Tadeusz Róz˙ewicz: Gödörbe…

[*]

(Do piachu)

PROLÓGUS

 

                            Petróleumlámpa világítja be a dohányfüstben úszó helyiséget. Tágas szoba, félig-meddig szalon, félig-meddig ebédlő; az asztal mellett karosszékek és fotelek, az ablaknál zongora, egy üveges könyvszekrény. A falon a Częstochowai Szűz Mária képe, s mellette több kisebb kép, Jerzy Kossak modorában. Az ott ülő férfiak cigarettáznak, kvaterkáznak. Bár mindnyájan civilben vannak, némelyik közülük bricseszt és csizmát visel,
s ez afféle „félkatonai” jelleget kölcsönöz nekik.

                             A férfiakon kívül van itt egy húszéves leány is. Arccal a többiek felé fordulva, kezét a térdei közé rejtve a nyitott zongoránál ül, s figyelmesen hallgatja a társalgást. Feszült, ugyanakkor mintha belül csupa mosolygás lenne. Sugárzó, tiszta, bájos teremtés.

  1. 1. ÚR (szemüveges, ősz hajú férfi, arca egy aszkétáé; érzelemmentes, hűvös modorban, tagoltan beszél) Túlzásba visszük az egyenlősdit a partizánjainknál, uraim. Ami végül majd oda vezet, hogy minden agyon lesz politizálva, márpedig a katona dolga az, hogy verekedjen. Erre mondhatja, parancsnok úr…

PARANCSNOK   Hagyjuk a címeket, rangokat, ha kérhetem…

  1. 1. ÚR …mondhatja, professzor úr, hogy ez partizánháború. Csakhogy ezek az osztagok alkotják majd jövendő hadseregünk törzsét, elit állományát. A mi „vezetőségünk” mintha lélektani hibát követne el. Itt van mindjárt a „bajtárs” megszólítás bevezetése. Ami állítólag a tömegek, a demokrácia érdekében történt; ez úgymond apróság, holott valójában komoly dolog. Én személy szerint az „úr” megszólítás visszaállítása mellett lennék, ez lélektanilag is indokolt. Az a beosztott, aki „úrnak” szólítja felettesét, automatikusan elismeri a hatalmát és az „úrsághoz”, az uralkodáshoz való jogát. Azt hiszem, sőt bizton állítom, hogy a mi népünknek a vérében van az urak iránti tisztelet, a mi népünk szeret engedelmeskedni urainak.

PARANCSNOK   (valami szöszt próbál kabáthajtókájáról lepöckölni, mosolyog, mintha azt mondaná: „badarság”)

  1. 1. ÚR (feltartja mind a két kezét, mintha megadná magát) Ments Isten, hogy mi a propagandába, a nagypolitikába avatkozzunk, a politika tegye csak a dolgát, amint neki tetszik… Az, hogy a londoni Nemzeti Egység Tanácsának a földreformról szóló rendeletét itthon is szétkürtölik vagy sem, az nekem, kérlek alássan, édes mindegy, az angol lapok amúgy is közölték a határozat teljes szövegét; nyilván mindegyikünk tökéletesen megérti, hogy ennek így kell lennie…

                            (Most felpattan a helyéről egy huszonéves jóképű fiatalember. Pirospozsgás arc, bajuszka, villogó tekintet.)

HUSZÁR              Hát nem! (végighordozza tekintetét a társaságon, hosszabban elidőz a Lány arcán, majd a Parancsnokhoz fordul) Ismétlem: amikor mi „nemet” mondunk, az nem a könnyű győzelem ábrándképein alapul, nem is valami politikai doktrinerségen vagy a nagyhatalmak támogatásán. Ne feledjük: Anglia és Amerika két olyan ország, amely „reálpolitikát” folytat: mindkettő a biznisz-politika, a szatócs-politika elveit testesíti meg. Nem kell túl mélyre ásnunk ahhoz, hogy újra és újra leszögezzük, miben áll a mi nagyságunk, és milyen eszközök állnak a rendelkezésünkre ahhoz, hogy ezt a nagyságot elhintsük az egész világon. Az egyetlen olyan nemzet vagyunk egész Európában, uraim, amelyik hitének és akarásának jóvoltából továbbra is kérlelhetetlen harcot folytat a németség ellen. Ebben az összehasonlításban túlteszünk a politikai képzelőerőtől megfosztott Olaszországon, mert Olaszország avval, hogy Németország oldalán lépett hadba, kompromittálta magát, és eljátszotta a jövőjét. Lefőzzük Franciaországot, amely már akkor letette a fegyvert, amikor a háború még ki sem tört. Vagy talán valamelyik kisebb ország tanúsított a miénkhez hasonló kitartó állhatatosságot? Csehország, Románia, Bulgária vagy Magyarország – nem, ezek a kisebbek, vagy akár a nagyobbak is a zsidó erkölcsöt vallják, ami arra készteti őket, hogy mindig az erősebbnek adjanak igazat. Ez az erkölcsi fölény nemcsak, hogy felhatalmaz, uraim, de egyenesen kényszerítő erővel írja elő, hogy vezető szerepet vállaljunk az Új Európában.

                            (A szobába belép az idősebb ASSZONY. Egy tálcán tortát hoz. Mindenkire mosolyog. A tortát leteszi az asztal közepére…)

ASSZONY           Bocsánat (a Huszárhoz fordulva), ne zavartassák magukat.

HUSZÁR              (lehajtja a fejét, szavait mintegy a tortához intézi…) A Lengyel Állam képes tartós fennmaradást biztosítani a Lengyel Nemzetnek, és képes megvédeni a világot az új, még iszonytatóbb háborús kataklizmától, Európának mindazon életterein, ahol lengyelek élnek. A Lengyel Államnak sérthetetlen határokkal kell rendelkeznie, ezeket keleten a rigai egyezmény, nyugaton pedig az Odera és a Neisse jelöli ki… Köszönöm, uraim, ezzel be is fejeztem!

                            (A HUSZÁR összecsapja a bokáját, és leül.)

ASSZONY           A torta, uraim, úgyszólván a biztonsági szelep. Ha bármi történne, Hannácska születésnapját ünnepeljük…
(Az ASSZONY magához öleli lányát, az elmosolyodik és kezet csókol anyjának.)

HANKA                Az idén ez már a harmadik születésnapom!

PARANCSNOK   A mi fiatal bajtársunk tézisei túlságosan „absztraktak”, túlságosan elvontak, ha szabad magam így kifejezni. Nekünk azonban itt egy nagyon is valóságos, nagyon is konkrét, reális helyzettel kell szembenéznünk. Itt, ebben a körzetben…

  1. 2. ÚR A parancsnok úrnak… illetve pardon… a professzor úrnak teljesen igaza van, nekünk nem Alaszkán vagy a hottentották földjén, hanem itt, ebben a körzetben, ebben a faluban adott egy konkrét helyzet… és épp ezért ugyancsak reálisan szeretném felhívni a figyelmét egy bizonyos tényre… A „Toborzó” utolsó számában megjelent egy cikk… valami kiáltvány-féle. A mieink zöme fel van háborodva… a birtokos nemesség az önök minden kérését teljesíti! És akkor ez a demagógia, ez a sunyi felhívás a lázadásra… s mindez abban a lapban, kérlek alássan, amelyet mi, birtokos nemesek úgyszólván a magunkénak érzünk, valami kis csirkefogó mindenféle zagyvaságot összefirkál az úgymond, „évszázados” bűnök helyrehozataláról, meg efféléket. Rendelet a földreformról, rendben van, majd meglátjuk… de, hogy még a mi újságjaink is! (felháborodva a fejét csóválja)

PARANCSNOK   Kérném szépen, amit az urak mondanak, az számomra lehet rokonszenves vagy ellenszenves, de az az én személyes egyéni rokonszenvem vagy ellenszenvem lesz… E pillanatban azonban kizárólag a nemzeti honvédelmi erők országos parancsnokságának a beosztottja vagyok, amelynek parancsait tisztességgel végre is hajtom. Nem titok, hogy itt, lengyel földön politikai gyilkosságok is előfordulnak, amiket a nemzeti fegyveres erők követnek el. Előfordultak olyan esetek is, hogy a Honi Hadseregben halálra éheztettek embereket. Őszintén be kell vallani, hogy a nemzeti fegyveres erők soraiban is oly mértékben elharapódzott a bűnözés…

HUSZÁR              (felpattan) A Nemzeti Fegyveres Erők katonája vagyok, voltam és leszek, és semmi okom ezt tagadni. Jól emlékszünk a hazai Fegyveres Erők fővezérének a parancsára (zsebéből egy papírlapot kap elő, olvassa): „Nemzeti Fegyveres Erők katonái! Üdvözlöm Önöket a Honi Hadsereg soraiban! Szilárd meggyőződésem, hogy a Nemzeti Fegyveres Erők csapatai mind katonai, mind polgári vonalon értékes hozzájárulást jelentenek Hazánk egyesített erőfeszítéseihez. Teljes felhatalmazásom van arra kérni a Honi Hadsereg minden derekasan szolgáló katonáját, hogy hozza magával sorainkba lelkesedését és a nagy Ügybe vetett hitét…”

PARANCSNOK   (közbevág) Hadnagy, lesz szíves nem megfeledkezni arról, hogy ön most a Honi Hadsereg katonája!

HUSZÁR              A Nemzeti Fegyveres Erők vezetője, Żegota egy általános napiparancsban leszögezte, hogy a Nemzeti Fegyveres Erők azért fognak harcolni, hogy az összes keleti terület visszacsatoltassék Lengyelországhoz… a rigai egyezmény által kijelölt keleti határaink nem képezhetik vita tárgyát!

PARANCSNOK   (szenvtelenül) Felhívnám figyelmét, hogy az Országos Fegyveres Erőknek csak egy parancsnoka van, akit nem Żegotának hívnak…

ELSŐ ÚR             Uraim – uraim!

HUSZÁR              Uraim! Én…

PARANCSNOK   Hadnagy!

ASSZONY           Psszt! (ajkára teszi az ujját), mintha…(elhúzza a függönyt, és kinéz az ablakon), mintha Resop bricskáját hallanám… (hirtelen mindenki elnémul, és feszülten figyeli az ASSZONY arcát) Gyorsan, gyorsan… Önök uraim, a hálószobába… (a Parancsnokot és a Huszárt gyengéden az ajtó felé tuszkolja), és üljenek ott csendben, amíg nem szólok.

HUSZÁR              („rettenthetetlen” tekintetet vet Hannácska kisasszonyra) Én…

ASSZONY           Jó, jó. (az ablakhoz szalad) Ó Istenem! Egy perc és itt lesz… egy pisszenést se halljak ám!

                            (Mindkét Úr engedelmesen, és nem tudni miért, lábujjhegyen követi. Az Asszony elfordítja a kulcsot, s a zsebébe csúsztatja. A lányához szalad.)

ASSZONY           Játssz valami szépet… dudorászhatsz is… mi pedig (a többi vendéghez fordul) hozzálátunk a születésnapi tortához.

HANKA                (a „Für Elise-t” kezdi játszani)

ASSZONY           Lássanak hozzá. Félix, nézzél szét, nem maradt-e valami gyanús nyom… (kimegy)

                            (Hanka játszik, az urak esznek. Egy perc múlva visszatér az Asszony.)

ASSZONY           Hál’ Istennek, továbbment. (kis szünet után társasági modorban) Hogy ízlik a torta az uraknak?

  1. 1. ÚR (megigazítja a szemüvegét) Igazi delikátesz, kié ez az arany kéz?

ASSZONY           (nevetve kinyújtja a kezét) Íme, az arany kéz.

  1. 1. ÚR (a szalvétával gondosan megtörli a száját, aztán odalép az asszonyhoz, s mindkét kezére cuppanós csókot nyom) Isteni, isteni… ha szabad… vennék még egy szeletet… Miből varázsolta ezt elő?

ASSZONY           (nevet) Tulajdonképpen a semmiből! Ó! Ki kell engednem a foglyainkat… különben még képesek halálra politizálni egymást.

HANKA                (abbahagyja a zongorázást) Ez egy komoly vita, anyu!

ASSZONY           (megpuszilja a lánya fejét) Akkor itt a kulcs, s engedd ki te őket… Lehet, hogy már egyetértésre jutottak… Ez a mi Huszárunk valóságos kakas, az eszményeiért még a Főparancsnoknak is nekimegy.

ÚR                       És milyen jó, hogy ilyen a mi ifjúságunk!

HANKA                (az ajtóhoz megy, és lassan elfordítja a kulcsot a zárban, kitárja az ajtót, és bekukkant a hálószobába, komikus komolysággal beszél) Uraim, önök szabadok. (az ajtóban megjelenik először a néma PARANCSNOK, majd mögötte a felháborodottan gesztikuláló HUSZÁR, HANKA pukedlizik előtte, majd visszaül a helyére a zongorához, de már nem játszik)

ASSZONY           Mi itt tömjük magunkba a jobbnál jobb falatokat, miközben az urak bizonyára éhen halnak… az arcukon látni.
(a 2. ÚR-hoz fordul) Félix, kínáld a vendégeinket!

  1. 1. Úr (egy kancsóból „kisüstit” tölt stampedlikbe) Most pedig, uraim, az „ünnepelt” egészségére! Tessék, parancsoljanak!

                            (Az asszony kistányéron tortát kínál a PARANCSNOK-nak és a HUSZÁR-nak.)

PARANCSNOK   (a villával vág a tortából, szájába vesz egy falatot, olyan képet vág, mintha elolvadna a szájában, s a HUSZÁR-ra néz) Frázisok, frázisok…

HUSZÁR              (épp egy falat tortát akart a szájába tenni, de most a kis villával együtt visszateszi a tortát a tányérra) Bocsánat, de számomra ezek nem frázisok… a Nemzeti Fegyveres Erők a Honi Hadsereg részét képezik, de ez nem jelenti azt, hogy többé már nem létezik az Ideiglenes Politikai Tanács. Nekünk lengyeleknek az a pillanat jelenti majd az áttörést, amikor a lengyel nemzeti lét két ellensége közül a második, a kommunizmus is felüti a fejét.

PARANCSNOK   Kóstolja meg a tortát, kitűnő.

