Serf András – Egy kényelmetlen napló

RÉSZLETEK NAGY LAJOS NAPLÓJÁBÓL (1941 ÉS 1953)

Közreadja Serf András

Ha van irodalomtörténeti adósság, akkor Nagy Lajos naplóinak feldolgozása és közzététele bizonyosan az, már ha adósságnak az számít, amit az irodalmi és olvasói köztudat annak tart vagy vél. Mert mégiscsak tény, hogy több mint hatvanhárom évvel szerzőjük halála után is kiadatlanok az író naplójegyzetei. És nem csupán kiadatlan, hanem feltáratlan is ez az anyag; a Petőfi Irodalmi Múzeumban őrzött kézírásos naplók kiolvasása és átírása sem történt meg mind ez idáig. Azaz: a napló pontos terjedelméről, az átfogott idő intervallumáról, és nem utolsósorban tartalmáról és jellegéről jószerével csak annyi volt tudható, amennyire a Csillag 1955. évi számaiban megjelent két rövidke részlet alapján következtetni lehet. Vagyis: szinte semmi. Ez a szinte semmi azonban némi pontosításra szorul.
A magát következetesen baloldalinak valló Nagy Lajos elvileg az 1945 utáni kurzusok „futtatott” írója lehetett volna. Ehelyett az 1949 utáni hivatalosság inkább hallgatólagosan mellőzte, halála után pedig óvatosan kihátrált az ideológiailag mindig is kissé kényelmetlen „kávéházi író” esetleges kultusza mögül. Életművének reprezentációja fokozatosan a Képtelen természetrajzra és a Kiskunhalomra szűkült, mely keretben a naplók közlése „nem volt aktuális”. Ennek ellenére az 1980-as évek legelején indult Nagy Lajos válogatott művei szerkesztője, Kónya Judit kísérletet tett a naplószövegek kiadatására is, amit két – egy 1945 előtti és egy utáni – kötetbe rendezve képzelt el. Hogy a munkálatok meddig jutottak és miért akadtak el, máig is kérdés. Tarján Tamás, az író legfőbb kutatója egy 2008-as tanulmányában mindenesetre megemlíti, hogy az 1980-as évekig nem elsősorban a naplószövegek megtekintését nehezítették meg „magasabb fórumokról”, hanem főként „inkább a textusok régen kiszivárgott, helyenként szovjetellenes indulata, valamint feltételezett antiszemita élű szöveghelyei miatt főtt az illetékesek feje”. Annyira, hogy „Pándi [Pál] kerek perec tudomásomra hozta – írja Tarján –, a napló kutatásával és publikálásával kapcsolatos döntés jogát Aczél György fenntartja magának, s véleménye egyelőre alakulóban van”. A közelebbről sosem részletezett vagy pontosított szovjetellenes indulat és antiszemita él pedig alighanem külön-külön is elegendő ok lehetett, hogy a Szépirodalmi Könyvkiadónál futó Nagy Lajos-sorozatban a napló ügyét megakassza. Később, a rendszerváltás után úgy tűnhetett, hogy elérkezett végre az idő az ideológiamentes irodalomtörténeti szembenézésre, ez azonban elmaradt. A kiadó összeomlása/megszűnése pedig nemcsak a naplót, hanem – kis túlzással – magát az életművet is maga alá temette. És jelenleg úgy tűnik, mintha a Rákosi-korszak máig hatóan elfedné Nagy Lajost, mivel műveinek sorsa továbbra is a „kommunista” íróknak kijáró agyonhallgatás és feledés. Annak ellenére is, hogy alkotásainak legfajsúlyosabb darabjai, az életmű legjava már a „fordulat éve” előtt megszületett, miként az író életéből is csupán az utolsó öt év esett az „ötvenes évekre”. Egy okkal több tehát, hogy Nagy Lajos naplói végre elnyerjék közkincs jellegüket.
Másrészt, hogy tulajdonképpen mi is volt az, ami „kiszivárgott”, azaz milyen szóbeszéd terjedt a Nagy Lajos-naplók antiszemita éléről, nem megkerülhető kérdés, bár ma már rekonstruálhatatlan. A mostani kutatás, az eddig feltárt naplószövegek alapján úgy tűnik, hogy a fenti két ok pusztán kifogás lehetett, mellyel a közlés határozatlan ideig blokkolható volt: a naplójegyzetek tartalma – jelenlegi tudásunk szerint – egyiket sem igazolja. Valójában sokkal inkább a naplófeljegyzések személyes, intim jellege és főként az (akkor még) élő személyeket érintő részletei miatt főhetett a döntéshozók feje. Nagy Lajos a naplófüzeteiben ugyanis teljes névvel hozza az akkori jelen, illetve közelmúlt ismert és kevésbé ismert alakjait, pályatársait, kollégáit, kritikusokat, szerkesztőket, kiadókat, kultúrpolitikusokat egyaránt. A szigorú, többnyire kifejtetlen, tömör, sőt olykor egyszavas ítéleteivel, véleményeivel ma sem könnyű mit kezdeni. (Szókimondó őszintesége még legjobb barátai feleségeit sem kíméli.) Déry Tibor, Örkény István, Zelk Zoltán, Illyés Gyula, Veres Péter, Szabó Pál, Szabó Lőrinc vagy Sőtér István, Aczél Tamás és Horváth Márton stb. éppúgy „megkapja a magáét”, mint Móricz Zsigmond vagy Krúdy Gyula. S így a Tarján említette Pándi-mentegetőzés is más megvilágításba kerül.
A naplóhagyatékot az író özvegye, Szegedi Boris végrendeletileg Ortutay Gyulára bízta, aki még életében letétbe helyezte az Irodalmi Múzeumban. A naplófolyam több mint negyven egységnyi, döntően különféle iskolai füzetekből és néhány jegyzettömbből áll, mely kézírásos feljegyzéseket tartalmaz töltőtollal és néhol ceruzával rögzítve. Az íráskép meglehetősen változó, inkább rossz; sokszor az olvashatóság határán és azon túl. Ide tartozik még bő 150 oldalnyi, nem egybefüggő gépirat is, mely talán a tervezett Kónya-féle kiadás munkálatainak maradványa lehet, bár a gépelés képe, minősége és főként a másolati példányok állaga erős kétségeket ébresztenek.
A naplójegyzetek összterjedelmét egyelőre nehéz meghatározni, mivel a különböző méretű füzetekben eltérő a szöveg mennyisége, ahogy az is változó, mikor mennyit ír egy oldalra, hány oldalra ír, és mekkora betűkkel. De az eddig átírt füzetek alapján – szerény becsléssel is – hat-nyolcszáz oldal terjedelem valószínűsíthető. Az első feljegyzés (néhány töredéket leszámítva) 1940. november végi, az utolsót pedig 1954. október 28-án, a halála napján rögzíti. A napló idővonala azonban nem folytonos, sőt időnként meglehetősen szenzibilis időszakok hiányoznak/kimaradnak a kronológiából. (Ennek pontos oka még tisztázatlan, további kutatást igényel, így elvileg az sem kizárt, hogy némelyik füzet még lappang.)
Végül a naplójegyzetek tartalmáról. Feljegyzéseit Nagy Lajos egyértelműen a nyilvánosságnak szánta, erre több utalást is tesz. A naplóoldalakat számozza, a szövegekben bekezdéseket jelöl, és visszatérő megjegyzése, hogy javítania kell a kézírásán, mert olykor ő maga sem tudja kibetűzni. Néha maga javítja tintával a kibetűzhetetlen ceruzaírásos szavakat. Mondatai nyersek, szándékoltan „fogalmazatlanok”, mert mint írja egy helyen, minden fogalmazás hamisítás lenne. Elvi, politikai vagy esztétikai és irodalmi témák helyett mindennapi apróságokra koncentrál, azokat rögzíti elsősorban: mikor kelt, hol reggelizett, kivel találkozott, mit intézett, mit olvas; később: hány fok van, mit álmodott, milyen gyógyszert vett be stb. Míg az 1940/41-es jegyzetek alapját az akkoriban megnyitott könyvesboltjának apró-cseprő ügyei nyújtják, a ’49/50 utáni feljegyzéseket fokozatosan eluralja a lelki betegségével küszködő író önmaga felé forduló szenvedéstörténete.

