Éden

Az utolsó évek mûveit tartalmazó Schneepart címû kötetben, amelynek végleges tisztázatát Celan hátrahagyta, található a következõ vers:

1 DU LIEGST im großen Gelausche,
umbuscht, umflockt.

Geh du zur Spree, geh zur Havel,
geh zu den Fleischerhaken,
5 zu den roten Äppelstaken
aus Schweden –

Es kommt der Tisch mit den Gaben,
er biegt um ein Eden –

Der Mann ward zum Sieb, die Frau
10 mußte schwimmen, die Sau,
für sich, für keinen, für jeden –

Der Landwehrkanal wird nicht rauschen.
Nichts
  stockt.1

A vers a Schneepart két további darabjával együtt még Celan életében megjelent a Hommage für Peter Huchel, zum 3. April 19682 címû kötetben. A verset itt a következõ adat egészíti ki: Berlin, 1967. 12. 22./23. A megértéshez nélkülözhetõ az a többletinformáció, hogy a vers Berlinben keletkezett, hiszen a szöveg semmilyen kétséget nem hagy afelõl, hogy Berlinrõl szól. Fontosabbnak tûnik a keletkezés idõpontjának megjelölése: az 1967. december 22-rõl 23-ra virradó éjszaka – éjszakai vers, karácsony elõtti vers. A szöveg mindkettõre utal: Du liegst (1. sor) az idõpontra, der Tisch mit den Gaben (7. sor) a küszöbön álló ünnepre. Celan a Schneepartban törölte ezeket az adatokat, pontosabban: ebbõl a kötetbõl éppúgy hiányoznak, mint a korábban a Válogatott versekben kiadott változatból.3 Ami megfelel szokásos eljárásának: a versek keletkezésének idõpontját a tisztázatban feltünteti, de a publikált szövegben nem. Ezért nem az adatok hiánya figyelemreméltó, hanem megtartásuk a Huchel-Festschriftben. Magyarázatnak kínálkozik, hogy Celan a verset, a másik két, dátummal és helymegjelöléssel – Frankfurt am Main/Berlin, illetve Berlin – szintén ellátott verssel együtt az akkoriban Berlin közelében élõ Huchelnek szánta. Ezért az adatok elhagyása, ami megnehezíti a vershez való hozzáférést (a Du liegst egyértelmûségét, a roten Äppelstaken / aus Schwedenpedig kontextusának idõbeli körülményeit veszíti el), nem tekinthetõ úgy, hogy eltünteti azokat a nyomokat, amelyek a vers keletkezésének feltételeihez vezetnének. De objektíve mégis azzal jár. Hogy ez Celan szándékával is egyezett, arra az a további körülmény utal, hogy már az elsõ közlésbõl (Hommage für Peter Huchel) eltûnt az eredetileg még meglévõ cím. A barátok számára készített másolatokban a vers a Wintergedicht címet viseli, s ez abban az (eredeti?) kéziratban is megtalálható, amelyet Celan 1967. december 29-én, Berlinbõl való elutazásának napján küldött az egyik barátjának, de már itt is áthúzva szerepel.4 De még ez is magyarázható azzal, hogy Celan kései lírájában mind következetesebben szállt szembe a címadás intézményével.5 Ezért azoknak a tényeknek, illetve tényleges tapasztalatoknak az ismerete, amelyek Celan 1967 karácsonyára esõ berlini tartózkodásából a Du liegst…-be átkerültek, még nem jelenti a vers interpretációját. Az ilyen ismeret számára mindenekelõtt a keletkezéstörténeti dimenzió nyílik meg, amelyben a versnek csaknem valamennyi szöveghelye bizonyítható élményekre utal, de a reális élményektõl a vershez vezetõ út, ezeknek az élményeknek az átalakulása is láthatóvá válik. A vers Celan Berlinben töltött napjainak részben a véletlen irányította sokfélesége és a mûvészi konstelláció – maga a mû – két pólusa között jelenik meg annak az olvasónak, aki Celant azokban a napokban kísérte. Szándéka ezért nem lehet az, hogy a verset visszavezesse azokra az adatokra és tényekre, amelyekbõl a tizennégy sor összeállt, de annál inkább megkísérelheti a kikristályosodásnak ezt a folyamatát bemutatni.

