Eugenika a 19. és a 20. század fordulóján

 

A 19. sz. természettudományos gondolkodásmódjának egyik legmeghatározóbb alak- ja Charles Darwin volt. Nevéhez fûzõdik a biológiai szemlélet új tétele, mely szerint az élõvilág fejlõdésének hajtóereje a természetes kiválasztódás és a létért való küzdelem kölcsönhatásában rejtõzik.

Az emberi faj (Darwin a mai általánosan elfogadott természettudományos felfogással megegyezõen egységes emberi fajról beszél) tekintetében azonban eltérõ véleménye van: „a civilizáció magas fokán álló nemzetek esetében a haladás csak alárendelt mértékben függ a természetes szelekciótól.” 1

Ennek a finom különbségtételnek félreértése, félremagyarázása vagy figyelmen kívül hagyása hozta létre azt a természettudományos (darwini) alapokra hivatkozó ideológiát, mely másokkal együtt a 20. sz. történelmének egyik legnagyobb gyilkosságsorozatának s más embertelen törvényeknek elméletéül szolgált.

Az eugenika értelmezése Galton szerint

Francis Galton, angol antropológus (1822–1911), kit a humángenetika nagy elõfutárának tart 2, tette meg a kezdõ lépéseket a félreértések irányában. Kutatásait Charles Darwinnak és kortársainak populációgenetikai megfigyelései inspirálták 3. Késõbb híresnek tartott emberek – jogászok, politikusok, földbirtokosok, mûvészek, tudósok, teológusok, sportolók – családfájának aprólékos elemzése során a specifikus tehetség egy adott családban generációkon keresztül meglévõ jelenléte késztette arra a felismerésre, hogy az adott tehetség öröklõdõ tulajdonság 4. A Royal Society 454 tagjának vizsgálata során „… teljesen egyértelmûvé vált, hogy a képesség, melyet tudományos módszerekkel megmértünk, egy, a családokra szignifikánsan jellemzõ tulajdonság” 5.

Mindezen megfigyelései alapján életének 9. évtizedében, mintegy életmûve összegzéseként, vetõdik fel benne az az ötlet, hogy az emberi faj egészségessé tenyészthetõ. Így ír:

Az állatok háziasításának történelme, vagy az evolúció során semmi olyat nem találunk, ami megingatna abban a hitünkben, hogy olyan egészséges emberek faja alkotható, amely magasabb rendû a ma élõ modern európaiaknál, ahhoz hasonlatosan, ahogyan a modern európaiak magasabb rendûek a legalacsonyabb néger fajoknál. 4

Így született meg az eugenika gondolatrendszere.

Galton elgondolása szerint az eugenika olyan tudomány, amely megegyezik egyrészt a faj veleszületett képességeit fejlesztõleg befolyásoló, másrészt ezen képességek legelõnyösebb kifejlõdését elõsegítõ tényezõk összességével 7. Magának az eugenika szónak megalkotása is nevéhez fûzõdik. Az „eu” elõtag a görögben „valódi, helyes” értelemmel bír, a genika utótag pedig a génekre, a genetikára vonatkozik. Jó gének öszszessége, illetve jó genetikai állomány megvalósításának tudománya – véli Galton – s miközben szándékosan távol tartja magát a jó fogalma erkölcsi értelmezésének bonyodalmas tisztázásától, úgy gondolja: a jó mint olyan, nem abszolútum, hanem a mindenkori civilizáció formájához (ideológiájához, eszményképeihez) igazodik. Hasonlóan ahhoz – mint egy fabulájában szemlélteti, ahogyan az állatok sem lennének képesek sem az anyai szeretetrõl (a sok támogató szavazat mellett a kakukk zenei tiltakozását hallanánk), sem az abszolút moralitás fogalmáról (a ragadozók s áldozataik ellentéte feloldhatatlan) egységes véleményt formálni, az emberiség sem tudna mindenki által elfogadható véleményt alkotni. Az abszolút moralitás (azaz az abszolút jó) definíciójának nehézkes volta Galton számára egyben a meghatározás szükségtelenségét is jelenti, hiszen találni vél olyan értékeket, melyeket mindenki elfogad:

…egészségesnek, erõsnek lenni jobb, mint betegnek, gyengének. (…) S bár a különbözõ, egymással összeférhetetlen civilizációkban sok ellentmondó elképzelés, alternatív jellem létezik, mindegyik az élet teljességét s érdekességét akarja nyújtani. Az eugenika célja, hogy minden egyes társadalmi réteget a legjobb képviselje: nem uniformizál, hisz unalmas lenne, ha mindenki Marcus Aureliushoz hasonlítana. 7

