A vödör

Tudták, hogy van egy használtautó-kereskedés a város szélén. Villamossal mentek. Nem vettek jegyet. Nem bírok jeggyel utazni, mondta az egyik, amikor a másikban felmerült a jegyvásárlás. Tényleg hülyeség, mondta a másik és visszadugta a zsebébe a pénzt. Tíz év börtön után nem hiszem, hogy összeszarom magam, ha jön az ellenőr. Nem jött. Kiértek. Rossz helyen szálltak le. Egy megállót mentek gyalog. Ott volt. A fegyőr rendesen elmondta. Lehetett volna az is, hogy nem, hogy azt mondja a többi fegyőrnek, hogy most mennek ki a városból, oda, ahol csak egy temető van, legfeljebb urnát vehetnek, nem kocsit. Jól átbasztam őket, és röhögnek együtt, hogy gyorsabban teljen a szolgálat. Igaz, mondták neki, hogy az nem lenne jó, ha olyat mondana, ami nem úgy van, mert vannak haverjaik, akik a városban maradnak, és intézkednek, megvárják hazafelé, sokszor megy olyankor, amikor már mindenki alszik a lakótelepen, mert lakótelepen lakott, vagy feldobják, mert seftelt a rabokkal, abból van pluszpénze. Kocsmára. A fizetésen a felesége rajta tartja a szemét.

Bementek az udvarra, hogy körbenéznek. Csak a második kocsiig jutottak, amikor a tag kijött az épületből. Látszott rajtuk, hogy miattuk ki kell jönni. Egy fémvázas ideiglenes iroda volt, alumíniumszerkezet betonalapba rögzítve nagy ablakokkal. Keresünk valamit, kérdezte. A két férfi egyszerre nézett oda, furcsa volt épp azt hallani, amit a fegyőröktől is, mintha bizonyos értelemben a börtön folytatása lenne a város. A tag kopasz volt, az izomkötegek megfeszítették rajta a pólót. Mindenki tudja, hogy az összes ilyen férfi gyenge és ügyetlen, hogy a gyúrás csak a látványról szól, mégis ritka, hogy ilyenek esnek áldozatául, például egy rablótámadásnak, ezt mondta valaki bent, hogy érdemes gyúrni, még akkor is, ha nem lesznek erősebbek. A látványnak van hatása, amit semmilyen tudás nem képes helyrerakni. A két férfiban sem. Egy pillanatra megfeszült a kezük, aztán kiengedett. Milyen kell, kérdezte megint. Ez kurva drága, mondta az egyik férfi és rámutatott arra a hatéves Fordra, ami előtt álltak, száznyolcvan volt benne. Ez? Ez. Ez nem drága. Ez az olcsók közül van. Nincs annyi pénzünk. Mennyi van. Van olyan, ami nem ennyi? Van. A telephely hátsó részére vezette őket. Millió alá mentek az árral, mikor elérték az optimális összeget. Egy spenótzöld Renault volt. Utálom a francia kocsikat, mondta a másik férfi. Japánból nincsen ennyiért, meg németből se, mondta az eladó. Mindegyik szar, mert a franciák csak úgy dolgoznak, hogy főleg ebédszünet, aztán amíg lopják a napot, a szalagon elbaszódik valami. Ezt nem is a franciák csinálják. Hát kik, ezt is a kínaiak, nem csak az alsógatyákat. Nem, mondta az árus. A törökök. Törökök, na bazmeg, mondta az egyik férfi, nem tudta elképzelni, hogy a törökök tudnak autót összerakni, volt egy török rab. Nagyon hülyének tartotta, hülyébb volt, mint az Egri csillagokban azok, akik mentek, hogy lekaszabolják őket a magyarok. Legalább tízszer látta a filmet. Mindig megismétlik. Azok legalább tudtak beszélni. Ennyiért nincs más, mondta az árus. Amúgy rendben van? Csak olyat veszünk be, ami műszakilag tökéletes, mondta az eladó, persze a korához mérten.

