Gerevich András – Versek

Gerevich András 1

BUDAPEST

1.

Ülünk a Trabantban, már sötétedik,
körbe-körbe megyünk a tömb körül:
Mária utca, Baross utca, Mikszáth tér,
türelmetlenül parkolóhelyet keresünk.

Reggel a Rákóczi téri csarnok előtt
cinkosan rámkacsintanak a lányok,
félénken megfogom anyu kezét,
majd ahogy a mellem, a zacskók is

dagadnak: az almától és csirkehústól.
A bérház udvarán tyúkok futkosnak,
a házmester a betonra szór nekik magot.
A liftakna mögött egy öreg bácsi él.

Galambok tanyáznak a szomszéd tetőn.
Felér a virágzó ecetfa a gangunkig,
gerlék fészkelnek rajta, de amikor a szél
megrázza, kipotyognak a tojásaik.

Otthon nyikorog a parketta, az ajtók,
behallatszik a hírek duruzsolása.
Egyszer fültanúja leszek, egy részeg
hogy pofozza bőgő feleségét.

2.

Csonka szobor, foszló vakolat,
a forradalmi golyónyomok porladó
mitesszerek a szmogszürke házak
megviselt, leélt, haldokló arcán.

A Lőrincz pap téren filmet forgatnak,
kong a harang, a rendező franciául
kiált be mérgesen a színészeknek,
a kordon mögül kíváncsian figyelem.

Itt veszik fel a háborús jeleneteket.
A Józsefváros labirintusa valójában
a németek által megszállt Párizs,
vadul lövöldöznek a nácik, holtan esik

össze a hősies partizán, a nők
kétségbeesetten siratják, a bajtársak
gödröt ásnak, és megkezdődik
a temetés. Hirtelen a kordont lebontják,

biztatják a tömeget, álljunk be mi is
a gyászmenet végére, temessünk
a távoli kamerának, vonuljunk csendesen,
kopott kabátjaink beillenek a filmbe.

3.

És ott van az iskola, a Tabán, a Naphegy:
macskák, csigák, hangyák vidéke.
A bogaraknak labirintust építesz,
és a szomszéd macskát titokban eteted,

elcsábítod, és egész este sírsz,
amikor a házmester megdobálja,
mert összeszarja a rózsaágyat.
Nem lehetett gyereke, ezért utál téged.

A rozsdás, szétkorhadt kerítéseken
átmásztol a szomszéd kertekbe is,
lopózol, az idegeneket lehallgatod,
megfigyeled a gesztenye magasáról.

A Tabánban néha megnyílik a föld,
és elfeledett pincék tárulnak eléd.
Egy lerombolt városrész nyirkos és üres
kazamatái viszik a titkokat a lábad alatt.

Pali bácsi dühében kidobja a táskádat
az ablakon. Edit néni az ellenörződet
teleírja intővel, és üvölt, amikor te
pingálod oda a szülői kézjegyet.

Viktorral elbújtok a parkban bunyózni,
megmérni, ki erősebb, ki a férfi,
az egész iskola pánikban keres.
Azt mesélik, Viktor később bőrfejű lett.

Még nem tudod, mi az a világháború,
pedig ott virágzik mindenhol a nyoma,
de még nem érted. Nagyapu elmeséli,
hogy a pincében halt meg egy barátja

bezárkózott a bombázás alatt, és mire
megtalálták, megette egy macska.
A dédi elfújta a gyertyát: a nagyit sötétben
kellett bújtatni az orosz katonák elől.

4.

A komód fiókjából, mint temetőből,
előkerülnek régi igazolványok és levelek,
megbarnult fotók vidám halottakról,
akik anekdotákban még fiatal emberek.

Megdöbbensz, nagyi miért nem örül,
amikor meggyászolod Brezsnyevet.
Imádod a zászlókat lengető, éneklős,
hősi múltra büszke ünnepélyeket.

A telefont mindig nagyi veszi fel,
pedig valaki mindig nagyaput keresi.
A kapkodásban kusban kell maradni,
hallgatni merev hangján az igeneket.

A sok anyakönyv bizonyítja: árja vagy,
papiron rom. és gör. kat.-ok az őseid.
Majd meg fogod tanulni, kik a zsidók,
rokonok és barátok közt ki az, ki nem.

A papírok majd eltűnnek, a képeken
mosolygó arcokat majd senki sem ismeri,
mintha sosem éltek volna, névtelenek,
csak a vonásaikban ismersz magadra.

Kopasz felnőtt leszel, mire megtudod,
ami az évek alatt talán nem is volt titok,
csak kizárta az emlékezet: egy rokont
Titóék háborús bűnökért végeztek ki.

Megszállt város rendőrparancsnoka volt.
Nem volt fasiszta, próbálják magyarázni,
csak az élet sodorta, de a vér az folyt,
irtották körülötte az ártatlan embereket.

A mélybe ránt az akasztófán téged is
a teste, a tudat, hogy vannak még titkok,
ott nyüzsög mindenhol a múlt,
mint milliárd láthatatlan bacilus.

5.

Radnóti verseit az iskolában tanulod,
írsz is belőle kis háziesszét,
tizennégy vagy, ő meg távoli költő,
mint Ady, Petőfi vagy Vergilius.

Nem tudod, hogy a felesége még él,
abban a lakásban, ahol együtt laktak,
és aznap fog meghalni, amikor
az egykori zsinagógában tartják meg

a neonácik a hivatalos gyűlésüket.
Ez az új rend. Szép kort élt,
de miért élte meg, hogy újra
a pokol gőzét árassza a csatorna,

pedig egyszer már látta, hogy pusztít
a nagybetűs Történelem, látta, ahogy
saját sorsától lett terhes a nemzet,
és buta, beteg és béna szörnyet szült,

látta, ahogy mindennap emberek ezrei
gyártották a kisbetűs történelmet,
érezte a hullák bűzét, és most mégis
megtagadják: semmi nem úgy volt.

6.

Mi lett belőled, hazám, Budapest?
Kopott, de szépülő utcáidon sétálva
néha elmerengek, és átérzem, milyen
lenne, ha meleg konyha lehetnél,

otthonom az otthontalanságban.
Körülöttem kik ezek az emberek?
A nyelvüket, azt hiszem, ismerem,
mégsem értem, amit mondanak.

Ezeken az utcákon tanultam járni,
ezekért a koravén, keserű léptekért.
Ahol egykor bújócskáztunk, most
szomorú arcok kapják el tekintetüket,

a hajléktalanság bűze árad, fenyegető
üvöltésektől visszhangzik a tér,
míg az égen a vándormadarak éneke
menekülő barátok szavainak kórusa.

Minden tavasszal zöldell a fű, rügyeznek
a fák mielőtt kivágják: áttervezik a parkot,
és új szobrokat emelnek. Nincs se béke,
se háború. Megszállták otthonomat.

  1. Gerevich Andrásnak az idei könyvhétre jelenik meg új verseskötete Tizennégy naplemente címmel a Kalligram Kiadó gondozásában.
Kategória: Archívum  |  Rovat: -  |  Típus: Vers

Vélemény, hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Please type the characters of this captcha image in the input box

A kommenteléshez kérjük gépelje be a fenti képen látottakat! Ellenkező esetben elveszik kommentje.