Elméletét továbbgondolva Galton elmereng, milyen is lesz a szép jövõ. Úgy gondolja, hogy a társadalmi rétegek eminensei kidolgozzák majd a maguk közös civilizációját, könnyen összeállítják a minõségi tulajdonságok egész sorát, mikor számításba veszik saját rétegüket. Errõl a listáról nem hiányzik majd az egészség, energia, képesség, férfiasság, udvarias természet. Nem hiányoznak majd ugyanakkor bizonyos speciális képességek sem, melyeket majd az ezekkel rendelkezõ mûvészek, tudósok becsülnek fel. Ezt a listát csak az õrültek fogják visszautasítani Galton szerint. Természetesen lesznek majd öngyötrõk, önfeláldozók s egyéb idealisták, de ezek képviselõi inkább a közösség tagjai, mintsem vezetõi lesznek. Így érthetõ – elképzelése szerint –, hogy több, az állam számára hasznos tulajdonságot (ilyen hasznos tulajdonság például az erélyesség és az állhatatosság) magában hordozó ember él majd, mindamellett a közösség képes lesz arra, hogy visszautasítsa a bûnözõ s más, számára nemkívánatos egyéneket.

Vízióját így foglalja össze:

…ha az általános minõség nemzetünk osztályrészéül jut az eugenika gyakorlata következtében, az otthoni, a társadalmi, a politikai élet arculata jobb lesz. (…) Az olyan sokoldalú emberek, akik ma ritkák, gyakoribbak lesznek, mert az a szint, ahonnan felemelkednek, már eleve magasabb lesz. Az eugenika olyan irányban fejt ki hatást, hogy a hasznos elemek aránya nagyobb legyen az elkövetkezõ generációkban. 7

Ez tehát az elmélete; a gyakorlati tennivalók tekintetében a következõ lépéseket szorgalmazza: Elõször is fontos az öröklõdés törvényeirõl szerzett eddigi ismereteink elterjesztése; további kutatások elõmozdítása.

Ugyanakkor szükséges történelmi vizsgálódás annak megállapítására, hogy a társadalom különbözõ osztályai (a polgári értelemben vett hasznosság alapján kategorizálva) milyen mértékben szaporították, fejlesztették a népességet a különbözõ idõkben. Galton szerint a háziállatok elterjesztéséhez hasonlóan várható, hogy léteznek a magasan civilizált emberi fajtának olyan típusai, amelyek termékenységük elvesztése nélkül nagymértékben civilizálhatóak, s mesterséges környezetben még szaporábbak lehetnek.

Galton szerint az eugenika elõmozdítása céljából szükséges azon célok összegyûjtése, kimutatása amelyek összefüggésben állnak a nagy és virágzó családok kialakulásának okaival. Galton értelmezése szerint virágzó az a család, melynek gyermekei „magas pozíciókban” vannak, s nagy az a család, melynek több mint három felnõtt fiú tagja van. Ily módon összeállítható a „Virágzó Családok Aranykönyve” 7 Az emberiség genetikai javításakor ezekkel egyidõben a házasságkötések mikéntjét is befolyásolni kell. Ennek eredményeként igen csökkennének az eugenikai szempontból alkalmatlan házasságok, amenynyiben ezeket törvény tiltaná, avagy legalábbis olyan társadalmi ellenérzés kísérné, mint Galton korában az unokatestvérek közti házasságot. Az unokatestvérek vagy testvérek közti házasság eredményeként ugyanis nagyobb valószínûséggel manifesztálódnak halálos vagy súlyos betegséget okozó gének. S ha elfogadjuk a házasságok korlátozását eme biológiai ok miatt – érvel Galton – akkor más biológiai szempontból hasznos cél érdekében is jogos a házasságok befolyásolása.

Természetesen fontossá válik ennek az elméletnek a széles körû társadalmi elfogadtatása, ennek elõmozdítása. Tudatosítani kell az eugenika jelentõségét, meg kell értetni az emberekkel ennek elméletét és el kell fogadtatni velük. Fel kell ismertetni az emberekkel az eugenika gyakorlati hasznát is, azt, hogy miként válik ez majd az emberiség elõnyére. Ezen új tanokat úgy kell tekinteni, mint egy új vallást. Eme vallásnak az eugenika adja majd a dogmarendszerét.

