Dicstelen lapok karunk történetéből

Politikai okokból indított eljárások az ELTE bölcsészkarának hallgatói ellen 1951 és 1956 között1

Mit nyilvánított politikai okokból büntetendővé, miként büntetett a pártállam fennállásának négy évtizede során az egyetemi, főiskolai szférában? Hogyan és hány egyetemi és főiskolai oktatót, egyetemi és főiskolai hallgatót érintett a kriminalizált magatartásformák, beállítódások, nézetek – nemegyszer nagyon is brutális – megtorlása? Miként – nyilvános vagy éppen a nyilvánosság kerülésével lebonyolított módon – zajlott le a politikailag nem kívánatos oktatók és hallgatók megbüntetése, a figyelmeztetéstől az egyetemekről, a főiskolákról való eltávolításig? Hogyan fogadta ezt az oktatók és a hallgatók környezete? Miként tette lehetetlenné, törte meg vagy nehezítette meg ígéretes életpályák kibontakozását? Noha a rendszerváltás óta immár negyedszázad telt el, minderről ma sem tudunk sokat.

E kérdéskör kutatására és bemutatására az 1989 után, immár cenzúrázatlanul, illetve az öncenzúra kényszerétől mentesen íródott egyetemtörténetek is kevés figyelmet fordítottak, és ezen belül is elsősorban az 1956-os forradalmat követő megtorlással foglalkoztak. A Budapesti Műegyetem történetét bemutató reprezentatív kiadvány például – holott az egyetem hallgatói közismerten kiemelkedő szerepet játszottak az 1956-os forradalomban, és ezzel összefüggésben a megtorlásnak is célpontjai voltak – csak az egyetem oktatóit ért megtorlásról számol be.2 A Debreceni Egyetem fennállásának 100. évfordulója alkalmából nemrég megjelent összefoglaló munkában helyet kap, hogy 1950 augusztusában négy oktatót „összeesküvés” vádjával börtönbüntetésre ítéltek, egyben eltávolítottak az egyetemről, majd a munka áttekinti az 1956-os forradalmat követően az egyetem oktatói, dolgozói és hallgatói elleni eljárásokat és azok eredményét. Ugyanakkor csak futólag említi azokat az eljárásokat, amelyek „hamis adatok bevallása miatt” – 1956 előtt – indultak, jellemzően az egyetem hallgatói ellen – holott, mint látni fogjuk, a Rákosi-rendszer évei alatt jelentős részben éppen ezen a címen indítottak eljárást és távolítottak el hallgatókat az egyetemekről.3 Az ELTE Bölcsészettudományi Kara történetének a megalapítás 375. évfordulója alkalmából megjelentetett áttekintése – előmunkálatokra (köztük egy monográfiára) is támaszkodva – bemutatja, miként érintette az 1956 utáni megtorlás – a forradalom előkészítésében és kirobbanásában ugyancsak jelentős szerepet játszó – kar oktatóit és hallgatóit, nem tér ki azonban a politikai okokból 1956 előtt, illetve a forradalmat követő megtorlás után indított fegyelmi eljárásokra.4

Miközben a kutatás kétségkívül e kérdéskörben mutathatja fel a legtöbb eredményt, országos viszonylatban ma sincs teljes képünk arról sem, hogy az 1956-os forradalmat követően hány oktatót és hány hallgatót távolítottak el hosszabb- rövidebb időre az egyetemekről és főiskolákról. 1957 őszén az egyetemek vezetésének előírták, hogy készítsenek jelentést a fegyelmi eljárások addigi eredményeiről. Az eljárások azonban a forradalommal összefüggésben még nem zárultak le, illetve ezt követően is folytatódtak, a forradalom és az utóvédharcok egyetemista vagy főiskolás résztvevői közül pedig számos személyt – vagy éppen sokakat – előbb tartóztattak le, állítottak bíróság elé, ítéltek börtönbüntetésre vagy éppen halálra, hogy ellenük az egyetemük vagy főiskolájuk vezetése a Kádár-kormány által előírt fegyelmi eljárást lefolytathatta volna. A hallgatókat illetőleg jelenleg az tudható, hogy országosan 381 személy (a teljes sokaság másfél százaléka) részesült fegyelmi büntetésben, illetve 1960-ig 212 hallgatót zártak ki – elvileg végleg, illetve meghatározatlan időre – az ország összes felsőoktatási intézményéből.5

