PILLANTÁS
Stáb jött. A Láma – életében akkor
Először – hagyta, hogy keskeny szalagra
Vegyék a képét. Udvarolt az arca
A fénynek: lássa így egy józanabb kor.
Aztán reggel lett, s minden filmkazetta,
Amelyre fölkerült a Láma képe,
A dzsip csomagteréből összeégve
Került elő; a tekercsek között a
Tegnapi muszterek sértetlenek,
De az, amelyiken rajta van ő is,
Tibet határán épen nem jut által;
A délelőttből nem rögzít jelet,
S ha mégis, bölcs feketeséget őriz –
Porrá perzselve az ő szeme által.
FRIENDLY FIRE
Egy szó, akár a szisszenő erőszak,
Az ólomkristály csöndet törje össze;
Szálljon földem fölé színvak pilóta,
Félig kalandor, egészen barát.
Nem is gondoltad: enyém is a puszta,
Hová villámló bombáid ledobtad?
Torkomba fojtod pontatlan szavam:
Maradjak néma, mint egy kvéker, és
Ne szóljak úgy veled, szerelmesem,
Ahogyan te beszélsz az én fejemmel?
A RÉSZVÉTRŐL
Láttál-e hercegnőt sikítani
Egy harmadrangú élet ketrecében?
Orrát a rácshoz dugva bömböli:
„Időm augusztusát is elfecsérlem!”
Arcán a szégyen lázrózsáival
Eltűri még a megperzseltetést is.
Felesel, ha foglára rárivall;
Bőrét karcolja, sérti még a fény is,
De van pontos szava kínzóira,
Kik bíborát és bársonyát letépték;
S ha tárul cellájának ajtaja,
Ő eltakarja szalmaszín szemérmét.
Morzsákon él a jobbra hivatott:
Jelszó szisszent, s eldöntötték a trónját.
Uralma telkén nem lel írmagot,
Ki egymaga volt a mindenhatóság.
Fesd feketére! Foszd ki perselyét!
Majd elfelejt telelni és nyaralni.
A hátralévő táv, hogy ketrecét
Faltól falig fölmossa, éppen annyi.
„Etess meg, vendég, és érezz velem…
Moss hófehérre, s pernye lesz a börtön,
Melynek mélyén a szurtos végeken
Uralkodásom ádventjét letöltöm.”
Húsából minden szájnak jut falat.
Forró lehellet éri: közönyének
Páncélja megreped és újrafagy;
Szörnyethal, s egy szebbik pokolban ébred.
„Meggyászolsz? Úrnő voltam valaha.
Maradjon jóságom munkája torzó;
Guruljon el hatalmam aranya,
Ha már alattvalónak sem vagyok jó.”