HUSZÁR              (felpattan, és vigyázzállásba vágja magát) Mind a Fővezér, mind pedig a Honi Hadsereg vezérkara ugyanezeket az értékeket hangsúlyozta, s ezért bíztak meg bennünket azzal a feladattal, hogy nyugat felé nyomuljunk. S ugyanezt mondja a Nemzeti Politikai Tanács is a Lengyel Nemzethez intézett felhívásában. Aki másként gondolkodik, az hazaáruló. Mindazok hazaárulók…

PARANCSNOK   Nyugalom, nyugalom… Ön jól tudja, hogyan végződött Lesiński ezredes históriája… mindazonáltal én a maga helyében ennék a tortából… igazán kitűnő.

HUSZÁR              Igenis, mint a Honi Hadsereg katonája, alázatosan jelentem, parancs… (mindenki felé meghajlik, leül és kézbe veszi a kistányért a tortával)

HANKA                (hirtelen felpattan a zongora mellől, s kinyújtott kézzel a
HUSZÁR-hoz szalad)
Jöjjön, sétáljunk egy kicsit! Mutatok magának a kertben valami olyat, amit még nem látott.

HUSZÁR              Hát, ha maga mutatja…

ASSZONY           (int) Hess, hess, fiatalok!

                            (A fiatalok kimennek.)

ASSZONY           Milyen heves fiatalember, valódi kis kakas… (rövid szünet után a PARANCSNOK-hoz) Nekünk pedig, kedves professzor úr, tényleg fő a fejünk a katonaság miatt… naponta más-más hadsereg látogat meg bennünket… a legrosszabb, amikor a Néphadsereg katonái jönnek, mert az ember nem tudja, hogy értsen szót velük… elzabrálják a tartalékokat, a lisztet, a disznókat… ha ők a nép hadserege, akkor a parasztoktól kéne rabolniuk, nem pedig az udvarházakból, amiket a háború után meg akarnak semmisíteni!

PARANCSNOK   És melyik volt az az osztag? Legalább adtak nyugtát? amelyik nyugtát adott? Megállapodásunk van velük, ami az ellátást illeti… a mi körzetünkben még gyengusok.

ASSZONY           Egyébként, parancsnok úr, a mi katonáink is túl sok húst esznek… és az egészségtelen. Én répát, céklát, spenótot adnék nekik… mi magunk is mostanság legfeljebb hetente kétszer, háromszor kapunk húst.

  1. 2. ÚR Egyenek, egyenek… A fő, hogy minket megvédjenek.

ASSZONY           Mi úgy szeretjük önöket, állandóan önökre gondolunk, imádkozunk önökért… pedig önnek aztán nem lehet könnyű, nap mint nap ezzel a népséggel…

PARANCSNOK   Véletlenül magam is falusi származék volnék, paraszt­ivadék…

 

 

1.kép

MAREKÉ A SZÓ

 

                            „Földkunyhó” (vagyis egy gallyakból összetákolt kalyiba). Hosszú közös priccs, több (hét-kilenc) ember fekhelye. A falnál primitív állványon nagy halom puska, köztük egy vadászpuska és egy balta; keskeny gyalulatlan deszkából összetákolt asztal, két oldalán padok. Egy kis kályha (csővel). Az asztalon kormos üvegű petróleumlámpa. „Csendélet”: egy papíron kenyér, a tálban savanyú káposzta, kockára vágott szalonna, két kupica, bádog csajka, villa, három fej hagyma. Egy fekete táska-lemezjátszó. A „földkunyhó” közepén egyik lábát előre rakva, tenyerét felfordítva széles vállú férfi áll. Fekete bajusza alól kivillannak fehér fogai.

HANGOK             Csend! Csend, fiúk! Mareké a szó! Ő majd kipakol… Kezdjed mán! Ennek aztán van beszélőkéje… Na, hallod! Tanult ember…

MAREK                (zengő hangon, mesterkélt pátosszal szavalja a verset – saját szerzeményét)

 

Ha elesik a katona, sírt ásnak

csatamezőn a gyászoló bajtársak.

A fehér sas messzire száll szárnyával,

de minket a gyász borít be árnyával.

 

A leány meg csak várja a katonát,

alig lát a kiontott könnyeken át.

Katonának mezőn kéklik hullája,

a dicsőség könnyzápora hull rája.

 

                            (Marek hangja betölti a földkunyhót, visszhangzik, hullámokat ver. A többiek feszülten figyelnek, Marek érzelgős, primitív előadásmódja nagy hatással van rájuk. A második versszak után néma csend. Egy göndör hajú legény – nyaka körül rikító színű sállal – önt a csajkába egy kis pálinkát és Mareknak nyújtja. Az egy hajtásra kiissza, harap hozzá egy kis kenyeret, körbepillant a helyiségben, aztán továbbadja a csajkát Fakónak. Lassan mindkét karját fölemeli, és így egy pillanatra az átkot szóró próféta pózába merevedik. Ökölbe szorítja kezeit, mintha fenyegetne valakit.)

MAREK                A kurva életbe! (Karjait leereszti, s kezét a mellén összefonva körbehordozza tekintetét a jelenlévőkön, majd halkabban folytatja.) Akarjátok tudni, fiúk, hogy csinált ki engem a Honi Hadsereg? Kiküldtek, hogy lőjek agyon egy kurvát, mert összeállt a csendőrökkel… Mentem, mert katona vagyok, s a parancs az parancs, a katonának hétszentség… Odaérek, és látom, a nő még igen fiatal… sír, összekulcsolja a kezeit, rimánkodik, könyörög… megsajnáltam, és gondoltam, meghagyom az életét… aztán lefeküdtünk, jól megkúrtam, és csak reggel lőttem agyon. És mi történt? Megfertőzött. Vagyis hát engem egy vérbajos kurvához irányítottak! Most aztán hol és kivel kúráltassam magamat? A vesztemet akarták. Így bánik a Honi Hadsereg az embereivel, ilyen anyánk ő nekünk… megrohadhatsz, kit érdekel? Az urakkal, fiúk, soha nem fogtok zöldágra vergődni. Én például lovassági százados vagyok, nemesember, földbirtokos – Marek megpödri a bajuszát –, de köpök az egész rohadt osztályomra, mert ismerem őket,
a kurva anyjukat, gyerekkoromtól fogva ismerem…
(fölemeli kezeit)

 

                            A hazától nem sajnáljuk a vérünk,

                            ereinkből minden cseppet kimérünk.

                            A fehér sas lengi be a kék eget,

                            ha legyőzzük majd az összes németet.

 

                            (MAREK kigombolja mellén az inget, arca eltorzul, majd hadonászni kezd a pisztollyal, ami egy szíjon lóg a nyakában, végül leül az asztalhoz, tenyerére támasztja a fejét. Ül egy darabig, majd hirtelen sírva fakad… a földkunyhóban néma csend, amit csak MAREK hüppögése tör meg.)

FAKÓ                   (megigazítja a sálját, odalép MAREK-hez, tenyerét a fejére teszi, majd pálinkát tölt a csajkába, felhajtja, egy kis hagymát és kenyeret harap hozzá. Kinyújtott ujját a sírdogáló MAREK-re szegezve nyugodt hangon kezd beszélni.) Ez itt eldobott magától birtokot, kastélyt, hintót, meseautót, és beállt közénk, hogy együtt ontsa velünk a vérét… Én láttam őt a szalonokban forgolódni, ahol Marcsellinónak szólították, frakkban-klakkban, fehér kesztyűben, láttam őt lóháton vadászni, tábornokokkal és grófokkal parolázni… És mindezt a gazdagságot eldobta magától… Pedig most élhetne Londonban vagy Amerikában is, mert külön gépet akartak érte küldeni… De Mareknek mindez smafu! Ismerni kell őt! Tesz ő a kincsre, gazdagságra…

MAREK                (lassan felemeli a kezét, tenyerével törölgeti a bajuszát és könnyeit. Körbenéz az arcokon.) Mindent odahagytam, így igaz, egy valamitől azonban nem váltam meg (a lemezjátszóra mutat), ettől, itt ni, amit jegyesemtől, egy francia grófkisasszonytól kaptam ajándékba, mert én bolondulok a zenéért, nagyon szeretem, és nektek is kutyakötelességetek szeretni a zenét és engem, s ezért elhoztam ide az erdőbe, s nektek ajándékozom. Fakó! Nyisd ki a szerkentyűt, hadd lássa és hallja mindenki, hogyan szól. Húzd csak fel, de finoman, nehogy elpattanjon a rugó…

                            (Fakó egy kurblival felhúzza a lemezjátszót, feltesz egy lemezt, ráhelyezi a tűt.)

FAKÓ                   Gyertek má’ közelébb! Oszt Óvatossan avval a tűve’, mer’ nincs belülle tartalék!

                            (A lemezről rekedtes, meleg női hang szól.)

 

A szerelem, a vágy

az mindent megbocsát:

a bánat és a gond,

búcsút mond.

 

Ha csak gyötör a vágy,

és szavad csupa vád,

és szíved csupa láz:

ne tétovázz!

 

A vágy, a láz, a szív,

mind szerelemre hív,

s a szerelem ragyog:

én vagyok.

 

                            (Az agyonjátszott lemezen a tű megakad. Egyhangú recsegés. Marek fölkel, az asztalhoz lép, s mindkét kezével rátámaszkodva próbálja túlharsogni a lemezjátszót.)

MAREK                Földműves testvéreim, itt vagyok… nálatok, köztetek…valaha földbirtokaim voltak, bérházaim, a népek kalaplevéve csókoltak kezet… (Marek magasba emeli a tenyerét, az ujján megvillan a vastag arany „pecsétgyűrű”) hintón jártam… de köptem mindenre, és tessék, most itt vagyok, tiköztetek… akiknek a véres verítéke a mi szülőhazánknak olyan, mint az anyatej, mert ti mindent vállaltok a mi szülőhazánk kedvéért: kínzást, sebesülést, rabigát… és én veletek együtt akarok harcolni, veletek együtt akarom a véremet ontani, édeshazánk, a mi szülőanyánk szabadságáért, akinek mi mind, de mind egyformán árvaságra jutott gyermekei vagyunk…

                            (MAREK hirtelen egész törzsével a forgó lemez fölé hajol, és beleokádik a nyitott lemezjátszóba. A lemez még pörög egyet, aztán a lemezjátszó belsejéből bugyborékoló hang tör elő. Az emberek röhögnek és káromkodnak.

                             MAREK leül a priccsre, tiszti csizmás lábait kinyújtja maga elé, majd mint egy darab fa, hanyatt vágódik, és mozdulatlanul fekszik. A pálinka megtette a magáét. JANKÓ ledobja magáról a derekára csavart sárga pokrócot és föláll. Fiatal legény, majd kicsattan az egészségtől: széles arc, kék szem. Busa fején vörös tűzoltó sapka, egy nagy pléh sas fityeg rajta. JANKÓ durva fehér pulóvert visel, melyből kidomborodik széles válla, mellkasa. Valóságos „bivaly”.)

JANKÓ                Hagyja csak, Fakó bátyám, úgyis le kék mosni.

BALTÁS               (a priccsen fekszik zokniban és kigombolt bundában. Ősz öregember, nyakában kitüntetés.) Mit akarsz te lemosni, Jankó?

JANKÓ                A gramafónt, hisz egy kalap pízbe kerülhetett az…

BALTÁS               Te Jankó, inkább a mancsodat és a micsodádat mossad meg, nehogy másra is ráragasszá’ valami nyavalyát…

JANKÓ                Baltás szarik arra, ami nem az övé… A masinát se sajnájja? Fog az ember egy rongyot, kitürüli a hányást, oszt megin’ szóni fog.

FAKÓ                   (nagy erővel lecsapja a lemezjátszó bőrönd fedelét) Maj’ hónap kimosod, de most ausz-mausz, ennyi!

JANKÓ                (nyitott tenyérrel végigsimít a lemezjátszón) Okos jószág, danol, mintha élne (megérinti a lemezjátszó karját), ollyan, mint egy kis zenélő malom…

FAKÓ                   (az asztal alá csúsztatja a lemezjátszót) Mára ölég a muzsikábó’! (MAREK-hez lép, egy kicsit megigazítja a feje alját, aztán föléje hajol, a fejét csóválja) Marek, Marek! Micsoda koponya, neki kék főparancsnoknak lenni! Gyerekkorom óta ösmerem, az úrfibú gazda lett, lovassági százados, most pedig a demokrácija a mindene! És tessék, hű szolgálatáér’ még meg is jutalmazták! Szifilissze’!

BALTÁS               Szolgáld híven az urat, majd az orrod alá fingik!

JANKÓ                Baltás is eresztett egy jó nagyot, csak éppen suba alatt…

BALTÁS               Jankó!!! A szakaszvezetőddel beszélsz… te kis pöcs!

HANGOK             Nyughassatok, fiúk! Aluggyatok mán! Öreg katonák, aztán ilyen marhák. Kuss legyen!

BALTÁS               (az asztalhoz lép és lecsavarja a lámpát)

JANKÓ                (a priccs elé térdel, leveszi sapkáját, keresztet vet és kezdi az Üdvözlégyet hadarni)

Üdvözlégymária, malaszttalteljes, azúrvanteveled, áldottvagyteazasszonyok között, ésáldottateméhednekgyümölcsejézus, asszonyunkszűzmária, Istennekszentanyja, imádkozzálérettünkbűnösökért, mostéshalálunkóráján. Ámen

                            (JANKÓ keresztet vet, fejébe csapja a sapkát és bemászik a színes pokróc alá.

                             Az asztalnál FAKÓ ül, előveszi a puskáját, szétszereli, ellenőrzi a tárat.)

FAKÓ                   Aluggyatok má’! Éjfélkor kőtöm Baltást…

                            (A többiek is lefekvéshez készülnek, igyekeznek betakarózni pokrócokkal, kabátokkal, bundákkal.)

JANKÓ                Meséjjen valamit, Baltás… (Jankó végig félhangon beszél) Valahogy nem akaródzik alunnom.

BALTÁS               Mer’ annyit zabátál. De akkor is aluggyá’, ne nyavalyogj.

JANKÓ                Tuggya, Baltás, néha arra gondolok, hogy ha kijutok innen, az erdőbű, a nagyvilágba, Częstochowába vagy Krakkóba…

BALTÁS               Częstochowa.. aztán mit csinálná’ te ott, Jankó?

JANKÓ                Csak úgy nézgelődnék… sose jártam még ott.