Az itt közzétett naplórészletek néhány kivételtől eltekintve a mai helyesírást követik. Az olvashatatlan szavakat (…), a bizonytalan kifejezéseket dőlt, az értelemszerű kiegészítéseket [] jelöli.
S. A.

941 január 1

10-kor keltünk. Locspocs. Bucs1-ban reggeliztünk. Szilvesztert a Bucs-ban töltöttük. Nagyon unalmas volt az egész este. Különös dolog. Most már nem tudom, hogy az ilyen unalmak oka én vagyok-e. De úgy rémlik nekem, hogy unalmas volt Barabás,2 Bözsi,3 Nagy András,4 Pál ügynök5 is. – No, ez is elmúlt. Ma a Newyork melletti büffében ebédeltünk, állva. Bucs. után B.6 elment az üzletbe rendezni, én a Japánban sakkoztam K. Havas Gyulával.7 Három játszmából hármat nyertem, mire Havas eléggé elszontyolodott, sajnáltam. –
Feljöttem az Otthonba. –
Az üzlet tegnap jól ment. 25-30 körül volt a bevétel. Ezzel a decemberi bevétel 470 pengő lett. Ez volt eddig, nyitás óta a maximum. Jó lenne, ha az üzlet fölfejlődne. De hát – okosat mondok: ki tudja, mit hoz a jövő. A háború szörnyű, ez az év menthetetlenül szörnyű lesz. Pusztulás, háborúba mind jobban való belekeveredés és – majd a következmények. Szinte nevetséges, hogy ilyen világhelyzetben, az ember, mint kisded függvénye a szörnyű egésznek, a maga kis életével bíbelődik. De hát, akár nevetséges, akár nem, természetes. El a nagy egésztől és megmaradni kis köreinkben.
Délelőtt rossz hatással volt rám egy autszájdernek, Kovács Imrének8 a cikke. Hát – ő is író, hiszen ír és az írása megjelenik. Az írókról, a magyar írókról elmélkedett. Már megint rajtuk kéri számon ő is a világ pusztulását. Szemtelen butaság. Olyan butaság, olyan prepotencia, hogy az ember a szaros magyar írókat kénytelen védelmébe venni ilyen ostoba támadással szemben. Egy alak, aki megint nem tudja, hogy az irodalom komplikált jelenség, hogy az író műve kollektív tevékenység eredménye: az íróé, a lapé, illetve kiadóé és a publikumé. A kiadó ellen nincs irodalom és a publikum ellen sincs. De ha volna, annak sem lenne feladata az, amit tőle Kovács úr követel. Hanem más, másképpen. Elég erről ennyi. De még ezt is: Mindenki áruló, mindenki cserben hagyta Ady szellemét, kivéve kettőt, azok kik lennének mások, mint akiket Kovács úr ki akar tüntetni. Persze hogy Móricz Zsigmond és Szabó Dezső. Ismét egy firkász, akinek a szemében én nem vagyok. Nem bölcs dolog, nem felülemelkedettség, de bosszant, bánt, sért, sőt fájdalmasan érint az ilyen hülyék zavargása. – Ezzel szemben – Új Hang, jaj! Olvasom.
Holnap kezdődik az év, a holnapi munkanappal. Racionalizálom életmódomat, többet dolgozok. Legalább is kiadósabban. Egyetlen program az üzlet fejlesztése. –
Nézegettük B.-vel a könyvkirakatokat. Rengeteg az új könyv. Ugyan mi lehet bennük? Mit tudnak, hogy így kellenek a kispolgárnak? Rejtelem. Bizony, most is jobb lenne még a napló firkálása helyett is a boltban lennem s a könyvekkel foglalkoznom. Rendezni, megismerni az anyagot. Nélkülözöm Gergelyt.9 Azt hittem, hogy majd idetelefonál értem és elmegyünk valahová. De ez nem történt meg. –
Látom itt az orrom előtt sakkozni a két fickót: Szöllősit és Kóbort.10 Évek, vagy talán évtizedek óta minden nap sakkoznak. És nem tudnak semmit. Sőt, minél többet játszanak, annál rosszabbak. – Ez ugyan nem érdekes, de érdekes az a lelki viszonylat, amelyben vannak. Kóbor a főnök. Ezért Szöllősi, szemmel láthatólag, szándékosan veszít el játszmákat. Legalábbis tudattalan szándékossággal. Alárendeli magát lelkileg, szellemileg a főnökének. Remek hyerarchia, nem ritka, sőt általános a zsurnaliszták és írók életében.