Egyes egyetemek vonatkozásában, ha nem is a pártállami időszak négy évtizedét illetőleg, elvégezték és publikálták is az idevágó kutatásokat. A Veszprémi Egyetem alapításának fél évszázados évfordulójára megjelent kiadványban foglalt tanulmány például kimutatta, hogy az első, 1949- ben indított évfolyam 97 hallgatója közül tízet hurcoltak meg, deportáltak vagy zártak ki az elkövetkező években az egyetemről tanulmányaik folytatásából, továbbá a tanulmány 1951 és 1953 között nyolc olyan esetet ismertet, amikor is az egyetem hallgatói ellen eljárás indult „vagyoni viszonyaik”, illetve „kulák” származásuk „elhallgatása” miatt.6 Legújabban pedig tanulmány látott napvilágot, amely több felsőoktatási intézmény levéltári anyaga alapján vizsgálta a hallgatók ellen 1950 és 1955 között indított fegyelmi eljárásokat.7

Jelen írás egy, az ELTE levéltárában (és részben a bölcsészkari irattárban) két évtizeddel ezelőtt végzett kutatáson alapul.8 1990 októberében az akkori nevén Művelődési és Közoktatási Minisztériumban bizottság és titkárság jött létre „a politikai, világnézeti és vallási meggyőződésük vagy tevékenységük miatt (…) sérelmet szenvedett kutatók, oktatók, hallgatók” rehabilitálása céljából. A meghurcoltak közvetlenül fordulhattak a minisztériumi bizottsághoz, s a bizottság felhívta a felsőoktatási intézményeket is, hogy vizsgálják felül a politikai okokból meghurcolt oktatók és hallgatók ügyét, és tegyenek javaslatot sérelmeik orvoslására. (Volt olyan intézmény – az Állatorvostudományi Egyetem –, amely már 1989 júniusában megkezdte a politikai okokból eltávolított oktatók ügyének felülvizsgálatát.) A meginduló rehabilitációs folyamat eredményeit és az 1956 és 1990 közötti fegyelmik általános jellemzőit és tanulságait Kézdi György foglalta össze rövid tanulmányában, amely mindeddig egyedüliként tett kísérletet a tárgykör áttekintésére, részletekbe szükségképpen nem bocsátkozva.9 A minisztériumi bizottság azonban csak 1994 nyaráig működött, az egyes felsőoktatási intézményekben a rehabilitációs munka vélhetően addig nem is fejeződött be (s munkánkról a bizottság minden bizonnyal már nem is szerezhetett tudomást).

Az ELTE Bölcsészettudományi Karán az akkori dékán, Hunyady György megbízásából 1992 elején jött létre azzal a céllal bizottság, hogy feltárja a kar hallgatóival szemben politikai okokból – akár a kar vezetése, akár mások által – a pártállam évtizedei alatt elkövetett jogsértéseket és méltánytalanságokat, és dolgozzon ki általános, az egyes esetekre is alkalmazható javaslatot a sérelmek orvoslására. A bizottságot Sz. Jónás Ilona, Margócsy István és e sorok írója alkotta. Az oktatókat illetőleg külön bizottság alakult: munkájuk eredményét részleteiben nem ismerjük, és azzal nem is foglalkozunk.

Bizottságunk azokat az eljárásokat tekintette politikai okokból indítottnak, amelyek a hallgatók ellen „1) a politikumra vonatkozó vagy az egyetemi szervek által annak minősített véleménynyilvánításuk vagy tevékenységük – ide értve vallási meggyőződésük vagy tevékenységük – miatt indultak; 2) a hatóságokkal ugyanezen okból történt összeütközés (előállítás, letartóztatás, rendőrhatósági figyelmeztetés, bírói ítélet stb.) nyomán indultak, tekintet nélkül arra, hogy az adott jogszabályok értelmében az egyetemnek kötelessége volt-e a fegyelmi eljárás megindítása vagy sem; végül 3) 1956 előtt azért indultak meg, mert a fegyelmi eljárás alá vontak – a kari vezetés, illetve a tanulmányi osztály szerint – nem adtak valós képet származásukról, ún. osztályhelyzetükről”. (Bizottságunk tehát az 1956 előtti időszakra is kiterjesztette munkáját.)