Bementek az épületbe. Ventilátor keverte a levegőt. Izzadtságszag volt. Annyi izomból, nem csoda, ilyen hőségben. Készpénz, mi, mondta az eladó, azzal a hangsúllyal, hogy pontosan tudom, az ilyeneknek nincs kártyája. Ja, mondta az egyik férfi és elővette a pénzt. Összerakták a kettejük keresetét, mármint azt, amit a kocsira szántak. Az eladó átvilágította a húszezreseket, aztán a tízeseket. Volt már hamispénz, kérdezte az egyik. Nem, de elég egyszer, mondta az eladó. Aláírták a papírokat. Akkor itt vannak a kulcsok. Kimenjek? Nem kell, ki tudunk állni, mondta az, amelyik elvette a kulcsokat. Mennyi benzin van benne? Ott van a kút, mondta és a túloldalra mutatott, ahol a kút volt, odáig biztos elég.

Tíz évig melóztunk, és csak egy nyolcéves francia kocsit tudtunk venni, mondta az egyik, nem az, akinél a kulcs volt, amikor mentek át a telephelyen. Bent sem volt ingyen az élet, mondta a másik, meg nem is az egészet költöttük rá. Kettőnegyven van benne. Biztos visszatekerték. Akkor mennyi lehet benne valójában. Háromnegyven. Mért pont annyi? Nem tudom, ha több lenne, szarabbul nézne ki. Bedobták a sporttáskát a hátsó ülésre. Nem kéne a csomagtartóba, kérdezte az, amelyik a kormányhoz ült. El tudod képzelni, hogy pont minket fognak kirabolni? Bekerülnénk a giniszbe, mondta a másik. Röhögtek. Beindult. Hangos volt, mint minden hasonló korú autó. Kiálltak a vaskapun és átgurultak a kúthoz. Milyen benzin kell ebbe? A kutas odajött. Nem akarnak bele valami jobbat? Nem, mondta az egyik, aki a kormány mellől szállt ki, tegye a rosszabbat, ebbe már jobb nem kell, a nagyanyámnak se veszek bikinit. Röhögtek, a kutas is röhögött.

Elég jól megy, nem, mondta az, aki nem vezetett, mikor kifordultak a benzinkútról. Ja, kicsit jár a kormánya. Hogyhogy jár. Mindegy, meg vannak kopva a csapágyak a futóműben. Honnan tudod? Hallom, voltam kocsikísérő. A másik nem kérdezett többet. Jól hangzott ez a kocsikísérő. Egy helyen laktak, de erre nem emlékezett, hogy volt ez a munkája. Biztos előtte, hogy ő is odaköltözött. Mentek vissza a városba, párhuzamosan a villamossínekkel. Nekik épp a másik irányba kell menni. Ladányba, át azon a kibaszott nagy alföldön, ahogy mondta az, aki most nem vezetett, mikor nézték a térképet még bent. Kurva meleg van. Nincs ebben a szarban légkondi? Már nincs. Le voltak húzva az ablakok, forró levegő csapódott be. Mennyire utálom ezt a kibaszott alföldet, mondta az, amelyik nem vezetett. Aki ezt szereti, biztos nem látott még hegyeket. Én megszoktam, hogy itt, mondta a másik. Mert itt születtél. Ha te is húszévesen kerülsz ide, az kurva isten, hogy egész életedben utálni fogod. Lehet, nem tudom, mert én itt születtem. Amíg jó dugni a feleségeddel, na addig nem jut eszedbe, hogy milyen kibaszott hülye helyre költöztél, egy nő miatt, de utána. És még börtönbe is az alföldre visznek, meg persze kórházba, meg a végén pont itt fognak eltemetni. Akkor már mindegy, mondta, aki vezetett. Én szívesebben gondolok arra, hogy ilyen hangulatos domboldalon vagyok eltemetve, nem egy szar homoksivatagban, hogy lefújja rólad a szél a sírt. A másik nevetett. Mit röhögsz. Csak elképzeltem, hogy kifújja a halottakat a sírból a szél, és görgeti végig az alföldön. Nem vicces, mondta, aki nem nevetett. Hallgattak, az autó haladt bele a levegőbe. Nem volt forgalom, másodrendű út. Néha egy traktor kanyarodott ki. Ráadásul, szólalt meg újra, aki nem vezetett, ez a kibaszott út is kanyarog. Legalább nem olyan unalmas, mondta a másik. De, kurva unalmas, így is pont olyan unalmas, mintha nem kanyarogna, mondta, aki nem vezetett. Mért kanyarog, ha tök egyenes minden, semmit nem kell kikerülni, mi meg kanyargunk folyamatosan, mintha hegyekben lennénk egy szerpentinen. Hogy a picsában van ez. Kurva meleg van, mondta az, aki vezetett. Globális felmelegedés, mondta a másik, a börtönben minden csatornát néztek, az olyanokat is, hogy ismeretterjesztő. Ez volt minden nap. Globális felmelegedés, üvegházhatás, ezért kipusztulnak a jegesmedvék, elolvad az északi sark, minden elönt a tengervíz. Leszarom, hogy globális, mondta, aki vezetett, a tökömön is patakokban folyik a víz.