941. jan. 2.

8-kor keltünk. El kellett kísérnem B.-t az üzletbe, mert síkos a járda. Voltam Rab11 úrnál, hogy mikor mehetek el a könyvekért. Az ügy összezsugorodott, majd ő behozza. – Gergely tegnap nem mutatkozott. B. rendet csinált az üzletben. Persze csak ideiglenes rendet, a szemnek. Este beszéltem F. Rácz Kálmánnal12. Az Ujságnál még mindig 50-50 az arány zsidók és nemzsidók közt. Most felmondtak 6 munkatársnak, köztük két nemzsidónak. Felmondtak Szitnyainak13 is. Nem rossz ez a Szitnyai-karrier is, a jóseggű, szóval szekszepiles feleséggel. Kóbor úr nyugdíjba ment. Valami 3500 havi járulékot kap s még lakbért, és kapott 30000 pengőt. Lásd kapitalizmus. Ezzel szemben nemrégen szerződtettek egy volt nagyváradi öregedő hírlapírót, 300-zal, megígérték neki, hogy jan. 1-én 50-nel emelik a fizetését, ezt persze nem tették meg. – A pénz mindig kell a „nagyok”-nak.
A szilveszterezés unalmas volt. Miért? Barabás szobát keresett előzőleg, ahová Bözsivel elmenjen. És nem kapott. Vagy csakugyan nem kapott, vagy nem is akart kapni. Függő kérdés. Ezért volt tehát unalmas Barabás is, Bözsi is. Zavar, lelki zavar volt bennük. Viszonyuk van, de ez a viszony nagyon gyatra lehet. Olykor-olykor, ritkán, valami. Nehéz dolog a monogámia. És nehéz az írónak nemi életet élni. Mintha a fogát húznák. Az írónak, már a legtöbbnek, elég az epedés. Nem áll jól neki, ha már lehetséges a beteljesülés. Egy panzióba szoktak különben menni. Ha jól tudom, a Gülbaba panzióba. Mert Bözsinek a szertartáshoz kell az előkelő környezet. Holott – egyszerűen elmehetnének bármikor az üzletbe. Tehát adva van egy férfi és egy nő, viszonyuk van, de – nincs alkalmuk közösülni, csak igen ritkán. Szerintük nincs alkalmuk. Olyan feltételekhez fűzik a dolgot, hogy ne legyen alkalom. És így tovább, búcsúzok a témától.
Valami olyasmi zörög, hogy Féjánénak igen szép teste van, hogy szeretője Zilahynak s innen a Féja úr karrierje. De meg hogy nem is Zilahynak, hanem másnak, nagyobb „úr”-nak a szeretője, még nem tudatik, kinek. Innen lenne a kamarai-tagság dacára az előző büntetésnek, innen a Híd főmunkatársi állása stb. –
Weisz Béla tegnap benn volt a Bucsiban. Várta Sándor Kálmánt.14 Sándor állásba akar jutni őáltala, írt neki, ő találkát tűzött ki tegnap estére s ahogy oly szépen mondják: aki nem ment el a találkára, az Sándor úr volt.
Tegnap este olvastam néhány kritikát a Nyugatban Schöpflintől. Határozottan jók voltak. Olvasom a Légió kéme15 című ponyvát.

941 jan. 3.

