Doktor Nielsen nyílt levele Barutanski ezredeshez

Az Ön neve, Kristian Barutanski, akkor vált ismertté ebben az országban, amikor tíz évvel ezelőtt inasokkal és gimnazistákkal, s az ingermanlandi szuronyok védelme alatt, megteremtette ezt a fait accomplit, amit ma Blitvaniának neveznek. Hogy Önnek valamennyi blitván polgártársnál határozottabb elképzelése volt arról, hogyan lehet a különösebb program nélkül összeverődött kis politikai csoportokat megőrizni a teljes széthullástól, s hogy vannak helyzetek, amelyekben csak a hideg puskacső lehet a meggyőzés eszköze, ez éppolyan világos, mint ahogyan a tapasztalat bebizonyította, hogy hajótörésnél egy revolver többet ér, mint valami idézet a legbölcsebb nyílt levélből. Igazságtalanság lenne Önt ma megvádolni ama néhány ezer halott miatt 1917-ben, mert az Ön személye akkor tűnt fel, amikor magához ragadta a zátonyra jutott hajó kormányát, mivel előre látta, hogy más kiút nincs, s úgy kell megmenekülni, ahogy lehet! A kiéhezett blitvai emberhús, amely századokon át volt idegen ágyúk tölteléke, most a másik partra jutott, a mi mai blitvai valóságunk partjára, véresen, éhesen, a szörnyűségtől rettegve, minden polgári öntudat és minden emberméltóság érzése nélkül…

Tekintet nélkül azokra a körülményekre, amelyek idevezettek, Blitvában ma az Ön törvényei szerint épült ki az uralkodói rendszer. A blitván bitóságok már harmadik esztendeje az Ön nevében mondják ki ítéleteiket anélkül, hogy mind a mai napig bárki is feltette volna Önnek azt az egyszerű kérdést: kinek a nevében követeli Ön, Kristian Barutanski, hogy alávessük magunkat az Ön ítéleteinek? Hogyan lehet Ön hivatott törvényhozó, ha Ön mögött nem áll senki?…

Blitva a maga sötét múltjában hosszú századokon át sohasem volt szabad egy pillanatig sem, ma viszont az Ön személyes parancsnoksága alatt véresen törvénytelen és a bűnös erőszak országa lett. Blitva ma még annyira sem szabad, mint az idegen rabság legnehezebb napjaiban, s ezt az országot Ön sebesre sarkantyúzta, miközben arról igyekszik meggyőzni bennünket, hogy polgári szabadságunknak Ön az egyetlen garanciája, Önnek, mint vérbeli kártyásnak nem esik nehezére kockára tenni a nép sorsát, csakhogy ebben a mi mai játszmánkban, amely a kétségtelen vesztés jegyében folyik, többé nincsen szó az Ön személyi kockázatáról, hanem valamennyiünk sorsáról, s ez teszi indokolttá aggodalmunkat, s kényszerít arra bennünket, hogy egyes dolgokat nyíltan a szemébe mondjunk. Amikor most én Önhöz, mint egyénhez fordulok, nem azért használom ezt az uralkodói többes számot, hogy Mi, mert beképzeltem magamnak holmi fensőbbséget, hanem egyszerűen abból a meggyőződésből kiindulva, hogy a blitván polgárok hatalmas többségének nevében beszélek, akik csak azért burkolóztak baljós hallgatásba, mert a leghétköznapibb blitvai jelenségektől is félnek, és irtóznak attól, hogy fej nélküli holttestként találjanak rájuk valamelyik ködös blitvai úton.

Mindabból, amit cselekszik, úgy tűnik, hogy ebben a mi rendetlen országunkban szeretne egyes dolgokat rendbe hozni. A szemétnek ezt az eltakarítását, ennek a mi blitván otthonunknak a kitakarítását, Ön a néphez intézett patetikus felhívásaiban „saját történelmi küldetésének” nevezi. A közönséges dolgok rendezéséhez, mint például ahhoz, hogy az utcákat rendszeresen söpörjék, hogy a vasúti várótermekben köpőcsészék legyenek, az ilyen apróságokhoz fölösleges csörgetni a kardot. Ahhoz, hogy az ember ebben a sárban két-három higiénikus árnyékszéket építsen, nem okvetlenül szükséges, hogy ezredesnek nevezze ki önmagát, hogy operettbe való sisakot hordjon hattyútollal, s hogy szomszédainkat – minden ok nélkül – ágyúkkal fenyegesse. Az Ön környezetében nincsen egyetlen ember, aki Önnek a szemébe merné mondani, hogy az Ön blitvai irredentizmusa a legképtelenebb ostobaság! Az Ön kormánya a miniszterekkel együtt hasonlít a cirkuszi ketrechez, amelynek közepén Ön a legfőbb állatszelidítő nevetséges parádéjában riasztópisztollyal lövöldözik, míg majom miniszterei begyöpesedett agyukban egyetlen gondolatot forgatva vigyorognak bársonyszékeikben: hogyan menthetnék meg idejekorán a bőrüket ebből az előadásból lehetőleg szolid tőkével és háromemeletes házzal külföldön… Ezekből a bőgőmajmokból Önnek sohasem lesz haszna!..

