Szemelvények Jean-Jacques Rousseau és Denis Diderot műveiből

Jean-Jacques Rousseau

“…aki nem hajlandó követni az általános akaratot, azt az egész alakulat fogja engedelmességre kényszeríteni: más szóval, kényszeríteni kell, hogy szabad legyen.”

“Egyszóval, meg kell fosztani az embereket tulajdon erőiktől, s olyan erővel kell felruházni őket, amely idegen tőlük, és amelyeket nem tudnak a mások segítsége nélkül használni… Ha tehát az egyes polgár semmi és semmire nem képes a többiek együttműködése nélkül, s ha az összesség szerzett ereje eléri vagy fölülmúlja az egyének természetes erejének összegét, úgy elmondhatjuk, hogy a törvényhozás a legnagyobb tökélyre jutott.”

“A paraszti élet egyenlősége, egyszerűsége mindazok számára vonzó, akik nem ismernek más életformákat, melyek kísértést jelenthetnének, hogy változtassanak egyhangú életükön. A paraszti létben gyökerezik az a megelégedettség, mely könnyen kezelhető polgárokká teszi az embereket, innen származik az a mély hazaszeretet, mely a hon alkotmányához láncolja a honpolgárokat… A földművelés béketűrő és robusztus termetű embereket formál, olyanokat, akik ahhoz kellenek, hogy jó katonák legyenek.”

“Minden nagy törvényhozó azon eszközöket kereste, melyekkel legjobban lehet a polgárokat a Hazához láncolni és egymással összefűzni, és ezen eszközöket azon sajátos szokásokban és vallási ceremóniákban találták meg, melyek számukra kizárólagosak és nemzeti jellegűek voltak, valamint azokban a hadi játékokban, melyek erejüket, büszkeségüket, öntudatukat növelték, azon látványosságokban, melyek nemzeti nagyságukat idézték, az ősök hőstetteinek históriáját, a nemzet balsorsát és erényeit, győzelmeit és vereségeit, melyek megrázták a polgárok lelkét, szívüket heves érzelmekkel töltötték el, és oly erővel kötötték őket a Honhoz, hogy szüntelenül csak vele foglalkoztak.”

“A nemzeti intézmények formálják a nép szellemiségét, jellemét, ízlését és erkölcseit; ezek teszik egy bizonyos és nem valamely más nemzetté, ezek inspirálják ama tüzes hazaszeretetet, mely a kitéphetetlen szokásokon nyugszik; e szokások biztosítják, hogy más népeknél meghaljon az unalomtól olyan gyönyörök keblén is, melyektől hazájában meg van fosztva.”

“A hazaszeretet révén a törvényhozók, még a rossz törvényekkel is, jó polgárokat teremtenek, mivel a hazaszeretet minden hozzá kapcsolódó erényt a lehető legmagasabb hőfokra hevít. E rendszer révén a lengyeleknek igen nagy véleménnyel kell lenniök önmagukról és hazájukról, és ezt a véleményt soha nem találhatják hamisnak.”

“A hazafias erények állandó egzaltációja oda hat, hogy a polgárok szünet nélkül a hazával foglalatoskodnak, hogy a Haza üdvét tekintik mindenek előtt, hogy szünet nélkül a Hazára függesztik tekintetüket. Ekképpen, bevallom, kevesebb módjuk és idejük lesz meggazdagodni, de ki sem alakul bennük a vágy és a szükséglet a magángazdagságra; szívük más boldogságot tanult, mint mi vagyonnal elérhető.”

“Fönn kell tartani vagy vissza kell állítani a régi szokásokat, és új szokásokat kell bevezetni, melyek sajátlagosan lengyelek. Ezen szokások, még ha önmagukban közömbösek vagy akár rosszak is bizonyos vonatkozásban, mindig azzal az előnnyel bírnak, hogy a lengyeleket hazájukhoz fűződő érzelmeikben megerősítik, és természetes utálkozással töltik el őket az idegenekkel való keveredéssel szemben.”

“A nevelés az, aminek nemzeti formát kell adni, mert ez ad nemzeti formát a léleknek; oly mértékben kell befolyásolni a gyermekek világképét és ízlését, hogy hazafiak legyenek hajlamaik, szenvedélyeik és szükségleteik minden megnyilvánulásában. Egy gyermek, mikor a világra nyitja a szemét, a hazát kell, hogy megpillantsa, és halála pillanatában sem láthat mást maga előtt, mint hazáját. Minden igazi köztársasági az igaz anyatejjel szívja magába a Haza szeretetét.”

“Egyáltalán nem szabad megengedni, hogy a gyermekek elszigetelten, a saját fantáziájuk szerint játsszanak, mindig csak együtt és a nyilvánosság előtt: mindig közös cél kell a szemük előtt lebegjen, mely mindnyájukat lelkesedéssel tölti el, és a nemes versengés vágyával… A hazafias lelkesedés szellemében irányítsátok a nevelés minden mozzanatát, formáljátok ekképp a lengyelek szokásait, erkölcseit, életformáját; így alakíthatjátok ki ama kovászt, mely megvéd a romboló maximák, korrumpáló intézmények befolyásától, megóv azon egoista filozófiától, mely hirdeti a honszeretetet, miközben megöli azt.”