Galton hozzáteszi: mindezeket az elveket, ha majd „… a nemzet szívébe ültettük, az majd ezekre az elvekre fokozatosan olyan hatással lesz, melynek jelentõségét elõre nem is láthatjuk tökéletesen.” 7

A gyakorlati tennivalók közül talán a házasságok korlátozása 12 az egyik legnehezebben megérthetõ és elfogadható tény. Ezért szentel Galton egy egész tanulmányt ennek tisztázására. Azon közkeletû feltevés ellen, miszerint az emberi természet nem tûri a házasság szabadságába történõ beavatkozást, több történelmi érvet hoz fel.

A házasságkötés szabadságába avatkozik be a monogámia intézménye. Miközben a poligámia Indián, Kínán, a mohamedán nemzeten kívül már a zsidó nép történetében is megtalálható (Salamon királynak ezer felesége volt!), a poligámia tiltása – egyházi és polgári törvények által – tehát nem a természet ösztönének tiltakozása a gyakorlat ellen, hanem szociális-jóléti meggondolásokból történt. Így az eugenikai korlátozásoknak is van létjogosultsága, hisz ez is jóléti meggondolásokat priorizál.

Ismert a történelemben az endogámia kötelezettsége is. A görögöknek tilos volt a barbárokkal, a patríciusoknak a plebejusokkal, a hinduknak idegen kasztbélivel házasodni. Ezeket a házaspárokat sok esetben halálbüntetéssel sújtották.

Az egyiptomi uralkodóházban is szokásos volt az egészen közeli rokonok (testvérek) házassága, a ház „vértisztaságának” megõrzése céljából.

A mózesi törvények (5Mózes 15) kényszerítették a testvér özvegyét házastársul venni, ha annak nem volt fiú ivadéka.

Galton értelmezése szerint mindezek a szokások az egyéni érdeket a családi tisztességnek és tulajdonnak alárendelik: mennyivel inkább jogos tehát az eugenika követelése, mely a pénznél s örökségnél sokkal értékesebb dolgokért száll síkra.

További példái a házassági korlátozásokra az exogámia, amely a kis- és barbár népek azon szokása, hogy a foglyul ejtetteket házasságra kényszerítették; az ausztráliai aboriginek bonyolult házassági szabályrendszere a rokonházasságok elkerülésére; valamint az olyan házassági tabuk, melyek a korábbi népek eugenikai ösztönének következményei. Ilyenek például a bizonyos rokonsági fok esetén meglévõ házassági tiltások: egyazon barbár otthonban nevelõdött fiúk és lányok közt szexuális közömbösség vagy ellenszenv alakul ki, hasonlóan ahhoz – így Galton – ahogy a tenyésztett fajtiszta kutya korccsal alig hajlandó érintkezni.

Galton szerint a házasságkötési korlátozás egyik példája a cölibatus is, mely a keresztény erényt a házasság fölé emeli. Ismert, hogy ezeknek a házassági korlátozásoknak illetve szabályozásoknak társadalmi elfogadottsága a különbözõ társadalmakban eltérõ. Azonban tény, hogy majdnem mindegyik típusú társadalomban létezik valamilyen fajta befolyásolása a házassági szokásoknak.

A fentiek tehát – állítja Galton következtetésül – a házassági szelekció immateriális motívumok által történõ befolyásolására példák, megmutatják, hogyan szentelik meg ezeket a különbözõ vallások, hogyan lesznek szokássá, s végül hogyan szabályozza õket a törvény. Azok számára, akik már beleszületnek majd ezekbe a korlátozásokba, mindez olyan természetes és észrevétlen lesz, mint számunkra az atmoszféra nyomása.

A nemzettel az eugenika koncepcióját elfogadtatni csak mint egy vallást lehet s kell 13. Az eugenika új tényezõ lesz vallásunkban, mely erõsíti az emberszeretetünket és segít elfogadni a származás s a szülõi lét komoly felelõsségét. Mindez a patriotizmus új, magasabb rendû formája, mely képessé tesz minket az evolúció ezen aktív formájával saját sorsunk irányítására. Mindemellett „könyörtelenül megtiltja a felebaráti érzület mindenfajta szentimentális megnyilvánulását, melyek ártanak a fajnak. Az eugenika egy férfias credo, telve reménységgel, egy felhívás azon sokakhoz, kik rendelkeznek természetünk e legnemesebb érzéseivel.” 13

