Házasságunk

Az elsõ szavak, édes csomó a nyelvemen. Lefetyelek, nyalogatom a szám, bekaplak. Méterrel a föld fölött járok, tátott szájjal, az ízlelõbimbóim irányítanak. Te vagy a számban, megfogtalak. Aztán egyszer csak kicserélik a bõrt a nyelvemen, nem jönnek vissza a régi szavak, fanyar, unott harapások keletkeznek rajta, a fogaim is mind megsárgulnak. Felhúzódik és fehér lesz az íny. Már nem ízlik a csókod, fõleg, ha meg sem csókolsz. Hiánya egy baktérium a számban. Pattanások, gennyes kelések ülnek a nyelvemre. Ami tûz volt, hamuvá válik, amit ittam, faltam, kiköpöm, visszabüfögöm, savanyú íze van, émelygek, még a fülem is fáj tõle. Hirtelen kifakad a hártyavékony zacskó, ömlik a sárga trutyi. Vérzik, a hajszálerekbõl jön nagyon sok. Iszom a bûzt, nyelem, mert nem tehetek mást. Ez egy betegség, a házasság rossz nyavalya, bekaptam.

Nyitva volt a házunk ajtaja, az ablakok tárva várták a tavaszt. De eljött a tél, pára ült az üvegek közé. Te csak futottál, rohansz a pályán. Körbe-körbe. A szád vagy. A sarka lefittyen a gyors tempóban, lötyögött a pofazacskód, mint aki szédült, hatalmasakat harapsz a levegõbe. Lihegsz. Ügetsz, vágtatsz. Én guggolok a fûben vagy ülök a legutolsó sorban egy kispadon, teljesen szem elõl tévesztettelek, mert nem érdekelt a futás, csak a futó.

Ugyanaz ezerszer, mindig elõjön, megbénít és megöl.

A nagy sportoló, az óriás, zsiráf volt a beceneved. Körzõvel mérted a nõket. Elõtte kiszámolod a lépéseket, sakktáblán tervezel. Nevetnem kell, bepisilek! Te, aki egy legyet sem tudsz elkapni, mert fogalmad sincs, hogy merre repül. Most már tudom, milyen béna vagy az ilyen törpe dolgokban. Aztán odaköp a párnádra. Hagyod, hogy kirepüljenek a kislegyek. Szaporodjanak, szülessenek. Rárepülnek a fejedre, zümmögnek a füledbe, köröznek, neked tökmindegy, meg sem mozdulsz. Koncentrálsz a következõ futásra. Nem teszel ellene semmit. Elõtte és utána mindig lebénít a kihívás. Megesznek a legyek. Te az óriásokért élsz, olyan nagy akarsz lenni, mint az Olimposz lakói. Te meg akarod nyerni a versenyt. De elfutnál, ha tényleg szembe jönne a mezei nyúl.

Becsuktad a szemed, befogtad a füled, úgy küzdtél a pályán.

De jó lenne, ha nekem futnál, ha nekem nyernél, ezt kívántam. Szenvedélyem lettél. Készültem, mint az örökkévalóságra. Ha tudnád, milyen állapotba hoztál. Odaragasztottalak a jövõmhöz, nélküled nem tudok majd élni, ilyeneket mondtam a párnámnak, nekem te nagyon kellesz. Ha nem leszel meg, belehalok. Gyûjteni, figyelni, elkapni, meghódítani. Kinézni. Meglesni. Lejátszani este egy belsõ filmet. Miattad vásároltam, ruházkodtam. Szandált, szoknyát, harisnyát, melltartót. Neked ettem, mostam a fogam, samponoztam a hajam, takarítottam. Faszappannal kentem a combomat, kimostam a fülemet. Te fogtad a kezemet vasalás közben, meg akkor is, amikor a gazt téptem a tyúkól mellett és sepertem a tyúkszart. Vásároltam, ott ültél a polcon. Benne úsztál egy pohár tejben.

Port töröltem, te porzottál. Ha rám néztél, két hétig abból éltem. Ha mondtál is valamit, egekbe szöktem. Olyankor délután eldõltem a díványon a verandánkon. Oda húztam a vánkost a halacskás kép elé, és egy horgásszal néztem farkasszemet a gobelin szövetérõl, aki kifogta a csukát, az is te voltál, a ruhája színe, a tó, az kezdte a sort, zöld volt. Pont, mint a békakirály a jobb sarokban. Mintha kordbársony lett volna. Te vagy az! Ez meg a mi ágyunk. Ha meguntam a horgászt, és meguntam a békát, akkor a függöny szélét bámultam, hogy veri a huzat. Betûzött a nap, és felmelegedett a pokróc. Az is te voltál, minden tárgyra feltapadtál, három órát tartott. Anyám ébresztett rikácsolva, hogy miért nem fõztem meg a tacskónak a farhátat.