BALTÁS               Szóval, ahogy véget ér a háború, rohansz Częstochowába meg Krakkóba, ahol szűz lányok fogadnak és mellyedre tűzik a plecsnit!

JANKÓ                Maj’ megmondom, mit tűznek az én mellemre! Maga vót má’ Krakkóba’?

BALTÁS               Vótam biza, mégpedig az 1938-as esztendőbe’. Jártam a Wawelbe’, a Mária-templomba’, meg a Posztócsarnokba’, a múzejumba’…

JANKÓ                Asztán, az igaz-e, hogy ottan van a lengyel királyok sírja?

BALTÁS               Igaz, biza’, meg a legnagyobb harang, a Zsigmond királé, az is ottan van.

JANKÓ                És a sárkány barlangja, az ottan van-e?

BALTÁS               Ott hát.

JANKÓ                És milyen királok fekszenek ottan?

BALTÁS               Ne kérdezősködjé’ má’ annyit!! Hagyjá’ aludni!

JANKÓ                De mikó nem birok! Magának adom a vodkaadagomat, ha mesél még!

BALTÁS               Számód meg a pattanásokat a tojásaidon, mire a végire érsz, má’ alszó is.

JANKÓ                Meséjjen még egy kicsinyt… Múzejumok vannak ottan?

BALTÁS               Méc felfelé a márványlépcsőn mindenféle figurák között, a falak meg teleaggatva festményekkel…

JANKÓ                És mi van rajtuk?

BALTÁS               Van egy akkora, mint az egész fal, egy bizonyos Matejka festette, megvan vagy 10×10 méter , azt pingáta rá, ahogy a keresztes lovag térden állva hódol a mi királyunknak. Az a címe ennek a képnek, hogy „A porosz hódolás”.

JANKÓ                És mér’?

BALTÁS               Mit mér’?

JANKÓ                Mér’ ez a neve?

BALTÁS               Mér’, mér’? Szarér’-húgyér’. Minek neked mindent tudni, te kis pöcs… A porosz kígyófajzat imádkozik, de má’ az árulás jár a fejibe’, a mi királunk meg ahelyett, hogy széjjelhasítaná a fejit egy baltáva’, ölelgeti. Mindig ilyenek vótak a lengyelek. Most aztán beleköptek a levesünkbe…

JANKÓ                És ez is rajta van azon a képen?

BALTÁS               Ugyan má’, te kis pöcs…

HANGOK             Kussoljatok má’, a kurva életbe! Lármáztok, mint zsidók a piacon!

JANKÓ                (halkabban) És a másik képen? Azon mi van?

BALTÁS               Melyik másikon? Van ottan vagy ezer másik kép, az egyik óriás festményen egy meztelen nő lovagol egy fekete agáron… szép kép, jó nagy…

JANKÓ                Teljessen meztelenül?… De hát az bűn.

BALTÁS               (álmosan) Mittomén… Ez csak egy kép… Az agár, testvérem, akkora, mint egy sárkány, tüzet okád, a tojásai fényesre vannak glancóva… a népek csak állnak, a lornyettjükke’ nézegetik és beszélnek a képhez.

JANKÓ                Mit beszélnek?

BALTÁS               Mittomén… (horkolni kezd) Aluggyá’!

                            (A világítás gyengébbre vált, a lámpa alig pislákol, Fakó az asztalra borulva alszik. A szín elsötétül.)

 

 

 

2.kép

GYALOGMENET

 

                            (Éjszaka. Lombsusogás, szúnyogzümmögés, szélzúgás, messziről léptek fojtott dobogása. Reccsenő ágak, egy fémes tiszta hang a távolból. Léptek, zihálás. A talpak alatt kavics ropog. Hirtelen egy reflektor éles fénysávjába kerülnek – mintha nappali fényben lennének – a mozdulatlanná dermedt alakok. Néhány pillanat múlva a fény kialszik. A gyalogmenet sötétben kezdődik.

                             A mélyebb és egyre mélyebb sötétből fojtott léptek közelednek, egyre kivehetőbbé válnak. Kavics zörög a lábak alatt: a menet országútra tért. A gyalogmenet a sötétben 3-5 percig tart. A hang a mélyből szólal meg.)

JANKÓ hangja Az isten szerelmére, urak… Itt fordujjak fel, ha én…
az a fehérnép a földre zuhant és elájút… (kis szünet után)

Meglátott bennünket, és má’ ájút is el…

HANG                  Jó, jó…

JANKÓ HANGJA …az isten szerelmére, bajtárs uraim, itt helyben csapjon belém a ménkű… az a fehérnép bizony isten, nem látott semmit, mer’ az, ahogy meglátott minket, elájút…

HANG                  Csend!

                            (A menetelés a sötétben 3-5 percig tart, lassan oszlik a sötétség, pirkad.

                             Csupán a menetelő emberek sziluettjei látszanak, arcuk kivehetetlen, mintha be lenne kenve valamivel. A csapat egy erdei ösvényen menetel. Az őszi erdő halott, rideg. A nyirkos köd pókhálóként fonja be a masírozókat.)

HANG                  Gyerünk, gyerünk!

HANG                  Kuss legyen má’ ott… jár a szájuk, mint a kacsa segge… még felébresztik a németeket, aztán lesz-kapsz…

                            (Csend. Úgy vonulnak, mint a vakok, egyik a másik után, kinyújtott kezükkel az előttük haladó vállát-hátát érintve. Meg-megbotlanak egy fa gyökerében, egy-egy kőben. A fény lassan, igen lassan nő, most már meg lehet különböztetni az arcvonásokat, a rangjelzéseket, a felszereléseket. Különböző öltözékek és egyenruhák véletlenszerű kavalkádja, véletlenszerű és meglehetősen fantasztikus. A fegyverzet ugyancsak. Libasorban mennek, egyik a másik után. Oldalt vagy az osztag mögött egy zömök, izmos szakállas paraszt lépdel. Időnként meg-megáll, körülnéz. Ilyenkor egy kicsit lemarad, ruhaujjával törölgeti az arcát. Vállán átvetett rövidcsövű puska, tarisznya és egy szíjjal átkötött kis zsák.

                             A sor közepén tagbaszakadt, magas legény masíroz, fehér, de inkább szürkére koszolódott szvetterben, fején vörös tűzoltó sapka, azon egy nagy pléhsas. Mikor kivilágosodik, látni, hogy a legény nyakán kötőfék van, amelynek szárát a Jankó előtt lépdelő partizán tartja. A kötőfék lazán himbálódzik, csak akkor feszül meg Jankó nyakán, ha az elől haladók sebesebb lépésre váltanak. A legény ilyenkor maga is mindjárt „sietni” kezd. A csapat öt vagy hat emberből áll. Egyikük, egy szakállas férfi megtorpan, s maga elé motyog valamit.)

HANG                  Mi van, Bajusz? Eltévedtél?

BAJUSZ               Nincs meg a nagy fenyő… pedig itt kéne lennie…, zászlós úr.

HANGOK             Bezabált töpörtyűből, rá egy bödön zsírt, most asztán furtonfurt csikarja a hasát, minden percben le kell guggolnia… vénember, aztán olyan falánk, mint egy gyerek… egész éjjel körbe-karikába vezetett itt bennünket, asztán se fenyő, se gatya…

ZÁSZLÓS            Csönd!

BAJUSZ               Azt hiszem… a tisztástól fél óra, és az irtáson át egyenesen nekimegyünk a fenyőnek.

HANG                  Na, megint adtunk a szarnak egy pofont.

ZÁSZLÓS            Csönd!

BAJUSZ               (Visszalép az osztaghoz, amelyik most egy kis csoportba verődött, csak az istrángos legény áll félrehúzódva, némán. Tesz egy bátortalan, apró lépést a többiek felé, mintha közéjük akarna állni, de mindjárt meg is torpan.)

HANG                  Zászlós úr, rá lehet gyújtani?

BAJUSZ               Úgy látom, hogy… vissza kell mennünk.

ZÁSZLÓS            Igen, csak nehogy meglássák a lángot…

                            (Mindenki rágyújt, a cigarettát összetett tenyerükkel fedik el. Sorba szívnak egyet a cigarettából. A legény mögöttük botladozik, széttárja kezeit, s így, mintegy keresztre feszített kezekkel letérdel, de ügyet sem vetnek rá.)

JANKÓ                Uraim, testvérek, felebarátaim, Krisztus sebeire esküszöm, hogy én itt, mint egy kutya…

ZÁSZLÓS            Jó, jó, Jankó, mi hiszünk neked.

JANKÓ                Az a némber elájút, ahogy meglátott engem, és más nem történt…

BAJUSZ               (Jankóhoz lép és egy meggyújtott cigarettát dug a szájába) Majd a bíróságon magyarázkodhatsz.

JANKÓ                (cigarettázik, a cigaretta égő fejét tenyerébe rejti, már nem térdel, guggol és cigarettázik, mélyen beszívja a füstöt, látszik, hogy ettől megkönnyebbül, és jobban érzi magát. Megigazítja magán az istrángot.)

BAJUSZ               A parancsnokság majd fogja tudni, mihez kezdhet veled.

JANKÓ                (feláll) Semmit nem csinátam azzal a vén szatyorral, éppen csak a tréfa kedvéért megijesztettem, még a pendelyét se vettem le…

BAJUSZ               Mire volt ez jó neked?

JANKÓ                Kétszer megböktem űt az ujjammal, a tréfa kedvéért.

HANG                  Valld be, Jankó, melyik ujjaddal?

JANKÓ                Ezzel az ujjammal, ni, csak a tréfa kedvéért, uraim.
A vénasszonynak meg ijedtibe’ megzavarodott a feje.

ZÁSZLÓS            Cigarettát elnyomni… mi van, Bajusz?…

BAJUSZ               Minden rendben, Zászlós úr. Nyílegyenesen előre…, Zászlós úr.

ZÁSZLÓS            Menet indulj!

                            (Az emberek még igazgatják egy kicsit a felszerelést, elnyomják a cigarettát. Az osztag megindul. Némán menetelnek. A csend 30-60 másodpercig tart.)

JANKÓ                (maga elé, de azért jól hallhatóan) A vén szatyor… miféle lőcs.. Minek kúrtam vóna meg egy ilyen vénséget…, épp azért lett kótyagos a feje, mert nem kapta meg a lőcsöt.

                            (JANKÓ egy kicsit lassít, de a kötél megfeszül és újra szaporázni kénytelen. JANKÓ mellett BAJUSZ megy, az iszákjából ennivalót szed elő és hozzálát.)

BAJUSZ               Kellett ez neked?… Kevés lány van a faluban, mi?… Csak úgy sikítoznak a gyönyörűségtől, ha egy férfiembert meglátnak… Neked pont ez a vénség kellett?

JANKÓ                Bajusz, mintha a tisztelendő úrnak gyónnék, úgy mondom nektek… mintha a szülőanyámnak vallanék. Se én, se Marek nem kúrtuk meg, még a pendelyit se vettem le, csak az ujjammal tréfából megböködtem, ő meg elájút, és ott feküdt… Tuggyátok, amér’ nem kapta meg a lőcsöt.

BAJUSZ               És a plébános?

JANKÓ                A plébános úr? Őt ne keverjétek ebbe bele. Egy papot!

BAJUSZ               Szoknyában jár, de alatta neki is van lőcse.

JANKÓ                Még hallgatni is bűn, ahogy ti beszétek.

BAJUSZ               És fegyverrel menni zabrálni, az nem bűn? A zsák lisztet és a fél disznót ki zabrálta el a plébániáról, tán csak nem Szent Antal?!

JANKÓ                A vén szatyor.

BAJUSZ               Ennek gödör lesz a vége, Jankó.

JANKÓ                Az Atya, a Fiú nevében…

ZÁSZLÓS            Csönd legyen már ott, a fenébe is… Bajusz!

BAJUSZ               (előre fut) Parancs, Zászlós úr!

ZÁSZLÓS            Parancs, parancs… Fecsegtek, mint a vénasszonyok a fonóban, messze van még?

BAJUSZ               (előhúzza a láncon fityegő ezüst zsebóráját, nézi a számlapot… aztán utoléri a Zászlóst) A nagy fenyőtől fél óra.

ZÁSZLÓS            Még világosban el kell érnünk a majorságot, pont a csendőrök hiányoznak nekem ehhez a szarsághoz… egész éjszaka vánszorgunk… és csak néhány kilométert tettünk meg!

BAJUSZ               Ismerek itt minden fát.

ZÁSZLÓS            Mégis eltévedt.

BAJUSZ               Az a nagy fenyő vitt minket az erdőbe…

ZÁSZLÓS            Marhaság!

HANGOK             Egy bödön zsírt felzabált… teleszarta az összes bokor alját… kénytelen a gatyáját a kezében vinni… persze, aztán a fa viszi őt az erdőbe… öreg, öreg, falánk vagy, mint egy terhes lány… biztos tejszínnel öblítette le a töpörtyűt!

ZÁSZLÓS            Csend, a kurva életbe!

                            (Megered az eső, az emberek az esőben menetelnek, némán.
A csend egy-két percig tart.)

HANG                  Bajusz, tömd be a lyukat az ujjaddal, mert belemegy a víz.

HANG                  Két lyuka is van, amit be kéne tömni.

BAJUSZ               (kenyeret majszol) Neked, virágszálam, azért van olyan jó kedved, mert te már betömtél egy másik lyukat.

HANG                  A te virágszálad csak az erdész helyett rakta oda a bütykös ujját.

HANG                  Találd meg, Bajusz, a fenyőt… mert ha nem… kinyírlak…

                            (JANKÓ megtorpan, a mögötte jövő FRANEK rázuhan, a kötőfék megfeszül, de JANKÓ áll, mint a cövek. Az élen lévők tesznek még néhány lépést, FRANEK megrántja a kötőféket, Jankó azonban nem mozdul.)

BAJUSZ               Megfojtod, te… (JANKÓ mozdulatlanul áll) Jankó, mi bajod?

JANKÓ                Nem mék…

BAJUSZ               Ne hülyülj.

JANKÓ                Nem mék én a gödörbe, mer’ igazság szerint a gazdasszonyt se a Marek, se én nem kúrtuk meg.

FRANEK              (megrántja a kötőféket)

                            (Az osztag megáll, körülveszik Jankót, aki letérdel és kezeit az égnek emeli.)