Ez tehát a galtoni elképzelés az emberiség szebb jövõjérõl, s az ahhoz vezetõ útról. Megszületésekor megtermékenyítõ hatással volt kora gondolkodására Angliában. Voltak, akik tanait megismervén lelkesedésükben még túl is szárnyaltak azokon. Közéjük tartozik George Bernard Shaw, aki így kommentálja Galtont:

egyetértek a vázlattal, s odáig mennék, hogy nincs ésszerû mentség azzal a ténnyel való szembesülés visszautasítására, hogy egyedül az eugenikai vallás képes megmenteni a civilizációnkat attól a végzettõl, amely legyõzött minden korábbi civilizációt. (…) Nemzeti veszteségnek tûnik, hogy egy férj gyermeknemzõ kapacitását egyetlen asszony gyermeknevelõ képességére, avagy egy feleségét csupán egy apáéra korlátozzuk, hiszen így házassági szokásaink, elõítéleteink könyörtelenül a szelekció útjába állnak. Az eugenika ilyen korlátozások közt szem elõl téveszti önnön érdekét és merõ plátói spekulációvá korcsosul. (…) Szükségünk van olyan szabadságra, hogy emberek, akik nem látták eddig egymást, s nincs is szándékukban a késõbbiek folyamán sem, bizonyos jól körülhatárolható társadalmi feltételek mellett gyermekeket produkálhassanak anélkül, hogy tisztességüket vesztenék.” 15

Méhelÿ nézeteinek alakulása a fajnemesítésrõl

Darwin elméletét Galtonon kívül mások is alkalmazták az emberi faj egészére, a társadalmi folyamatok összességére. Magyarországon az emberi faj „nemesítését”, az úgynevezett pozitív eugenika megvalósítását tûzte célul ki az Egészségpolitikai Társaság, melynek elnöke, Antal Lajos szerint a biológiát az állampolitika vezérlõ eszményeként kellene elismertetni, s a biológiát arra kellene felhasználni, hogy az a 20. sz. elején uralkodó keresztény, nacionalista, kispolgári és liberalista eszmék helyett új, a társadalom tökéletesítését megvalósító eszmévé válhasson.

Méhelÿ Lajos korára nagy hatással bíró biológus volt, aki kidolgozta darwinista tanokra hivatkozva az 1938-ban, 1939-ben és 1941-ben Magyarországon elfogadott „fajvédõ” törvények, „természettudományos” alapját.

A kezdetben tisztán Darwin szellemében biológiai megfigyeléseket végzõ tudós már az elsõ világháborúban a magyar nemzet génállományának megmentõjét látta:

a most folyó világháború is a természet örök törvényeinek jegyében áll … és szükségszerû. (…) Aki az élõvilág törvényeit megértette, az tisztában van vele, hogy a most folyó rettenetes világháború is csak a létért való küzdelem egyik jelensége, formájában szokatlan, arányaiban megrendítõ megnyilvánulása. (…) A fejlõdésnek a mindenkori iránya a fajok és fajták szerint való kialakulást szolgálja s az alkalmazkodás és öröklés törvényei végképp lehetetlenné teszik, hogy valamikor testben és lélekben homogén emberiség létesítse be a Földet. Bennünket a háború valóban a nemzeti vérromlástól mentett meg. A háború tisztító tûz.

Hogy miért rendeli ily nagymértékben a faj érdekeit az egyes ember élete fölé, az elméleteibõl kitûnik. Méhelÿ szerint egyrészt már az emberi egyedekben megfigyelhetõ ennek oka: a fajfenntartás szervei fizikailag sokkal védettebbek az egyedfenntartás szerveinél: érzékenyebb, magasabbrendû, funkciójukat az ezekhez viszonyítva magasabb életkorban jelentkezõ érettségük, azaz érésükhöz szükséges hosszabb idõ bizonyítja. Másrészt a természetben megfigyelhetõ, hogy az fajokkal operál, nem pedig egyedekkel, márpedig az adott természeti viszonyok nagymértékû befolyása bizonyítja a természet mindenhatóságát. Harmadrészt látható az is, hogy ha a fejlõdés dinamikáját vizsgáljuk, akkor az is, ha lassan is, de mindig a fajok szintjén valósul meg. Létezik ugyan gyors, egyedi szinten végbemenõ változás, a mutáció, de ez legtöbbször halálos 16.

A lassú fejlõdés meggyorsítására alakítja ki nézeteit „Az emberi fajvédelem és fajnemesítés jogosságáról”. A fajnemesítés lényege szerint ugyan a természetes szelekció által fokozatosan és észrevétlenül napjainkban is egy létezõ folyamat, ámde az emberi civilizáció ez ellen dolgozik.

