Emily Dickinson – Versek

1677

Vulkánomon kinőtt a Fű
Dereng a Pázsiton –
Egy hely ahová a Madár
Leszállhat bármikor –

Vöröslik alatta a Tűz
A Föld is reng vele
Feltárhatom –
Magányom áhítattal tölti be

581

Mondtam – Imát –
Istenhez ért?
Úgy érdekelte mint az Ég
Madarát – topogott –
És sírtam „Adjál”
Mert – Életem –
Nem volt – csak Érted éltem én –
Jobb volna ott Nekem –
Bezárva az Atom legalján –
Vígan, Semmiben, Örömben, némán –
Mint ilyen Gyötrelem.

1556

Fény, agyő, veled itt –
Oly hosszú volt – oly rövid –
Köszönöm, hogy meghallgattál –
Mindenség Tanítója –
Örök Törvényhozója –
Adtál – elhagytál –

915

A Hit – Pillértelen
Híd ami összeköt
Látványt és Látvány nélkülit –
Elvész a Szem mögött –

A Lelket beköti
Bátran mintha Acél
Páncélok körbe védenék –
És Odaátig ér

Ahol messze talán
Többé nem lenne így
Tétova Lábunknak az Út
Az egyedüli Híd.

714

Szünet éjjel,
Napsütésben,
Természetben – Emberlétben –
Szünet délben – Emberlétben –
Míg a Természet
És a Nap – halad –

1053

Halkan kérdezte meg –
Hogy Övé vagyok-e –
Nem mondott semmit rá a Szó,
Csak Szemem mondta – Te –

Aztán magasba vitt
Túl a Világ zaján
Oly gyorsan, mint a Szekerek –
Messze – forogva – fönn –

Elmerült lent a Föld,
Mint lábai alatt
A Táj – annak, ki Léghajón
Az Éterre hajolt –

Lent eltűnt az Öböl –
Szárazföld – született –
Örökidő volt – mielőtt
Örökre – megjöhet –

Nem voltak Évszakok –
Nem volt Éjjel – se Dél –
A Nap – megállt az Ég színén –
A Hajnalt – tűzte fel –

593

Megbabonáztak akkor –
Komor Lány-lelkemet –
Olvastam idegen Hölgyről –
Gyönyörű – Arca lett –

Hogy éjszaka jött-e a Dél
Vagy délben volt fenn – a Menny –
Olyan Õrület volt a Fény –
Nem tudtam eldönteni –

A Méh – mint a Lepke röpült –
A Lepke – mint a Hattyú –
Nem fért el egy sem – a Füvön –
A legapróbb Nyirettyű

Ha magának zenél a Föld
Hogy jó kedve legyen –
Óriás hangszernek tűnt Titán
Operaszínpadon –

Feltornyosultak – a Napok –
A jelentéktelent
Ünneppé avatta akkor
Valami hirtelen –

Nem értettem mi változott –
Lélekállapotom
Olyan mint a Megszentelés –
Csak élem – nem tudom –

Ez egy Isteni Õrület –
Kijózanodhatom –
A Veszély Ellenszere ez –
Megakadályozom –

Ha Varázskönyvem forgatom –
A Mágus alszik el –
Mágiám – oly természetű
Mint Isten – hinni kell –

1717

Ha a szűken mért élet
A jót kidomborítja,
A mindennapi élő
Oly mély örömben állhat,
Hogy fogaskereke
A forgó emberésznek,
Melynek bűvös szíja
Józanságunk befogja,
Azonnal megakad.

FORDÍTOTTA G. ISTVÁN LÁSZLÓ

Kategória: Archívum  |  Rovat: -  |  Típus: Vers

Vélemény, hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Please type the characters of this captcha image in the input box

A kommenteléshez kérjük gépelje be a fenti képen látottakat! Ellenkező esetben elveszik kommentje.