JANKÓ                Emberek, esküszöm nektek, hogy még a pendelyit se téptem le. Nem láttam se a seggét, se az elejét, elájút, nem tudhatta, ki kúrta meg… nem fogok meghalni, mint egy birka…

ZÁSZLÓS            Jankó közlegény, felállni!

JANKÓ                Öljetek meg itt helyben, Jézus sebeire kérlek.

ZÁSZLÓS            Katona maga, vagy nem?

JANKÓ                Engedjenek el, uraim!

ZÁSZLÓS            Azt kérdeztem, katona maga vagy sem?

JANKÓ                Nem tom.

ZÁSZLÓS            Ne játssza itt a hülyét. Utoljára kérdem: katona maga?

                            (Szakad az eső. A Zászlós körülnéz, mintha azon tűnődne, mit tegyen.)

FRANEK              (meghúzza a kötőféket) Gyerünk, ember…

JANKÓ                Elzabrátunk egy kis zsák búzalisztet meg egy fél disznót, ez igaz.

ZÁSZLÓS            (lassan kigombolja pisztolytáskáját, s tenyerét a pisztoly markolatára teszi) Megtagadja a parancsot, a fronton?

JANKÓ                A micsodáját benőtte a moha… ezér’ bőszűt úgy fel.

ZÁSZLÓS            (előhúzza a pisztolyt) Parancsmegtagadásért a fronton
golyó általi halál jár!

BAJUSZ               Megy már, Zászlós úr, megy már…

ZÁSZLÓS            (elteszi a pisztolyt) Menet indulj!

(Az eső szakad. A ZÁSZLÓS két-három lépést tesz előre.
JANKÓ két-három métert a térdén csúszik. Mindnyájan megtorpannak. FRANEK fenéken rúgja JANKÓ-t, majd megrántja a köt
őféket.)

BAJUSZ               Megfojtod, te! Nem látod, hogy már tiszta kék…

 

 

 

3.kép

ÖSSZETARTÁS

 

                            (Erdei tisztás. Két, gallyakból összetákolt kunyhó és egy budiféle. Két fenyő között egy rúdon kifeszítve egy már kibelezett, megtisztított disznó lóg. Körülötte egy derékig meztelen öreg, bajuszos katona sürgölődik, henteskéssel a kezében. Két fürge legény segít neki. A kunyhók előtt katonák ácsorognak és üldögélnek. Csak egyikükön van egyenruha, igaz, rendfokozat nélkül. A nehéz pisztoly a pisztolytáskában lehúzza az övét; a „szövetséges” derékszíj mutatja, hogy tiszt: a többiek parancsnok úrnak, vagy parancsnok polgártársnak szólítják. Épp egy alacsony, ösztövér katonával, KILIŃSKI zászlóssal beszélget.)

PARANCSNOK   Mutassa csak azt az előadást Kiliński, mire jutott?

KILIŃSKI              Papír nélkül fogok beszélni, Parancsnok úr.

PARANCSNOK   De valami jegyzetei csak vannak?

KILIŃSKI              (Nadrágzsebéből egy köteg gyűrött cédulát húz elő, nézegeti.) Egy pillanat! Na, meg is van!

PARANCSNOK   (kibont, kisimít egy cédulát, próbálja elolvasni) Miféle írás ez! Egyetemista létére! Egyetemista, aztán nem tud rendesen írni! Miféle macskakaparás, amit a Zászlós úr itt elkövetett? Mivel írta: az ujjával, a lábával vagy az orrával?

KILIŃSKI              Jelentem alássan, Parancsnok úr, hogy csak a tintaceruza csonkja állt rendelkezésemre, s kénytelen voltam a térdemen írni.

PARANCSNOK   Akkor dugja fel az irományát… bocsánat… akkor beszéljen papír nélkül… az embereim szökdösnek… kell nekik valami eszmei támasz, és biztos vagyok benne, hogy maga mint egyetemet végzett ember meg tudja oldani színvonalasan, mégis közérthetően… hogy mindenki tudja, miről van szó… és ne jelentsen „alázatosan”, az „alázatosan jelentem” el van törölve. El kell magyarázni az embereknek, hogy nemcsak a németekkel harcolnak, nemcsak azért, hogy disznót zabálhassanak, hanem a jövőjükért és gyermekeik jövőjéért is. Érti, Kiliński? És most a nyakunkba kaptunk egy másik ellenséget is, és ezt tudatosítani kell az emberekben… Válogasson ki néhány embert az osztagból… és ne hagyja említetlenül az alkohollopást sem! Beszlopáltak egy fél kád szeszt… de ezt majd a „röpgyűlés” után intézzük el.

KILIŃSKI              (Kijelöli, hogy az osztagból kinek kell részt venni a „röpgyűlésen”. Az emberek lassan, vonakodva gyülekeznek. Körbefogják az „előadót”, a PARANCSNOK oldalt áll. Akik a disznót „intézik”, nem hagynak fel tevékenységükkel… darabolják a húst, kaparják, forró vízzel öntözik, tálakba gyűjtik a belsőségeket, stb.)

KILIŃSKI              (előhúz egy cédulát, aztán visszateszi a zsebébe) Szóval…

HANGOK             Hadd halljuk! Süket duma! Hagyjátok már szóhoz jutni!

KILIŃSKI              Bajtársak, ma azt az egyik gondolati áramlatot szeretném hozzátok közelebb hozni, amelyik a 19. században vette kezdetét. Ennek az áramlatnak a bölcsőjénél, amely később aztán politikai áramlattá fejlődött, két német, Marx és Engels által kidolgozott híres dokumentum áll… ezt a dokumentumot úgy hívják, hogy „Kommunista Kiáltvány”, és azzal a híres mondattal kezdődik, hogy vámpír, vagy helyesebben kísértet, a kommunizmus kísértete járja be Európát. Szóval ez az a dokumentum, amelyik a kommunizmus, vagyis a bolsevik forradalom bölcsőjénél, és következésképp a mostani Szovjet–Oroszország bölcsőjénél is található. Nincs időnk arra, hogy tudományosan boncolgassam ennek az államnak, vagy ahogy a propagandistáik hívják: az első munkás-paraszt államnak a keletkezését. Egyébként a vörösök vezérei között olyanok voltak, mint Lenin, Sztálin, Trockij, de említhetnénk az alacsonyabb rangúakat, például Bugyonnijt és Tuhacsevszkijt is, avval a megszorítással, hogy ez nem volt egyiknek sem a valódi neve, Trockijt például úgy hívták, hogy Lejba Berkovics, vagy valami ilyesmi, de ennek nincs jelentősége a materializmus lényegét illetően.

HANGOK             Trockij kipát hordott! Nálunk is volt egy Berek Joszelevics, tábornok… pofa be, díszvitéz… kussoljatok már! Hadovál össze-vissza! Mi közöm ehhez az egészhez…

KILIŃSKI              Bajtársak, a röpgyűlés végén, ha valaki kéri, hogy oszlassam el a kételyeit, vagy van valamilyen kérdése, problémája van, akkor szívesen válaszolok. De kérem, hogy most ne szakítsanak félbe… tehát, ahogy már az előzőekben jeleztem, maga a dialektikus materializmus, vagyis a kommunizmus lényege szerint ateista… ezért nem véletlen, hogy önökben is felmerül a kérdés, hogy miért materialista és dialektikus… Mit jelent az, hogy dialektikus: nem mást, mint hogy minden az ellentétek harcából születik. Ami azt jelenti, hogy itt van nekünk egy ellentétpár és ebből létrejön egy tézis… a törvény…

HANGOK             Így is, meg úgy is. A botnak két vége van. Tézis és pro­tézis…

KILIŃSKI              Még egyszer felhívom Gyökér közlegény nagybecsű
figyelmét, hogy vitára az összetartás után kerül sor!

GYÖKÉR             Az isten szerelmére, Zászlós úr, nekünk már arra sincs erőnk, hogy…

HANG                  Pofa be, bunkó!

KILIŃSKI              Ezt a kolosszust, ezt a vörös kolosszust fallal választották el tőlünk. Hogy a fal mögött valójában mi történik, azt még elképzelni is nehéz. Időről időre azonban kiszivárognak bizonyos információk. Hallunk időnként pjatyiletkákról…… ami ötéves tervet jelent, ezek a valamikori mezőgazdasági országot ipari országgá alakították át. Nagy építkezések vannak, például a Donbasz vízi erőművei, meg a terv, hogy Szibériát ellássák villamos energiával, meg a Dnyeprogressz és egyebek. Mindez lehet igaz is, de lehet, hogy csak propaganda. Az tény, hogy sok csatornát építettek, mint a közismert Fehér-tengeri csatorna… Egy materialista számára az ember csupán lélektől megfosztott anyag. Csavar a gépezetben. Egy materialista, vagyis kommunista, nem hiszi, hogy az embernek lelke is van, ami aztán a hétköznapi életben is bizonyos következményeket von maga után. Például azt, hogy csordában élnek, szerelem becsszóra, közös feleség és egyenleves a közös kondérból. Természetesen társbérlet, közös konyha és közös vécé… Amint látják, bajtársak, üllő és kalapács közé kerültünk. Eddig egy ellenségünk volt, mától kettő van, ez a kőkemény valóság. Végeztem. Köszönöm. Ha van valakinek kérdése, kérem, egyenként feltenni.

HANGOK             Jól beszélt! Csend, Talányos akar valamit mondani. Kuss már, barmok! Csend, nyomjad Talányos!

TALÁNYOS         (késsel a kezében egy-két lépést tesz előre, aztán mikor a hallgatóság körébe ér, megáll)

KILIŃSKI              Szóval nincs több kérdés? Na, akkor oszolj.

HANG                  Egy kérdés lenne.

KILIŃSKI              Ki kérdez?

HANG                  Én.

KILIŃSKI              Hát akkor kérdezzen.

HANG                  Szóval, ez a Markusz zsidó volt, vagy katolikus?

KILIŃSKI              Miféle Markusz?

HANG                  Hát aki azt a kommunát kitalálta.

KILIŃSKI              Marx és Engels a tudományos szocializmus megalkotói németek voltak, német ügyvédek.

HANGOK             Láttam egyszer az újságban, ennek a Markusznak olyan szakálla volt, mint egy óhitűnek. Hogy a fene essen bele! A német sem jobb a Deákné vásznánál. Csak ügyvéddel ne kezdjen az ember. Kapsz tőle tanácsot, de olyat, hogy…

KILIŃSKI              Itt egy filozófiai és egy szociológiai elméletről van szó, nem pedig holmi szakállról.

HANG                  Persze, persze, Szent Péter is szakállas volt.

KILIŃSKI              Elégedett a válasszal?

HANG                  Nekem is lenne egy kérdésem, egy gyakorlati.

KILIŃSKI              Kérdezzen, csak gyorsan!

HANG                  Gyorsan nem tudok, Zászlós úr.

KILIŃSKI              Hallgatom.

HANG                  Mi a helyzet a kolhozokkal, ahol közösek az asszonyok? Hogy néz ez ki a gyakorlatban?

KILIŃSKI              Erre nem tudok válaszolni, mert nincsenek ismereteim a témáról… amit mondtam, az kizárólag általános jelenségekre vonatkozik. Azonban nyilván ott is előfordulhatnak egyedi esetek, előfordulhat egyéni szerelem… bár ebben kételkednünk kell.

TALÁNYOS         (gúnyosan énekel, direkt hamisan)

Ha meghalok, meghagyom,

Állítsák fel a faszom.

Föléje rá tíz pinát,

Hadd élvezze ki magát.

HANGOK             A pinánál nincs is jobb! Csak darázs ne legyen benne…

KILIŃSKI              Az összetartásnak vége, oszolj! (távozik a Parancsnok irányába)

HANG                  Még a háború előttről ismertem egy komenistát, Jehova tanúja volt, egy szénraktára volt neki, s azért nem felejtettem el, mert ő mérgezte meg a kutyánkat.

HANGOK             Miket hadoválsz itt össze? Én sokat beszélgettem Jehova tanúival, ismerem a világnézetüket.

HANG                  Mindenki azt tartotta róla, hogy komenista, mert nem járt templomba, a kutyánk meg állandóan hajkurászta a tyúkjait, úgyhogy megmérgezte a kutyánkat… valami gyorsan ölő méreggel. Nem volt fajtiszta. Pedig farkaskutyának adták el. De a fülei kajlák voltak, mert egy vizslával keresztezték. A másik komenista, akit ismertem, az alagsorban lakott, Perlsteinnek hívták, cipőfelsőrész-készítő volt és tüdőbajos… csinált egy csomó gyereket, legalább tízet… de Perlstein biztos az volt, mert a titkosrendőrök nagyon szemmel tartották, különösen egy titkosrendőr, aki, hogy fel ne ismerjék, civil ruhát hordott, de mindenki tudta róla, még a gyerekek is, hogy Ulański titkosrendőr. A kalapját valahogy a homlokára előretolva hordta, gallérja feltűrve, úgyhogy egyből ki lehetett szúrni, titkosrendőr!

 

 

 

4.kép

A LATRINA

 

                            (A fák közé rejtett latrina JANKÓ bódéjától balra áll,
az ül
őkéje fahusángokból összetákolt, a latrinán két fickó ül.
Csupasz hátsó felük a néz
őtér felé néz. Persze a színészek testszínű trikókban vannak, egyébként, ahogy mondani szokás „csak a fél seggük látszik ki a bokor mögül”. Egy pár csizmás lábat látni, a másikat pedig leeresztett nadrágszárú kamás­liban.)

