Ha arra gondolsz

Hogy boldogan gondolt útlevelére,
amivel átment az izlandi határon,
ha erre gondolsz, vagy hogy estére
milyen szorongás fogta el s az ágyon
úgy feküdt, hogy nem tudtad, miért könyörög,
hogy miért nem mozdul benne az akarat,
de magadtól nem tagadtad meg az örömöt,
vagy ha arra gondolsz, hogy a daganat
méhében felnőtt, mint a gyermek,
és megundorodsz az érintéstől is,
hogy nem tudtad, ugyan még mire kellhet,
ha erre gondolsz, vagy hogy a késből is
csak annyi marad benne, mint belőled,
s hogy a sebész majd jobban lát bele,
mint az tőled valaha kitelhet,
de nem erre gondolsz, mert nem gondolsz semmire,
érzed magadban az émelygő unalmat,
ahogy elmúlt sebekbe kapar bele
az elme, cserepes ajkat
dörzsöl hámló vágyakhoz, izzadt tenyér
tapintja ki a kényszerű lüktetést,
s ahogy két comb összeér
egyetlen viszketeg pillanatban,
nem rosszabb bár, mint a hajnali kelés,
egyik közben sem gondolsz semmire,
csak hogy végleg eluntad a húsát,
hogy nem bánsz semmit, mert meg sem történt,
hogy nincs az egészben semmi tanulság.

Bármi elé

Nem elszökni a nagy szavaktól,
és nem hozzájuk térni meg:
nem általuk. Nem a pusztába
kiáltani, s nem ott rejtőzni el.

Valami mást akar. Lassan fogyni el,
mint a maradék. Sokszor, de keveset
adni másnak. Nem tartozni semmivel.

Leltárba venni, ami már megvan.
Nem félteni, épp csak tudni róla.
Lemondani a befejezésről,
mielőtt bármit elkezdett volna.