A civilizáció erõsíti a kontraszelekció hatását, ezzel önmaga sírját ássa. Így a háború, mely manapság az egészséges, erõs tagok pusztulását s a selejtes szaporodását idézi elõ (ellentétben a régebbi korokkal, mikor is a gyõztesek voltak új nemzedékek megalapítói). Érdekes, hogy 25 évvel ezen írása elõtt ennek pontos ellentettjét állítja, miszerint

…a háborúban sok derék jellemû, hõslelkû férfiú maradt a csatatéren, ellenben sok selejtes menekül meg a pusztulástól, ami látszólag ellentmond a természetes kiválasztódás elvének, ámde ne feledjük, hogy a kiválogatás nem az egyének, hanem a népek és a nemzetek közt folyik, s az eredményt az összesség sorsa biztosítja.

Igaz, ekkor, 1915-ben az akkori hivatalos megítélés által igazságosnak tartott háború folyt. Békeidõben zavaró tényezõ, hogy míg a „derék, emelkedett lelkû, kötelességérzõ, felelõsségteljes” emberek késõn házasodnak, s kevés utódot nevelnek, addig a „kalandor, léha, züllött elemek” nagyszámú, ám sok esetben selejtes ivadékokat nemzenek 16.

Ezek mind a legújabb idõk jelenségei, s „az egészséges ösztönök” elvesztése következtében a folyamatok irányítását, preventív intézkedéseket lát szükségesnek.

A megelõzés egyik alapja a „vérstruktúra” azaz a vér csoportjának vizsgálata (15). Itt bukkan fel Méhelÿ „magyarsága”, „a magyar fajt” védeni vélelmezõ álláspontja. A vércsoportok szerinte – tekintettel földrajzi eloszlásuk jellegére – a fajiság fontos meghatározói, s megfigyelhetõ, hogy a félvérnemzedékek harmonikus külsejük leple alatt belsõ ellentéteket rejtenek. Ezért ahogyan a vérátömlesztésnek, a transzplantációnak megvannak a maga szabályai a vércsoportok tekintetében, ezt a házaspárok esetében is figyelembe kell venni. Fogamzáskor ugyanis a megtermékenyített petesejtet is egy implantátum, mely csak hason-, avagy rokonvérûség esetében fejlõdik harmonikusan. Ez házassági szabályainak alapja 18.

Méhelÿ az eugenikai teendõket 4 csoportra osztotta. Egyrészt társadalmi, állami feladat a vérbeli ellentéteket eredményezõ házasságok megakadályozása. Másrészt csak azon házasságok szentesíthetõk, melyek élettanilag helyesek (a házasulandók AB0-rendszerben vett azonos vércsoportja esetén), vagy élettanilag megengedhetõk (ha a házasulandók olyan vércsoportúak, hogy a férfi adhat a nõnek vért). Harmadrészt mindezek figyelembe nem vétele esetén a terhesség vagy eleve megszakad (az anyai szervezet védekezése az idegen vér ellen) vagy súlyos szövõdmények lépnek fel (haemolysis, toxaemia, eclampsia), mint a nem megfelelõ vérátömlesztésnél. Negyedrészt kötelezõ vizsgálat a házasulóknál – ennek eredményét azonban ekkor Méhelÿ még csak tanácsként, nem kényszerként ajánlja.

Úgy gondolja, hogy ezen egyszerû, egyetemes hatású szabályok pótolják a természetes kiválasztódás törvényét.

Vizsgálatokat végzett egyetemi hallgatói körében. Megfigyelte elgondolásának „üdvös hatását”: kapcsolatok, melyekre õ „fajbiológiai áldását” adta mindig boldogok és kiegyensúlyozottak maradtak, míg a többieké sok szenvedéssel járt együtt, s sok esetben válással végzõdött 16.

Elméletének másik tétele a fajkeveredés (a magyar faj keveredése idegenével) megakadályozása; minden faj önálló, zárt egység, melyet idegen inváziótól védeni kell. Van ugyan a fajkeveredésnek létjogosultsága, de csak olyan mértékre korlátozva, mely megakadályozza a túlzott egyöntetûséget, a beltenyészetet. Idegen génekkel keveredvén félszeg, diszharmonikus korcsok alakulnak ki. Példának a kikötõk söpredékeit, az amerikai indián félvéreket, a kommunista forradalom felidézõit említi 16.

A fajkeveredés szerinte érzékeny, kétélû eszköz; a vérfrissítés kizárólag genetikailag nem túl távol esõ fajokkal, rövid ideig és nyugalmi idõszakok közbeiktatásával történhet.

