Mesterházi Mónika: Magda

„Kislányom, mi a szándékod

ezzel a felmosóvízzel?” A reggel

első kérdése. Együtt nyaralunk.

„Én már felmostam a szobámat.”

„Felmosom én is! Csak legalább

a kávét hadd igyam meg.”

 

Mindig azt mondták, rád hasonlítok.

Önfegyelmedben, szertartásaidban,

konok derűdben nem ismerek magamra.

Gyengének sosem láttalak. Talán

bosszúsnak, ha nem ment valami.

Tevékeny kigondoló, két kisfiú

társ-felnevelője, szülők helyett:

a derű óráit komolyan vetted.

 

Pozitív gondolkodásod előtt

a valóság meghátrált időnként.

„A Balatonnál? Ott nem halt meg senki!”

(hiszen oda nyaralni jártunk), de ez

már túl sok veszteség után volt

visszavonuló elméd tiltakozása.

Ha nem is előzmények nélkül.

Vitázni szerettél, mert olyan jó

kibékülni. Több generáció

neked köszönhetett nyaralást, lakást,

semmi jogunk nem volt falra mászni

könyörtelen optimizmusodtól.

 

Utoljára a kórházban beszélgettünk,

nyáron, volt háromnegyed óra,

a valóságot már elengedted,

Párizsban vagy-e vagy Budapesten,

a humorérzéked maradt.

 

Nem sok mindent kaptál vissza a végén.

Választott cerberusod pénzéhes gondozása

légmentesen zárt ki, engem biztosan,

és ennek megvolt a maga kényelme,

idő, idő, idő, amit másra szántam.

 

Mindig örültél, mindig szerettelek.

Kategória: Archívum  |  Rovat: (2000 leütés)  |  Típus: -

Vélemény, hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Please type the characters of this captcha image in the input box

A kommenteléshez kérjük gépelje be a fenti képen látottakat! Ellenkező esetben elveszik kommentje.