1573. július 18-án Paolo Veronese a velencei Szentszék elé került Az utolsó vacsora címû, nagy vihart kavaró festménye miatt. A bírák hivatásáról kérdezték a festõt.
V: Különféle alakokat találok ki és festek meg.
K: És azt tudja, miért idéztük a Szentszék elé?
V: Nem, uram.
K: Elképzelése sincs?
V: De, nagyon is van elképzelésem.
K: Akkor mondja el, Ön szerint miért idéztük ide.
V: Ahogyan a SS. Giovanni e Paolo konvent priorától, a nagytiszteletû atyától tudom, akinek nevét sajnos nem ismerem, a nagyméltóságú urak azt rendelték el, hogy a képre a kutya helyett egy Magdaléna-figurát festessen velem a prior. Erre én azt válaszoltam, hogy boldogan megteszek mindent, ami a magam és a festményem becsülete érdekében szükséges, de számos okból melyeket, ha arra lehetõséget kapok, bármikor szívesen kifejtek nem látom be, hogyan illene a képre Magdaléna alakja.
K: Miféle kép az, amelyrõl beszél?
V: Az utolsó vacsorát ábrázolja, amelyet Jézus Krisztus Simon házában költött el, apostolai társaságában.
K: Az Urunk vacsoráját ábrázoló képre más alakokat is festett?
V: Igen, uram.
K: Mondja el, hány alak szerepel a képen, és részletezze, mit csinálnak!
V: Szerepel rajta a fogadó tulajdonosa, Simon; rajta kívül más olyan alakok is a képre kerültek, akikrõl úgy képzeltem, hogy saját kedvtelésükre jöttek oda, megnézni, mi történik. Számos figurára már nem is emlékszem, mivel elég régen festettem.
K: A SS. Giovanni e Paolo számára készült képen mi a szerepe a vérzõ orrú férfinak?
V: Olyan szolgát akartam megfesteni, akinek valamilyen baleset következtében vérzik az orra.
K: És mi a szerepe a német ruházatú fegyvereseknek, akik mind alabárdot tartanak a kezükben?
V: Ezt hosszabban tudom csak kifejteni.
K: Fejtse ki hosszabban!
V: Nekünk, festõknek ugyanolyan jogosítványunk van, mint a költõknek és az udvari bolondoknak, és ez mutatkozik meg a két alabárdos figurájában, akik a közelben ülnek a lépcsõn, s az egyik eszik, a másik iszik. Azért vannak ott, hogy alkalmasint kéznél legyenek, ami számomra helyénvalónak tûnt, mert annak alapján, amit tudok róla, a ház gazdája nagyhatalmú, tehetõs ember, vagyis lehettek ilyen szolgái.
K: És a bohócruhás ember, akinek papagáj ül a csuklóján, mi célból került a vászonra?
V: Szokásos díszítõ elem.
K: Kapott felhatalmazást arra, hogy németeket, bohócokat és más, hasonló figurákat fessen a képre?
V: Nem, tisztelt uraim, de arra volt felhatalmazásom, hogy a képet saját belátásom szerint díszítsem. És mivel nagy méretû képrõl van szó, úgy találtam, sok alak elfér rajta.
K: Vajon nem várható-e el, hogy azok a figurák, melyeket maguk, festõk festményeiken vagy képeiken díszítésképpen ábrázolnak, a tárgyhoz és a fõ alakhoz illõek, annak megfelelõek legyenek? Vagy a festõ saját tetszése szerint odakenhet bármit, ami eszébe jut, minden kritika és megfontolás nélkül?
V: A legjobb belátásom és a tehetségem szerint festem a képeim.
K: Ön szerint az a legjobb, ha Urunk utolsó vacsorájának ábrázolásán bohócok, részegek, németek, törpék és más alantas lények szerepelnek?
V: Nem, tisztelt uraim.
K: Tudja-e, hogy Németországban, de másutt is, ahol elharapózott az eretnekség, szokásba jött, hogy trágár képekkel és hasonló dolgokkal gúnyolják, sértegetik és ócsárolják a szent katolikus egyházat, hogy hamis tanaikat terjesszék az ostoba és tudatlan nép körében.
[ ]
V: Nagyméltóságú urak, nem akarom védeni a képet, de úgy gondoltam, helyesen cselekszem. Bár sok mindent nem vettem tekintetbe, senkit nem akartam összezavarni, ami abból is kitetszik, hogy a bohócfigurák az Urunkat ábrázoló részen kívül helyezkednek el a képen.
Miután mindezeket megtárgyalták, a bíróság kihirdette, hogy a figyelmeztetéstõl számított három hónapon belül Veronese köteles kijavítani és átfesteni a képet, hogy a Szentszék véleménye és döntése értelmében ennek költsége a festõt terheli, és hogy a javítás elmulasztása esetén a Szentszék által kiszabott büntetést hajtják végre rajta.
Veronese végül más megoldást választott: a festmény ma Vacsora Lévi házában címen ismeretes.
FORDÍTOTTA NAGY MÓNIKA ZSUZSANNA