1/2 9-kor keltem föl. Csatakos idő van. Emke. A kávét nem akarják az Istennek se megszűrni. –
Nagyon sok elmaradt följegyezni való, már el is feledtem, hogy mi. –
Hallom, hogy a Híd címlapján Féjáné arcképe olvasható. No lám! Vajon mely alkalomból? Mint magyar szépség? Mert nagy színésznő? A följegyzésekről, de meg minden más írásról régóta tudom, hogy, …nem fogalmazom meg a mondatot – az fogalmazás és hamisítás! – csak annyit írok ide: mialatt 5-6 sort leírtam, legalább egyoldalnyi „szöveg”, „anyag” szaladt át a fejemen. Az írás is, az élőbeszéd is sokkal lassabb az ész járásánál, a képek perdülésénél, a gondolatok, emlékek mozgásánál. És mi van, ha egy-két villanás alatt sok kép perdül fel? Mibe kapaszkodjak bele és mit ejtsek el? Mit hagyjak visszamerülni az űrbe? Nem válogatni – az lehetetlenség. […]
Nehezen megy a könyvszerzés. Az üzlet, mondhatnám, remek. Tegnap 40 pengő volt a bevétel. […]
A tegnapi nap munkateljesítményével megint csak nem lehetek megelégedve. A délutáni hülye sakkozás helyett okosabbat is csinálhattam volna. Három játszmát játszottam Havassal, mind a hármat elvesztettem. Isten büntetése.
Alig tudok írni. Későn van, 3/4 10, már dolgozni kellene. Annyi a teendőm, hogy a fejem nem látszik ki belőle. Azt sem tudom, hol kezdjem, azután mivel folytassam. Tegnap a máminál vacsoráztunk. Csuda dolog történt, B. nem veszekedett anyukájával.
Háború – erről ne essék szó.
Beszéltem Gáspár Zoltánnal. A cikk, ráfogjuk, azért maradt ki a Kurírból, mert hosszú volt. Talán az enyémet külön hozzák. –
[…] Ma az Igéhez16 kell mennem. Ha nem lesz meg a pénz, lesz mit hallgatnom.
Pénzügyben szorul a hurok a nyakam körül. –
Az írást most abbahagyom, nem tudok írni mindaddig, amíg valamit el nem végeztem a feladataimból. –
Micsoda restanciák! Nem olvastam el egy könyvet sem. Befejezetlen a Fehér hangya lelke,17 az Új Hang, a Wren-könyv, a Nyúltenyésztés, nem olvastam a Nyugatot, nem olvastam lapokat, a Hídat nem is láttam. Nem voltam orvosnál, […] B. orvoshoz vitele késik, a kinnlevő könyvek lógnak, még a kartotékokat sem néztük át és így tovább; a rendelések lebonyolításában semmit nem tettem, úgyszintén a regényem elhelyezésében. Föl kell emelni a teljesítményt. (Jó kis mondat.) Nem aludtam rosszul. Följegyzetlenül hagytam a tegnap éjjeli esetet is: fölébredtem s egy név nem jutott eszembe, valószínűleg ez: Dr. Gutfreund Ferenc.18 Miért éppen ez? És micsoda undok [k]is kaland volt: bele nem nyugodni az esetbe, hanem kínosan küzdeni az emlékezésért. Az sem kutya, hogy a múltkor a Kulcsár és Huppert-esetet19 sem jegyeztem föl. A jelenetet, amit rendeztem, hogy: a díjat előre kifizettem. Holott: nem fizettem ki. – No, elég, vigyen az ördög mindent. (Visz is.)

Folytatás. (941 jan. 3.) az üzlet ma pang. Most fölírom, hogy mit végeztem ma eddig. (Otthon, d. u. 1/2 5) Majdnem semmit. Átnéztem a P.H.-ot,20 elolvastam Szegi Pál cikkét21 a happy end-ről. Naplót írtam. Összeírtam a teendőimet. Voltam a Hídnál példányért. Beszéltem Fodorral könyvek miatt. Voltam Rabnál könyvekért. Voltam Bözsinél, beadtam egy könyvet (Bécsi tejesasszony).22 Voltam a Novánál23, beszéltem regényem ügyében a fiatal Müllerrel24! – Voltam a Lloydnál25 (Pogány,26 Keresztury,27 Turoczi28) Ebédet vettem. Helyettesítettem 1-től 3-ig Bertát. Az üzletben átnéztem a kartotékok felét, kiírni azokat, akik lógnak kvekkel.29 – Slussz. Ez volt eddig minden. Ez a kis délutáni pihenő sehogy sem csúszik el. Mert öt óra után aztán már nem csinálok, nem csinálhatok semmit s megint csak jön a kényszerpihenő. Itt a baj! Be kell vezetni a délutáni munkát is. – Ma még elmegyek Pogányhoz. Ja, voltam az Igében, ahol fölvettem 50 pengőt. Van 190 pengőnk, de csak azzal a hússzal együtt, amit Bözsi ma törlesztett. Szóval, rosszul nem állunk, de nincs kvek30 vásárlására pénzünk, és nem tudunk vásárolni sem élelmiszert, sem ruhaneműt, pedig nincs semmink. –
Ismét nem vagyok olyan állapotban, hogy akár a múltból merítsek, akár a jelen tüneteihez reflexiókat fűzzek. Kevés az energiám ehhez, nincs kedvem, nincs időm. Mert még el kell mennem az üzletbe és onnan megyek Pogányhoz. Még a Lloydnak való novellát sem kerestem ki. Pedig esetleg még le is kell írni, vagy gépeltetni. Ez minden, amit most leírhatok. Lehet, hogy majd napokon át szünet következik a naplóírásban, legfeljebb néhány mondatban a főbb napi eseményeket írom le, a napi életmenetem s kis ügyeim följegyzése nem túlságosan közérdekű – ha ugyan valaha mások olvassák ezt a naplót, – de nekem fontos. Az első cél pedig mégis csak az, – úgy érzem – hogy majd évek múlva magam olvassam el, amit írtam. Lehet, hogy ez valamilyen önéletrajzhoz csupán anyag lesz. A napi kis ügyek által éled majd fel az emlékezetem. Úgy érzem, hogy ha leírom, hogyan mosdottam, ki volt-e pucolva a sárcipőm, hol reggeliztem és mit, kikkel beszéltem stb. – hogy mindezek oly élénkké teszik az emlékezésemet, hogy szinte visszatérnek az elmúlt idők. –
Azt mondta Gehl az Igében: adjunk neki témát, a nemzetközi vásár plakátját kellene megterveznie. Ezt mondtam: Egy pult, rajta mindenféle áru, gőzgép, alma, ruha stb. Az árus nyújt egy magyar ember felé valamit, kínálja; a magyar ember savanyú képet vág, kifordítja a két zsebét s azok üresek. –
Megyek vissza a boltba. – Ja. Itt ült az imént a szomszédságomban a hazug Hunyady Sándor. A kártyaszobába, nagyterembe teríttet naponta, s itt ebédel. Hogy lássák. Ki van kenve, fenve, megborotválkozva, kiöltözve, kialudva, és eszik. Ételeket, spriccert, feketét, s cigarettázik. És ezt a szegényeknek bemutatja. Mert ő ilyen. Förtelmes egy ember.