Bizottságunk 1994 áprilisában nyújtotta be jelentését, immár Manherz Károly dékánnak.10 A feltáró munkát e sorok írója végezte (a forrásadottságok miatt feladatát csak az 1951 és 1989 közötti időszakot illetőleg tudta teljesíteni), és ő készítette el a jelentés alapszövegét is. A jelentés benyújtói javaslatot tettek arra, hogy a kar miként nyújtson kései elégtételt a sérelmet elszenvedett hallgatóknak, egyszersmind a feltárt anyag ismeretében immár azt is szükségesnek látták, hogy a kar bocsásson ki nyilatkozatot. E nyilatkozat – javasolta bizottságunk – tegye félreérthetetlenné (szemben az ELTE egyetemi tanácsa 1989. november 20-i ülésén elfogadott állásfoglalásával): a kar tudatában van annak, hogy a pártállam alatt a hallgatókat politikai indokokból ért jogsértések elkövetéséért az egyetem és a kar párt- és állami vezetőit, a fegyelmi eljárásokban részt vállaló tanárait és hallgatóit is felelősség terheli, mindezért pedig megköveti az érintett hallgatókat. (Ilyen értelmű nyilatkozat azonban végül csak 2006-ban, az egyetem szenátusa részéről született, de csupán a forradalom az egyetem által meghurcolt résztvevői vonatkozásában.)11

Atényfeltáró munka eredményeként 1950 és 1983 között összesen 160 olyan esetet sikerült dokumentálnunk, amelyekben az említett okokból hallgatók ellen eljárás indult. Az általunk dokumentálható legkorábbi jogsértések 1950 tavaszára datálhatók (közelebbi adatok híján is szinte biztosra vehetjük, hogy hallgatók – és oktatók – politikai okokból történő üldözése, az egyetemről való eltávolítása már korábban elkezdődött). Ekkor G. P. végzős hallgatót zárták ki, írásos értesítés nélkül, mint „politikailag ellenséges elemet” az ország összes egyeteméről – apját a Standard-per egyik mellékperében életfogytiglani börtönre ítélték.12 Ugyanezen év júniusában a tanulmányi osztály nagyhatalmú (a dékánnál is nagyobb hatalmú) vezetője szóban közölte Gy. S.-sel, hogy nem teheti le földrajz szakon utolsó vizsgáját, sőt diplomáját azon két másik szakjából is visszatartják, amelyből már letette képesítő vizsgáit. Sztálinra és Rákosira tett – állítólagos – gúnyos megjegyzései és amiatt, így Kékes Andor, hogy a „reakciós” (!) Hajnal István professzor tanítványa volt, örüljön, hogy „ilyen olcsón megússza a dolgot, és nem börtönözik be”. A két hallgató számára csak 1956-ban, illetve 1957-ben tették lehetővé tanulmányaik befejezését. Nem tudjuk, G. P. végül élhetett-e a lehetőséggel, Gy. S. viszont igen – Győriványi Sándort 1990-ben kisgazdapárti országgyűlési képviselővé választották.13 Az utolsó fegyelmi eljárás 1983 őszén zajlott le: ekkor Sz. I. részesült megrovás büntetésben amiatt, hogy – másokkal együtt – a Mozgó Világ szerkesztőségének híres-hírhedt menesztése ellen a karon október végén tiltakozó–aláírásgyűjtő kampányt szervezett – Szent-Iványi István befejezhette tanulmányait, 1990-ben pedig szabaddemokrata országgyűlési, utóbb Európa-parlamenti képviselő lett.14

1950 és 1956 között az elsőkként említett két esettel együtt 1953-ig a Bölcsészettudományi Karon, majd 1953 és 1956 között – amikor is a kart kettéválasztották – a Nyelv- és Irodalomtudományi, illetve a Történettudományi Karon legkevesebb 96 hallgató ellen indult politikai okokból fegyelmi eljárás, illetve ennyi hallgatót értek ilyen okból sérelmek. Közülük 66 hallgatót zártak ki az ország valamennyi felsőoktatási intézményéről, az ELTÉ-ről, illetve kettő–négy félévre a karról, legalább hét hallgató tanulmányai pedig letartóztatás, elítélés, illetve kitelepítés miatt szakadtak meg, illetve a kizárástól félve maguk szakították meg azokat. Míg ezek az adatok lényegében ismeretlenek, több mint másfél évtizede tudható, hogy a karnak az 1956-os forradalomban résztvevő, abban jelentős szerepet is játszó hallgatóit miként érintette az 1957 tavaszától kibontakozó megtorlás. Az ekkor 940 fős hallgatóságból 42 hallgató ellen indítottak fegyelmi eljárást, ebből összesen 22 hallgatót zártak ki az ország összes egyeteméről, az ELTÉ-ről, illetve meghatározott időre a karról.15 1965 és 1983 között azután 21 hallgató ellen politikai okokból összesen 24 fegyelmi eljárás indult, amely 14 esetben az ország összes egyeteméről, az ELTÉ-ről való kizárással, illetve kettő–négy féléves kitiltással végződött.

