A vallnok

Cigánygyerekeket tüntet el a csatornalefolyóban.

A pénzváltó automata, ha erősen ránéz

(és mire nem néz ő erősen) – nem épp a valóban,

de: köpi a bankjegyeket. Hová mész,

kérdi tőle a virágáruslány – neki, gondolatban,

kenyeret szel. Sétálok egyet. Séta? Kellemetlen,

légsértő utcai manőver, platinával a csontozatban,

néhai barlangász, az oxigénhiánytól elgyötörten

tátogó akváriumlények között.

Egyik sem képes zavarán erőt

venni, ha őt látja: vagy összeakad a lába,

vagy mankójával hadonászik.

Rosszul a bot neki sem állna,

de ugye jobb a látat, az el nem vásik,

ő arra dől, s a korszakos meglátások súlya

teszi, hogy kissé féloldalasan jár.

Nem bánt ő direktbe’, tartózkodóbb annál,

csak kinyilatkoztatja magában újra meg újra:

“Emberek, miben végződtök, itt átváltozva helyben?

Madárkaromban, patkányfarokban, békafejben!”

Levetekben forgó seggetek alatt a tüzet

az arcfaszú majd személyesen szítja,

és ti felváltva egymást emésztitek

és rotyogni fogtok. A látó rátok borítja

a bűnhődés búvárharangját, mert nem

hallgattatok rá. Többet ért a saját

életeteknél a száz részes sorozat, melyben

ükunokátok sorsa is betelt, ahol jó barát,

ellenség, szerető csalt, békült helyettetek –

bizony, feleim, ti mind a tévernyőn élveztetek.”

Márpedig nem lesz több alkalmuk

az igazat hallani. Az Egyetemes Intelligencia

hamarosan századokra lepecsételi a vallnok

ajkát, s aki mulasztott, halálfia.

Ő leveszi kezét a menthetőkről.

Ezüstszélű pocsolyán, e világ sekélyes

peremén jár az elméjük öröktől,

ezért nem érezhetik át, hogy ő mit érez,

szemük káprázik, a jegyekről

nem ismerhetik fel.

A fröccshomályos pápaszem alatt,

amíg a negyedikig felhalad,

marad az ő titka:

krisztusszakáll, buddhafül, hamvassapka.

Szinopszis

(avagy az ambiciózus)

“Négy év gimi, plusz fél év a sereg,

utána közgáz, öt év, vagy jogon,

közben közjáték: ügynöknek megyek,

szerzek egy kis emberismeretet,

felszedek pár kilót, de leadom,

éjfélkor fekszem és hatkor kelek,

a helyi politikát is megkóstolom,

személyiségfejlesztek és klubélek,

foci, tenisz – eddig kedvező a mérleg.

Hát még ezután! Magántanácsadó cég,

pénzügyjogi karrier, meg íbétagság

nagyvállatoknál, közgyűlések, szószék,

nyírott bajusz, ókuláré, észházasság,

két nagyszerü gyermek, bennük folytatódnék,

gyertyás vacsorák otthon, boldog fáradtság,

nőmmel monogám viszony meg-nem-szakadta,

szakcikkek irása szakfolyóiratba.

Öt évre kiküldenek, meghal anyám, amig én

kint dőzsölök és villám épül a zöldövezetben,

fiam, feleségem, lányom szörnyet hal autóbalesetben,

foltosan őszülök, a krisztusi kor közelén

egy téli vadászaton húsz éve holt apám fut elém

kékróka alakban, lelövöm, tovacsörtet a hóban sebezetlen.

A jövőm tudományos cégek veszik a kezükbe,

hazatérek, a házamba más költözik be.

Amint megnövesztem a hajam, kihull,

kivetnek magukból a bérelt lakások,

az éjszaka mélyen a zsebembe nyúl,

a lépcsőházakban, a liftben kakálok,

de elméletemben a fényig felások,

s a pénzgazdaságot így szokatlanul

mint gyermeki átadós játékot írom

le; készségek együtthatója, papíron.

És dísztagság meg díszdelnők meg díszelnökség lesz részem,

Kossuth-díj: jön, Cadillac: lesz, a tanulmányom közkézen,

s mikorra épp megérkezne, ki megcáfolná fő érvem,

kis matchbox szívem meglódul, a falhoz csattan, és végem.”