941 jan. 4.

8-kor keltem. Lucskos idő. De a lapok szerint jön a hideghullám, Keletoroszországban -40 a hőmérséklet. Ez az év volt vagy 100 év óta a leghidegebb, átlagos évi hő 9 fok. –
Jól aludtam, de zavart a szemfájás és valami vakbéltáji fájás. Nem tudom, nem Jánosnak van-e igaza, aki szerint vakbélgyulladásom van. […] –
Együtt reggeliztünk B.-vel. Elment a boltba.
A bolt tegnap feljavult. 25 pengő volt a bevétel. Bár most már másképp jegyezzük fel a bevételt, mint eddig. Eddig a hasznot írtuk, most a teljes bevételt írjuk és külön a kiadásokat. Így napi 30-as átlagra lesz szükségünk, hogy a bolt jól menjen. 30-as átlag, az havonta 750 pengő; ebből rezsi és beszerzés 350; bevétel lenne 400 pengő. – Ez adná meg a létminimumot. Ha ugyan ilyesmiről a mai árváltozások, illetve drágulás mellett kalkulálni lehet. –
Tegnap voltam Pogánynál, jeleztem neki, mit akarok. Ma délelőtt újra el kell hozzá mennem. Cél: Kisipari kölcsön.
Az óra 3/4 6-kor megint megállt.
Eszembe jutott az a hülye Móricz Zsigmond. Novellát kért tőlem, vagyis valamiféle írást a Kelet Népének. Írtam egy novellát: A süket asszonyt. Visszaadta. A novella nem remekmű, az igaz. De Zsiga bá azt mondta: írjál nekem valamit, de ne novellát, mert azt te nem tudsz írni. Ezért úgy megharagudtam rá, hogy azóta nem állok vele szóba. Szóval: én írtam a[z] 1919 május hó-t,31 a Prof. Csizmadiát. A Bérház-at, a Grün irodát,32 a Kastélyt, a Jeremiádát, a Razziát, a Dr. Szemper-t33 és még vagy 30 ilyent, és én nem tudok novellát írni. Így van ez ezekkel az elbizakodott, sikeres barmokkal, el nem olvassák, amit más ír, mégis jár a szájuk. Nem is értette meg a Süket asszony-t.34 Mert azt mondta – ha ugyan értelmetlen dadogásából valamit ki lehet venni –, hogy furcsán kezelem a figuráimat, – holott én a kulákot csúfoltam ki és nem a szegényembert. De hát Móricz Zsigmond csak tudja, hogy mi a szociálizmus! Ki ne tudná, ha ő nem, aki Csehszlovákiáról, annak szétverése után, akkora marhaságokat írt. Egy díszcikkét el is tettem, ijesztő példának. –
A gyűjteményemről még lesz szó. Sajnos, B. annak is a nagy részét elemésztette. – Alig maradt valami a jó, a buta és a csirkefogó cikkek raktárában. – A buta és link cikkek közt Zsiga bától is volt, talán még van is egy kis gyűjtemény. […]
No, tegnap nem sakkoztam. Hála Istennek. Nem érek rá ilyesmire. – Ma rengeteg dolgom van. –
Át kell adnom a Novának a regénykéziratot, tehát korrigálnom is kell a levonatot, az anyagnak több mint felét. – Rémes. Most már huszadszor olvasom el a regényemet. Isten mentsen meg minden jólelket az irodalomtól. –
Tegnap volt két új beiratkozó. Izraeliták. Olyanok, mint a többiek: Elfújta35 és Árvíz36 és Bozzay37 stb. –
Este nem lehet olvasnom. Tönkremegy a szemem. Már most ezt a firkát is alig bírom. Viszket a szemem, alig látok. – A Wren-ponyvát olvastam. Még mindig nincs róla határozott véleményem. Igaz, a ponyváról csak akkor mondhatok majd valamit, ha elolvastam vagy harmincat, legalább. Tárgyismeret nélkül nem lehet csevegni.
Arról beszélgettünk B-val, hogy mióta járok a Bucs-ba. Szerinte 32 óta. Előbb a Japánba jártunk, azután a Lidóba, majd a Bucs-ba. A Bucs-ban írtam a Kiskúnhalmot.38
A Baumgarten-ügyben nem tud senki semmit.
Hiába, haragszom Bucsinszkyékra, hogy az idén elmaradt a szilveszteri ajándék. Igen, érzelmileg ajándékot, javakat várok. Mert szegények vagyunk, küzdünk, nincs semmink. B. kevésbé fél az öregségtől, mint én. Pedig téved, szegény, mert nagyon gyenge lélek. Nem bírná a nyomort. – Nekem az ő biztosítása okoz legtöbb gondot. Sokkal nyugodtabban számolnék a halállal, ha őt biztosítva látnám. – Az üzlet lesz az alap, úgy vélem. Az üzlet létezése nagy megkönnyebbülés nekem, de neki is. –
A Lidó-ba jártak a mozgalmiak. Tamás,39 Schönstein,40 mind a 100% köre.41 Jártatták a szájukat. Mindenki tudta róluk, hogy kik. – Azért maradtunk ki onnan, mert néhányat lefogtak közülük. Jó kis tévelygés volt részemről velük érintkezni. –
Úgy írom ezt a naplót most, mintha tűkön ülnék. A rengeteg dolog s én firkálok, semminek, semmiért. Szinte neurózisnak érzem az egészet, kényszer önmagammal bíbelődni, életemen, elintézetlen vagy rosszul elintézett ügyeimen rágódni. Afféle kérődzés.

folytatás.