Anyám állt a délutáni fényben, csak néha jött ki a konyhából, mert különben ott lakott.

Vajon mit mondasz majd legközelebb? Hogy fogom kibírni? Rezeg a kézfejem, irtóra izgultam, hogy el ne piruljak, nehogy meglásd, fülig szerelmes vagyok beléd. Azonnal kezdjél ki velem, te szerencsétlen tökfilkó! Hát nem látod, mekkora lángon égek? Hogy érhetnék a bõrödhöz, hogy az arcodhoz, a cipõd, a nadrágod is megtenné. Vedd már észre, te béna! Szerencsétlen barom! Sziszegtem kínomban.

Egyszer direkt neked mentem a szünetben. Szánalmas kiscsimbók voltam. Játszottad a kamaszt, a bizonytalan fiú arca voltál, két mell között, mint akinek fogalma sincs, hogyan kell labdázni. Direkt, nyers és vad, egy állat, hetek óta éhesen fut. Utólag tudom, persze, értem már, hogy semmi szókincsed nem volt, meg sem tudtál volna szólalni. Gyere, ezt mondtad, meg azt, hogy akkor mi most lefekszünk, már minden barátom lefeküdt valakivel. Gyerelefekszünk. Gyere, na. Ennyit nyögtél a tóparton egy gyékényen. Mégis ott volt a finom. Öledbe vetted a fejem, a hajamba túrtál. Simogattad az ujjaddal. Ez nagyon sokat ér, ez a hosszú szó, és hosszú ujjak, a hullámok moraja, erre vártam, ennél nyilvánvalóbban senki sem kérte meg a kezemet. Mégis úgy utáltam évek múlva a nyelvedet. Görcsös volt, merev és sós. Ki kellett volna azonnal vágni egy késsel.

Lemegy a nap, kiürül a strand, senki nem áll már a hosszú, kék fastégen. Meleg éjszaka és koromsötét volt, mire odáig jutottunk.

Gyorsankúrjunk, kiabáltam magamban. Lihegve kapaszkodtam fel a mellkasodra, befogtam a számmal az állad, ráharaptam, aztán nyakadon csókoltam a borostát. Namegvanvégre. Bizsergett az ölem. Elájultam az örömtõl, és észre sem vettem, hogy belém hatolt. Egy fánk puhasága lehetett. A lábam közül futott fel egy csík, a nyirkos szál a gyomromban végezte. Meleg, gyapjú sodrony. Rezgett, vibrált. Kijött az összes levegõ. Remegett a hasam. Egyre melegebben. A köldököm alatt egy ponton tüzelni kezdett. Elkezdõdött a szélén, a körön belülre húzták, és oltári forró lett. Piros volt a vége, gömbös makk. Amikor kihúztad, az a legközelebbi emlékem. Nagyon megnéztem. Akkor láttam elõször faszt közelrõl. Felültem. Te kifeküdtél és meg sem mozdultál. Csak akkor vettem észre, hogy meztelen csigapár vonul a strand kerítéséhez, nyákos csíkot húznak, megrémültem. Elkezdtek összegabalyodni. Már majdnem elértek minket. Undorodtam, de nem bírtam levenni róluk a szemem. Elaludtál. Hangosan, zümmögve vetted a levegõt. Csinálni és rágondolni, csinálni és rágondolni. Két part között hadonásztam. A világ tûhegyén ültem és lógattam a lábaimat, csak kicsit véreztem.

A paplanom tiszta víz lett, mindjárt hívom a nõvért, hogy azonnal cserélje le. Lehet, hogy belázasodtam. Ki kell kérnem a hõmérõt és a lázlapot.

Te voltál az első. Később sokkal nehezebben ment másokkal. De a szüzesség elvette az eszem. Utána hetekig ez ment. A fürdőkádba képzeltelek, a konyhánkba, láttam, ahogy jössz a kerítésnél, a vécén ülve imádkoztam, hogy újra a tied lehessek. Párnámon aludtál álmomban. A lepedőt öleltem át. A trafikosnál, a rendelőben, a váróteremben, a HÉV albalakából, ha sütött a nap, azért, ha köd volt, akkor is sütött, télen meleget éreztem, mert jöttél velem bárhová, a szoknyám alatt hordtalak. Odabújtál, beszorítottad az arcodat a combomba. A fogad a kisajkakhoz ért. Pedig nem volt ott senki, de jó volt odaképzelni.