Celan 1967. december 16-án érkezett Berlinbe, ahol 1938-ban, Franciaországba tartva egyszer már átutazott.6 Hosszabban azonban csak ekkor, 1967 decemberében, idõzött elõször – és utoljára a városban. A látogatás közvetlen oka a Walter Höllerer által kezdeményezett felolvasás volt a Mûvészeti Akadémia kamaraszínházában. Egy nappal késõbb a Freie Universität általános és összehasonlító irodalomtudomány tanszékén hallgatók és tanárok szûk körének olvasott fel a nem sokkal korábban megjelent Atemwende címû kötetébõl. Az Ernst Schnabel által rendezett televíziós felvételen kívül (december 27-én) a berlini tartózkodás alatt nem volt további kötelezettsége. Barátokkal találkozott, beutazta velük az alaposan behavazott várost, kiváncsi volt erre-arra, s csodálkozva szembesült az ünnep elõtti hangulattal, hiszen olyan néphez tartozik, amelyik a karácsonyt nem ismeri, és abban az országban, ahol évtizedek óta él, nem kíséri efféle “hangulat” ezt az ünnepet – de távoli gyermekkorából és távoli hazájából (talán) mégsem volt ismeretlen számára.

Celan a Mûvészeti Akadémián, a Hansa-negyedben lévõ modern épület egyik szobájában lakott, amelynek óriási ablaka, egy egész üvegfal, az Állatkert egyik bokrokkal teleültetett részére nézett. Itt írta éjszaka a verset:

DU LIEGST im großen Gelausche,
umbuscht, umflockt.

Az egyik barátja felkereste vele Plötzenseen azt a helységet, amelyben a július huszadikai összeesküvõket kivégezték.7 Ez a barát elvitte Celant a Rádiótorony melletti karácsonyi piacra is, ahol különbözõ országok állítottak ki. Az egyik standon, a svédekén, Celan vörösre festett fából készített adventi koszorút pillantott meg, amelyre almát és gyertyákat tûztek. Ez a két élmény a vers második szakaszában jelenik meg:

Geh du zur Spree, geh zur Havel,
geh zu den Fleischerhaken,
zu den roten Äppelstaken
aus Schweden –

Az elsõ berlini napok egyik estéjén Celan könyvet kért tõlem, mert, így õ, nem hozott magával olvasnivalót. Az akkoriban megjelent Rosa Luxemburg és Karl Liebknecht meggyilkolása. Egy politikai bûncselekmény dokumentációja8 címû kötetet adtam neki. A lakásom és a Mûvészeti Akadémia közötti utazások alkalmával megmutattam neki az “Éden” apartmanházat, amely az egykori Éden szálloda helyére épült: itt székelt 1919 januárjában a Lovas Testõrség Lövészhadosztály parancsnoksága, s ugyanitt töltötték el életük utolsó óráit Rosa Luxemburg és Karl Liebknecht. Az “Éden” közvetlenül az “Europa-Center” mellett található, amelynek üzleteit a küszöbön álló ünnepre feldíszítették. A Kurfürstendamm az Állatkerthez és a Landwehrkanalhoz vezetõ Budapester Straßéra kanyarodik. Az autóban arról a gúnyos tapintatlanságról beszélgettünk, hogy az Éden nevet a két meggyilkolt emlékére a luxusapartmanház viselheti. Ez az utazás lehetett a harmadik szakasz kiindulópontja:

Es kommt der Tisch mit den Gaben,
er biegt um ein Eden –

Nevük említése nélkül is Karl Liebknechtre és Rosa Luxemburgra utal a következõ szakasz, amelyben a publikált tárgyalási jegyzõkönyvek két mondattöredéke bukkan fel. A tanúként fellépõ Walter Alker úgy nyilatkozott, hogy kérdésére, miszerint dr. Liebknecht valóban halott-e, azt a választ kapta, hogy Liebknechtet átlyukasztották, mint egy szitát.9 Az egyik gyilkos, a vadász Runge, pedig arról számolt be, hogy Rosa Luxemburgról azt beszélték: úszik már a vén disznó.10 A versben a következõ sorok szerepelnek:

Der Mann ward zum Sieb, die Frau
mußte schwimmen, die Sau
[…]

A vers utolsó elõtti sora a Landwehrkanalt idézi meg, ahova a gyilkosok Rosa Luxemburg holttestét dobták – az 1967. december 19-rõl 20-ra virradó éjszaka Celan a Landwehrkanal mellett utazott az Anhalter pályaudvar11 lebontatlanul hagyott, hátborzangató homlokzatához.