Így elgondolása szerint azért szükséges a kiveszõben lévõ magyar faji jellegek konzerválása, mert a magyar faj hanyatlását a korábbi századokban a tatár, besenyõ, kun, török, habsburg népek még képesek voltak megakadályozni, azonban a 19. századtól kezdve faji romlás figyelhetõ meg. Oka ennek egyrészt a nemesség és az idegen (!) városi polgárság közti házasságok számának növekedése, a jakobinus, a francia szabadkõmíves eszmék, melyek aláássák a faji hegemóniát, másrészt az 1867. XVI. törvénycikk, mely a zsidókat emancipálja. Ily módon a közpályák nagy része zsidó és német kézre került – így Méhelÿ – márpedig Széchenyi szerint „a szólás még nem érzés”, szükséges emiatt a magyar faj védelme.

Kidolgozta a fajkeveredés szabályait, mely – véli – elméleti megfontolásokon túl tapasztalatokon is nyugszik. A körülöttünk élõ népeket két részre osztja: a közép-európai rövidfejû alpesi dinári fajokra, melyekkel keveredés elfogadható (ide tartoznának az alpesi, dinári németek, a kelet-balti tótok; lengyelek, rutének, a finnugor népek stb.) és a hosszúfejû északi fajokra (északi-németek, szlávok, olaszok, oláhok stb.), melyekkel a keveredés megtiltandó.

Külön kiemeli a zsidóságot, s sajnálkozva jelenti ki, hogy a magyarságnak zsidókkal keveredni nem kívánatos, természetesen azonban „nem gyûlölet okából, hanem nagyon súlyos és elkerülhetetlen élettani akadályok, illetve következmények miatt” 16.

A zsidóság ugyanis egy „polyhibrid, korcs nép”, mely igen sok nép keveredése eredményeképp jött létre (semita, hettita néger, különbözõ gazdanépek), ezáltal Észak- és Közép-Európa valamennyi népének idegen. Mindazonáltal jó korcsokat alkotnak a mediterrán népekkel. Tovább sajnálkozik (1940-ben):

nagy szerencséje lenne a magyarságnak, ha hasznos lenne keveredése zsidókkal, ezáltal megszûnne a zsidó veszedelem, de ez a vér törvénye miatt csak hiú ábránd. A zsidó idegen ék marad a magyar nemzet testében évszázados keveredés után is. 16

A zsidóság ugyanis „vérében hordja a kapzsiságot, a pénz szeretetét” – hogy ezek pontosan melyik vércsoporthoz tartoznak, azt nem említi – „elég csak az aranyborjúra, vagy a Rotschildokra gondolni”, „[vérükben hordoznak] … egy olyan fajbélyeget, melybõl a zsidót kigyógyítani nem lehet. Ráadásul antropológiai bélyegei is oly szívósan öröklõdnek, hogy a keresztezõdés velük nem kívánatos.” Mindezek alapján Méhelÿ a vérfelfrissítés egyetlen lehetséges megoldását a német bevándoroltak ivadékainak a magyar fajisághoz történõ közelítésében látja oly módon, hogy ezek „vérbeli” magyarokkal házasodjanak 16.

Méhelÿ szélsõséges szellemiségét képviselte az 1919-ben megalakult Magyar Orvosok Nemzeti Egyesülete (MONE), melynek célkitûzéseit Avarffy Elek így írja 24:

A liberalizmus túltengése, a zsidóság szertelen térfoglalása és elhatalmasodása, de fõképp az 1918. évi „forradalom” és még inkább a kommunizmus alatti vezetõ szereplése, valamint az Orvosok Szakszervezetének a keresztény magyar orvosok elleni támadó ellépése érlelték meg a gondolatot Avarffy Elek dr. elméjében, hogy meg kell szervezni a keresztény magyar orvosokat szellemi, erkölcsi, gazdasági és fajvédelmi téren egy táborban, amely tábor, illetve szervezet azután a zsidó orvosi térfoglalással szemben a harcot és küzdelmet felveszi.

(A MONE hatásáról csak egy tény: megalapítása után 4 évvel, 1924-ben, tagjainak száma közel 4000 24, ennek nagyságrendi fontossága van: 1930-ban 26 8282 orvos élt Magyarországon, s ebbõl 2902 zsidó vallású.)

A Méhelÿ kapcsán ismertetett tanoknak sok variánsa létezett, melyek lényegükben ezekkel megegyeznek, legfeljebb érzelmi töltésük, érvelésrendszerük különbözik kissé.