Amikor Ön kezébe vette a hatalmat, szétkergette az írástudatlan blitván tyúkászokat, akik ott kukorékoltak és kotkodácsoltak a „blitván parlamentarizmus” szemétdombján, s ha valaha az életben kimondott egy helyénvaló szót, úgy az az Ön első zsarnoki kiáltványában hangzott el, amikor a mi muzsikjaink fej nélküli nemzetgyűlését „nyilvánosháznak” nevezte.

Valóban! Azt, ami az újabb blitván politikai történelemben „Muzikovski doktor miniszterelnök parlamentáris és alkotmányos rendszerének” neveznek, az írástudatlan csalók uralma volt, akiket a legszerencsétlenebb körülmények között választottak meg. S amíg Muzikovski uralma alatt csak loptak, az Ön zsarnoksága alatt lopnak is meg gyilkolnak is. Ön úgy jelent meg Blitvában, mint valami sebész, de ez a sebészi kés a közönséges útonállás eszköze lett: orvosból álarcos betörővé változott, aki ott mészárolja le ellenfeleit, ahol éri őket: fej nélküli holttestek hevernek a vasúti sínek mentén, a börtönökben öngyilkosságokat rendeznek meg, az országúti árkokban lelőtt politikai menekültek hevernek, az éjszakai járókelőket ismeretlen alakok támadják meg, mert Ön ma így számol le politikai ellenfeleivel blitván szabadságunk nagyobb dicsőségére, amelyet pedig mint „első Lordprotektor” (hogy Swensen akadémikus szonettjét idézzem) Ön ajándékozott nekünk. Az, ami ma folyik a blitván kocsmák mélyén, a sok jajgatás és fogcsikorgatás ebben a fájdalomban, a rabszolgáknak ez a csőcseléke, amely nyomorúságos hivatalnoki bérért szolgálja Önt, az elesett koldusoknak ez a tömege, amelyet az ország lakosságának neveznek – mindez a szarvasmarha türelmével hallgat, mivel Blitva századokon át idegen igában nyelte a nyálát saját teheneinél is szánandóbb életet élve.

Miután erőszakot követett el Blitván, és úgy megsebezte, mint gyalázatos múltjában egyetlen tatár sem, hiú nagyzási hóbortjában egy lovas bronzszobor alakjában akar ágaskodni itt, a mi sáros világunk felett, mintegy intelemként a jövő nemzedékeknek, hogy soha egyetlen gonosztevő sem ült még szebben formált mén hátán, mint amilyen ez a vad, borzas sörényű blitván ló a hátsó lábaira ereszkedve Roman Rajevski akadémikus és jövendőbeli köztársasági elnök alkotásában, aki nem is találhatott volna méltatlanabb témát a tehetségéhez, mint amilyen ez az ő lovas szobra, amely egy ravasz betörőt ábrázol blitvai Lordprotektorként, vitézi sisakkal a fején. Ideje már, hogy elgondolkozzék rajta, mit jelent az, ha egy élő ember természetesnek találja, hogy kortársai félistenként tiszteljék, s mit jelent, ha valaki titokzatosan fogalommá változott a függöny mögött, míg a függöny előtt a nép térdelve zsolozmázza a litániákat. Az Ön kegyencei, az Ön hatalmának haszonélvezői, udvaroncai, hízelgői, talpnyalói, méltóságteljes csúszó-mászói, udvari bolondjai, bérencei, bértollnokai, akadémikusai, bíborosai, szajkóinak és papagájainak ez az egész tarka tömege ott térdepel az Ön szobra előtt, én viszont azt mondom, hogy ebben a szerencsétlen blitván országban mindaddig nem lesz igazság, amíg az Ön feje nem a hóhér kötelén fog fennakadni vagy a véres tuskóról legurulni.

fordította Herceg János

Kategória: Archívum  |  Rovat: -  |  Típus: -

Vélemény, hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Please type the characters of this captcha image in the input box

A kommenteléshez kérjük gépelje be a fenti képen látottakat! Ellenkező esetben elveszik kommentje.