Délelőtt benn volt az üzletben Mézesné. Könyveket kínált eladásra. Én mentem el 4 órára, megnézni az anyagot. Drágára tartja, nem vettem. Micsoda lehangolóan piszkos ház az a Hársfa-utca 23., ahol laknak. A kapun befordulva a szemközti fal repedt, a színe hullasárga. A házmesterlakás egy nyomortanya. Sötét, nappal is ég benne a villany. Csúnya fal, csúnya kő, ahová az ember föl, le és oldalt néz. Sivár börtön. A falu jutott eszembe. Levegő nélkül, menybolt nélkül, hallatlan ez a városi nyomor! Pedig ilyen vagy ehhez hasonló a pesti lakások legnagyobb része.
Mézesné öregedő, csúnyuló nő. Tizenöt évvel ezelőtt még csinos volt. De hogyan lehetett Mézes felesége, aki szörnyen csúnya, fogatlan, pirosorrú, bibircsókos ember? Már Mézeséknél laknak Karácsonyék, a Szövetség-utcai albérlőink. A lányuk utcai prostituált lett. – A Karácsony már persze hogy nem jutott eszembe, immár huszadszor. Pedig a táblájuk is ki volt nálunk akasztva a konyhaajtón. Hej, azt a szövetségutcai lakást kár volt elhagyni! Mennyi mindenünk lenne már azóta, bútorban, használati tárgyakban. – És mennyi bajt megspóroltunk volna, amiket mint albérlők kellett elszenvednünk. Albérlőnek lenni szörnyű, albérletbe adni szobát szörnyű.
Az üzlet ma is jól megy. Könyvet meg nem lehet szerezni. – Mézesné száz vacak könyvért 100 pengőt akar. Én adnék a százért 30 pengőt. […]
Olyan az írásom, mint a macskakaparás. Nem hinném, hogy rajtam kívül valaki el tudja olvasni. Kár. Mert akkor… minek írom? De oly gyorsan írok, hogy nem tudok szépen írni, csak jelzem a szavakat. Ez a tempó is tizedrésze a gondolatfutás iramának. Minél kevésbé akarok „fogalmazni”.
Hollóssal42 kellene már beszélni. Vágyok a vele való beszélgetésre. – Két ember van, illetve három, akivel tudok jól beszélgetni: Hollós, Gergely, Nagy András. Azután még szóba jöhet Nagy Zoltán43 és Barabás.
Olvastam éjjel a Wrent. A légió kémét. 60 oldalt olvastam el a könyvből ed-dig. Esténként csak 10-15 percet olvasok, nem bírja tovább a szemem. Csodálatos egy könyv. Jól ír Wren. A leírásai kitűnőek. A kínai miliő, az őserdő, az éjszakai vonulás, a két kínai tábornok, – azok a leírások remekek. Minden élő (…) változik. És mire használja írói képességét? Ponyva, azaz marhaság. Valószínűtlen, valószerűtlen buta történet, benne a kötelező sok szadisztikus szenny: hullák, gyilkolások, kínzások. –
Átadtam Müllernek (Nova) a regényem kéziratát.
Utálatos egy ilyen szombat délutáni kávéház. Tömve van. Ez az idő már a régi békevilágban rossz volt nekem. A vasárnap aztán még rosszabb. Emlékszem, hogy vasárnap délutánonként nem tudtunk hova menni. Néha az Orfeum télikertjébe mentünk, ott uzsonnáztunk. […] Ott meg a kávé volt rossz.
Kávé! Szeretem. Utolsókat kávézzuk valamennyien, kivéve azokat, akiknek készleteik vannak. Mi lesz kávé nélkül? A kávé legfőbb passzióm. A jó kávé boldogság. Élénkít, élvezetes, jó szájíz marad utána jó ideig.
Olvastam a regényemet, mert korrigáltam a levonatot. Kitűnőnek találom. Bámulatos, hogy egy ilyen jó regény[nek] ez legyen a sorsa, a mai magyar irodalomban, ebben a szeméthalmazban.
No, mit végeztem ma? 1. Lapokat átnéztem, (de nem olvastam semmit.) 2. Naplót írtam. 3. Korrigáltam. 4. Hídhoz mentem egy hiányzó példányért. 5. Lloydhoz mentem, Pogánnyal beszélni. 6. Ebédet vásároltam. 7. Novához mentem, kéziratot beadni. 8. Két órán át helyettesítettem B.-t. 9. Olvastam az Új Hang-ból és a Kis Hadvezér-ből. 10. Elmentem Mikesnéhez. 11. Újra naplót írok. Ez az egész. Még jó néhány dolgot kellene elintézni, s akkor mondhatnám, hogy nem vesztegettem el a napot.