A korábbi eljárások – 1955 őszén és 1957 tavaszán is – minisztériumi kezdeményezés (körlevél) nyomán indultak meg. Az 1968 és 1975 között lezajlott eljárások jellegzetessége viszont abban áll, hogy azokra néhány kivételével azt követően került sor, hogy a belügyminisztérium vizsgálati osztálya, illetve III. főcsoportfőnöksége – egykorú kifejezéssel – „szignalizált a rektor felé”, azaz „tudomásulvétel és felhasználás céljából” értesítette a rektort, hogy a megnevezett hallgató ellen politikai okokból nyomozás indult, rendőrhatósági figyelmeztetésben részesült, illetve ügyében jogerős bírósági ítélet született. A belügy nem közölte a vizsgálat iratait, a fegyelmi bizottságok viszont általában – mint ahogy az egyik bizottsági tag szájából jegyzőkönyvbe is került – „készpénznek [vették] a nyomozati hatóság megállapításait” (mert „az a bizonyos hatóság nem beszél a levegőbe”). Formális bizonyítási eljárásra, bár azt a fegyelmi eljárás elé állított hallgatók többször is követelték, nem került sor, s a fegyelmi bizottság több ízben is a szóban forgó „fegyelmi vétség” pontos ismerete nélkül hozott súlyosan elmarasztaló döntést.16

A fentebb említett büntetések nagyobb részét később hatályon kívül helyezték. Az 1956 előtt kizárt hallgatók közül azonban négyen nem kívánták folytatni tanulmányaikat, vagy az egyetem által nem ismert címre távoztak, 24 hallgató rehabilitációja viszont ismereteink szerint sem annak idején, sem később nem történt meg. A forradalmat követően megbüntetett hallgatók közül hét esetben nem tudni, folytathatták, illetve befejezhették-e tanulmányaikat. Végül, legalább is jelentésünk elkészültéig nem helyezték hatályon kívül négy 1968 és 1974 között kizárt hallgató büntetését sem.17

A fegyelmi iratok közül 1952-től fogva fennmaradtak a határozatok, 1955-től fogva a legtöbb esetben a fegyelmi bizottság által felvett jegyzőkönyvek is. Az ezt megelőző időszakra nézve azonban csak 1953-ban készült kimutatásokra támaszkodhatunk, s ekkor a kizárást valószínűleg általában nem is előzte meg alakszerű fegyelmi eljárás, sőt egy-egy esetben – mint már láttuk – a tanulmányi osztály vezetője mindössze szóban hozta a hallgató tudtára a kizárás megtörténtét. A Rákosi-rendszer idején rendkívül nagy számban indítottak fegyelmi eljárást hallgatók ellen. Az 1952–1953. évi tanévben – amikor is a nappali hallgatók összlétszáma csaknem 1300 volt – összesen 97 hallgató ellen indult eljárás (a számba nem számítottuk bele azt a 18 hallgatót, akik a legenyhébb büntetésben részesültek, egy kollégiumi diáktréfa miatt, amelyet viszont „a proletár nemzetköziséget sértőnek” minősítettek). 1953– 1954-ben 43, 1954–1955-ben 71, 1955–1956- ban 65 eljárás indult. (A forradalom utáni megtorlást követően harminc éven keresztül az eljárások száma egyetlenegy évben sem haladta meg a tizenkettőt, sőt általában a tíz alatt maradt!) 1956 előtt a fegyelmit tekintették a legfontosabb eszköznek a tanulmányi fegyelem erősítéséhez, a késések, hiányzások, tanulmányi elmaradás, készületlenség stb. „leküzdéséhez”. A vétségeket sokszor politikai dimenzióba helyezték (bizottságunk a szokványos tanulmányi fegyelmezetlenségeket nem így értelmezte). A korabeli megközelítésmód érzékeltetéséhez elégséges, ha – a karon 1953-ben végzett Eörsi István esszéje alapján – azon hirdetőtábla feliratát idézzük, amelyen az órákról elkésőket tüntették fel: „Ma az imperialistákat segítették”.18 A büntetések is igen súlyosak voltak. A legsúlyosabb büntetések azonban már elsősorban azokat érték, akik ellen politikai okokból indítottak eljárást.