  1. 1. HANG Churchill (ejtsd: Hurchil)
  2. 2. HANG Hurchil, Hurchil, mit kapsz te ettől a Hurchiltól…
    (egy pillanatnyi csend) Na és mit mondott?
  3. 1. HANG Azt mondta, hogy „közeleg a legnagyobb erőfeszítés
    órája”.
  4. 2. HANG Hát aztán… ki a szart érdekel a dumája…
  5. 1. HANG Valami lehet a dologban, mert tegnap meglátogatott
    engem az az angol, a Dzsoni Pice…
  6. 2. HANG A Picsa Dzsoni, az skót, nem angol.
  7. 1. HANG Mi közöm hozzá, hogy ki fia-borja… odajön hozzám tegnap, és azt mondja, hogy adjuk ki a bacon fejadagját, meg cukrot és kenyeret, mert Angliába akar menni… a jó Old Angliába… kérdem tőle, hogy mikor… erre ő, hogy még ma, vagyis tegnap este… be kell szarni a röhögéstől…
  8. 2. HANG A németek elevenen nyúzzák meg, amint kibukkan az erdőből, hisz egy szót se tud lengyelül!
  9. 1. HANG Három szót azért bír mondani, az egyik a bacon, a másik a picsa, és a harmadik a sugár, mert az hasonlít az orosz szaharra… múltkor is odasettenkedett hozzám, s mondja, hogy mostan sonkás tojást akar sütni… hamandeksz… hol kicsi neki a pörc, hol meg túl nagy… be lehet szarni a röhögéstől… most meg azt mondja, megyen a jó Old Englandba, mert itt Lengyelországban csak erdő van és város csak egy, nyilván Częstochowa… egy ilyen vörös fejben mi minden megfordul… még ránk hozza a németet… Angliába Gidlen keresztül fog eljutni… Bajusz majd elvezeti oda, ahova kell. (feláll, felhúzza a nadrágját, a másik a csizmában ül tovább) Marek csinálta a legokosabban, nem várt Hurchilre, hanem szerzett magának egy pár cipőnek való talpbőrt, ejtőernyőselymet, ami ingnek is jó, és befejezte a háborút.
  10. 2. HANG A hülye Jankót meg odalökte koncnak… Dąbrowski azt mondja, hogy látta Mareket és a Fakót Częstochowában az utcán… (1. HANG távozik; 2. HANG egyedül marad a latrinán, rövid csend, aztán a HANG.)
  11. 3. HANG Míg itt töprenkedem, hazám borítja szemfödél…
  12. 2. HANG
  13. 3. HANG Minek gondolkozol? A parancsnokaink gondolkodnak helyettünk… mi harcolunk.
  14. 2. HANG Van három kézigránátod, egy puskád, tudod, hányadán állsz a munícióval, harminc-harminc golyó karabélyonként, ebből egy az utolsó töltény, a többi pedig… minden jót a fél óra háborúra, aztán meg marad az embernek a fejsze…
  15. 3. HANG (most látni a lábait is a csizma mellett, zokniban van)
    Az oktató azt mondta, hogy ledobnak bennünket… fényszórókat keresni…
  16. 2. HANG Az ejtőernyőselyemből kiváló inget lehet készíteni… csúszik, a tetvek nem tudnak benne megkapaszkodni… te, Kwiatek, te legényember vagy, más az eszed járása… de nekem, jóember, ott az asszony, meg a gyerekek.
  17. 3. HANG És mi újság a politikában? Dąbrowski nem mondott semmit?
  18. 2. HANG Azt mondta, hogy Hurchil nagy beszédet tartott Londonban.

 

 

5.kép

CSECSE HADNAGY

 

                            (Ebédidő. A partizánok a kunyhó előtt állnak, vagy a padokon, illetve hátizsákon ücsörögnek. Egyik-másik már ebéd után van, és most cigarettázik, mosogat, törölget. Külsőleg nem hasonlítanak reguláris hadseregre, ruházatuknak nem sok köze van az egyenruhához, hanem inkább régi lengyel és német katonai mundérok, valamint civil ruhák véletlenszerű egyvelege… de előfordul itt tűzoltóruha és mezőőr egyenruhája is. Ugyanez a helyzet a fejfedőkkel, cipőkkel és a derékszíjakkal is. Nem sokan vannak, akik fehér-vörös paszományt és sapkájukon lengyel sast viselnek. TALÁNYOS ún. „maciejówkával” – kerek, posztóból készült, ellenzős sapkával – a fején, az erdőből – vagyis a színpad mélyéből, ahol műanyag vagy igazi fák állnak – lép ki. HUSZÁR teljes díszbe öltözve jelenik meg itt a szakasz előtt HANNÁCSKA kisasszony társaságában. Megállnak. HUSZÁR megigazítja fejfedőjét, szíját meghúzza. Az alhadnagy a kisasszonynak nyújtja a kabátot. Itt az erdőben ez a kis tiszt a teljesen előírásos egyenruhában az összes gombbal, zsinórral, sujtással, csillaggal, szalagokkal, és – a harctéri kitüntetések híján – a zománcozott ezredjelvénnyel egyetemben egy kissé meglepő, operettszerű, de ugyanakkor megindító jelenség. Talányos segédeivel együtt abbahagyja a disznó belezését és mindnyájan bámulják a szép párt. Mikor a kikent-kifent, karót nyelt tisztecske egyetlen szó nélkül, megvető arckifejezéssel elhalad mellettük, TALÁNYOS megrázza a fejét, s ujját a kés élén végighúzva a tenyerét ütött-kopott nadrágjába törli.

                             Minden fej, mint a napraforgó a nap után, a lány után fordul. A partizánok néma pillantásokat váltanak, kacsintgatnak, a fejüket rázzák. Az alhadnagy elindul a csoport felé, amelynek közepén ott áll az osztag PARANCSNOK-a.
A PARANCSNOK-tól három lépésre megáll, vigyázzba vágja magát és jelenti és jelentkezik. Aztán sorban mindenkivel lekezel, mintha így akarná hangsúlyozni, hogy egyenl
őek. Mikor GYÖKÉR kerül sorra, az mélyen meghajol és csak aztán nyújtja óvatosan és bátortalanul a kezét a tisztnek. De mindjárt el is rántja és a bajusza alatt morog valamit.)

HUSZÁR              (ridegen) Tessék?

GYÖKÉR             Elnézést, tiszt polgártárs… (kijavítja magát) tiszt úr… elnézést, hadnagy úr (Gyökér lenyeli a nyálát), hogy csak két ujjal üdvözlöm a hadnagy urat, de a másik kettőt leszakította a szecskavágó.

HANGOK             (nevetve) Számold csak össze alaposabban, maradt még egy ujjad… hol tartod?

GYÖKÉR             A seggemben.

(Mindenki jóindulatúan röhögcsél, GYÖKÉR is elneveti magát. Csak a hadnagy ráncolja a homlokát, arckifejezése eltökélt, mintha megalázták volna.)

PARANCSNOK   Gyökér! Ugorj el ebédért a hadnagy úrnak, biztosan megéhezett az úton.

GYÖKÉR             De hát nincsen nekije csajkája.

HUSZÁR              (kurtán) Köszönöm, már ettem.

GYÖKÉR             (Zavarban van, határozatlanul sarkon fordul és egyáltalán nem az előírásnak megfelelően ő is a sapkájára bök. Mindenfelől nevetgélés hallatszik, GYÖKÉR arrafelé tart, ahol TALÁNYOS és segédjei épp befejezik a disznó belezését és tisztítását.)

PARANCSNOK   (széles mosollyal) Igen, ez az én személyes „ordenáncom”, ahogy azelőtt mondták, ugyanabból a faluból származunk, egy osztályba jártunk az elemibe, együtt őriztünk tehenet, szóval, mintha… (a parancsnok combjára csap és elmosolyodik) egyébként többen is vannak itt a mi falunkból…

(TALÁNYOS visszamegy a helyére, JANKÓ bódéja mellé. Most egy pulóver és zakó van rajta. Leül egy fatönkre.)

PARTIZÁN           Végeztetek a munkával?

TALÁNYOS         Mára. Holnap feldaraboljuk, a hétvégére lesz kolbász és disznósajt… hát Jankó mit csinál?

PARTIZÁN           Mit csinálna? Alszik és cidrizik… jó kérdés… újságot nem olvashat.

TALÁNYOS         Kár.

PARTIZÁN           Mi kár?

TALÁNYOS         Semmi… láttad a babát, amelyik evvel a csecse fiúval sétált?

PARTIZÁN           Láttam, van szemem.

TALÁNYOS         És mit láttál?

PARTIZÁN           Mit kellett volna látnom? Egy leányzót láttam.

TALÁNYOS         Egy leányzót, de milyet! Testvér! Méz és meleg tej, mindenütt kimosakodva, illatos, mint a virágos kert… Alul, felül, testvér…

PARTIZÁN           Vénségére meghülyült. Otthon várja az asszony és egy fészekalja gyerek…

TALÁNYOS         Figyelj ide, adok neked egy életre szóló leckét, hallod? Jól figyelj! (fölemeli az ujját) Jegyezd meg, hogy a férfiember az nem a tehén farka, hogy egy fenék mellett lógjon egész életében!… Na…

PARTIZÁN           Még nyár előtt fűbe harapunk.

TALÁNYOS         Hülyeségeket fecsegsz, majd meglátod…

PARTIZÁN           Mit? Az ejtőernyősöket?

TALÁNYOS         Meglátjuk, ha megéljük.

PARTIZÁN           Várhatsz a kibaszott halálodig… Ahelyett, hogy haza­engednének, azt kész.

TALÁNYOS         Ilyen lábakat, testvér nem mindennap látni. Azok a hosszú kitenyésztett lábak. Kár, hogy közelebbről nem vehettem őket szemügyre.

PARTIZÁN           És mit csinált volna?

TALÁNYOS         Tudod is te, mi az, hogy nő! Kis szarcsimbók vagy te
ehhez!

PARTIZÁN           Túl sokat enged meg magának.

TALÁNYOS         Felfújt hólyag, aztán a kolbászt szereted-e?

PARTIZÁN           Miért kell Talányosnak engem sértegetni, szarcsimbóknak nevezni?

TALÁNYOS         Hát csak azért, mert az első „akciód” az volt, hogy megborotváltad a nőket, vagy talán már méltóztattál ezt elfelejteni?

PARTIZÁN           A parancs az parancs.

TALÁNYOS         Na persze, a „parancs az parancs…” És persze a katonaság az katonaság. Rágyújtasz?

PARTIZÁN           (vesz egy cigarettát, rágyújt)

TALÁNYOS         Te, pajtás, nem tudod, hogy mi az, hogy nő!

PARTIZÁN           Mi lenne? A nő az nő.

TALÁNYOS         Na, ezt jól megmondtad! Díszhuszár… És azt tudod-e, hogy minden nő más, mindegyik…

PARTIZÁN           Más? Nincs neki ott elöl az az izé? Talán maga már rosszul lát… de én látom ott azt az egy szemet, amibe az embernek aztán…

TALÁNYOS         Hát akkor te ugyancsak keveset láttál.

PARTIZÁN           Nekem éppen elég, amit láttam.

TALÁNYOS         De azt a kis hölgyet, amelyik avval a hadfival sétált ide, azt azért láttad, testvér, ugye?

PARTIZÁN           Jankót kérdezze, ő a szakértő ezekben a dolgokban.

TALÁNYOS         Ez már megint alszik? Jankó!

PARTIZÁN           (nevet) A boldogabb végével felelt magának?

HANG                  (a bódéból) Mi van?

TALÁNYOS         Nem alszol?

JANKÓ                (előbújik) Úgy tartják az embert, mint a kutyát! És ugyan mér’?

PARTIZÁN           Tudod te azt jól, testvér.

TALÁNYOS         Mondj el nekem mindent, mintha gyónnál.

JANKÓ                Aszt’ minek?

TALÁNYOS         Megkönnyebbülsz. De ne hazudj, legalább nekem ne!

PARTIZÁN           (leül a földre, fejét a válla közé húzza, talán hallgatózik, de lehet, hogy csak egyszerűen szunyókál)

TALÁNYOS         Ha mindent elmondasz nekem, akkor holnap kapsz a hurkából, a friss, meleg hurkából. Szereted a hurkát?

JANKÓ                Igen.

TALÁNYOS         De csak ha mindent pontosan elmondasz nekem, csak a tényeket.

JANKÓ                De mit?

TALÁNYOS         Hát, hogy miért ülsz itt.

PARTIZÁN           Szóval, a vén szatyor: egyik fogja, másik dugja… Így történt, Jankó?

JANKÓ                Én nem tom.

PARTIZÁN           Te csak lefogtad?

JANKÓ                Én nem tom, Fakó volt, aki…

TALÁNYOS         Ó te!… Egyáltalán, láttál te valamit is az életben? Hol voltál?! Te hol voltál? Tudsz olvasni? Olvastál egy könyvet valaha?

JANKÓ                Olvastam.

TALÁNYOS         Micsodát?

JANKÓ                Nem tom.

TALÁNYOS         Henryk Sienkiewicz Tűzzel-vassal című regényét olvastad?

JANKÓ                Nem.

TALÁNYOS         Tudod, hogy hogy hívják a főhőst?

JANKÓ                Nem tom.

TALÁNYOS         Hát Wołodyjowski úrról, Zagłobáról, Kmicicről hallottál?

JANKÓ                Kmicicről igen.

TALÁNYOS         Mit?

JANKÓ                Hogy Wielgienél halomra ölte a komcsikat!

TALÁNYOS         Sienkiewicz forog a sírjában, hogy a néphadsereg banditái az ő könyvéből származó neveket veszik föl és játsszák a lovagot, nyakukon a medál Szűz Máriával a horogkereszt helyett.

JANKÓ                Én nem tom.

TALÁNYOS         Tudom, hogy nem tudod, barom. Pedig kár, hogy nem tudod.

JANKÓ                Mi közöm az egészhő’?

TALÁNYOS         Naná, hogy mi közöd, disznópofa, egy kis kiruccanás a plébániára, nem volt neked elég az oldalszalonna, még egy kicsit meghúztad az öreglányt is.

JANKÓ                Fakó húzta meg.

TALÁNYOS         És milyen bugyi volt rajta?

JANKÓ                Én nem tom, milyen, hisz’ nem vót rajta bugyi. Fakó
tudja…

TALÁNYOS         Na, Fakónak a nyomát már bottal ütheted, akárcsak
Marekét!

JANKÓ                Maga csak kinevet engem… mék is alunni.

TALÁNYOS         Most hogyan segíthetnék rajtad? Ha korábban a kezeim közé kaplak, elevenen nyúzlak meg, és aztán szépen kivasalom a bőrödet.

JANKÓ                (visszabújik a bódéba)

PARTIZÁN           Nem is tudtam, hogy maga ilyen nagy tanítómester,
ilyen nagy prédikátor. Csak nem Kiliński kenyerét
akarja elvenni, s a sötét nép agyában világosságot gyújtani?

TALÁNYOS         Kiliński nem ostoba, csak ostobaságokat fecseg.

PARTIZÁN           Azt hittem, hogy bedörgölök neki egyet, amikor a lekvárról hablatyolt; a fiúk elszedték a németek lekvárját,
s nyomban fel is falták, mert éhesek voltak. És akkor jön ez az alak, és az egészet eszmeileg magalapozza! Az ilyet jól pofán kéne vágni. Az ő pálinkája? Az ő lekvárja?