Mentek. Semmi nem változott. Búza, repce, legelő, búza, repce, legelő. Néha kukorica. Nem beszéltek. Tíz évig voltak egy zárkában, már ezerszer elmondták, minden másodpercét az útnak, ahogy Ladányba mennek. Ez, ahogy történt, most rosszabb volt, mint amiről beszéltek. Amikor beszéltek róla, gyorsabban haladtak, és nem volt ilyen meleg, és az autó sem francia gyártmányú volt.

Te, mondta az egyik. Mi van, kérdezte a másik, aki vezetett. Nem füstöl valami elől. Mi a fasz füstölne, hátul van a kipufogó. De látom, hogy jön ki valami a motorból. A lófaszt, párolog a festék, mondta, aki vezetett és röhögött. Nem látod, most már a másik oldalról is, mondta az, amelyik nem vezetett, s a másik már nem tudott mondani semmit, mert hirtelen óriási füstgomoly jött ki a motorházból. Felrobbanunk, a kurva életbe, állj már meg. Hallod, állj már meg! Azt csinálom, bazmeg, nem látod, hogy azt csinálom. A kocsi lassított, de még nem állt meg teljesen, amikor az, amelyik nem vezetett, kiugrott belőle. Kicsit megbillent az árokszélen és elesett. Nem kell beszarni, mondta a másik, amikor kiszállt és felnyitotta a motorháztetőt. De én beszartam, mert nem akarok tíz év börtön után hazafelé menet felrobbanni. Csak a víz. Mi van vele? Felforrt. Felforrt, a kibaszott életbe, pont most tudott felforrni ennek a szar prérinek a közepén, ahol egy kibaszott fa sincsen. Leég a fejemről a hajam, ha itt kell dekkolni. Vizet kell szerezni, mondta a másik, valamit tekergetett egy ronggyal a motorban. Itt vizet? Itt bazmeg, még Mózes se tudna vizet fakasztani. Szerette a bibliai meséket, volt egy pap, az járt be hozzájuk és mesélte, mert azt gondolta, hogyha a rabok sok történetet megismernek a szentírásból, nem fognak bűnöket elkövetni. Vannak ilyen papok.

A két férfi tanácstalanul állt a még mindig gőzölgő kocsi mellett. Az ott, mondja az, aki korábban vezetett, nem egy tanya? Hol, kérdezte a másik. Ja, ott. Biztos nem lakik benne senki. Ki az a marha, aki még tanyán lakik. De kút attól még lehet, mondta a másik és lecsukta a motorháztetőt.

Elindultak a távoli épület felé. Egy órát mentek. Messze volt. Nem látszott ennyire messzinek, de itt az alföldön egyáltalán nem lehet tudni, mi milyen messze van, mert semmihez se lehetett viszonyítani. Belecsorog az izzadtság a szemembe, kimarja bazmeg a szemem, mondta az, aki utálta az alföldet. Töröld le, mondta, aki ott született. Mióta jövünk már. Nem tudom, mondta, mert nem tudta bemérni, hogy egy órája. Mintha egy kibaszott unalmas filmben lennénk, mondta, aki utálta az alföldet. Bent volt, hogy csak a közszolgálatit lehetett nézni. Ott voltak ilyenek. Annyira idegtépő filmek, hogy néha jobb volt a puszta falat nézni, azon is több volt a mozgás. Még fél óra volt és elérték a házat, teljesen átizzadt az ingük, a testükre tapadt, látszott a bőrük az anyagon át.