Egy 1953 szeptemberében készült szűkszavú – és nem is egészen pontos – kimutatás szerint az 1951–1952. tanévben 41 (!) nappali tagozatos hallgató esetében született kizáró határozat. Ezek közül csak hat esetben nem játszott kimutatható szerepet politikai motívum. Húsz hallgatót „jobboldali”, „ellenséges”, „nyugatos”, „népi demokrácia-” vagy „SZU-ellenes” nézetek, „klerikalizmus”, a honvédelmi oktatás, az egyetem rendjének „destruálása”, „fasiszta” múlt stb. miatt, 13 hallgatót pedig elsősorban a származásra vonatkozó adatok „eltitkolása” miatt (erre még visszatérünk) zártak ki a karról, illetve az egyetemről. Ugyanezen kimutatás szerint az 1952– 1953. tanévben 25 hallgatóval szemben hoztak két féléves eltiltástól végleges kizárásig terjedő büntetéseket: ebből 18 hallgató ellen politikai nézeteik, magatartásuk, illetve származásuk, részben életrajzuk eltitkolása miatt. (Összehasonlításul: e tanév során az egyetem természettudományi karán öt, a jogi karon – 1952. február és 1953. május között – 16, a kartól független Egyetemi Orosz Intézetből 13 hallgatót zártak ki hasonló okokból, két „demokráciaellenes magatartás” miatt kizárt jogászhallgatót kivéve mindnyájukat „adatelhallgatásért”.) Nagy Imre első kormánya idején számos korábbi döntést hatályon kívül helyeztek, így számos hallgató folytathatta tanulmányait. Jelentős mértékben csökkent a politikai okokból indított fegyelmi eljárások száma is: az 1953–1954-es és az 1954–1955-ös tanévben összesen öt ilyen eljárásról tudunk, amelyek közül (már Nagynak a hatalomból való eltávolítása után) kettő végződött, „jobboldali” nézetek miatt, két félévre szóló – később hatályon kívül helyezett – kizárás büntetéssel. 1955 őszén ismét változás történt. Szeptember közepén a szokásos rektori-dékáni értekezleten Rákosi adminisztratív eszközök alkalmazását sürgette az „ellenséges, helytelen, káros, romboló magatartásokkal” szemben. Erdey-Grúz Tibor oktatási miniszter ezt követően, október 1-én körlevélben hívta fel az egyetemek és a főiskolák vezetőit „az elmúlt évek során” „beférkőzött” „ellenséges, politikailag nem kívánatos elemek” és azon „osztályidegen származású hallgatók” fegyelmi úton való eltávolítására, akiknek „tanulmányi munkája vagy politikai magatartása nem megfelelő”. Miután az utasításnak megfelelően valamennyi hallgatót „gondos vizsgálat” alá vetették, a két karon összesen 11 esetben indult fegyelmi eljárás, amelyek közül három végződött a karról, illetve az egyetemről történő kizárással.

A terjedelmi korlátok miatt csupán egyetlen év – az 1952–1953. tanév – fegyelmi eljárásait mutatjuk be valamelyest részletesebben. E tanévben zajlott le azonban a Rákosi-rendszer időszakában politikai okokból indított ismert és általunk dokumentálható eljárások kereken harmada (28 nappali és három esti tagozatos hallgató ellen), forrásaink is bővebbek, és rendelkezésünkre áll Bóka László dékán 1953. április 23-i feljegyzése is, amelyben Erdey-Grúz, ekkor még felsőoktatási miniszter körlevele nyomán a rektor számára összefoglalta a karon mutatkozó „ellenséges jelenségeket”. A tanév során összesen 18 hallgató ellen indult eljárás a származásukra, illetve az életrajzukra vonatkozó adatok eltitkolása miatt. Az 1948–1949-ben bevezetett rendelkezések alapján a felvételire jelentkezőket kategorizálták a szülők háború előtti (1938-as) foglalkozása, osztályhelyzete szerint, kezdetben 11, 1952-től öt kategória (munkás, paraszt, értelmiségi, egyéb, osztályidegen) létezett. Valamennyi felsőoktatási intézmény elsőrendű, szinte minden mást megelőző feladata volt a munkás- és a parasztszármazású hallgatók minél nagyobb számban történő felvétele (e törekvéssel önmagában egyetértünk). Azok ellenben, akiket, nemegyszer teljesen önkényesen, az utolsó („X-es”) kategóriába (kizsákmányolók, kulákok, volt tőkések, volt katonatisztek gyermekei) soroltak, alapvetően nem számíthattak felvételre (e rendelkezéseket viszont embertelennek tartjuk).19 A fegyelmi elé állított hallgatók között – írta Bóka – főleg „származásukat eltagadó kulák-ivadékok” szerepeltek (számuk a tanév végére legalább nyolcra nőtt) – „kulákoknak” azokat minősítették, akik 25 holdnál nagyobb földdel, vagy annál kisebb földtulajdonnal, de egyszersmind korábban nagyobb bérelt földdel, cséplőgéppel, traktorral, üzlettel, malommal stb. is rendelkeztek. Utólag nehéz immár megállapítani, de a fentebb mondottak alapján számunkra közömbös is, hogy pontosan mi történt: valóban elhallgattak-e valamit – egyszerűen annak érdekében, hogy tanulhassanak – a szóban forgó hallgatók, vagy hogy a besorolást végző hatóságok nem tartották be saját rendelkezéseiket sem. Egyes hallgatók – írta Bóka –, „befurakodtak a DISZ-alapszervek vezetőségébe” vagy „a szegényparasztság sorsáról kedvezőtlen híreket terjesztettek”. Közülük hetet sikerült „leleplezni” és kizárni „DISZ-csoportjuk nyilvánossága előtt”, és „faliújságon kipellengérez[ni]”. Eörsi beszámol arról, miként zajlott le, Bóka tanári vezetésével, egyik évfolyamtársnőjének az évfolyam nyilvánossága előtti „leleplezése”.20 Végül összesen 14 hallgatót zártak ki az egyetemről, a júliusi kormányprogram után immár „a törvényesség fölötti őrködés, az emberekkel való bánásmód megjavítása” mellett fellépő minisztérium azonban kilenc esetben hatályon kívül helyezte a határozatot.