Az egyik délutánra pontosan emlékszem. Égő arccal loholtam, elszöktem az utolsó óráról, lekanyarodtam a kisbolthoz, vettem egy medvecukrot, téli fagyit anyának, meg egy dobozos Fantát. Mikor kijöttem a boltból, megszédültem. Egy oszlopba kapaszkodtam a buszmegállónál. Olyan szerelmes voltam, hogy leállt az agyam. Kihagyásom volt. Megijedtem, mert úgy éreztem, kipurcanok. Ketten segítettek felállni. Nagy nehezen összeszedtem magam. Aztán a következő percben ment tovább. Mindenkit sajnáltam a várakozók közül, aki józan. Fúj. De rohadt jó volt nekem. Ekkora levegőt venni. Ugráltak a hormonok. Megmenekültem. És milyen szar, unalmas lehet a buszvezetőnek. Az ofőnek, az eladónak a kisboltban, a körzeti dokinak, a szakszervezeti bizalminak, a hülye fizika-tanárnak, az úttörőelnöknek, őrsvezető barom. Szárazak. Én ájult beteg szeretnék lenni, mert az sokkal jobb. Kérkedtem. A szerelem megdöntötte a rendet. Túl voltam rajta, az elsők között az osztályban. És ez nagy szó a tornaöltözőben.

Pedig ebben semmi sincs, bénaság az egész. Elcsuklás. Mindegy hol, csak legyünk megint együtt, mert elégek. Minden szürke és szánalmas lett, ami nem rólunk szólt. Te kiröpíthetsz innét! Puff, aztán egyszer csak ülve maradtam.

Évekig bírtuk. De persze a mienk is tönkrement. Összedőlt a közös lélekvárunk, a test barlangja beszakadt. Egy rút váz maradt, roncs és csonk lett, elég egy kicsit megpiszkálni és máris vérzik.

Sárba merültünk, a fejünk mély, sûrû dagonyán ült. A kisváros, a házunk, a szomszédok, a kollégák, az eltûnt barátaink, a pénztelenségünk, a halott gyerekünk – úsztak szanaszét.

Megkönnyebbültem, hogy halott vagy. Kapok levegőt megint, kijöttem pár nap alatt, és erre nem is számítottam. A tárgyaláson sem mondok majd mást, csak ezt, így. Én akartam. Tisztában voltam a következményekkel.

Száraz és elveszett vagyok, de szeretem, hogy vége. Egy rózsaszín angyal szállt rám lázadni, ördögi álruhában. Éjjel egy egész órát itt körözött, még a függönybe is bebújt. Ráült a kórterem párkányára. Elaludtam, álmomban az ördög egy nő volt. Szemüveget viselt. Levette az úttörőnyakkendőjét, és kidobta a párttagkönyvet az iskolakerítésen. Kiabált. Hogy minden megváltozik, hogy szakadékba zuhanunk majd. Meglátjuk, és vissza fogjuk még sírni. Recsegett a mikrofonja. Az ilyen ember bármire képes, mondta az ördög. Rám mutatott, pedig többen voltunk, az egész tantestület felsorakozott, az igazgatóúr, a titkár, még a konyhásnők is mind ott voltak, a kertész, a gondnok. Álltunk az udvaron, lement az évzáró. Szólt a Szózat, a többség türelmetlenül tátogott. Utána futottak a szertárba, várta őket egy szatyorban a fürdőruhájuk. Egyszer csak mindenki meztelen volt. Erre felébredtem.

Engem a nyár sem érdekel. A tíz előző, és az elkövetkező pláne nem. Mindegy, hogy köd és november vagy hóvirág. Tőzike, gyöngyike. Dinnye, kukorica, diók. Kutyatej, vagy fekete tulipánok. Szívvirág. Itt a pohárban, az ágytál mellett. Épp az előbb hozta be a nővérke, a szobatársamnak küldték, halvány rózsaszín, mint a mellrák színe. Hallottam, mikor súgta az orvos, hogy a jövő héten meghal. Fogadást kötöttek. Ezek így beszélnek. Minden vizitnél figyelek. Rettegek a köpenyüktől.

Várom, hogy elítéljenek. Csend van, madárfütty és kórházszag. Vizelet, tejföl, tabletták köpnek a levegőbe, meg a rohadó almák, amit a rokonok hordanak be. A lázas bőr acetonja csíkot húz.

