Szálak a szőnyegemből
G. István László: repülő szőnyeg című műve alapján
Szekszárdi platán
(leoninus hexameter)
Halkak a hajnali lombok, eláztak a barna harangok,
roncsokat ingat az ágvég, fordul a földre az árnyék.
Horzsol
(szpondeiadzón, harmadtrochaikus metszet)
Feltámadni. A szó rossz, harcias, értelmetlen.
Irgalom. Ez meg durva. Akár a daróc, csak horzsol
N.R.E.R.B
(hexameter+daktilikus csonka tetrameter)
Néki a nő csigaház, moha, rózsaöl. Őre a tolvaj
holdi vizeknek, agát, s gabonás hús.
Fényét, alga homályát, így, kiterítve csodálja.
Almafa testét széthasogatja.
Csésze
(khalkuszi disztihon)
Hűlt csészémben a zacc embrionális, egér?
Bár tarajos, de madárformájú, csőre rovátkolt.
Látni se bírom e jelt, csorgatok új feketét.
Most oldódik a rossz, vagy csak magasabbra rakódik?
Bögre
(daktilikus tetrameter)
Két süni itt ül a bögre pocakján.
„Gondol az Úr ránk” ez van alájuk
írva. Ezért vigyorognak ezek! Hiszen
oly könnyű lehet ülni a mázas
isteni szók tetején, mikor ősz jön.
Mozart
(lírai daktilus+kitharódia)
Mozart szól, takarítok, a polc lepakolva.
Mély levegőt vesz, ahogy porolom. Hagyom így
könyvei, képei nélkül, amíg leülök kicsit
és adok még kakaót a zenére. Mozart
jön, pakolászik a polcaimon, kihajítja
bőrbe kötött haragom, keretes bosszúm,
majd portalaníthat a dob, hegedű, klarinét.
Fókaaszony
(alkmáni versszak)
Mert soha annyira boldog nem voltam. Soha. Kórház,
zöld szoba, gyűrt lepedő, aranyóránk
Állj meg perc, sutyorogtam a magzatlé csutakosnak.
Szájam alatt dobogó kutacsának
illata pont oda vitt, hol a fókaruhám levetettem.
Sziklatetőre, alattam a víz nőtt.
Ősz
(ötlábú teljes, hatlábú csonka daktilus)
Itt van az ősz, beszökött a piszok, s konokon bút
ont, hisz energiavámpír. Jobb csak a domb tetején
ülve figyelni amint hegedül, s ledobálja a
rongyait. Úgy el akarja hitetni velünk azt, hogy
múlni gyönyörteli, édes akár a gyümölcsei.