Ez az életrajzi beszámoló, amelyhez hasonlóval kétségtelenül mások is szolgálhatnak Celan más verseivel kapcsolatban, nem alapozhatja meg a DU LIEGST im großen Gelausche… interpretációját. Sõt, azt a kérdést kell feltennünk, hogy egy ilyen beszámoló egyáltalán kiindulópontja lehet-e az interpretációnak. Mennyiben függ a vers megértése az életrajzi-történeti anyagtól? Elvi kérdéssé formálva: mennyiben feltételezi a verset a számára külsõdleges, és menynyiben szünteti meg az ilyen idegen szempontot a vers saját logikája? Nem fér kétség ahhoz, hogy Celan nem írta volna meg ezt a verset, vagy a vers egészen más lett volna az elsõsorban a – mindenekelõtt a barátoknak és a véletlennek köszönhetõ – berlini tartózkodás élményei nélkül: a Havelhez és az Éden mellett a Landwehrkanalhoz vezetõ utazás, a karácsonyi piac, a plötzenseei kivégzõhely meglátogatása és a Luxemburg-Liebknecht-dokumentáció olvasása nélkül elképzelhetetlen lenne a vers. Csakhogy: Celan azokban a napokban mást is látott, olvasott, más élményeket is szerzett, amelyek azonban nem hagytak nyomot a versen. A reális élet véletlenszerûségei, mint a vers feltétele ezzel korlátok közé kerül, sõt jó részük ki is esik, így ez a válogatás, vagyis a költõi szelekció nem kisebb mértékben a vers elõfeltétele, mint ama többé-kevésbé véletlen adottságok, sõt, még a vers keletkezésével is egybeesik. Azt a kérdést kell feltennünk, hogy az idegen szempontot, a reális vonatkozásokat nem ellensúlyozza-e egyfajta önmeghatározás: az egyes mozzanatok kölcsönös egymásra utaltsága, amely a reális vonatkozásokat sem hagyja érintetlenül.12 A vers szerkezetét a motívumok kettõs összekapcsolódása adja. Rosa Luxemburg és Karl Liebknecht meggyilkolása a július huszadikai összeesküvõk kivégzésével (9.–12. sor és 4. sor), ez a kéttagú motívum pedig a karácsonnyal (5.–7. sor) kapcsolódik össze. Amennyire jogos és evidens az elsõ kapcsolat, annyira botrányosnak hat a második. Míg az elsõt egy asszociáció alapozza meg, amelynek életrajzi elõfeltételei ugyan megadhatóak (a dokumentációs kötet olvasása, a kivégzõhely, s ott a húskampók megtekintése), de a társítás ezek nélkül is létrejöhetett volna, addig a gyilkosság, valamint a kivégzés és a karácsonyi ajándékozás, a Fleischerhaken és az Äppelstaken összekapcsolását látva, erõs a kísértés, hogy interpretációs menedéket a botrány elõl a reális élményanyagra való visszanyúlásban keressünk. Semmi sem lenne azonban nagyobb árulás a verssel és szerzõjével szemben. Mert bármennyire feltétele is ennek a második összekapcsolódásnak Celan berlini tartózkodása és a karácsonyi idõszak egybeesése, de ezektõl az empirikus premiszszáktól mégis meg kellett szabadulnia, önmagát ezek nélkül kellett megalapoznia, ahhoz, hogy a vers valóban vers legyen. Az empirikus premissza lehetséges relevanciáját a vers keletkezésénél nem a berlini tartózkodás reális adottságai, hanem egy szubjektív esetlegességekre nem korlátozódó valóság alapozza meg. A gyilkosság és a karácsonyi ünnep összekapcsolódásának erre a rejtett alapjára utalnak azok a sorok, amelyek a vers közepén találhatóak:

