Herner Jánosnak 

Tizenöt év – 2000-szer:
Van benne ész, de nincs rendszer!
Alapítók így akarták
Lepipálni Magna Chartát.

Mindenkinek mindent szabad,
Míg a cérna el nem szakad.
Ha elszakadt, emelj vétót,
Mint tutajlapátot vén tót.

Senkinek nem jár hatalom!
A jutalom náluk – talon.
Semmi rutin, főköszörű,
Semmi, ami üzemszerű!

Van is, van is olyan káosz,
Méltó posztmodern világhoz!
Válság nekik, végítélet,
Mindennapi táplálék lett.

Ha megvolt a lapleadás –
Kezdődik a hálaadás.
Törlesztve a nyomdaszámla?
Mindenki magába száll ma.

Kurta élet, kurta Charta,
Magyar karta (francakarta!)
Akarta vagy nem akarta –
Megcsináltuk – csinnadratta!

Alapítóknak lett lapjuk,
De nem volt rá pénzalapjuk.
Minden jó, ha jó a vége –
Kezdjük hát a HVG-ve’!

Hej, vitézeknek erényi!
Hej, ti Szauer és Erényi!
Mikor még a Vág-utcában
Lakott minden sajtócápa!

Mikor még a 2000-rel
Cápák voltunk tízezerrel!
S irígyelt sok sajtókeszeg:
“Mi nem fogyunk – bezzeg ezek!”

Mikor még e cápa-lapba
Cápák írtak hal-alakba’!
Rendszerváltó cápa cuppant:
“példányszámom de megcappant!”

Államcápa szája tátva –
Eltörött a sajtópálca!
Nem suhog már, haj, nem büntet –
Lapokat el most más tüntet.

Nevezd sorsnak, közönségnek,
Piac borús végzetének,
Elnyel, nem nyel, kiköp – véged,
Bárha nem is nyelt evégett.

Alapítók tudták, persze,
Fej kell ide és nem fejsze!
Szép Szó kell, komoly és nyugodt,
2000 szó: Kelet s Nyugat!

Megtalálhatsz mindent benne,
Mintha élet tükre lenne.
Belenézel – visszariadsz:
Nem arc néz rád – álarc, viasz!

Kinn kavalkád, benn kavalkád:
Való Világ, nem ülőkád!
Nem is holmi világpáholy,
Honnan nézed, hogy kit ápolj!

Régi és új – Haza s EU!
Diftongusos világshow-u!
Dájdzseszt, rövű, kislexikon –
Amíg élek, meg nem szokom.

Minden szám mint tömött liba –
Sajtóhibán sajtóhiba.
A Tudós Klub fel-felgágog –
Szellem-sírra hoz virágot.

Nem is unja magát senki,
Ha még, ha még tud olvasni!
Senki múltból itt felejtett,
Vagy kit anyja fejre ejtett.

Mert a többi, mert a többi
Reszli csupán, sőt, satöbbi!
Mint sötét tömb úgy közeleg –
Áradnak a segély-jelek.

Vége hát egy galaxisnak –
Egész világ gyászol is ma:
Elnyelte a fekete luk –
A kép luka: glug-glug! glug-glug!

Állam, állam, édes állam,
Íme felkopik az állam!
Ha felkopik, hát felkopik!
Van ki kap, s van ki nem kapik.

Jobbra-balra államhegyek!
Jégtorlaszok – na én megyek!
Inkább, mint Kompország legyek,
Legyek Urán úrrá legyek!

De úgy megyek, hogy maradok:
Merthogy én a szöveg vagyok.
Egész laza szöveghaza –
Legyen hová menni haza!

Tizenöt év 2000-szer:
Nem piskóta s nem is desszert!
Történelmi hab a tortán,
Fekete hab a retortán.

Csorog a lé, csorog a lé,
Az Ész leve – lába elé.
Talán az Ész csele e lé?
Vagy csak magát levizelé?

Prés-időben kis rés, jó rés,
Résen állunk babám – lőrés!
Ennél immár nincsen szebb rés –
Vedd elő hát – aztán söprés!

Vár a Centrál, vár a Város!
Hol a költő koncentrál most:
Tizenöt év – az is egy szám,
De 2000 mindig lesz ám!

 

Szilágyi Ákos