„Ellenséges nézetek terjesztése”, így „Sztálin elvtárs nyelvtudományi nézeteit [ti. Sztálin Marxizmus és nyelvtudomány címmel 1950-ben kiadott brosúrájában megjelent nézeteit] semmibe vevő, demagóg, nyelvtudomány-ellenes nézetek hirdetése”, illetve „a kormányhatározatok bírálgatása [!]” miatt négy hallgató ellen indult eljárás (ebből kettő végződött kizárással). A tanév végén a fegyelmi bizottság és Bóka arra tett javaslatot, hogy egy hallgatónőt zárjanak ki az ország összes egyeteméről, mivel T. I. „megszegve a választás titkosságát, a választópolgárok előtt nyíltan a Népfront ellen szavazott”, így „viselkedése nem teszi alkalmassá arra, hogy a jövő ifjúságát nevelje és oktassa”. A kizárást azonban az egyetemi pártbizottság – valószínűleg már Nagy Imre miniszterelnöksége idején – „politikailag helytelennek” tartotta (T. I. apja egyébként minisztériumi tisztviselő volt), azt a rektor sem támogatta, végül a minisztérium is úgy ítélte meg, hogy ezen az alapon „állami fegyelmi eljárás nem indítható” – így a lány befejezhette tanulmányait. „Nyilvános fegyelmi tárgyaláson” zárták ki a Bóka által „a klerikális reakció” fő képviselőjének minősített D. M. hallgatót, a piarista rend tagját, aki egy (nyilván szüleivel együtt) kitelepített hallgatónő részére szervezett gyűjtést (40–50 személytől kb. 300 forintot és ruhaneműt sikerült összegyűjtenie). „[I]llegális gyűjtésével” pedig – így a határozat – „a népünk államának biztonságát szolgáló rendelkezés ellen próbált hangulatot kelteni”, azaz „államellenes agitációt folytatott”. (D. M. „igyekezett befurakodni a társadalmi munkába – a DISZ énekkarának tagja volt” – olvashatjuk még a határozatban.) A gyűjtés három résztvevője – lányhallgatók – kisebb büntetésben részesültek. A kizárt hallgatónak távoznia kellett a rendből, és nem tudjuk, élhetett-e annak lehetőségével, hogy a minisztérium az ország összes egyeteméről való kizárást 1957 januárjában végül hatályon kívül helyezte.

A dékán jelentése bepillantást ad egyben a fegyelmi eljárások mechanizmusába és a hallgatóságra gyakorolt hatására is. Kénytelen volt megjegyezni: a fegyelmi ügyek „elsősorban a pártbizottságtól, a tanulmányi osztálytól vagy külső hatóságok figyelmeztetése következtében megindított vizsgálatból” indulnak ki, „a tanszékek, a DISZ, valamint a hallgatói alapszervek igen kevéssé éberek”. A fegyelmi tárgyalásokon pedig (ahol pedig a jegyzőkönyvek tanúsága szerint jó néhány hallgató követelte társára a legsúlyosabb fegyelmi büntetés alkalmazását) „a hallgatók nem kis százaléka passzív marad, tartózkodik a szavazástól”, „a kizártakat nemcsak megvetés, hanem részvét is kíséri”.