Denis Diderot

– Akarja megtudni nyomorunk nagy részének rövid történetét? Nos. Volt egyszer egy természetes ember. Belebújtattak ebbe az emberbe egy mesterséges embert, mire a barlangban életre szóló polgárháború támadt. Hol a természetes ember az erősebb, hol az erkölcsös és mesterséges ember teríti le őt, de mindkét esetben ide-oda rángatják, gyötrik, kínozzák, kerékbe törik a szomorú szörnyet. Szüntelenül nyög, szüntelenül szerencsétlen, akár mert a dicsőség ál-lelkesedése hevíti és részegíti, akár mert egy ál-gyalázat alázza meg és teríti le. De azért vannak szélsőséges körülmények is, amelyek az embert visszavezetik ősi egyszerűségéhez.
– A nyomor és a betegség, ez a két nagy ördögűző.
– Nevükön nevezte őket. Bizony, mivé is válnak hát a konvencionális erények? A nyomorban a férfiúnak nincs lelkiismeret-furdalása, a betegségben a nőnek nincs szeméremérzete.
…
– De végül is, mondja csak, civilizálni kell-e az embert, vagy ráhagyni az ösztöneire?
– Ha az a szándéka önnek, hogy zsarnoka legyen neki, akkor civilizálja. Mérgezze meg, amennyire csak bírja, egy természetellenes erkölccsel. Gördítse elé az akadályok minden fajtáját. Gátolja mozdulatait ezerfajta gáttal. Ijesztgesse kísértetekkel. Tegye végnélkülivé a háborút a barlangban, úgy, hogy a természetes ember mindig csak leláncoltan legyen ott az erkölcsös ember lábainál. Akarja, hogy boldog és szabad legyen? Ne ártsa magát az ügyeibe. Lesz elég váratlan körülmény, mely majd a világossághoz és a romlottsághoz vezeti. És legyen mindörökre meggyőződve arról, hogy azok a bölcs törvényhozók nem az ön kedvéért, hanem az ő saját kedvükért formálták önt ilyen mesterkéltté. Hivatkozom itt a az összes polgári, politikai és vallási intézményekre: mélyedjen el ezeknek vizsgálatában. S vagy én tévedek, vagy azt fogja látni, hogy az emberi nem évszázadról évszázadra görnyed abban az igában, amelyet egy maroknyi csibész kényszerített rá. Ne bízzék abban, aki rendet akar teremteni. Rendelkezni mindig annyit jelent, mint a többiek urává tenni magunkat, és a terhükre lenni.
…
– Ön tehát jobban szeretné a nyers és vad természeti állapotot?
– Hitemre, ezt nem merném állítani, annyit azonban tudok, hogy többször előfordult már, hogy a városlakó ember mindenét levetette és visszatért az erdőbe, míg az erdő emberét sohasem láttuk felöltözni és a városban letelepedni.
– Gyakran eszembe ötlött, hogy a javak és a bajok összege minden egyénre nézve változó, bármelyik állati faj boldogságának és szerencsétlenségének megvan azonban a maga határa, melyet nem képes áthágni, és hogy erőfeszítéseink végeredményben talán ugyannyi kellemetlenséget szereznek nekünk, mint amennyi előnyt; azaz nagyon is gyötörjük magunkat, hogy növeljük egy olyan egyenlet két tagját, melyek között örök és szükségszerű egyenlőség áll fenn. Mindazonáltal nem kételkedem abban, hogy a civilizált ember átlagos élete hosszabb, mint a vadember átlagos élete.
– És ha egy gép élettartama nem pontos mérték kisebb vagy nagyobb fáradtságának, akkor mire következtet ebből?
– Úgy látom, hogy, mindent összevéve, ön hajlamos azt hinni, hogy az emberek annál gonoszabbak és annál szerencsétlenebbek, minél civilizáltabbak.
– Nem akarom áttekinteni a mindenség valamennyi vidékét, csupán azt adom értésére önnek, hogy az emberéletet egyedül Tahitiban fogja boldognak találni…
…
– Mit tegyünk hát? Térjünk vissza a természethez? Vessük alá magunkat a törvényeknek?
– Az esztelen törvények ellen fogunk beszélni, míg csak meg nem reformálják őket, de addig is alávetjük magunkat e törvényeknek. Aki önhatalmúlag áthág egy rossz törvényt, felhatalmazza a többieket arra, hogy áthágják a jó törvényeket. Kevesebb kellemetlenséggel jár bolondnak lenni a bolondok között, mint egyedül lenni bölcsnek. Mondjuk csak önmagunknak, kiáltsuk szüntelenül, hogy a szégyent, a megtorlást, a gyalázatot önmagukban ártatlan cselekedetnek tulajdonították, de ne kövessünk el ilyeneket, mert a szégyen, a megtorlás és a gyalázat a legnagyobb baj valamennyi között. Utánozzuk a derék lelkészt, aki Franciaországban szerzetes, Tahitiban vadember.
– Felölteni annak az országnak a csuháját, ahová megyünk, s megőrizni azét, ahol vagyunk.
– És legkivált: az aggályosságig tisztességesnek és őszintének kell lennünk azokkal a törékeny lényekkel szemben, akik nem tehetnek boldoggá bennünket anélkül, hogy ne mondanának le társadalmaink legbecsesebb előnyeiről…

Fordította Győry János

A Rousseau-idézetek forrása: Társadalmi szerződés, Korzikai alkotmánytervezet, Alkotmánytervezet Lengyelország számára. In Ludassy Mária: Téveszméink eredete. Atlantisz kiadó, 1991.
A Diderot-idézetek forrása: Pótlék Bougainville Utazásához. In: Diderot Válogatott filozófiai muvei. Akadémiai kiadó, 1983.