Es kommt der Tisch mit den Gaben,
er biegt um ein Eden-

Ezt a két sort a többinél is lényegesen jobban jellemzi az a kétértelmûség, amely itt az utolsó szóba, az Edenbe, fészkelõdött be. Az “Éden” paradicsom, a gyönyörök kertje, de az a hely is, ahol Rosa Luxemburg és Karl Liebknecht a meggyilkolásuk elõtti utolsó órákat töltötték. Ha úgy véljük, hogy ez a véletlen kétértelmûség – ti. hogy a szállodát így és nem másképp hívták és hogy a Lovas Testõrség Lövészhadosztály parancsnoksága éppen ebbe a szállodába kvártélyozta be magát – mint véletlen, mint véletlen egybeesés vált a két motívum, egyfelõl a gyilkosság és a kivégzés, másfelõl a karácsonyi hangulat összekapcsolásának gyújtópontjává, akkor hozzáférhetetlen marad számunkra az a pillantás, amellyel Celan ennek a világnak az ellentéteit szemlélte. Ezek nem léteztek számára. Celan azt a tapasztalatot sajátította el, hogy a tej fekete, és a fekete egyben tej is,13 hogy a morális világ nem válik szét jóra és rosszra, de nem is a jó és a rossz közötti tiszta átmenetekbõl áll, hanem a jó egyben rossz is, és a rossznak is sajátja a jó. Ha megpróbálnánk megmagyarázni ezt a dialektikát, éppoly kevéssé vennénk komolyan Celan életét és költészetét, mintha szemet hunynánk e dialektika elõtt. Az a vélekedés, hogy Celan tekintete számára a legfényesebb is szürkeségbe burkolózott, és költészete a homályból is világosságot merített, igaz ugyan, de mert leegyszerûsítés, egyben hamis is. A paradicsom és a pokol tornácának összetartozása az “Éden” szóban, a történelem és az emberek részvétlensége, amely lehetõvé teszi, hogy Rosa Luxemburg és Karl Liebknecht utolsó tartózkodási helye a paradicsomi gyönyörök kertje, az ennek a helyére épült luxusapartmanház pedig a pokol tornácává vált szálloda nevét viselje – ez a közömbösség Celan alaptapasztalatát: az in-differenciát, csak igazolhatja. Ezért vette észre és ezért vált a vers középpontjává.

Ezzel a háttérrel együtt kell szemügyre venni azt a bizonyos szöveghelyet, gyilkosság és karácsonyi ünnep összekapcsolódásának botrányát, amelynek láttán egyébként ugyanúgy elfog a kísértés, hogy a tanulmányunk elején ismertetett életrajzi adalékokat úgy adjuk elõ, hogy abból valamiféle ártalmatlanná tevõ magyarázat süljön ki. A következõ sorokról van szó:

geh zu den Fleischerhaken,
zu den roten Äppelstaken
aus Schweden –

Ez a kapcsolat sem pusztán Celan két egyidejû berlini programjának (Plötzensee és a karácsonyi piac meglátogatása) és nem is csak szemléleti alapbeállítódásának köszönhetõ, amelyrõl éppen szó esett. Ha az elõbbi a megjelenítés véletlenszerû, külsõdleges lehetõségfeltétele, akkor a második a lényegi és immanens, amely a szóbeli megjelenítést (aFleischerhaken és az Äppelstaken összekapcsolását) ugyan megalapozhatja, de nem idézheti elõ. A vers mint nyelvszövet, amely a signifié és a signifiant, jelentés és hangzás feszültségében áll, és amelyet ezek mindenkori viszonya határoz meg, a gondolatok asszociációját nem annyira diszkurzívan, az állítmány egymásutánjában, hanem mindenekelõtt a nyelv által lehetõvé tett egymásba fonódásban jeleníti meg, Roman Jakobson terminológiájával: nem metonimikusan, hanem metaforikusan.14 A szóvégek fonológikus egyezése (-aken) ennek az ekvivalenciának csak legkülsõdlegesebb megjelenési formája.15 Mert a rím egyszersmind igazolja, hogy a roten Äppelstaken / aus Schweden, tehát az adventi hangulat egyik emblémája és a plötzenseei Fleischerhaken között éppenséggel van összefüggés. Amit a nyelv azzal is elárul, hogy a “Staken” (nyárs) a “stechen”-bõl (szúrni) vezethetõ le, és jelenthet “Pfahl”-t (cölöp/karó), illetve “Pranger”-t (pellengér) is.16 Az összekapcsolódást továbbá az Äppelstaken-hez kapcsolódó “vörös” melléknév hármas jelentése alapozza meg: vörösek mert vörösre festették õket (a zöld, az ezüst és az arany mellett a vörös a karácsonyi díszlet alapszíne). De vörös a vér színe is, vörösek lesznek a húskampók és a nyársak a kivégzés után, és vörös az a zászló is, amelyért Rosa Luxemburg és Karl Liebknecht megváltak életüktõl…

