se Rend –
Csak áll – és semmilyen Mintát – nem –
Követ

A Nap – ha reggel odaér –
A Szélben –
Közelükben – senki nincs –
Csak Isten –

A Rét ad Helyet – Nekik –
Ők – a Rétnek – Arrajárók Figyelmét –
Árnyékát, Mókusét, ha kell –
Fiúét –

A Természet milyen Tette az Övék –
Mi Ok
Jön létre – Nélkülük – Velük –
Titok –

465

Hogy meghaltam – Légy zümmögött –
A Szobában a Csönd
Mint süketté lett Levegő –
Viharfrontok között –

Szétdörzsölt Szemek – Szárazon –
Kimért Lélegzetek –
Meglátni végre – a Királyt –
Végső kanyart – veszek –

Osztottam – Emléktárgyaim –
Mi csak átadható
volt belőlem – s egyszerre jött
A Légy – közénkhatolt –

Kéken verdesett – zümmögött
Közöttem meg a fény
Között – s nem lettek Ablakok –
S nem láttam látni én –

199

Egy létet – elhagyok –
„Feleség” – vagyok –
Cárnő – „Asszony” neved –
Nyugodt lehetsz –

Lágy Napfogyatkozás
Mögött a Lány de más –
A Föld lehet ilyen
Ha mennybe mész – igen –

Ez Kényelem – mig az
csak Fájdalom – igaz –
De mérni? – még?
„Feleség”! – Elég!

258

Az a rézsut hulló Fény
Téli délután –
Ami úgy fáj, mint a Súly
Templom-orgonán –

Mint egy mennyei Sérülés –
Nem lehet nyoma,
Csak nem találni meg többé
Amit jelent, soha –

Taníthatatlan – elzárt –
Pecsételt Fájdalom –
Egyenesen az Égből
Érkezik Bántalom –

Ha megjön, elhallgat a Táj –
Árnyéksúly – Lélegzeten –
Ha elmegy, látszik a Messze –
Mint Halálra néz a Szem –

280

Agyamban volt a Temetés,
Vonultak Gyászolók –
Tapostak – tapostak – amíg
Értelmem átszakadt –

S mikor már mindenki leült –
Szertartás – mint a Dob
Pergett – pergett egész amíg
Az Ész is megfagyott –

És emelték már a Dobozt –
Nyikorgott Lelkemen –
Megint az Ólomcsizma Hang –
S kongott az Űr – velem –

S Harang lett mindenütt a Menny –
Csak Fül volt, ami van,
S Csend meg én – két hajótörött,
Verten, magányosan –

A Tudat Állványa betört –
S zuhantam lefelé –
S világokhoz verődtem sorra,
S nem tudtam tudni – én –

303

A Lélek Társakat talál –
Hogy – Ajtaját becsukja –
S a fenséges Társaságtól –
Magát messze tudja –

Meg se moccan – akár Szekerek
Állnak meg Kapujánál –
Meg se moccan – akár Uralkodók
Térdelnek Ajtajánál –

A Lelket ismerem – kiválaszt Egyet
A sok közül –
Aztán – bezárt Figyelme Kagylóhéja –
Körékövül –

341

Nagy Fájdalmat nagy Merevség követ –
Az Idegdúcok hideg Sírkövek –
Bénult Szív kérdi, Őmiatta volt? –
És egy nap telt el vagy Évszázadok?

A Láb – követi Útját –
Földön, Levegőn, Bárhol –
Faút kopog
Mintegy magától,
Kvarc-elégedettség Kő anyagából –

Ólomidő ered –
Ha túléled – viseled –
Ahogy Hóra gondol a fagyott ember –
Fázz előbb – remegj– és mindent engedj el –

1129

Az Igazságot mondd ki ferdén –
Egyenesen – hiába –
Fényét esendő Örömünk
Hirtelen nem kívánja –

Ha villámlik, jó szó segít
A Gyereknek megnyugodni –
Ha kendőzetlen az Igazság,
Megvakít – meg kell szokni –

FORDÍTOTTA G. ISTVÁN LÁSZLÓ

Kategória: Archívum  |  Rovat: (2000 leütés)  |  Típus: - 1

Vélemény, hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Please type the characters of this captcha image in the input box

A kommenteléshez kérjük gépelje be a fenti képen látottakat! Ellenkező esetben elveszik kommentje.