TALÁNYOS         Nem a lekvárról beszélek.

PARTIZÁN           Hát miről?

TALÁNYOS         (legyint, aztán dudorászni kezd)

Mikor basznak, ne sikolts!

Mert az anyád meghallja,

S a pinádat bévarrja…

 

 

 

6.kép

TESTVÉREK, FEGYVERBE!!!

 

                            (A PARANCSNOK a kunyhó mellett áll és beszélget
KILI
ŃSKI zászlóssal.)

PARANCSNOK   Talányos! Adjon egy-egy kupicával nekünk és valami harapnivalót is mellé.

TALÁNYOS         Lehet az a kupica egy pohár is?

PARANCSNOK   Csak hígítsa egy kis vízzel, mert ez így olyan, mint
a méreg.

TALÁNYOS         Tiszta vitamin! (a PARANCSNOK kezébe nyom egy kis poharat, teleönti a csajkából. A PARANCSNOK belekortyol, fintorog.)

PARANCSNOK   A nyavalyába! Nincs ez felhígítva egy csöppet sem.

TALÁNYOS         Pedig fel van.

PARANCSNOK   Kiliński, igyon maga is.

KILIŃSKI              (lassan fenékig üríti a poharat)

PARANCSNOK   (Talányoshoz) Magát aztán nem kell kínálni, igaz-e?

TALÁNYOS         Alázatosan jelentem, nem kell.

PARANCSNOK   Na, akkor egészségünkre.

(Ebben a pillanatban egészen közelről lövés hallatszik. Talán az őrszem tüzelt.)

PARANCSNOK   A fenébe! Megint „magától sült el”.

TALÁNYOS         Na igen… mert az ember néha ki akarja pucolni a csövet…, nehogy benője a fű…

PARANCSNOK   A levegőbe tudnak lövöldözni, de ha egy csendőrt kell eltalálni, akkor, anyámasszony katonái, az egész ezred fél óráig lövöldözik.

(E pillanatban a háttérből berohan a HUSZÁR, az ég felé fordított kezében egy pisztoly, és elcsukló hangon üvölt.)

HUSZÁR              Testvérek!!! Fegyverbe!!!

(A HUSZÁR továbbrohan, s messziről még egyszer felhangzik a „testvérek, fegyverbe!”)

PARANCSNOK   (a fejét csóválja) Van tűz a fiúban!… Majd elmúlik, ha kirohangászta magát.

TALÁNYOS         Az a nyavalyás Zsalu üdvlövöldözik… vagy álmában sült el a pisztolya.

KILIŃSKI              A Hadnagy csak egy hete háborúzik.

TALÁNYOS         Hevesvérű a fiatalúr. Megyek, megnézem, milyen csatába keveredett!

(Talányos el.)

KILIŃSKI              Jó, hogy nem riadóztat, ha elfingja magát valaki.

PARANCSNOK   Mondja csak, Kiliński, miket firkált össze ott maga
a „Toborzó”-ban?

KILIŃSKI              Mindössze néhány kommentárt fűztem a Nemzeti Egységtanács földreformról szóló nyilatkozatához… persze a földesurak szemében ez egyet jelent Lengyelország vörösre festésével… ezek semmiből nem tanultak… a múlt héten az uraságok a tanyán azt kérdezték, megvédjük-e őket a vörösöktől, mintha a nemesi birtokok zsoldoshadserege lennénk…

PARANCSNOK   A helyzet igen komplikált… (táskájába nyúl és kihúz onnan egy összehajtogatott nyomtatott papírlapot és KILIŃSKI-nek nyújtja) Kizárólag magának szól. Miután elolvasta, nálam jelentkezik. A legénységnek egy szót se.

(Kiliński a zsebébe dugja a papírt.)

PARANCSNOK   Vonuljon félre, mikor olvasni kezdi… és nehogy elve­szítse.

(A háttérből TALÁNYOS és a HUSZÁR érkezik.)

PARANCSNOK   Mi újság arrafelé?

TALÁNYOS         Az öreg Bajusz volt. Azt mondja, „valami bekattant neki”.

HUSZÁR              Na, de hát ez abszolúte… botrány!

PARANCSNOK   Parancsoljon, Hadnagy, parancsoljon… Talányos! Esetleg akadna ott valami…

TALÁNYOS         Alázatosan jelentem, egy kis resztelt máj.

PARANCSNOK   Maga csak ne jelentsen alázatosan! És nehogy odaégesse!

TALÁNYOS         Igenis, egy pillanat és kész.

PARANCSNOK   A poharakat ne vigye el.

HUSZÁR              Nekem van saját kupicám. (az iszákjából előszed egy
kupicát.)

PARANCSNOK   Szép munka, s az űrtartalom is megfelelő…

HUSZÁR              Ajándék. Ezüst. Igen-igen csinos holmi…

(Talányos óvatosan tölt a kupicába.)

Átgondoltam bizonyos dolgokat és szeretném észrevételeimet Parancsnok úrral megosztani. A mi itteni „hadseregünkben” uralkodó, ha szabad így mondanom, „viszonyokról” lenne szó. Igaz, csak egy hete vagyok itt, de épp ezért talán élesebben látok bizonyos dolgokat, a bajtársi érzelgősség fátyla nélkül. Mindezt – természetesen az ön tudtával – írásban is előterjesztem a hadtestparancsnokságnak.

PARANCSNOK   Parancsoljon.

HUSZÁR              (felemeli a poharát) Egészségére! (iszik, fintorog) Brrr! Bizonyos gondolatok kavarogtak az agyamban… magunk között vagyunk… tisztek… vagy jövendő tisztek körében (KILIŃSKI-re pillant), és beszélhetünk nyíltan, áldemokratikus frázisok nélkül. Az első benyomás, amit a csapatnál tartózkodva nyertem, kényes ügy, de mérhetetlenül fontos, ez pedig az alacsonyabb rangúak viszonya feletteseikhez, a katonák és az altisztek viszonya a tisztekhez. Véleményem szerint nonszensz, hogy a tisztek egy kunyhóban vagy a nyári szálláson együtt aludjanak. Először is, ha a parancsnok az alárendeltjeivel folyamatos kapcsolatban van, akkor a katona nem fogja érzékelni azt a távolságot, amely őt a parancsnoktól elválasztja, és ez igen negatív hatással lehet a tiszt presztízsére, és én úgy gondolom, hogy nem szabad megengedni a túl szabados közösködést… az a katona, aki pertuban van egy tiszttel, még az engedelmességet is megtagadhatja… bocsánat, akart valamit mondani?

PARANCSNOK   Nem, feszült figyelemmel hallgatom.

TALÁNYOS         (egy serpenyő resztelt májjal közeledik. Lazán vigyázzállásba vágja magát és félig komolyan jelent.) Parancsnok úr, a resztelt máj jelenti, hogy előállt.

(Ha lehetséges, akkor a serpenyőben tényleg legyen resztelt máj, amit a színfalak mögött villanyrezsón melegítenek meg. Az illat! Az illat a lényeg!)

PARANCSNOK   (TALÁNYOS-ra pillant) Fel kell, hogy hívjam a figyelmét arra, hogy most nem így kell jelenteni. Látja, hogy tiszturak a vendégeink, az új parancsnokok…

TALÁNYOS         (továbbra is laza vigyázban, de mosolyogva) Igenis! (merev tartással előrelép, maga elé tartva a serpenyőt) Parancsnok bajtárs, Talányos káplár jelenti, hogy előállította az illető májat… izé, bocsánat, alázatosan jelentem a hagyma parancsára a pirított máj előállt… Talányos káplár a májjal… egészen összezavarodtam!

PARANCSNOK   (nevet)

HUSZÁR              (elégedetlen képet vág)

KILIŃSKI              (Hol a PARANCSNOK-ra, hol a HUSZÁR-ra pislog, maga elé.) Presztízs… tekintély… az eszme… Vezérünk, vezess a harcra, a jó nagy svarcra…

HUSZÁR              (élesen) A Zászlós úr nekem mondott valamit?

KILIŃSKI              Nem.

TALÁNYOS         Talányos káplár alázatosan jelenti, hogy a májjal együtt távozik. (ügyes hátraarcot csinál)

PARANCSNOK   Hogyhogy? A serpenyővel együtt? Hátra arc!

TALÁNYOS         (újra hátraarcot csinál) Parancsnok bajtárs, Talányos káplár alázatosan jelenti…

PARANCSNOK   Hagyd már abba! (újra kitör belőle a nevetés, leül és a combját csapkodja) Hogy az ördög vinne el!

KILIŃSKI              (nevet)

HUSZÁR              (igen komoly, rosszallóan néz Talányos-ra)

PARANCSNOK   Parancsoljanak, uraim, szolgálják ki magukat.

TALÁNYOS         Mert a sok ilyen-olyan vezényszótól a zsír megdermed.

PARANCSNOK   (egy darab májat tesz a kenyerére)

HUSZÁR              Köszönöm.

PARANCSNOK   Kollega, ne vegye olyan elvszerűen ezeket a dolgokat, ne vegye annyira a szívére, és mindjárt könnyebben fogja megértetni magát… egyébként, ha a mi felettes feletteseink megállapodtak, akkor… mi itt egy kicsit olyanok vagyunk, mint egy család, ezeknek az embereknek mindegyikét úgy ismerem, mintha a testvérem, a fiam vagy a bácsikám lenne… mert ugye ez a Talányos is lehetne a bácsikánk, nem?

TALÁNYOS         Igenis, parancsnok bajtárs…

PARANCSNOK   Töltsön még egyet mindenkinek. (isznak a csajkából vagy mint HUSZÁR is, az ezüst kupicából… falatoznak a májból. TALÁNYOS-hoz) Köszönjük, most leléphet.

HUSZÁR              Itt az erdőben túlzásnak tűnhet, de a Lengyel Nemzeti Fegyveres Erők arculata az ilyen, látszólag apró dolgoktól függhet… én is egyetértek a sorállomány demokratizálásával, de minden arra mutat, hogy az állománynak egy igen-igen válogatott testületnek kell lennie, ha meg akar felelni a feladatainak… itt helyben is kénytelenek leszünk bizonyos dolgokat megváltoztatni, megreformálni… a latrináról beszélek.

PARANCSNOK   A latrina helyét nagyon is jól, gyakorlatiasan jelölték ki.

HUSZÁR              Engedelmével, ez esetben nem a helyéről beszélnék, hanem bizonyos…

KILIŃSKI              (közbeszól) Eszmei-szellemi…

HUSZÁR              (úgy tesz, mintha ügyet sem vetne a ZÁSZLÓS-ra) …bizonyos aspektusáról, egy látszólag jelentéktelen aspektusáról.

PARANCSNOK   Érte magát valami kellemetlenség ott, ahová még a király is gyalog jár?

HUSZÁR              Nem, nem, a beosztottjaim közül semelyik nem merészelne semmi ilyesmit… parancsnoki és emberi becsületemet meg tudom védeni magam is…

PARANCSNOK   Térjünk vissza, ha szabad magam így kifejezni, a nagy­dologhoz.

HUSZÁR              Nincs távol az az idő, és ennek mindannyian tudatában vagyunk, amikor feltétlenül szembe kell néznünk az újjászervezett nemzeti fegyveres erőink szellemi-morális kérdéseinek a megoldásával. Nekem úgy tűnik, hogy a nemzeti fegyveres erők soraiban csökkenteni kell az altisztek és a tisztek közötti távolságot. A sorkatonát és a marsallt elválasztó távolságot azonban általában nem kéne csökkenteni. A sorkatonának ott kell hordania azt a közmondásos marsallbotot az iszákjában, de az előtte tornyosuló ranglétra tetejét ne láthassa túl közelinek és könnyen elérhetőnek. A fiziológiai szükségletek kielégítése nem történhet a parancsnoki karral és a beosztott tisztekkel, valamint a közlegényekkel közösen és egyidejűleg, mert ez tekintélyvesztéshez, és ahogy a japánok mondják, az „arc” elvesztésével fenyeget.

PARANCSNOK   Hát, kedves öcsém, rendben van… csak hát, hogyan? Ugyanis, szóval nem nagyon látom a megoldást, hiszen nem jelölhetem ki, hogy ebben és ebben az órában, ebben és ebben a percben…

HUSZÁR              Ilyen körülmények között alakul ki az a légkör, amely alapjaiban rázhatja meg a parancsnoki kar pszichikai elképzeléseit.

KILIŃSKI              Hadnagy úr a fingásra gondol?

HUSZÁR              A zászlós úr véleményét senki nem kérdezte.

KILIŃSKI              Igenis.

HUSZÁR              Ezt nem fogom úgy fel, mintha zászlós úr meg akart volna sérteni, mert a zászlós úr ahhoz kevés… de azért nem tanácsolnám… hogy felbosszantson…

KILIŃSKI              (a PARANCSNOK-hoz) Távozhatok?

PARANCSNOK   Na de, uraim! Ne csináljanak a szarból becsületbeli ügyet, nekem úgy tűnik, Kiliński, hogy a maga véleményét is meg kéne hallgatni és mérlegelni.

KILIŃSKI              Nekem csupán szükségre kell mennem.

PARANCSNOK   Hát, ha muszáj…

HUSZÁR              Szóval az én véleményem, ha mindenfajta csűrés-csavarás nélkül szabad kifejtenem, a következő: külön latrinát kell létesíteni a tiszteknek és az idősebb altiszteknek, és ezeket a dolgokat külön választani…

PARANCSNOK   De gyakorlatilag? Ha egy zászlós a közlegényeknek fenntartott latrinán akarja a szükségét elvégezni, akkor mi legyen az álláspontunk? Hiszen mégsem rendelhetjük ezért kihallgatásra…

HUSZÁR              A dolog látszólag jelentéktelen és nevetséges, ugyanakkor bizonyos szempontból elvi jelentőségű, és nagyon szeretném, ha a Parancsnok úr elfogadná az én álláspontomat.