FORDÍTOTTA TÖRÖK TAMÁS

Forrás: Peter Szondi: Eden. In Celan-Studien. Kiadta Jean Bollack és mások. Frankfurt a. M. 1972, 113–125., l. még: Peter Szondi: Schriften II. Frankfurt a. M. 1978, 390–398. Ez a tanulmány csak a szerzõ halála után jelenhetett meg. “Nem lehet egyértelmûen megállapítani, hogy az Édent Szondi nem írta-e volna tovább. Mindenesetre a tisztázat egyik másolatában az utolsó mondat végére ceruzával három pontot tett. Talán joggal nyomtattuk ki ezeket is.” Jean Bollack: Elõszó – az 1972-es kiadáshoz, 10.

  1. Paul Celan, Schneepart. Frankfurt a. M. 1971, 8. Szó szerinti nyersfordítása:

     1 Fekszel nagy nyugalomban,
    bokrokkal és hópelyhekkel körbevéve

    menj a Spreehez, menj a Havelhez,
    menj a húskampókhoz,
    5 a vörös almanyársakhoz
    Svédországból –

    Jön az ajándékokkal teli asztal,
    az Éden körül kanyarodik –

    A férfi szitává lett, az asszonynak
    10 úsznia kellett, a disznónak,
    önmagáért, mindenkiért, senkiért –

    A Landwehrkanal nem fog zúgni.
    Semmi nem
    akad meg.

