A NANTES-I VILLAMOS
dohányzó emberek kávét szürcsölgetők
emberek isznak és rengeteg húst zabálnak
ölnek állatokat húsukat eszik ők
dumálnak azt eszik minden ember riszál csak
egymást itatva majd csinálnak gyereket
összebújnak alvás közben az emberek
emberek párzanak és nem is veszik észre
ember a másikát vétlen termékenyítve
s mint minden állata ennek a földtekének
ember szaporodik feledve mind a félszeg
rettegést emberek gyermeket nemzenek
emberek mennek a város járdáin szerte
dohányzó emberek várják a villamost
időben sose jön fogy az ember türelme
felszállnak emberek nagy tülekedve most
gördül a villamos ahogy jött megy tovább
jönnek más emberek várják a villamost
mely őket elviszi bárhová menjenek
a Nantes-i villamos a városon kívülre
szállít embereket szívják a madarak
szívta friss levegőt a burjánzó erdőben
legális frissesség termékenyíti őket
majd Nantes felé cipel a villamos sok embert
hadd dohányozzanak egyék a húst ezerrel
újra beszéljenek újra igyák a bort
kávét szürcsöljenek újfent az emberek
városból kivivő járműre üljenek
szívni Nantes körüli jó levegőt amelyből
dől a madárdal a Hatalmas Létezésről
AZ EMBERI FAJ
az ember olyan emlősféle
(ezt mondja magáról ha kérdik)
amely földkérgen éldegélve
furcsa bandákba szerveződik
hátsó lábon egyensúlyozva
ágaskodnak mind felfele
meggörnyed a gerincük sorra
innen hátuk görbülete
két emlője van csak a nőknek
azt szopják a gyermekeik
táplálék végett és a szépek
e két dudort düllesztgetik
felettébb büszke ám a hím
mirigyeire altagjára
ki is domborítja hogy ím
lábközét sok tekintet járja
az ember testén nincsen szőrzet
ezért öltözni kénytelen
nehogy hidegtől lúdbőrözve
végül ráfázzon rendesen
forró égöv lakójaként is
minden tagját elfedezi
ha kitárná másoknak máris
leszáradnának szervei
e négyrétű strófákat én meg
azért kezdtem el ontani
mert láttam egy fura fényképet
egy lexikonnak lapjain
rajta egy szál ágyékkötőbe
öltözött férfi látható
amint barna felhámú bőre
elmerül a hányásnyi tó
habjában Kelet-India
Bhubaneswar a hely neve
avatar vagy bús pária
a látványa botrány nekem
vízbe térő állat bizony
feldúlt engem bánatos arca
látszik belefásult nagyon
abba mi a fejét nyomasztja
könnyíteni akarja hát
vízbe merítve agya gömbjét
a vízen templomkupolák
piros-fekete erezetként
a mi fajunk különös voltán
emígyen tűnődtem el akkor
e verset összekalapáltam
visszhangosan csengő szavakból
összeütődő szótagok
gyötrődésemet kibeszélik
hiszen most még e hányatott
sorsú fajhoz tartozom én is
melynek túlfejlett koponyája
néhanap roskasztó teher
egyre tömjük míg önmagába
fordul sokszor és megkever
sok kacskaringós gondolat
ám tanuljuk meg áldani
agyvelőnket – ez visz-ragad
jövőnk felé mely vágyteli
AZ APA ÁLMA
gyakran panaszkodott apám a reumára
hátát nyomkodva vad szitkokat sziszegett
máskor meg hirtelen fáradtság rázuhant
s eldőlve mint a zsák bárhol volt elaludt
szétvetett lábbal és mellkasra csukló fejjel
aludt a munka nagy ólomsúlya alatt
asztalnál ülve is tányérját félretolta
kezére homlokát ledöntve úgy aludt
levettük csendesen nyakából a szalvétát
feje keze közül evőeszközt halászva
leszedtük az egész asztalt óvatosan
szépen lábujjhegyen elhagytuk az ebédlőt
pihenjen csak szegény ahogy tud és lehet
ott hagytuk egyedül az asztalra borulva
pontosan úgy hevert mint levadászott állat
ám később a lakást kiáltás verte fel
így vonított amint rátört az ébredés
kínozta elgyötört teste már mindenütt
arcbőrén ott maradt ujjnyoma vörösen
dühöngött mert hiszen álmában oly remek
volt a sok gond elől messzire futni el!
káromkodva kiment Marie-hoz a konyhába
meginni egy adag jó erős feketét
majd indult a kocsi motorja berregett
kerék-nesz kavicson illant a félelem
kezdhettünk játszani testvérgyilkos csatát
Fordította LACKFI JÁNOS