Bíró Béla, egyetemi magántanár, az asszonyokat félti a helytelen keresztezõdésbõl származó gyermek megszülésekor:

Kézenfekvõ, hogy a hosszúfejû nõ medencéjének alkata miatt alkalmatlan kerekfejû gyermek világra hozására és fordítva. Európai-eszkimó keresztezéseknél feltûnõ a nehéz szülések száma. Bryn szerint a norvég–lapp korcsoknál több a veleszületett csípõizületi ficam. Az is könnyen érthetõ, hogy kellemetlen következményei lehetnek annak, ha hosszúfejnek szánt szemgolyó kerekfej szemüregébe kerül (sic!). 27

Orsós Ferenc a magyar fajt a cigányoktól is félti, s megjegyzi: „könnyek nélkül nem fog sikerülni a fajvédelem megvalósítása. Végszükség esetében a törvényalkotót nem irányíthatja a tévedtek könnye.” 28

Meskó Zoltán külön adó kivetését javasolja azokra a magyar fiatalokra, kik nem házasok. 29

A fajvédõk intenzív kutatása ellenére olyan antropológiai jelleget, mely a zsidó embert a magyartól megkülönbözteti, nem sikerült elfogadtatniuk. Látják ezt õk maguk is:

a II. törvény értelmében vannak zsidók, akik zsidók, sõt vannak zsidók, akik eredetileg nem zsidók, mert mint keresztények az istenhitre tértek át. (…) A helyzet tehát zavaros. Azoknak a dolga a legegyszerûbb, akik zsidók. Mindenképpen. Eleitõl fogva és most is. Visszavonhatatlanul és megfellebbezhetetlenül 30.

Ez bizonyítja, hogy mind a három úgynevezett zsidótörvény a zsidó voltot a zsidó hitfelekezethez való tartozás alapján határozza meg, s a faji eltérést nem tudja kodifikálni. Az elsõ ezt csak hallgatólagosan fogadja el, és a korlátozások alól csak politikai okokra hivatkozva ad felmentést (hadirokkantak, tûzharcosok stb.). A második törvény szerint:

zsidónak kell tekinteni azt, aki õ maga vagy akinek legalább egyik szülõje, vagy akinek nagyszülõi közül legalább kettõ a jelen törvény hatálybalépésekor az izraelita hitfelekezet tagja, vagy a jelen törvény hatálybalépése elõtt az izraelita hitfelekezet tagja volt, úgyszintén a felsoroltaknak a jelen törvény hatálybalépése után született ivadékait.

Mindezen kívül több kitétel érvényes a szülõk Magyarországon való letelepedését, keresztény hitre térését stb. illetõen ezek sem „faji” jellegûek.

A harmadik zsidótörvény hasonlóan rendelkezik, itt azonban már eugenikai célzatú rendelkezések jelennek meg. Az eugenikai rendelkezések itt egyrészt a betegségek elõfordulási arányát hivatottak csökkenteni, másrészt, bár közvetett módon, de azt sugallják, hogy a zsidóság is – biológiai értelemben – betegség. Egyik ilyen rendelkezés az, hogy a fertõzõ gümõkórban vagy fertõzõ nemi bajban szenvedõ emberrel egészséges ember házasságot nem köthet. Ezzel kapcsolatban a törvény elrendeli a kötelezõ házasság elõtti orvosi vizsgálatot. Ugyancsak elrendeli, hogy házassági kölcsönt csak az arra rászoruló egészséges párok kaphatnak. A törvény kimondta, hogy nem zsidónak zsidóval házasságot kötnie tilos. Továbbá büntetendõ az a zsidó, aki nem zsidó nõvel házasságon kívül nemileg érintkezik.

A törvény indoklása így szól:

Magyarországon a zsidóság az egyetlen nagyobb néptömeg, amely eltérõ fajként tûnik fel a magyarság és az árja fajhoz tartozó hazai nemzetiségek mellett.

Míg Darwin igen alázatosan bevallja, hogy evolúciós elmélete az emberiségre (mint fajra) csak igen korlátozottan alkalmazható, Galton ezt teljes mértékben figyelmen kívül hagyja; az állatvilágban megfigyelt jelenségeket s törvényeket gépiesen átveszi, s az emberi társadalomban is érvényesíteni szeretné. Az állatok nemesítése hol „cukorkákkal”, hol erõszakkal történhet, ugyanez az emberek esetében szerinte a szokások, a vallás és a törvény erejével valósítható meg.

Galton emberségtõl elrugaszkodott, ámde talán véve jó szándékúnak mondható elgondolásai csupán a természet rossz hatásai ellen irányulnak. Mindazonáltal a 19. század második felében megjelenõ fajelméletek bizonyos emberi csoportok felsõbbrendûségérõl (Gobineau, Rosenberg, H.-S. Chamberlain) követõi kiváló táptalajt találtak tanaiban rasszista nézeteik kicsíráztatására.