  2. Szerk. Otto F. Best. München 1968, 16.
  3. Paul Celan, Ausgewählte Gedichte. Válogatta Klaus Reichert. Frankfurt a. M. 1971, 167.
  4. A közlésért Klaus Reichert úrnak tartozom köszönettel. (Vö. Paul Celan: Schneepart. Tübinger Ausgabe. Vorstufen, Textgenese, Reinschrift, összeállította Heino Schmull. Frankfurt a. M. 2002, 7. o. {A ford.})
  5. Így például az EIN BLATT, baumlos/für Bertolt Brecht: (EGY LAP, fátlan/Bertolt Brechtnek) (Schneepart, 59. o.) a melléknév és a kettõspont nélkül a Brecht versre írott variáció címe lenne. (A szóban forgó vers: An die Nachgeborenen. In Bertolt Brecht: Werke. Szerk. Jan Knopf és mások. Bd. 12. Frankfurt a. M. 1988, 85. Vö.: Schneepart. Tübinger Ausgabe, 97. {A ford.})
  6. Vö. La Contrescarpe, 29.–32. sor: Über Krakau / bist du gekommen, am Anhalter / Bahnhof / floß deinen Blicken ein Rauch zu (Krakkón keresztül / jöttél, az Anhalter / pálayaudvaron / szemedbe füst úszott). Die Niemandsrose. Frankfurt a. M. 1963, 81.
  7. A Hitler likvidálását célzó összeesküvés egyik fõszervezõjét és a sikertelen merénylet (1944. július 20.) végrehajtóját, Claus Graf von Stauffenberget és három további tisztet a berlini ún. Bendlerblockban lõtték agyon. Számos további összeesküvõt azonban a plötzenseei fegyházban akasztottak fel. A kötelet acél tartószerkezetre rögzített húskampókra hurkolták. Az elsõ csoportot, Erwin von Witzlebent és hét társát, 1944. augusztus 7-én végezték ki. Szemtanúk cáfolják azt a híresztelést, hogy ennek a csoportnak a tagjait álluknál fogva, közvetlenül a kampókra akasztották volna. (Vö.: J. W. Wheller-Bennet, Die Nemesis der Macht. Die deutsche Armee in der Politik 1918–1945. Ford. Hans Steinsdorff, Düsseldorf 1954, 705.) A “véres húskampók” képzete Plötzensee összefüggésében, amelyre Szondi lentebb többször is utal, azonban nem alaptalan, ugyanis az összeesküvést kezdeményezõ Kreisaui kör néhány további tagját, például Alfred Delpet és Helmuth von Moltkét egyes beszámolók szerint hegedûhúrral akasztották fel. (Vö.: Allen Welsh Dulles, Verschwörung in Deutschland. Ford. Wolfgang von Eckardt. Zürich 1948, 120.) (A ford.)
  8. Der Mord an Rosa Luxemburg und Karl Liebknecht. Dokumentation eines politischen Verbrechens. Szerk. E. Hannover Drück és H. Hannover. Frankfurt a. M. 1967 (= edition suhrkamp 233)
  9. I. m., 99.
  10. I. m., 129.
  11. Ez az éjszakai utazás a második berlini vers élményanyaga: LILA LUFT mit gelben Fensterflecken… In Schneepart, 9.
  12. A gépelt kéziratban ennek a szakasznak a végén a következõ mondatok állnak, amelyeket Szondi a munka egyik késõbbi szakaszában törölt: “Mivel a következõkben azt a kérdést vizsgáljuk meg, illetve abból a munkahipotézisbõl indulunk ki, hogy a vers rendelkezik ezzel az autonómiával és ezt kell a kérdezés tárgyává tenni, az imént megrajzolt út az életrajztól a versig figyelmen kívül marad. Az interpretációt és a struktúraanalízist gyakran elbizonytalanítja, hogy nem állnak rendelkezésre életrajzi-történeti adatok, amelyeket a pozitivizmus olyannyira kedvelt, ezért az interpretációt most módszertani megfontolásokból megkísérelhetjük szándékosan végrehajtani úgy, hogy ezektõl az adatoktól eltekintünk. Ha vissza is nyúlunk ezekhez, csakis azt akarjuk felülvizsgálni, hogy az analízis titokban nem üzérkedett-e efféle csempészárukkal. Annak köszönhetõen, hogy az olvasónak az interpretáció elején tudomására hoztuk ezeket az adatokat, maga is ellenõrizheti a munkahipotézist, miszerint az a vélekedés, hogy az élményanyag determinálja a verset, tarthatatlan a vers autonómiájával szemben, amely a vers immanens logikáján alapul.” (A német kiadás szerkesztõinek kiegészítése a függelékben)
  13. Vö. Todesfuge. In: Mohn und Gedächtnis. Stuttgart 1952, 37. (L. a Todesfuge egyik visszatérõ motívumát: “Schwarze Milch der Frühe” (A hajnal fekete teje). – A ford.)
  14. Vö. Roman Jakobson és Morris Halle, Fundamentals of Language. The Hague 1956, II. rész.
  15. Szondi egyik jegyzete alapján itt még a következõ mondat állt volna: “Celan számára a rím nem az a part, melyet ha elér, / két gondolat egyetért (das Ufer, wo sie landen / sind zwei Gedanken einverstanden) (Karl Kraus, Der Reim. In Worte in Versen, Werke, Bd. 7. Szerk Heinrich Fischer, 80. München 1980).” (A német kiadás szerkesztõinek kiegészítése a függelékben)
  16. Vö.: Daselbst wurde ihm der Kopf abgehauen und auf den Staken gesetzt (Legott lecsapták és nyársra húzták a fejét). G. Freytag, idézi Grimm, Deutsches Wörterbuch.
Kategória: Archívum  |  Rovat: -  |  Típus: -

Vélemény, hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Please type the characters of this captcha image in the input box

A kommenteléshez kérjük gépelje be a fenti képen látottakat! Ellenkező esetben elveszik kommentje.