HÁZ

Elköltözött

az utolsó lakó is.

Hiánya átáztatta a tapétát,

lepöndörödött mind.

A csupasz falakon ismeretlen írás,

hideg betűk. Vagy penészfoltok

véletlen rajzai.

Egyre szűkülő utak.

A pincében egy zsák krumpli rohad.

Doh. Ismerős idegenség. Fekete lyuk.

A kiégett villanykörte földet ér.

Szilánkok hasítanak a sötétbe,

átmetszve lóg zsinór, süket telefonkábel.

Elered a kőkori eső.

HÚS KELL

Hölgyem, íme itt a trubadúr!

Előálltam, mint a taxi.

Követem Önt úttalan utakon.

A mosdóba is magával megyek.

Énekhangom nem kifogástalan,

ezért prózában szólok Önhöz.

Vágyam is prózai. Kérem,

tegye közkinccsé a keblét!

Anakronisztikus vagyok,

de hülye nem. Illatos kendőcskéit

ajándékozza másnak. Nekem hús kell,

nem vegetáriánus hidegtál.

Etessen vérrel, nyállal.

Csatába indulok.

A férfinem régi dicsőségével

fogom Önt öldökölni az ágyban.

Hölgyem, ne sápadozzon!

Csak kardom, szívem nem kemény.

Ha jó lesz: kenyérre kenhet.

Kezében, szájában olvadok el.

A WESTERNHŐS

Csakis két dimenzióban létezik.

Feje fölött vékony fekete sáv:

a film szélesvásznú.

Elképzelhetetlen

férfias borosta nélkül.

Céltáblái emberek,

pontosan lő.

Alatta ló. Üget, vágtat, nyargal.

Mindig menekül. A kitűzött vérdíj

háromszorosát nyeri meg kártyán.

Whiskyt iszik, tisztán. Jégkocka nélkül.

Terített asztal sohasem várja. Tulajdonképpen

nem is eszik. A fehér abrosz nem az ő világa.

A nőket gyorsan és zajosan szereti.

Legjobb cimborája a puskapor.

Rokonai nincsenek. Nem kérdezősködik.

Néha felakasztják.