Heves lázban éltem másfél évig, vártam, hogy elvegyél, utána csak hőemelkedésem volt, de az is valami. Készültünk a nászútra, a szigetre, a hegyekbe, kacskaringós utakra, szerpentinre. Boldog örömben vert a szívem, még hónapokig tartott. Jugoszláviában nyaraltunk. Irigykedhettek is! Motorral mentünk, bukósisakban, hátizsákkal. A tengerhez, egészen le Dubrovnikba. Hátulról átöleltelek, hajtottál, amerre mutattam, én vezettem, de te fogtad a kormányt. Kerülőutakat tettünk, faházak, bungalók, még egy háromcsillagos hotel is belefért Krk-szigetén. Már visszafele jöttünk és nagyot buktunk. Nem emlékszem semmire, elvesztettem az eszméletemet. Felállítottál, onnan megvan, hogy a szememet nyitogatod, miután lekevertél egy hatalmas pofont. Porosan, sárosan és olajos nadrágszárral száguldottunk tovább Újvidék felé. Nekünk dolgunk volt, szerelemmunka. Az egyik kanyar után hánytam is. Bíztam benne, hogy állapotos vagyok. Agyrázkódásom volt. Jugószabadság, szúrós és sziklás, göcsörtös, olyan romantikus, tyûha, hogy összeroppantak a hegyek. A fenyőfák tûleveleinek savas illatát máig az orromban érzem. Az esés után egy farakáson találtam magam, ott keltegettél.

Akkor is szeretlek, ha versz, ha bántasz, ha nincs bennem a gyereked.

Egy hét múlva kiderült, hogy semmi nincs odabent. Üres a méhem, megjött rendesen. Csak a kanyartól hánytam. Mikor hazaértünk, sírtam a vécén ülve, patakokban folyt a könnyem.

De hamar elmúlt, elhessegettem, újra bíztam, újra és még százszor az évek alatt, amikor ugyanígy ültem a pisis vécén. Kezembe fogtam az arcom, előrehajoltam és összekuporodtam. A nászút után még megvigasztalt az Adidas tréning, a foszforeszkáló tornacipő és az új kazettás magnóm. Mindent megvettünk Belgrádban, amit nálunk akkor még nem lehetett, csak a dollárboltban vagy a trafikban a maszeknál. Ezüstszínû walkmant kaptam és TDK kazettákat. Mások ilyenkor teherbe esnek a szerelemtől. Nekem csak élettelen tárgyaim lettek. Polcra rakhattam.

Hát emiatt sírtam ma délben, mikor megkóstoltam a keserû, kórházi levest. Feljött a torkomba a maró íz, a házasság rozsdái elmarták a lelkemet. Az ilyen lélek simán tönkretesz bárkit, nincs kegyelem, csak kegyetlenség.

Szeretlek és szeretkezek veled, így volt. Több gyerekünk lesz, kádban fürdetem őket, és kint játszanak majd a tyúkokkal. Füvet nyírunk, kapálunk. Kigyomláljuk a kiskertet. Megcsinálom nekik a homokozót. Így reggeliztünk a konyhában. Pirítóst majszoltunk macisajttal, azt szeretted. Majd rendezünk babazsúrt is, mondtad nevetve. Kimeszeltél egy külön szobát a vendégeknek. Veszek iskolaköpenyt és tolltartót Pesten. Odaképzeltem közénk a babát, nekem eszembe sem jutott, hogy lehet csecsemő nélkül élni.

Akinek nincs gyereke, meghal. Kivégzi a sejtjeit, mint te meg én. Ekkora marhaságot, kiabáltál. Széttörtük, elkopott vagy csak lassan ment tönkre, beszivárgott közénk a nyavalya, már nem emlékszem. A kórházi pszichológus kérte, hogy írjam le, megpróbálhatom, úgyse lesz semmi értelme.

Neked semmid nincs, te kis pisis. Buta liba, fogd be a pofád. Itt minden az enyém, érted. Bánom is én, menj csak, ne is lássalak. Aljas, szemét kis hernyó vagy. Rohadt kurva, szemét ribanc. Faszszopó. Geciláda.

Szétrepedt a házasságunk vázája. Hozta az új évszak, a tél. Aztán hirtelen kitavaszodott, és egyáltalán nem éreztem a boldogság szellőjét a nyakamban, mint máskor, amikor kibújtak a rügyek a szilvafánkon. Csak azt vettem észre, hogy az utolsó kötél is foszlik, szakadnak a szálak. Közöttünk épül egy fal, és a fal egyre vastagabb, magasabb, egyre nagyobb a vakolat. Beiskoláztak. Azt akartad, hogy dolgozzak. Ne üljek annyit otthon, mert ha nem jön a gyerek, lehet, hogy éppen ezért nem jön. Túlságosan akarom, csak azzal vagyok elfoglalva, teljesen rád mászom hónap közepén, aztán hónap végén halkan pityergek a mosdó fölött. Ösztönöztek innen-onnan, anyám is szerette volna, ha tanulok, jó. Elmentem, vettem lapot a postán, kitöltöttem az erkölcsi bizonyítványt, befizettem a felvételi díjat, és feladtam.

Kategória: Archívum  |  Rovat: ÖV ALATT  |  Típus: -

Vélemény, hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Please type the characters of this captcha image in the input box

A kommenteléshez kérjük gépelje be a fenti képen látottakat! Ellenkező esetben elveszik kommentje.