„Dr. Meinecke úr példakép-értékűen felelt meg a vizsgán”; „Gyászoljuk Friedrich von Pfannkuchen úrnak, a Szövetségi Érdemkereszt birtokosának elvesztését, aki cégünk igazgatótanácsának tagjaként előrelátásával, fáradságot nem ismerő feladatvállalásával és alkotóerejével teljes személyi állományunk számára példakép volt” – ez egészen úgy hangzik, mintha ezek a példák követésre méltók volnának. Egy példaképet ide, és meg van mentve a pozitivitás!
De mi a helyzet az olyan férfiúval, aki – ahogy Ulrich von Hutten mondja – „csak gonoszságban … hasonlít a példaképére”, aki a leginkább „alávaló példája és rossz példakép volta” által hat? Ritkán eredeti a gonoszság is; nyilvánvalóan ezért nem nélkülözheti a mintákat. Minden közgazdász ismeri a potyaleső típust, és minden bűnügyi szakember a mintamásoló elkövetőt. A hitványságot is tanulni kell. Túlbecsülése lenne az emberi kreativitásnak, ha azt föltételeznénk, hogy bárki képes lenne a gyilkolást, a mások agyonütését minden alkalommal a nulláról indulva, önerőből föltalálni. Ehhez elődökre van szükség, lehetőleg bizonyos formátummal bíró elődökre, akik tanítómesterek lehetnek. Caesar példaképül szolgált Napóleonnak, Napóleon Hitlernek, Hitler Szaddám Husszeinnek, s még II. Vilmos császár is indíttatást érzett, hogy egyik hisztérikus pillanatában Attiláról vegyen példát.
A dolog természetéből fakad, hogy az epigon nem lehet mindig méltó a mesteréhez. A legnagyobb szörnyetegek között is érvényes a vetélkedés törvénye, minek folytán példaképválasztáskor, ha sehogy nem tudunk meglenni példakép nélkül, a legnagyobb körültekintés javallott.
„Törekvését, hogy fojtson el minden belülről vezérelt, autonóm életet Oroszországban, egész életében siker koronázta” – mondja Ricarda Huch I. Miklósról. Ezt ugyanúgy mondhatnók Leninről és Sztálinról is. Ugyanerre irányul Putyin becsvágya is.
„S mivel Nagy Péter cár Nyugatról importálta a civilizációt, csakis a Nyugat lehetett minden Rossz kútfeje, s ebből ők [a szlavofilek] azt a következtetést vonták le, hogy minden Jónak az orosz nép a letéteményese.” A jóindulatú és megvesztegethetetlen Ricarda bizony ezzel is a fején találta a szöget.
Fordította Tatár Sándor