Négysorosok

Csepp víz vala mindünk atyja ágyékában,

majd tűz kiröpített ide nemző vágyban;

maréknyi porunkat viszi mindjárt el a szél –

múljon el e pár perc boldog borivásban!

*

E vén karavánszeráj, ez a földi világ:

enyhely, hova éj-nap köti felváltva lovát,

tivornya, ahonnan tovatűnt száz Dzsámsíd,

széles kerevet, száz Behrámnak síri nyugágy.

*

Vének, fiatalság: szakadatlan vonulás,

trónért a tolongás, terelődés, nyomulás:

egy perc a királyság e világon, és már

mennek, mehetünk, megy, aki jön; nincs maradás.

*

Nem láthatod létünk mélyeit, sem te, sem én,

nem fejtheted meg rejtjeleit, sem te, sem én;

pár szó adatik nekünk a színen, azután

nem lesz, ha a függöny lemegy itt, sem te, sem én.

*

Életkaravánunk – nem is értjük – halad el.

Egy perc, ami jó volt, alig éltük, marad el.

Szágí, ne a holnap baja fájdítsa fejed!

Rosszabb, ha az éj ma kupa nélkül szalad el.

Annak, aki átlát e világ fátyolain,

mindegy, öröm éri vagy bánat, vagy kín;

végtére, ha elmúlik a jó is, rossz is,

számit-e, mi árt, vagy mi segít épp valakin?

*

Sok húriszerű lény bennem vágyat gyújtson,

szomjamnak a szőlő leve tárgyat nyújtson;

mondják, vezekelnem kell, isten szabta ki rám –

távol legyen, Ő hogy, botor árnyat, sújtson!

*

Ó Te, kit a véges emberész nem ér fel,

kit engedelem se, lázadás sem ér el;

bűntől vagyok részeg, és reménytől józan:

szívem tele irgalmad ígéretével.

*

A rózsa, a rétek szinte vidorrá válnak,

de, szági, vigyázz, hamar komorrá válnak;

szedd gyorsan a rózsát, igyál bort, perc suhan el:

kisülnek a rétek, rózsák porrá válnak.

*

Egy ötliteres örömkupát csinálok,

borral teletöltöm, dúsgazdaggá válok,

az észt dobom el, a vallást szintén: válok! –

hozzám jön a szőlő lánya, véle hálok.

*

Ó, mufti, mi nálad kevesebbet pihenünk,

és részegen tisztább a tiednél a fejünk;

szőlő sürü vérét isszuk, te: emberekét –

mondd meg, ki a vérszomjasabb; ítélj: melyikünk?

*

Fáj egyre a szívem, csalatástól szenved,

míg kedvesemé is ama mástól szenved;

jaj, hol lelek orvosságot, ha orvosom is,

pont ő, aki gyógyítana, mástól szenved?

*

Ó, hosszasan éljen s szomorítson: szeretem!

Ma újra olyat tett, kihivásnak vehetem.

Mit mond pedig, ó, míg idevillan az a szem?

„Most jót teszek, aztán – kavicsot – vízbe vetem.”

*

Míg vagy, soha boldogság nincs, épp csak levegő,

Dzsámsíd pora, Kájgobádé, minden lehető;

légvár a világ, sőt az egész mindenség

csak képzelet, álom, mese: múló, lebegő.

*

Sorban fazekanként az egyén arc-jegye kelt,

rajtunk fazekasként igy a Mester remekelt;

lét-polcra kirakta, de a talpán, az edényt:

teljen szomorúsággal edényünk – megtelt.

*

Eltörtem a korsóm tegnap részeg fővel,

s mintha jelenés lett volna, oly erővel:

„Én pont ilyen voltam, mint te – szólt a korsó. –

Jársz még te is úgy, mint én, meglásd, idővel.”

*

Még meddig az élet, e hazugság-keverék?

Nem bort ad a szágí, csak az alját: lötyedék.

Lökném, ha lehet, meg, amivel csal, a kezét;

löttyenne a földre e megútált maradék.

*

Nem rémit a vég, tovább kell állnom innen,

jobblét a halál, nyugodtan várom innen,

lelkem ugyis isten adta kölcsön, az övé,

majd visszaadom, ha szólít válnom innen.

*

Bár volna hely és mód megpihennünk egyszer,

vagy vándorutunk legvégén lennünk egyszer,

és százezer évnyi tél után, miként a növény,

moccanva porunkból megerednünk egyszer.

*

Ésszel kik az értelem gyöngyén átfúrtak,

az isteni lényeghez nagy bátran nyúltak,

nem lelte meg egy sem a titkok fő fonalát,

hetet-havat összehordtak – és elmúltak.

FORDÍTOTTA HALASI ZOLTÁN

Kategória: Archívum  |  Rovat: -  |  Típus: Vers

Vélemény, hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Please type the characters of this captcha image in the input box

A kommenteléshez kérjük gépelje be a fenti képen látottakat! Ellenkező esetben elveszik kommentje.