Koloh Gábor: Versek

Vera a másik városban

 

Veled visszavonhatatlanul megkezdődött, kedves Vera,

a halottaim számontartása és tegezése.

Sőt, egyáltalán az, hogy halottaimról írok

és innentől kezdve az elmúltak könyvelése.

(Tegezni muszáj, hogy nézne ki, hogy

önnel, kedves tanárnő, végleg megkezdődött,

tudja, amiről nem beszélt, hogyne,

pedig azt hittem, minden rendeződött,

közben meghalt. És ki voltam, hogy látogassam?

Még ha ettől lehetett is volna,

ha nem az élők között kötő tekintélyt figyelem

és úgy fúródok be ágyához a sorba.)

Tehát vezetem hallottaim sorát: hosszabb,

elvileg – vagy rövidebb, mondjuk ez elválik

amikor becsatlakozom hozzád is

és rólam ez az undok test elmállik.

Éppenséggel nem várom, meg ugye,

semmi tapasztalattal, ami a személyes részt illeti,

igazán illetlenség, jobban mondva, pofátlanság

mint egy hím páva, aki tetszeni vágyik és billenti

jobbra-balra a farktollát, pontosan úgy

nem akarnék én itt a halálról bármit is,

bár ennek is megvan a maga veszélye,

mert nem kell külön kérvény, bármi kis

filmszakadás, rosszullét, látótérből való kiesés,

peches pillanat meg a többi, meg a többi.

Az meg, hogy ki voltál nekem nemrég,

amikor magáztalak, ilyen hamar úgysem forr ki.

 

 

Szemközti szomszédom

 

Várom, hogy a villanyt felkapcsolja.

Vetkőzzön, a haját kibontsa,

nézze magát a tükörben, fürödjön,

törülközzön, villanyt oltson, feküdjön.

 

Forgolódjon, felkeljen, kinézzen,

az ablakhoz nyomja az arcát egészen,

várja, hogy menjek, nézzem őt,

hogy érezze magában a pőre nőt.

 

Áthívhatnám, szeretkeznénk, aludnánk.

Idővel összebútorozhatnánk.

De unom, aki lenne belőle és belőlem.

Továbblépnénk, bár maradhatnánk felőlem.

 

 

Maradunk, menjünk

 

Minden tartalékot feléltünk,

vitáztunk, szerepet cseréltünk,

utaztunk, hazajöttünk, költöztünk,

szórakozásból összeöltöztünk.

 

De ahogy nem őrizzük az ürüléket,

úgy nem keresünk menedéket

történeteinkben. Mind idétlen, lapos.

Kihűlt, színtelen, mindennapos.

 

Nem melegszünk fel arra, hogy vagyunk.

Ha volna még egymáshoz szavunk,

megbeszélhetnénk, ki költözik, ki marad,

kié a macska, az asztal, postaládán a lakat.

 

Vagy beszélhetünk arról, hogy mit eszünk,

főzöl-e vagy megint kínait veszünk,

így is el lehet élni sokáig,

még ha szarban gázolunk is bokáig.

Kategória: Archívum  |  Rovat: (2000 leütés)  |  Típus: - 1

Vélemény, hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Please type the characters of this captcha image in the input box

A kommenteléshez kérjük gépelje be a fenti képen látottakat! Ellenkező esetben elveszik kommentje.