941 jan. 5

Vasárnap. 1/2 10-kor keltünk. A Bucsiban reggeliztünk, most a Newyorkban írok, másképp nem juthatok hozzá, csak egy kis zugkávéházazás segítségével. –
Ma nem lesz vendégség. Unjuk. És sokba kerül.
Az üzlet jól ment. 37 volt a bevétel.
Tegnap este mégiscsak olvastam. Csodálatos az a Wren. Mert, mondom, hogy némely részlete kitűnő. A sovány generálissal való vacsora remek. Kerestetik tehát tovább, hogy mi hát a ponyva.
A kávéházi cukorjegy megszűnt. A hírben, amely ezt tudatta, egy förtelmes mondat volt: most a szegényebb osztályok is fogyaszthatnak házon kívül teát, forralt bort! Förtelmes hazugság. Mert a kávéházi vendég most már zavartalanul elhasználhat naponta 10-40 kockacukrot, de a szegény gyereknek jóformán semmi sem jut, ő ezután is jegyre kap csak, nevetségesen keveset. Ez a magyar félfasizmus. Még fasizmusnak is rosszabb az egész fasizmusnál. Mert csak azt veszi át a fasizmusokból, ami a szegények terhére esik.
Remekül fogy az üzletben a Mon Paris.44 Tegnap is eladtunk vagy hatot. Fiatalemberek, húsz év körüliek vásárolják. Tegnap bejött egy ilyen úri legényke s vett ötöt öt pengőért! Hogy mire kell neki, azt nem tudom. Ki kellene az ilyent egyszer kérdezni. Persze a kérdezés nehéz módszer a valóság megállapítására. Mert a feleleteknek őszintéknek kellene lenniük. Tény az, hogy az erotikus, meztelen szép nőket ábrázoló képeknek van keletje. Ez nem is baj. Ez természetes. A baj ott van, hogy ezek a képek tilosak, vagy legalább is nehézségekbe ütközik a hozzájuk jutás. A mai erkölcs félig üldözi, félig nehezíti a megjelenésüket s a velük való üzletezést. De – azok, akik üldözik, akik a nehézségeket okozzák, azok, legalább is jó részben, a legbuzgóbb fogyasztók. A mai, németek megszállta Párizsban már nem jelenhetnek meg ilyen magazinok. De – a németek megvásárolták az egész állományt! Vadásztak rájuk. Íme, az üldöző erkölcs! Íme, az erkölcsösnek az ő erkölcse. Képmutatás, (…), esztelen, káros, buta önámítás. A helyes: legyen szabad az ilyen kép. De – ne legyen rá szüksége az embernek olyan módon és mértékben, mint ma. Hanem, élhesse ki az ember a nemi vágyait közösülésben. Ne kelljen neki képeket nézegetni és esetleg onanizálni. Mert még ha a vásárló fiatalember egy női partnerrel együtt nézegetné a képeket étvágyfokozásra, kedvderítésre, az jó lenne. Nem valószínű azonban, hogy a legénykéknek szeretőik volnának. Itt a baj.
Most ugyanezt a gondolatot alkalmazva a ponyvára: Nem kell a ponyvát ül-dözni, nem kell betiltani. Az emberek szeretik olvasni a bután valószínűtlen, fesztelenül lehetetlen történeteket, szeretik olvasni a gyilkolást, a kegyetlenkedést. Ha az olvasást lehetetlenné teszik számukra, azzal semmi jó nem történt. Sőt az a gyanúm, rosszat cselekedtek. Ha baj van, akkor az a baj, hogy ilyesmit szeretnek az emberek olvasni. Még tovább, ugyanez a gondolatmenet, alkalmazva az alkoholistákra. Bár itt az eset nem azonos, csak hasonlatos. Az alkoholista beteg, lelki beteg. Az alkoholt a szorongásai felfüggesztésére issza. Ha nem ihatik alkoholt, a lelki betegsége nem szűnik meg. Marad a szorongás és az alkoholizmus helyett más módon jelentkezik. Ez nem valami jó mondat, de megpróbálom menteni: az alkoholmámor is lelkibeteg tünet. A szorongás a visszája, beteges érzékenység. Szóval, valahogy így, most nem érek rá e kis zavarban rendet teremteni, a lényeget jól mondtam, nem térek vissza arra, amit leírtam s nem fogalmazok.
Arra gondolok, hogy többféle hiány van az eddigi feljegyzéseimben. Hiány-zik, hogy a tárgyakhoz, helyekhez kapcsolódó emlékeimet leírjam. Például: Hársfa-utca; vagy Hársfa-utcai 26-os számú ház. Vagy: töltőtoll. Azután hiányzik ismerőseim arcképcsarnoka. […]
Valaki itt a közelemben azt mondta: mérgelődik az emberi aljasságon, amely határtalan. Ez nem rossz. Tudniillik általános érzet. Mindenki aljasnak, gonosznak tartja a másik embert, valamennyit. De – önmagát csaknem mindenki jónak, becsületesnek, jóindulatúnak tartja. Már most, mindenki téved, még pedig vagy az önmagáról, vagy a másokról való nézetében. Igen, ilyen a mai gondolkodás. Egy vasat sem ér. Mindaddig egészen hibás, amíg vagy-vagyokban történik. Azaz: nem úgy áll a dolog, hogy valaki vagy rossz, vagy jó. Hanem kevert. Amíg az emberek értelme nem tud számolni a valóság bonyolultságával, amíg úgy egyszerűsít, hogy már hamisít; amíg nem tud számolni a kétágúsággal, hogy például egy cselekedet jó is, rossz is; amíg nem tudja figyelembe venni a relativitást, például egy tett nekem rossz, neked jó, – addig minden értelmi megnyilvánulása az embernek ostoba. Minél egyszerűbb egy ember, minél közelebb áll az állathoz, annál okosabb. Okos, mert – nem buta. Lény, melynek megvan a maga természetes antiszociálizmusa. És minél értelmesebb az ember, minél több az ismerete – hamis ismeret –, és minél izgékonyabban kiadósabban működik az elméje – értelme –, annál butább. Annál nagyobb „marha”. A marha szót konvencionális értelemben használom, mert a marha nem marha az emberhez viszonyítva. Ember és marha közül feltétlenül az ember a „marha”. –
Az imént beszélt Goda Géza45 a Werner Sombart46 könyvéről, melyet éppen vitt vissza a zsidó könyvtárba. Júden in Wirtschaftsleben.47 Antiszemita könyv. Ravasz, eszes, ügyes, ötletes – buta. Minden megállapítása hamis. Hát kutya legyek, ha Feri bátyám Apostagon nem okosabb ember ennél a Sombartnál.