Jó napot. Van itt valaki, mentek közelebb a házhoz. Kút van, mondta a másik, az a lényeg. Egy öreg néni jött ki a házból. Köszönt. Mit akarnak, kérdezte. Felforrt a víz az autóban. Ja, mondta az asszony, meleg van, minden felforr vagy kiég. De látom, van kút. Van, mondta az asszony. Akkor vinnénk vizet, mondta a férfi. Vinnének? Kell az autóba. Vigyenek, mondta az asszony. Van benne vödör? Van, mondta az asszony. Akkor abban elvisszük, az elég is lesz, mondta a férfi. De csak egy vödröm van, mondta az asszony. Nekünk egy elég, mondom, hogy pont annyi kell a motorba. De ha azt elviszik, nem tudok vizet húzni magamnak. Visszahozzuk, mondta a másik férfi. Mi nem vagyunk olyanok, akik ellopják. De honnan tudhatom, hogy visszahozzák. Onnan, hogy mondjuk, hogy visszahozzuk. Hátha akkor már nem lesz kedvük, mert a maguk dolga már megoldódott, nekem meg nem lesz vizem, meg az állatoknak sem. Itt hagyom a jogosítványomat, mondta az, amelyik vezetett. Azzal mit csináljak? Ha nem jövök érte, nem vezethetem a kocsit, mondta az, amelyik vezetett, mert úgy tilos. Dehogynem. Benzinnel megy, nem papírral, mondta az asszony. Akkor hagyunk itt pénzt. Nem kell, mondta az asszony, mit csináljak a pénzzel, ha nincs vizem. Vitatkoztak, de az asszony hajthatatlan volt. Vizet vihetnek, de vödröt nem. Egy virágcserép volt ott kézközelben. A férfi, aki utálta az alföldet, hirtelen azt markolta meg. Az asszony összeesett, a cserép kettétört, a föld meg a virág a földre hullott, az asszony feje mellé. Ezt most mi a fasznak kellett csinálnod, mondta az, amelyik itt született. Nem volt elég a tíz év? Rosszak az idegeim, mondta a másik. Ennyire? Ha nem csinálom, itt vitatkozunk estig, abból nem lesz víz. És ha megtalálják, akkor mi a fasz lesz? Nem jár erre senki, mondta a másik és elindult a kút felé. Leengedte a vödröt, felhúzta a vizet, ivott belőle, aztán leakasztotta vödröt és elindult vissza az autóhoz. Gyere, szólt hátra, mert a másik még ott állt az udvaron. Félúton cseréltek, aztán még egyszer. Aki vezetett, annak kevesebbet kellett cipelni, ő vezetett, ez bele volt számítva. A vödörből óvatosan feltöltötték a hűtőt. Szürke horganyzott lemezvödör volt, régi, itt-ott átütött rajta a rozsda. Mekkora mázli, hogy nem nyomta szét a tartályt meg a szigetelést. Ettől azért fostam. Akkor mehetünk, kérdezte a másik, vagy megvárjuk, míg napszúrást kapok. Mehetünk, mondta, aki vezetett. Nyitotta az ajtót, olajos volt a keze, hiába törülte meg a ronggyal. Ráfordította a kulcsot, működött. Azért jól pofán kéne baszni azt a használt autóst, mondta. A másik megmarkolta a vödröt és messzire elhajította, be a földekre. Csak aratáskor fogják észrevenni, amikor a kombájnos épp erre a részre ér. Hogy kerül ide egy vödör, ezt kérdezi, vagy csak áthajt rajta, onnan a magasból néha a nyulakat sem veszi észre és mellévágja a gabonának. A férfi nézte, ahogy a vödör eltűnik a búzában, aztán beszállt a kocsiba. Nem gondolt arra, hogy a csomagtartóba tegye, hogy legközelebb, ha megint felforr a víz, amire ezek után már számítani lehetett, ne kelljen újra egy nénit agyoncsapni.

Kategória: Archívum  |  Rovat: ÖV ALATT  |  Típus: -

Vélemény, hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Please type the characters of this captcha image in the input box

A kommenteléshez kérjük gépelje be a fenti képen látottakat! Ellenkező esetben elveszik kommentje.