Lady Chatterley

ismerkedős szövege

Még alig ismerlek. Csak pár apróság, csak

hogy egy kicsit jobban, érted. Hol dolgozol?

És mit? Kedvenc zenéid? Nahát, komolyan?

Lakás? Ház, kerttel? Reggelenként araszol

autód a dugóban, vagy tömegközlekedsz?

Horkolsz? Porszívó, fűnyíró, légkalapács?

Dobozból eszed vagy kiszeded előtte?

Mi hat rád jobban, erőszak vagy jótanács?

Szoktad magadat Szupermennek képzelni?

Kitartod a karod is? Néha kihagyod

a fogmosást, csak úgy, mert úgyis tökmindegy?

Hogy halt meg az első növényed? Elfagyott,

kiszáradt? Hogy hívták az első szerelmed?

Hazudsz magadnak arról, hogy csak egy pohár,

és ébredsz másnap emlékek nélkül? Ruha

nélkül? Célok nélkül? Tépted már ki bogár

szárnyát, hogy lásd, hogyan mászik körbe-körbe?

Beszélsz magadban? Megijedsz, ha néhanap

felel valaki rá? És ha a kutyád az?

Félsz a sötétben? A szörnytől az ágy alatt?

Melyik kezeddel maszturbálsz? Azzal is írsz?

Kívántad szüleid halálát, epedve,

ahogy a karácsonyt vártad ötévesen?

Hányszor? Hány naponta? Kivárod, hogy kedve

legyen, vagy erőlteted? Buszon zötyögve

elképzeled, hogy azt csinálod a szemben

ülővel aminek a nyomát törölted

az előzményekből? Fogatlan, szemetlen,

széttépett hullákkal álmodsz? Barátodnak,

barátságból, volt, hogy kiverted? Kik vertek?

Akiknek simogatniuk kellett volna?

Ki vagy? Vagy, aki vagy? Még alig ismerlek.

Lady Chatterley
és a császár

Hajolj fölém, ma szelíd vagyok!

Látod? A pupillám nem szűkül

össze a tekintetedtől, a bőröm

olyan sima – nem mint a múltkor,

szinte lángot vetett az íriszemben

a gyűlölet, beszélgettünk, mi is történt

köztünk, hogy jutottunk ide, s csak a

lábszáramat érintetted meg, mégis

lúdbőrbe rándult rajtam combtőig

az irántad érzett undorom, de ma nem,

ma olyan szelíd vagyok, nem foglak

megütni tiszta erőmből, mint mikor

utoljára rám nehezedtél, teljes súlyod

a hasamon, a csempézett falon szikrát

hányt a sikoltás, ne félj tőlem, ma

megint kulturáltan tágulok – a hathetes

kontrollra jöttem, édes doktorom.

Lady Chatterley
látogatót fogad

tőled nem kívánt sokat, tudtad, mi a

végeredmény, a levezetést mégis

nekem kellett a papírra vakarni,

nehéz lettem és eltompult az agyam,

a ködön át nem láttam az Istent,

magamban meg nem jutott eszembe

keresni, mondom, hogy egy idióta

voltam, szerencsére nő elég aszat

a kertben, a zártosztályon remekül

elfoglalom magam, ha néha jössz

majd látogatni, babapiskótát és

baracklét is hozzál, a kívánósság

a roncsolt testben megmarad, az

ebédlőben majd beszélgetünk, fehér

asztal, fehér falak, a mikróban

meglangyosíthatod az összes

udvariassági fordulatot, illedelmesen,

lesütött szemmel eszem, lenyelem

az elém tett pirulát, a napok olyan

egyformák, ma legalább jöttél,

de látom, kezded átizzadni a

világoskék ingedet, hát inkább menj,

téged várnak odakint, én maradok,

a kilátástalanság az otthonom, nem

teszek fel többé felesleges kérdéseket,

csak még ez az egy, ez tényleg érdekel:

emlékszel a napra, amikor végleg

kirúgtad alólam a széket?