Kedves Tanárkartárs(nő)!

Az új, komplex nyelvi-hazafias-országismereti tananyag törekszik arra, hogy autentikus szövegeken gyakoroltassa a növendékekkel a megszerzett (megszerzendő) készségeket. Az itt következő gyakorlattípus (a Reading Comprehension nevű feladat továbbfejlesztett, szocialista követelményeinkhez alkalmazott változata) szervesen illeszkedik reformszellemű oktatáspolitikai koncepciónkba, s úgy véljük, a maga komplexitásában többféle hasznos visszajelzést is nyújt a pedagógusnak.

Kérjük a Kedves Kartársakat (Kartársnőket), hogy – a minél alaposabb tananyag-kidolgozás érdekében – végeztessék el a gyakorlatot hetedikeseikkel (nyolcadikosaikkal, elsőseikkel), és írják meg tapasztalataikat, észrevételeiket Központunknak. Beszámolóikat az Igazgató Kartárssal (Kartársnővel) feltétlenül láttamoztatni szíveskedjenek.

Végül egy gyakorlati tanács: az úgynevezett „saját élmény” biztosítása érdekében hasznosnak látszik, hogy először pedagógusaink saját maguk végezzék el a gyakorlatot.

Úgy halt meg, mindössze 59 éves korában, amilyen lázasan, zaklatottan, tennivalók sokaságától körülvéve élt: munka közben. Több infarktus után – az egyik Varsóban, egy nemzetközi kongresszuson érte – a Művelődési Minisztériumban tartott értekezleten kapott szívéhez, és meghalt Péter Ernő, a 75 éve született néptanító, a Pedagógusok Szakszervezetének főtitkára. A szíve vitte a sírba ezt a melegszívű embert, aki évtizedeken át fáradozott a magyar nevelők megbecsülésének növeléséért. Az 1935-ben a budai képzőben népiskolai tanítói oklevelet szerzett, félárvaként szegény sorból kiemelkedett fiatalember ettől kezdve egész munkásságát a nevelői tevékenységnek szentelte. Úgyis, mint néptanító, de úgyis, mint 1949-től hároméves megszakítással, a Magyar Pedagógusok Szakszervezetének előadója, osztályvezetője, 1957-től titkára, majd 1958-tól főtitkára. Még az őt közelről ismerő újságíróbarát sem állíthatja, hogy Péter Ernő a legképzettebb pedagógus és a legműveltebb vezető volt. Az azonban tagadhatatlan, hogy életútja során nagyon sokat fáradozott, rengeteget tett az általa vállalt ügyért az MSZMP VIII. kongresszusán a központi bizottságba beválasztott tagként, majd három éven át a SZOT munkatársaként. Mindig időben ismerte föl azokat a legfőbb feladatokat, amelyek a magyar oktatásügy előtt álltak. És ebben a nála gyakorta jóval képzettebb miniszter- és miniszterhelyettes partnereinek is példát mutatott. Egyik kezdeményezője volt, a Magyar Pedagógiai Társaság újbóli életrehívásának 1967-ben, majd a korszakos jelentőségű V. Nevelésügyi Kongresszusnak, amelyet 1970-ben rendeztek meg a Parlamentben. Az már nem ezen a barátságos természetű, olykor tüskés modorával szeretetet és melegszívet álcázó, elkötelezett néptanítón és szakszervezeti vezetőn múlt, hogy azok az elvek, amelyeknek valóraváltásért élete utolsó percéig küzdött, csak kis részben valósultak meg. Ennek az ügynek, a magyar közoktatásnak mindig voltak hol cinikus, hol közönyös kerékkötői, ám a sors kérlelhetetlen igazságtalansága, hogy a szívroham mégis Péter Ernőt kergette viszonylag fiatalon a halálba.

Magyar Nemzet, 1989. március 10. péntek, 9. oldal

FELADATLAP

Válaszolj a kérdésekre!

1. Hány éves volt Péter Ernő?

2. Igaz-e, hogy ötévesen végezte el a tanítóképzőt?

3. Hány szíve volt? Melyik szűnt meg dobogni?

4. Jellemezd két-három mondattal az V. Nevelésügyi Kongresszust és korszakát! Tart még ez a korszak?

5. Melyik időszakra utal a szövegben a »három éves megszakítással« kifejezés?

6. Véleményed szerint milyen emberi következményei lehettek a meleg szív »álcázásának«? Ha neked is ilyen van, te hogyan álcázod?

7. Szókeresés. Ma, amikor a magyar férfiak várható élettartama a hatvanhoz közelít, milyen jelzőket használnál egy 59 vagy 75 éves emberre? Ifjú? Aggastyán? Vagy valami más?