Bódi Katalin: Testébe zárva

Maria Magdalena Langhans síremléke (1751) és a szülés kultúrtörténete Húgom, mátkám akár az elzárt kert, mint az elzárt kert, a lepecsételt forrás. Hajtásaid gránátalmát termő kerthez hasonlók, tele mindenféle pompás gyümölccsel. (Én. 4:12,13) 1751-ben Svájcban, egy Hindelbank nevű faluban meghalt … Folytatás

Margócsy István: „Hol a szem, szemével farkasszemet nézni?”

Egyszer mindenki volt Petőfi, egyszer mindenki lesz…             (Szilágyi Ákos, 1999)   Kezdjük a legnehezebbel: Petőfi recepcióját, hagyományát, jelenlétét a halála után eltelt több mint másfél évszázadban és a jelenben áttekinteni szinte lehetetlen feladat; a róla szóló írott és verbális … Folytatás

Lady Chatterley: Versek

Lady Chatterley borozik Az opálos rozé lustán terült szét az alacsony talpas pohárban. Felszínére hanyagul dobta rá magát a fény. Csillogott, forgott, mint valami revütáncos, minden alkalommal, amikor hozzáértem a párás üveghez. Vékony nyakát középtájt simítottam először, majd ujjaim finoman … Folytatás

Oláh Péter: Szomorúan néznek a pingvinek

Hazai Attilának   Szétfőtt bulgur vagyok egy buszmegállóban. Az épületeknek még rágniuk sem kell, lenyelhetnének egészben, akkor sem tudom, hol vagyok. Az úttesten babakocsit tol egy nő. Közeledik felém. Nem lehetek ennyire szerencsétlen. Nem szakadt ki a gumi, érted, nem … Folytatás

Szigeti Andor: Versek

Hajnali józanság   Hajnal volt, a fák remegtek, halkan morajlott a tenger. Auerbach a teraszon ült, írta a versét. A sokadikat. Sötét volt, az öböl túloldalán villogtak az óriásdaruk fényei, ahol napközben utat vágtak a hegyoldalba a munkagépek és a … Folytatás

Czinege Ádám Balázs: Versek

TO DO-LIST   üres szemekkel meredni a semmibe pénzt elfelezni, elszámolni bútorokat lemérni centire pontosan méreteket lejegyezni sírni eleget, nem túl sokat, nem akárhol és nem akármikor tanmenetet írni civilizáltan egyezkedni a használati tárgyakról nagylelkűnek lenni és önzőnek lenni haragudni … Folytatás

Ambrus Judit: Részlet, reméli

Ursus major, közli a prof, gondolom, már utánaolvasott, ursa, kérleli rémülten a páciens, ursa minor, eseng a bajongó, tankönyvi példája, sajnos, erősíti meg a kórság egyik legelismertebb szakértője, ursa ma, ursa!, esedezik páciens. Ne csillagképekben gondolkozzon, próbál úrrá lenni a … Folytatás

Józsa Sarolta Réka: aposztata betlehem

mária   kiürült méhemen, megtört testemen keresztül semmivé téve, várakozásra ítélve maradtam örömre holtan egy életen át, s ti még belém kapaszkodtok? mindent odaadtam már, mit adhatok. ne hozzám, értem fohászkodjatok!   józsef   féligazságokon vakhittel gázolva át, félreállva mindig, … Folytatás

Almási Miklós: A szellemi eltompulás mint tömegpusztító trend

A tudás leértékelődésével találkozom nap mint nap. Szomorú tapasztalat, egyetemen, ismerőseim között, meg úgy a közhangulatban. Szaktudás, tudományos elmélyülés veszít korábbi rangjából – jelen van, s bár tudjuk, hogy nélküle nincs társadalom meg gazdaság, de megbecsültsége mégis gyengül. Ez a trend. … Folytatás

„Visszaadtad a hitemet az irodalomba” – beszélgetés irodalmárokkal

Bárány Tibor, Gács Anna, Milbacher Róbert, Sári B. László és Margócsy István beszélgetése Margócsy István: Beszélgetésünknek az az apropója, hogy az Élet és Irodalom július 9-i számában megjelent Milbacher Róbertnek egy jelentős cikke A magas irodalom lektűrösödéséről címmel, amely meglehetős feltűnést … Folytatás

Czeglédi András: Ukronikus keresztkapcsolódások

Bloch – Lukács – Mannheim – és egy futó kitekintés Tanulmányomban a három jeles gondolkodó ukronikus kötődéseit vizsgálom. Az első részben általánosságban és bevezető jelleggel tárgyalom az ukrónia kérdéskörét (I). Majd a második részben az ukronikus Bloch-nál, Lukácsnál és Mannheimnál … Folytatás

Demus Gábor: Versek

sáv, amit nem tudok fényképezni,   naplemente után, mikor eltűnnek a bíborok, van ez a kérdő, keskeny ideje a látványnak,   derengés nyugatról, s minden színtelenné lobban. dombról a lombok, közéjük villog, fejük fölött vastagon kavarog a duna, aztán szántások … Folytatás

Márton László: Törvénytelen

Fessler Barbarával Bécsben ismerkedtem meg 1990 tavaszán. Azóta már meghalt. Huszonnégy éves volt, amikor 1956 végén, friss orvosi diplomával a zsebében, kiment Bécsbe. Így tehát megismerkedésünkkor ötvenhét-ötvennyolc éves lehetett, és még mindig csinos volt. Egy rendezvény szünetében szólított meg. Hibátlanul, … Folytatás

Lukács Flóra: Versek

Kojot A burokra gondolok, a rózsaszín lavórra, a konyhai csapra, a Pierre et Gilles képre. A sötétszürke novemberre, mikor a holdfény felé tartott röntgenképen át néztem bordáid közé, te meg úgy jártál a szobában, mint egy céltalanul bolyongó kojot. Olyan voltál, mint … Folytatás

Lengyel László: A szabadság szárnycsapása

Szilágyi Ákos átküldi a „Filmvilág-ügyemet” 1985 tavaszáról, benne Vera igazoló jelentését, Kőhalmi filmfőigazgató elítélő határozatát, V. Bálint Éva feljelentő cikkét a Magyar Hírlapból1 s végül az én levelemet Verához a Balázs Béla-díj elvétele kapcsán. S bár Ákos azt írja Létay-nekrológjában, … Folytatás

Igazoló jelentések

Filmvilág 1980–1985     I   (1)   Budapest, 1980. december, 4.   Tóth Dezső Miniszterhelyettes elvtárs Művelődési Minisztérium Budapest   Igazoló jelentés   Hivatkozással Tóth Dezső elvtárssal történt személyes megbeszélésünkre, amelynek során a miniszterhelyettes elvtárs rosszallását fejezte ki a … Folytatás

Szilágyi Ákos: Igazoló jelentések kora

DOKU-MENTÉS Vallomás és dokumentum A dokumentumközlés nem tények közlése, hanem tényekkel folytatott küzdelem: küzdelem a valóságért, amely nem valami előzetesen adott vagy tudott, hanem a tényekkel folytatott küzdelemben létrejövő és létrejött. Pilinszky János ír Vallomás és dokumentum című kis remekében arról, … Folytatás

Horváth Csaba: A félreértelmezés karneváljai

„A hálózattudomány sikerének folytatódása azon múlik, hogy képesek leszünk-e fenntartani a kutatás multidiszciplináris jellegét, lehetővé téve, hogy minden kutató belevigye a saját nézőpontját. Az ötleteknek és szempontoknak ez az ütköztetése a kutatási terület erőssége és szellemi hajtómotorja marad.” (Barabási Albert-László) … Folytatás