Bóka végül említést tett arról, hogy „felelőtlen és ellenőrizhetetlen sustorgás kap lábra” azzal kapcsolatban, hogy „egyes hallgatókat” a kari vezetés előtt is ismeretlen okból az ÁVH letartóztatott. G. R. első éves hallgatót még 1952 októberében azért zártak ki, mert „külföldre akart szökni”, az ÁVH viszont elfogta és elzárta. Ketten viszont 1953 februárjában kerültek letartóztatásba (a dékán megjegyzése feltehetően rájuk vonatkozik). P. J. esti tagozatos hallgatónő 1954. június végén szabadult (a letartóztatás oka ismeretlen), számára a minisztérium 1954 novemberében engedélyezte tanulmányai folytatását. Sch. K. orientalisztika szakos hallgatót 1953 nyarán hűtlenség és izgatás miatt három, majd másfél évi börtönre ítélték, de már 1954 februárjában szabadult. Visszavételi kérelme szerint (amelynek a minisztérium nem adott helyet), „bűncselekményeit” azzal követte volna el, hogy az izraeli követség tisztviselőjének elmondta, szakján ő az egyedüli zsidó származású hallgató, illetve héber nyelvű újságot és könyvet vett át tőle, és átadta egy barátjának.

A bizottság jelentésének a kari tanács előtti vitája során, 1995 tavaszán egy kiváló, e sorok írója által is nagyra becsült, azóta elhunyt professzor (a rezümé alapján) elfogadhatatlannak minősítette a jelentésnek az 1950-es évekre vonatkozó megállapításait, mondván, hogy akkoriban valójában „százával” rúgták ki, nyíltan politikai vagy látszólag nem politikai okokból, a hallgatókat. A jelentés az 1948 és 1951 közötti időszakra vonatkozóan, a hiányos forrásanyag miatt, valóban nem tudott részletes dokumentációval szolgálni (de ezt nem is állította), az 1951– 1952-es tanévtől kezdve viszont igen. Tény viszont, hogy az 1951 előtt kizártak közül dokumentálni azok esetét tudtuk – általában pedig mindazok esetét, akiknek tanulmányai alakszerű fegyelmi eljárás nélkül, de politikai okból szakadtak meg (letartóztatás, esetleg eltanácsolás, a tanulmányok abbahagyása a valószínű kizárás megelőzésére stb.) –, akik utóbb visszavételi kérelemmel jelentkeztek: összesen 14 ilyen esetet ismertünk meg. A többiek számát megbecsülni sem tudjuk, bár azt sem gondoljuk, hogy valóban „százakról” lenne szó. Végképpen nem ismerjük azután azok számát, akiket a származásra vonatkozó rendelkezések alapján nem vettek fel karunkra, vagy ezek ismeretében meg sem kísérelték, hogy bölcsészkari tanulmányokra jelentkezzenek.