PARANCSNOK   Hát nem is tudom… lényegében… fel kell azonban hívnom a figyelmét arra, hogy ezeknek az embereknek, szemben azzal, amit a hadnagy úr próbál sugallni, megvan a maguk kultúrája, sőt továbbmegyek, van bennük valami született tapintat, amelynek mi, értelmiségiek időnként híján vagyunk. Szóval, hogy egyszerűen fejezzem ki magam, már egy éve együtt harcolunk, alszunk, eszünk, pusztulunk, és már egy éve együtt is szarunk…

(HUSZÁR „megdöbben”)

Egy pillanat, én önt türelmesen végighallgattam, ugyanezt kérem én is… nos, több hónapos megfigyelés alapján arra a következtetésre jutottam, hogy a közös latrina nem ejtett csorbát a tekintélyemen… és mondok még valamit… ezekben az emberekben annyi tapintat van, hogy mindig úgy alakul, hogy elkerüljük egymást.

 

 

 

7.kép

EGY HÉTKÖZNAP

 

                            (Nappal van, a partizánok a kunyhónál sürögnek, forognak: söpörnek, fehérneműt terítenek ki, mosakodnak, a fegyvert tisztítják stb. A szolgálattevő intézkedik, hogy az őrszemet váltsák le. TALÁNYOS a gatyáját és az ingét teríti ki a kötélre. Mellette egy szál ingben ZSALU ül, tetveket keres, amiket aztán körmével összenyom. A háttérben, egy fotelben nyaka körül törölközővel, a PARANCSNOK. Egy partizán borotválja, és a haját vágja. Körbejárja, vizsgálgatja, méregeti: vagyis a szokásos borbélytánc. Kis túlzással azt lehetne mondani, hogy eredeti szakmájának gyakorlása itt az erdőben örömet okoz neki. Beszélgetnek. A borbély pillanatonként szakítja félbe a hajvágást, és élénk mozdulatokkal gesztikulál. TALÁNYOS mellett egy fiatal pirospozsgás fiú egy lavórban a zokniját és a fehérneműjét mossa.)

ZSALU                 (KISVIRÁG-hoz) Mi van, Kisvirág? Vakargatjuk magunkat ki a szarból?.. Csak nem történt valami baleset?…

KISVIRÁG           (eltökélten dörzsöli a kezében lévő fehérneműt)

ZSALU                 Szóval? Mi történt? Tele lett a gatya?

TALÁNYOS         Ne baszogasd már, törődj inkább a magad tetűivel, a végén még elvéted a számolást és egy ártatlant nyomsz agyon.

ZSALU                 Ilyen a háború, a kurva életbe! Három csendőrre voltatok húszan, mit szórakoztatok velük fél óráig? Ultizni ültetek le velük? Még szerencse, hogy nem hoztátok a nyakunkra a Wehrmachtot… és ha ez csapda volt?!

TALÁNYOS         Zsákmányoltak egy puskát és két pisztolyt…

KISVIRÁG           Cipőket, derékszíjakat, táskákat és papírokat.

ZSALU                 Anyámasszony katonái!… dagadt, mint egy hordó! A véremen hízott meg… micsoda változatosság! Még tetűben is van szőke meg barna, fekete és fehér, kövér és sovány…

(tovább nyomogatja agyon a tetveket) Az egész lőszerkészlet felét ellövöldözték, pedig Kiliński azt mondja, hogy fél perc alatt ott helyben el lehetett volna intézni őket…

KISVIRÁG           A mieink túl korán előjöttek: azt hitték, hogy le tudják fegyverezni őket, pusztán azért, mert nem akarták, hogy meghaljon a fuvaros, az az ember, aki odavezette őket.

ZSALU                 Hitték, hitték… amíg aztán ők maguk nem maradtak szarban.

KISVIRÁG           A háború már csak ilyen… nem csupán öldöklés, nem csupán hóhérmunka…

ZSALU                 Mit mondtál?

KISVIRÁG           (ijedten) Semmit.

ZSALU                 Akkor jó. Már kezdtem azt hinni, hogy mondtál valamit. Nekem ganc egál. A parancs az parancs, ha a saját apámról vagy az öcsémről van szó, akkor is… Ha parancsba kapnám, téged is kinyírnálak.

KISVIRÁG           Azt elhiszem! Még jelentkeznél is, önként!

ZSALU                 Valakinek az ilyesmit is el kell végezni… megcsinálom helyetted a piszkos munkát, te meg fintorogsz és azt gondolod, hogy jobb vagy nálam – valld be, azt gondolod, hogy jobb vagy nálam?

TALÁNYOS         Maradjatok már nyugton, fiúk! Az élet olyan, mint a csecsemő réklije, rövid és szaros…

KISVIRÁG           Egy ejtőernyős osztagot kellett volna ledobni.

ZSALU                 Szart a fejedre, testvér, nem ejtőernyősöket! Egyébként hova dobtak volna le egy osztagot? A csűrbe?

(A csoport hangjai lassan elúsznak, a fénycsóva a borbélyra és a parancsnokra irányul. A borbély most fejezi be a gépi hajvágást, kiegyenesíti a barkót, fésülgeti a parancsnokot, a tükröt mutogatja neki. A parancsnok bólint. A parancsnok és a borbély hangjai adják ki most a főszólamot. Közben azonban a többiek is ugyanúgy tevékenykednek, mint eddig. A jelenet valamiféle pantomimra hasonlít. A borbély egy bőr szíjon feni a borotváját. Majd kettévág egy hajszálat. Habbal keni be a parancsnok arcát.)

PARANCSNOK   A barkót egyenesre! Nem ferdére, csakis egyenesre!

PENGE                Kölnit parancsol?

PARANCSNOK   Honnan veszel te itt kölnit?

PENGE                Hogyhogy honnan?

PARANCSNOK   Figyelj ide, Penge, ha majmot csinálsz belőlem holnapra, akkor megnézheted magadat…! Mivel borotválsz te engemet egyáltalán?

PENGE                Borotvával. (megtekeri a parancsnok orrát)

PARANCSNOK   Na, és… mit pusmognak az emberek?

PENGE                Mit pusmognának, ami a szájukon kifér. Még a Szibilla jóslatait is felhozzák, meg a Nostradamusét.

PARANCSNOK   Mit ködösítesz itt nekem Nostradamusszal?

PENGE                Az emberek azt nézik, hogy lehetne túlélni ezt az egészet. Hogy van-e mit enniük, inniuk, hogy hogy bánjanak a fegyverrel… De azt nem mondanám, hogy gondolkodnának… gondolkodnak helyettünk a parancsnokaink…

PARANCSNOK   A fenébe, milyen borotva ez, amivel engem nyúzol!?

PENGE                A borotva, alázatosan jelentem, solingeni, a világ legjobb borotvája! Egy pillanat! (ujjára felszedi a habot) Szóval, ez az illető…, a Hadnagy úr… gondolkozott-gondolkozott, amíg a végén ki nem találta, hogy… (folytatja
a borotválást)

PARANCSNOK   A latrináról beszélsz?

PENGE                Igen, arról.

PARANCSNOK   Mi van vele?

PENGE                Szóval, tegnap óta már két latrinánk van, most… szóval, a parancsot az egész hadtest előtt kell felolvasni, aztán szétosztani az embereket, ki hova tartozik, és csak aztán mehet az ember a dolgára.

PARANCSNOK   Miket művelsz velem? Figyelj már Penge a borotválásra, mert lassan disznóvágás lesz belőle… na és ez a nagy latrina szakértő… hová viszi a szarát?

PENGE                Tegnap reggel óta, alázatosan jelentem, megfigyelésre került, hogy a nagy latrinától jobbra, a bokrok közé jár… A sapkán lévő csillagok és a sarkantyú nyomán lehet tudni, hogy ki ül éppen ott. A fiúk összeszarják magukat a röhögéstől.

PARANCSNOK   Na igen, a vezéreszme! A parancsnoki tekintély! Hogy az akadémia csupa ilyen hivatásos hülyét bocsásson ki… Bizony, ez már az utolsó eresztés… A népnemzeti fajtából.

PENGE                Igenis, parancsnok úr!

PARANCSNOK   Mi az, hogy igenis? Szóltam én magához?

PENGE                Nem, jelentem alássan, parancsnok úr csak önmagához beszélt.

PARANCSNOK   Ez az állandó alázatosan jelentem… Mikor én ilyen szarban vagyok!… Balról a komcsik, jobbról a nemzeti erők, én meg ott állok középen.

PENGE                Igenis.

PARANCSNOK   Mit igenis?

PENGE                Tulajdonképpen végeztem, kölni, púder, esetleg arcmasszázs?

PARANCSNOK   Engem te ne púderozz, és ne masszírozz… és miféle kölnivízről van szó?

PENGE                Tiszta, eredeti kölnivíz, amit annak a német tisztnek a bőröndjében találtunk, akit…

PARANCSNOK   Ide vele! (energikus mozdulattal lefejti magáról a törölközőt)

PENGE                Ha megengedi, akkor saját privát kölnivíz szórómmal szórnám be.

(előhozza az iszákjából a kölnivíz szórót és kedvtelve spricceli a parancsnok fejét és arcát is, aztán tükröt ad a Parancsnok-nak)

PARANCSNOK   Köszönöm. Magáé a pálinkaadagom, remélhetőleg még nem nyakalták be az egész demizsont! (nézegeti magát a kis tükörben)

A latrina… (dühösen) ennek is most kellett a latrinával jönnie…, a gazember majmot csinált belőlem!

HANGOK             Kiképzés! Harmadik csoport! Gyakorlathoz! Fiúk, hozzám!

(A partizánok CIVIL köré gyűlnek, akinek a fején biciklis sisak van, a hátán durva tweedből készült zakó, lábán térdzokni és síbakancs, CIVIL pipázik, előtte egy pokróccal letakart faláda.)

CIVIL                   Telepedjenek le, fiúk. Ma az angol védőgránát működését magyarázom el. (CIVIL kihúz a kabátja zsebéből egy gránátot, és a tenyerére fektetve mutatja) Ez egy három és fél másodpercre kibiztosított gránát, ami azt jelenti, hogy a biztosító sasszeg kihúzása után három és fél másodperccel a gránát robban. Ezért használat előtt meg kell tisztítani a gránátot a vazelintől. E célból először is kicsavarjuk a gránát alján lévő, fémből készült biztosítókart egy szerelőkulcs segítségével, amit vastag drótból magunk is elkészíthetünk… lépjenek közelebb… most kivesszük a gyutacsot. (CIVIL a HADNAGY zakója zsebébe dugja kialudt pipáját, majd mutatja mindazt, amit csinál, s egyúttal magyarázza is ténykedését) Ez után kivesszük a köpenyt, és ezt követően a gránátot egy fatáblán vagy a hasunkon megtámasztva eltávolítjuk a biztosítólemezt. A rugó a forgó ütőszeg szerkezettel együtt visszaugrik. A spirálrugóval együtt kiemeljük a forgó ütőszeg szerkezetet is, mindent alaposan megtisztítunk a zsírtól, olajtól, és különösen ügyelnünk kell a gránát felső végén lévő nyílás megtisztítására, amelyben ott meredezik az ütőszeg szerkezet vége. Most ellenőrizzük, hogy nem koszolódott-e össze a biztosítólemez nyílása… Világos? Érthető minden? Fel kell-e hívnom külön a figyelmüket még egyszer arra, hogy ha kivettük a köpenyt, akkor már nem szabad elengedni a biztosító sasszeget, mert az ütőszeg szerkezet leesik és a biztosító sasszeg kihúzása után három és fél másodperc múlva a gránát a kézben felrobban és a szórakozott katona az angyalok számát gyarapítja, igen? Világos! És most összeszereljük a gránátot. E célból a rugóval együtt a helyére tesszük a biztosító sasszeget a gránát belsejében található…

 

 

 

8.kép

MISE

 

                            (A fák között egy tarka szőnyegen, egy fehér abrosszal letakart „tábori” oltár, a nézőtérrel szemben, az osztag kettős sorban felsorakozva áll, egy ornátusba öltözött pap misét celebrál, egy rúdon leng a fehér-piros lobogó, Bajusz ministrál, az oltár „lábánál” imádságra kulcsolt kézzel térdel.)

PAP                     Az Atya, Fiú és a Szentlélek nevében.

BAJUSZ               Ámen.

PAP                     Az Úr legyen veletek.

BAJUSZ               És a te lelkeddel.

PAP                     Kérjük Istenünk bocsánatát bűneink miatt, hogy tisztult lélekkel tudjuk meghozni a legnagyobb áldozatot.

(rövid szünet után mindnyájan egyszerre mondják a gyónás szavait)

PAP                     A mindenható Isten legyen hozzánk irgalmas és bűneinket megbocsájtva vigyen minket a Mennyországba.

BAJUSZ               Ámen.

                            (A mise tovább folyik, de ebből csak részleteket látunk és hallunk. A rendező természetesen szentelhet öt percet is a szertartásnak, de színre viheti akár az egész misét is elejétől a végéig.

                             A reflektor éles fénye lassan végigpásztázza az egész színpadot, majd „kimetszi” a sötétből „Jankó bódéját”. JANKÓ a bódé nyílásánál térdel, a bódé mellett puskával a lábánál áll egy partizán, templomi csengettyű hangzik fel. A csengettyűszó az erdőben igen szokatlanul hangzik. JANKÓ térdel, s nagy koszos öklével a mellét veri, hangosan beszél.)

JANKÓ                Isten báránya, ki elveszed a világ bűneit, könyörülj rajtunk…, Isten báránya, ki elveszed a világ bűneit, adj nekünk békességet…

(A reflektor fénye most a „többieket” világítja meg.)

 

 

 

9.kép

KÖSZÖNET…

 

                            (Csend van az erdőben. Az őszi napfény simogató, kellemes. A fény hol felerősödik, hol elhalványul, mintha felhők vonulnának az égen. Különböző helyek kerülnek megvilágításba, harkály kopácsol. Minden kopácsolás élesen elkülönül, aztán gyors sorozatok következnek. A harkályjelenetnek „realistának” kell lennie, ugyanakkor hanghatásában összekötő kapocsnak a csend és a dialógusok között. A bódé mellett áll vagy járkál egy partizán vállára vetett puskával. TALÁNYOS megy a bódé felé, egy elég nagy kék tálat visz, melyben forró borsóleves, vagy pörkölt, vagy gulyásleves van. Megáll a bódé előtt. Fejmozdulattal a bódéra mutat.)

TALÁNYOS         (a PARTIZÁN-hoz) Őrzöd?

PARTIZÁN           Parancsot kaptam, hát őrzöm.

TALÁNYOS         Alszik?