Joggal felvethetõ, hogy a fajnemesítés gondolatából eredõ gyakorlati lépések a zsidótörvényekhez hasonlóan már nem tudományos, hanem egyértelmûen politikai ihletettségûek. Megfigyelhetõ azonban, hogy az eugenika gyökerei, avagy hiányuk esetén a reájuk történõ hivatkozás szinte mindig megtalálhatók indoklásaikban.

Nem csodálkozhatunk ezen Méhelÿ (antropológiai) tudományszemléletének ismeretében, melynek három egymással egyenértékû összetevõje létezik: egyrészt a tudományos (ember)tan (15) melynek egyetlen követelménye, hogy igaz legyen; azonban a tárgykör igazsága mindig relatív értékû; másrészt a politikai (ember)tan, melynek követelménye az, hogy az államra nézve hasznos legyen. Harmadrészt a világnézeti (ember)tan mely nem követeli a tartalom szigorú tudományosságát, hanem a kor szellemi és politikai áramlataiba kapcsolódva széleskörû hatásra törekszik. Ennek tükrében érthetõ Méhelÿ sokszor primitív és nevetséges gondolkodásmódja.

A tudomány hatásának ismerete, illetve felbecsülése a tudósok erénye. Az eugenikatörténet eme szeletének ismertetése kapcsán láthatjuk, hogy a biológia, a genetika törvényszerûségeinek az emberi társadalomra való mechanikus adaptációja milyen torz eredményekhez vezethet. Természetesen lehet vitatkozni arról, hogyan s milyen mértékben határozza meg az ember illetve az emberi faj tulajdonságait genetikai állománya, de az embert, az emberi fajt illetve az emberiséget pusztán biológiai lényként tekinteni tudományos szempontból is nyilvánvalóan súlyos ignorancia.

  1. Darwin: Az ember származása és az ivari kiválasztás
  2. Czeizel Endre: F. Galton – a humángenetika nagy elõfutára és ihletõje. Orvosi Hetilap, 1972. jan. 9.
  3. Quetelet: Lettres sur la theorie des probabilités applique aux sciences morales et politiques. In Czeizel E.: F. Galton
  4. F. Galton: Genie und Vererbung. Leipzig, 1910
  5. F. Galton: An Eugenic Investigation, Sociological papers. London, 1905.
  6. F. Galton: Genie und Vererbung. Leipzig, 1910
  7. Galton: Eugenics; Its Definition, Scope and Aims. Sociological Papers. London, 1904.
  8. Galton: Eugenics; Its Definition, Scope and Aims. Sociological Papers. London, 1904.
  9. Galton: Eugenics; Its Definition, Scope and Aims. Sociological Papers. London, 1904.
  10. Galton: Eugenics; Its Definition, Scope and Aims. Sociological Papers. London, 1904.
  11. Galton: Eugenics; Its Definition, Scope and Aims. Sociological Papers. London, 1904.
  12. Galton: Eugenics: Restrictions in Marriage. Sociological Papers. London, 1905
  13. Galton: Eugenics: As a Factor in Religion Sociological Papers. London, 1905
  14. Galton: Eugenics: As a Factor in Religion Sociological Papers. London, 1905
  15. Written Communications to the Lecture of Francis Galton Read before the Sociological Society. Sociological Papers. London, 1905
  16. Méhelÿ Lajos: Vér és faj. Bolyai Akadémia, 1940.
  17. Méhelÿ Lajos: Vér és faj. Bolyai Akadémia, 1940.
  18. Méhelÿ Lajos: Az okszerû népesedéspolitika élettudományi alapja. A cél, 1927. (lásd 15.)
  19. Méhelÿ Lajos: Vér és faj. Bolyai Akadémia, 1940.
  20. Méhelÿ Lajos: Vér és faj. Bolyai Akadémia, 1940.
  21. Méhelÿ Lajos: Vér és faj. Bolyai Akadémia, 1940.
  22. Méhelÿ Lajos: Vér és faj. Bolyai Akadémia, 1940.
  23. Méhelÿ Lajos: Vér és faj. Bolyai Akadémia, 1940.
  24. MONE, 1939. augusztus
  25. MONE, 1939. augusztus
  26. Magyar Törvénytár – Az 1938-ban elfogadott törvények megjegyzései közt
  27. MONE, 1939. szeptember
  28. MONE, 1941. augusztus
  29. MONE, 1941. október
  30. MONE, 1941,
Kategória: Archívum  |  Rovat: ÖV ALATT  |  Típus: -

Vélemény, hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Please type the characters of this captcha image in the input box

A kommenteléshez kérjük gépelje be a fenti képen látottakat! Ellenkező esetben elveszik kommentje.