  1. Az írás rövidebb változata „Egy dicstelen lap karunk történetéből. Politikai okokból indított eljárások hallgatók ellen 1951 és 1956 között” címmel már megjelent. In Rendszerváltások kortársa és kutatója. Tanulmánykötet Izsák Lajos 70. születésnapjára. Főszerk. Erdődy Gábor, szerk. Feitl István, Sipos Balázs, Varga Zsuzsanna. Budapest, 2013. 320–325.
  2. Németh József (szöveg, a képeket vál.): A Műegyetemtől a világhírig. Képes egyetemtörténet. / From the BME to world renown. History in pictures. Budapest, 2005.
  3. A Debreceni Egyetem története. 1912–2012. Szerk. Orosz István (főszerk.), Barta János (szerk.). Debreceni Egyetemi Kiadó, Debrecen, 2012.
  4. Borsodi Csaba: Forradalom a bölcsészkaron. In Borsodi Csaba – Tüskés Anna: Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának története képekben 1635–2010. Budapest, 2010. 217–223.; vö. Ungváry Krisztián: Konszolidáció és megtorlás az ELTE bölcsészkarán. Az 1956 utáni konszolidáció és megtorlás történetéhez. Valóság, 1994/1. 72–94.; Beck Tibor – Germuska Pál: Forradalom a bölcsészkaron. Budapest, 1997.
  5. Diák- és ifjúsági mozgalmak 1956-ban. Szerk. Vida István. Budapest, 2007. 47–48.; Kézdi György: Fegyelmi eljárások a felsőoktatásban 1956–1990. Magyar Felsőoktatás, 2000/8. 8–11., 8. (az itt említett 212 személynek nem feltétlenül mindegyikét a forradalomban való részvétel miatt zárták ki).
  6. Paczolay Gyula: Politikai indítékú diszkriminációk, az 1956-os forradalom eseményei az egyetemen, rehabilitáció. In A Veszprémi Egyetem története. 1949– 1999. Szerk. Albert József. Veszprém, 2002. 223–278.
  7. Polyák Petra: „Közösítsétek ki, pellengérezzétek ki!”. Egyetemi–főiskolai hallgatók fegyelmi ügyei az ötvenes évek elején. In Bűnbak minden időben. Bűnbakok a magyar és az egyetemes történelemben. Szerk. Gyarmati György, Lengvári István, Pók Attila, Vonyó József. Budapest, 2013. 481–490.
  8. Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Levéltára. 1/h. Központi szervezeti egységek. Fegyelmi ügyek; 1/i. Központi szervezeti egységek. Bizalmas iratok; 8/g. Bölcsészettudományi Kar. Fegyelmi ügyek iratai. Közelebbi jelzetet helytakarékosság okán nem adunk meg (az anyag évrendezett). Összesen 20 levéltári raktári egység (iratcsomó, iratdoboz) anyagát dolgoztuk fel, és áttekintettük a fellelhető személyi iratgyűjtőket is.
  9. Kézdi: i. m.
  10. Jelentés az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán a hallgatókat 1989 előtt politikai okokból ért jogsértések vizsgálatáról. Összeáll. Rehabilitációs Bizottság (Pajkossy Gábor, km. Sz. Jónás Ilona és Margócsy István). Budapest, 1992–1994. Gépirat, 96 l.
  11. Borsodi: i. m. 223. {LXXXIV/2006. (X. 30.) Szen. sz. }
  12. A fegyelmi eljárás alá vont hallgatókat személyiségi jogi megfontolások alapján csak abban az esetben nevezzük meg, ha az eljárás ténye egyébként is ismeretes.
  13. Az 1990-ben megválasztott országgyűlés almanachja. Főszerk. Kiss József. Budapest, 1992. 127. Győriványi itt szereplő életrajza szerint a kizárás kisgazdapárti politikai tevékenysége miatt történt meg (1947-ben például a Független Magyar Demokrata Párt jelöltjeként országgyűlési pótképviselőnek választották meg).
  14. Vö. Németh György: A Mozgó Világ története. 1971– 1983. Budapest, 2002. 159–160., 236.
  15. Beck – Germuska: i. m. 168–183.; Borsodi: i. m. 222. – A mi jelentésünk adatai szerint 1957 és 1960 között 41 hallgató ellen zajlott le ténylegesen fegyelmi eljárás, ebből 26 végződött kizárással.
  16. Idézeteink a K. Zs. elleni, a következő jegyzetben ismertetett eljárás jegyzőkönyvéből valók.
  17. Az utóbbiak között volt K. Zs., e sorok írójának évfolyamtársnője is, aki ellen 1974 júniusában, közvetlenül az államvizsga előtt indítottak eljárást, a belügy-, illetve a művelődési minisztérium kezdeményezésére. Szerintük a hallgatónő az előző évben „a Magyar Népköztársaság népesedési politikájával össze nem egyeztethető célú kampányt szervezett, tiltakozó aláírásokat gyűjtött”. K. Zs. a Kádár-rendszer első nagyobb szabású aláírásgyűjtő kampányában vett részt: ekkor több mint ezren fejezték ki tiltakozásukat az abortusz tervezett megszorítása ellen az illetékes országgyűlési képviselőknek eljuttatott levél útján (azaz még az akkori jogszabályok szerint is legális formában). A fegyelmi bizottság, amely a nyár végéig húzódó eljárás során „állandó kapcsolatban” állt a minisztériummal és „a pártközponttal”, végül megállapította, hogy „az egyetemi hallgatóhoz méltatlan magatartás megtörtént”, és az ország valamennyi felsőoktatási intézményéből való kizárásra tett javaslatot, holott K. Zs. még rendőrhatósági figyelmeztetésben sem részesült. A kizárás meg is történt. K. Zs., miután a fegyelmi eljárás megindulásával nem tölthette be a pályázaton már elnyert gimnáziumi tanári állást, majd hiába kérte az eljárás felülvizsgálatát, 1975 tavaszán kivándorolt.
  18. Eörsi István: A szégyen. In Uő: Versdokumentumok, magyarázatokkal. 1949–1956. Budapest, 2001. 72–88., 74.
  19. Ladányi Andor: Felsőoktatási politika. 1949–1958. Budapest, 1986. 48–49., Takács Róbert: A származási megkülönböztetés megszüntetése. 1962–1963. Budapest, 2008. 32–33.
  20. Eörsi: i. m. 81–82.
Kategória: Archívum  |  Rovat: -  |  Típus: -

Vélemény, hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Please type the characters of this captcha image in the input box

A kommenteléshez kérjük gépelje be a fenti képen látottakat! Ellenkező esetben elveszik kommentje.