PARTIZÁN           (vállat von)

TALÁNYOS         (lehajol a bódé bejáratához) Jankó!

PARTIZÁN           Ne mássz be a bódéba.

TALÁNYOS         De hát nem mászok sehova, csak a fejemet dugtam be.

PARTIZÁN           A fejedet se dugjad.

TALÁNYOS         Baromi nagy kincs, amit őrzöl.

PARTIZÁN           (vállat von)

TALÁNYOS         Jankó!!

JANKÓ                (rövid szünet után, a bódéból) Mi van?

TALÁNYOS         (dühösen) Nagy fejed.

JANKÓ                (négykézláb van a bódéban, a fejét dugja ki)

PARTIZÁN           Nem léphetsz ki a bódéból.

JANKÓ                De ’iszen nem is akarok… (leül a szalmakötegre, majdnem eltakarja testével az egész nyílást)

TALÁNYOS         (odaadja JANKÓ-nak a tálat, majd leül egy fatörzsre. Egy pléhdobozt vesz elő. Cigarettát sodor, rágyújt.)

JANKÓ                (a tálat nézi, aztán enni kezd)…

TALÁNYOS         (JANKÓ-ra pillant) Ízlik?

JANKÓ                (ettől kezdve a szavakat étellel keverve, mammogva beszél)

TALÁNYOS         Miért dugtak ebbe a bódéba, gyerek?

JANKÓ                zér…me…szik…

TALÁNYOS         Mi van, süketnéma lettél?

JANKÓ                hogy…én…tam…a…tyort

PARTIZÁN           De hiszen Talányos, látja, hogy tele van a pofája és, hogy csak dadog.

JANKÓ                (a legjobb húsos darabokat igyekszik kihalászni)

TALÁNYOS         Ne válogass!

JANKÓ                (abbahagyja az evést)

TALÁNYOS         Zabálj, testvér, az a tiéd, amit megeszel.

JANKÓ                (újra enni kezd, a húsdarabokat a kanállal halászgatja ki, aztán lekaparja őket, a szószt az ujjával törli ki, meg a kenyér héjával. A földre teszi a tálat, közben TALÁNYOS szürke arcára pislog, majd elindul egy mosoly feléje, amitől felderül az arca, s végül széles mosolyban fejeződik be, egy csendes, boldog gyermeki mosolyban. Az evés, a tál kitörlése stb. három percig tart.)

TALÁNYOS         Na mit kell ilyenkor mondani?

JANKÓ                Mit?

TALÁNYOS         Azt, hogy köszönöm.

PARTIZÁN           (nevetve) Azt kell mondani, hogy merci, vagy azt, hogy sön danke.

JANKÓ                Nem tom.

TALÁNYOS         Azt tudod, hogy mit eszel… és most meséld el, hogy
miért ülsz.

(JANKÓ ujjával befogja bal orrlyukát, harákol, aztán a jobbat, megint harákol, kézfejével megtörli az orrát. Ujjaival próbálja kiszedni fogai közül a húsmaradékot. Köp egy nagyot.)

PARTIZÁN           Pont úgy készülődik, mint Kiliński az előadásra. Hogy mit csinált?! Összeállt egy hozzá hasonlóval, fegyverrel a kezében elindult rabolni. Nem ismered az ilyeneket: Ki az? „Lengyel katonák”! Elzabrálják a paraszttól a disznóját, és ráadásul még az asszonyt is megdöntik, és egy ilyen mocsok még ott hordja a sapkáján a lengyel sast!

TALÁNYOS         (a partizánnak nyújt egy cigarettát)

HANGOK             (a színpad mélyéből) Talányos! Talányos őrmester! Talányos! Hová lett?

(A háttérből megjelenik Talányos két segítője, egyikükön véres kötény, vödrökben, vagy egy nagy tálban hozzák a belsőséget, szívet, májat, tüdőt, vesét stb. TALÁNYOS feláll a fatörzsről és feléjük indul. PARTIZÁN energikus kézmozdulatot tesz, mintha Jankót a bódéjába akarná visszalökni. JANKÓ eltűnik a bódéban.)

TALÁNYOS         Talányos, Talányos! Úgy ordít mindegyik, mintha
nyúznák.

ZSALU                 Az egyik a vesét akarja, a másik a májat, hogy ezek a hulladékok még össze is verekedtek, ahogy Talányos kitette a lábát.

TALÁNYOS         Talányos, elhappolták a májamat, Talányos, vágd ki, Talányos, ezt szagold meg!… És pacalt nem adunk, mindent kimosni tisztára, disznósajtnak és kolbásznak, mindent, fület, farkat, pofát… csak az emberi hulladéknak nincs semmi haszna…

                            (Mindhárman elindulnak arrafelé, ahol a disznó lóg. Most lassan kialszik a fény, lassan elsötétül az egész kép, lassan ébred a következő nap. A fény játssza annak az időnek a szerepét, amelyik a 9. és 10. kép között eltelt.)

 

 

 

10.kép

JANKÓ HALÁLA

 

ZSALU                 (benéz JANKÓ bódéjába) Hé, szedelőzködjél!

JANKÓ                (a bódé belsejéből motyog valamit)

ZSALU                 Élénkebben, testvér!

JANKÓ                (kidugja álmos fejét a bódéból) De hát hová megyünk?

ZSALU                 Elkísérünk a műútig, sőt egészen hazáig.

JANKÓ                Hazatalálok én magam is, nem kő engem kisérgetni.

ZSALU                 Az a parancs, hogy kísérjünk el az őrbódéig, ott aztán már azt csinálsz, amit akarsz.

JANKÓ                Asztán mit vigyek magamma’?

ZSALU                 Mindent, ami a tiéd.

JANKÓ                A tálat is? (körbepillant, majd bebújik a bódéba)

PARTIZÁN           (benéz a bódéba) Mit csinálsz ott?

JANKÓ                (belülről) Hát csak összerakok mindent egy kupacba, nem hagyok magam után rendetlenséget.

(JANKÓ kiül a bódé elé, a földre terít valamilyen papírdarabot és kezdi halomba rakni a „mindent”. Ebbe beletartozik egy jégeralsó, egy atlétatrikó, egy kis gombolyag spárga, kanál, egy doboz cigaretta, szalvétában öt szem kockacukor, egy darab szalonna. Leveszi a kamáslit, új kapcát csavar fel, a régit összehajtogatja, és az iszákjába teszi, majd tép egy darab spárgát, amit befűz a kamásliba. ZSALU nyugodtan nézi. A PARTIZÁN arrébb áll. JANKÓ közben kihúzza a kamásliból az elrongyolódott spárgát, egy darabig nézi, aztán kidobja. Egy újabb spárgadarabot szed elő, igen gondosan dolgozik.)

JANKÓ                Ha a láb a cipőbe’ lazán van, akkor feltörik.

ZSALU                 Az biztos!

JANKÓ                Nem tudod, hol van Penge? Tojásér’ vettem gyufát és
cigarettát, és nála hagytam. Biztos megőrizte.

ZSALU                 Hát, elbújni nem bújt el, csak nem tudja, hogy érkezel.

JANKÓ                Nem láttad valahol?

ZSALU                 Biztos alszik. De jön is már!

JANKÓ                Vót még egy kis doboz suvick, aszt nem látom sehol.

ZSALU                 Ugyan, ki lopta volna el?

JANKÓ                (eltűnik a bódéban)

PARTIZÁN           (odalép a bódéhoz) Jankó hol van?

ZSALU                 A suvickot keresi. Azt mondja, hogy elveszett.

PARTIZÁN           Negyed óra múlva indulunk.

ZSALU                 De hát hova visszük?

PARTIZÁN           A körzethatárig.

ZSALU                 Elengedik?

PARTIZÁN           A parancs arról szól, hogy elkísérjük, de, hogy mi lesz aztán, azt csak Kiliński tudja.

JANKÓ                (kimászik a bódéból, a bódéhoz PENGE lép) Adjátok vissza a cigarettáimat és az öngyújtót, mék haza.

PENGE                (A zsebéből egy gyűrött doboz cigarettát kotor elő, leszámol belőle öt darabot, és odaadja JANKÓ-nak.) Tessék, egyet ajándékba kapsz, ráadásnak!

(JANKÓ újságpapírba csomagolja a kapott kincseket, és
a zsebébe tuszkolja)

KILIŃSKI              Indulás, fiúk!

JANKÓ                Vót egy bicskám, azt is elvették tűlem.

KILIŃSKI              Nem fog elveszni.

JANKÓ                A tál marad, de a kanalat viszem, az az enyim… a tál legyen másé… alaposan kitörűtem… Zászlós úr, ha lehetséges, még egyszer körülnéznék a bódéban, mer’ sajnálom a suvickot… a cipővel köll valamit csináni télire…

KILIŃSKI              Jól van, testvér, keresd meg a „suvickodat”.

JANKÓ                (bemászik a bódéba)

KILIŃSKI              (odalép a partizánokhoz, valamit mond nekik félhangon.
ZSALU leveszi a válláról a puskáját, ellen
őrzi, visszateszi.)

JANKÓ                (ragyogó arccal tart a kezében egy cipőkrémes dobozt)

KILIŃSKI              Na fiúk, indulás!

(Kiliński megy elöl, utána JANKÓ és a PARTIZÁN, majd JANKÓ mögött ZSALU.)

TALÁNYOS         Merre veszed az irányt, Jankó?

JANKÓ                Hazafelé.

TALÁNYOS         Ennek aztán jó dolga van! Ott lesz télire a meleg dunyha, meg az asszony. Várj csak, Jankó… hisz nem illik így hazatérni, üres kézzel. Zászlós úr, egy pillanat! Ígértem a legénynek egy darab kolbászt, emlékezzen jó szívvel reám.

(TALÁNYOS odaad JANKÓ-nak egy darab kolbászt,
JANKÓ megszagolja, leharap bel
őle egy darabot, s a maradékot az iszákjába teszi. TALÁNYOS vállon veregeti.)

JANKÓ                Hát, köszönöm szépen, Talányos.

(Mennek. Látni, ahogy masíroznak. Helybenjárás.)

TALÁNYOS         Na, még a végén megtanul köszönni.

KILIŃSKI              Itt.

                            (Az emberek egy kis gödör mellett állnak meg. Jól kivehető a világos homokból álló földkupac.)

KILIŃSKI              Szóval…

JANKÓ                Tovább már egyedül is mehetek… szerbusztok… (kezet nyújt a PARTIZÁN-nak, aki azonban egy lépést hátralép, és kibiztosítja puskáját)

KILIŃSKI              Nem mész te sehova, Jankó, ide állj! (A földhalomra mutat.)

JANKÓ                De hát minek?

KILIŃSKI              Megtudod… na, állj már ide… nem érted, mi az, hogy parancs?

JANKÓ                (vállat von) Hogyne érteném. (odaáll a gödörhöz, a föld­kupac mellé) A katonaságnál a parancs az parancs.

KILIŃSKI              (nadrágzsebéből egy cédulát húz elő és rá sem pillantva, kifejezéstelenül beszélni kezd) Fegyveres rablásért, erőszakért, és fosztogatásért halálra… (kiegészíti) A bíróság halálra ítéli…

(JANKÓ mögött hátának szegezett puskával ZSALU áll, JANKÓ mellett a PARTIZÁN. JANKÓ mozdulatlanul áll. Leveszi és összehajtogatja a sapkáját, majd újra mozdulatlanná dermed. Kezével a mellére mutat, és némán KILIŃSKIRE mered.)

KILIŃSKI              Esetleg van valami kívánságod?

JANKÓ                Hát…

PARTIZÁN           Nem akarsz rágyújtani?

KILIŃSKI              Mondani valamit?

JANKÓ                Nem tom…

KILIŃSKI              Elmondhatsz egy Miatyánkot.

JANKÓ                (leveszi a sapkáját, keresztet vet, mozog az ajka… alig érthető szavak) Mi atyánk, ki vagy a mennyekben… szen… tel… (dadog, sír) teltessékmegate neved, jöjjönela e országod, legyen megateakaratod, úgyamennyben, mint aföldön is… nem bírom tovább (hirtelen, heves mozdulattal letolja a nadrágját, és zokogva leguggol a homokrakás fölé) nem bírom tovább…

(ZSALU hátulról le akarja lőni JANKÓ-t, de a PARTIZÁN visszatartja.)

PARTIZÁN           Hadd szarja ki magát.

JANKÓ                …nem bírom… (fölhúzza a nadrágját, be akarja gombolni a sliccét, de nem nagyon sikerül neki)… mindennapikenyerünket…

KILIŃSKI              (jelt ad, mire ZSALU lő. Jankó oldalára esik a földkupacra, ujjaival a homokot kaparja, hanyatt fordul, arccal az ég felé, nyitott szájjal levegő után kapkod. ZSALU JANKÓ-t mellbe is lövi – a vér, mint kis vörös patak folyni kezd a melléből, elönti a ruháját. Partizán megfogja JANKÓ két lábát.)

ZSALU                 De hisz még él…

(PARTIZÁN elengedi Jankó lábait. KILIŃSKI JANKÓ fölé hajol, előhúzza pisztolyát, és közelről JANKÓ fejére céloz. Egyetlen lövést ad le, ez azonban roncsoló hatású – nyilván túl közel állt, mert a vér és az agyvelő darabjai befröcskölik cipőjét és nadrágja hajtókáját.)

KILIŃSKI              Földet rá, iszákostul, mindenestül.

(A PARTIZÁN JANKÓ-t belöki a gödörbe, aztán a sapkáját utána dobja.

                             KILIŃSKI elteszi a pisztolyt, egy marék mohával letisztogatja cipőjét, s cigarettára gyújt.

                             A PARTIZÁN leveszi a sapkáját, arcát és homlokát
ingujjával és tenyerével törölgeti.

                             ZSALU leteszi a puskát, s felveszi a gödör mellett heverő lapátot. Csend. Dalba fog egy erdei madár.)

 

(1955–1972)

 

Fordította Bojtár Endre

A szöveget gondozta balogh magdolna

[*] Szerkesztőnk, Bojtár Endre utoljára ezt a fordítását adta lapunknak.

 

Kategória: Archívum  |  Rovat: (2000 leütés)  |  Típus: - 1

Vélemény, hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Please type the characters of this captcha image in the input box

A kommenteléshez kérjük gépelje be a fenti képen látottakat! Ellenkező esetben elveszik kommentje.