[1953] Április 29, déli 1 óra

Most voltunk a Npműv. Intézetben, átadtuk Kopányinak48 a jelenetet. Öt lesz egy kis könyvben.49 Ezen felül elküldik játszani Szolnokra. A portán találkoztunk Remenyikkel.
Ezt megelőzőleg voltunk a Gerbeaud-ban. A fekete még mindig igen jó. Találkoztunk Lengyel Istvánnal,50 majd odajött az asztalunkhoz Kőbányai.51
Reggel telefonált Thury Zs. Délután hozzájuk megyünk hatra. Tegnap írtam Benőnek52 egy levlapot, egyig még nincs itt, a rádió tehát még nem jó. Sőtér maga igazította meg a saját rádióját. Kis munka, majdnem semmi. A munkás mégis 60 frtért akarta a mienket megcsinálni. Nyilván abban a hiszemben, hogy nem tudjuk, milyen semmiség az, amit tennie kell. 10 frt untig elég lett volna érte. Ez is jellemző adat.
Kőbányai elmondta egy riportjának a történetét. Valahol a közelben – talán Kőbányán, nem is tudom hol – képviselőnek jelöltek egy tanítónőt.

Április 30, csütörtök, d.e. 1/2 11

Borús, esős, hűvös idő. Hőfok künn 10. Befűtünk. Persze még nem ég a tűz. Illetve most mondja B., hogy már vígan ég.
Tegnap voltunk Sándoréknál, 11 óra felé indultunk haza.
Tűrhetően aludtam. Úgy látszik, minden este beveszek 2 szem sevenalettát.
Goda is eljött Sándorékhoz.
Szóval Kőbányai meglátogatta a tanítónőt és interjút csinált vele. (Erzsébetfalván tanít és ott is lakik.) 45 előtt vidéken tanított, gróf Wenkheim Frigyes53 birtokán. (Az esetet Lengyel István jelenlétében mondta el.) A riportban persze azt kellett volna kimutatni, hogy a gróf gonosz, terrorista ember volt. Azonban a gróf jó ember volt. A tanítónő nem tudott róla rosszakat mondani. Kőbányai tehát hasból írt az interjúba rosszakat, azaz belehazudott. És így jelent meg a cikk a Népszavában.54 Sőt nem is úgy, hanem még a szerkesztő is beleírt egyetmást. („A gróf dühösen ment ki a tanteremből, bevágta annak ajtaját és azt sziszegte: buta liba.” Ez nem szó szerint való idézet.) Később a rádióhoz is benyújtotta Kőbányai a cikket közlésre. (+ Elhallgatta, hogy az már megjelent.) A Rádió azt kívánta, hogy a cikket írassa alá a tanítónővel. Erre kiment a nőhöz és kérdezte, hogy olvasta-e a Népszavában megjelent cikket. Olvasta és fanyalgott miatta, hogy nem egészen úgy volt. Ez már nem tetszett Kőbányainak. Azután kérte a nőt, hogy írja alá a cikket. A nő vonakodott. Muszáj? – kérdezte. Ez Kőbányait felháborította. A nőt rögtön reakciósnak minősítette. És azzal fenyegetőzött, hogy ha nem írja alá a cikket, akkor megy a párttitkárhoz. Erre a nő aláírta a cikket… Ezt az esetet Kőbányai azért mondta el, hogy bemutassa, milyen képviselőjelöltek vannak. Már most érdekes a probléma. Szabad-e így hazudni? Kőbányai szerint ő harcol az igazságért és a nő reakciós.
Lengyel István elmondta, hogy személyesen ismeri a grófot és az kitűnő ember. (Van vagy volt, nem tudom.) Mindenkihez igen udvarias volt, segítségre kész. A birtokán és a falukban segített, akin csak tudott. No már most mi a teendő az ilyen gróf ábrázolásánál? Nehéz kérdés, de semmi esetre sem dönthető el úgy, hogy hazudjanak éppen erről a grófról. Névvel! Vagy nem kell róla írni, vagy az esetet más miliőbe kell áttenni. Szerintem az ilyen hazudozás nem jó propaganda. Sőt rossz propaganda, ellenkező eredményre vezet, mint amit céloz. Ezt Kőbányai nem látta be. Az esetet elmondtam Sándoréknál, ott mélyen hallgattak: Sándor, Thury és Goda.
Érdekes volt azután, hogy Goda elmesélte, hogy az apja álmában üvöltözött, erre bement hozzá és kiderült, hogy kínzó álom volt, még pedig az, hogy Veres Péterrel viaskodott. Ez jellemző Godára, mindkettőre. (A fiatalra azért, mert azonosította magát az apjával.) Érthetőnek érthető a múltuk után, de nem igazságos. De hát ez a társaság már ilyen.
Sándor regényt tervez, folytatását a Szégyenfának.55
Azt is elmondta Sándor, hogy Déry kétoldalas folytatásért a Béke és Szabadságtól kétezer forintot kap. Furcsa. Most már csak az a kérdés, hogy igaz-e ez.
Megjelent a könyvem.56 Külalakja szép. A papír jó. De ezt – Simó57 közlése szerint – annak köszönhetem, hogy nem volt rosszabb papírjuk, elfogyott. Ez is szép. A könyv kicsi és az anyag nem jól van összeválogatva.
Szóval elhoztam a Szabad Eur. rádiójában hallott novella leírását. (…) díjas volt a novella. Első személyben mondta el az író. Valami Mari néniről szólt, aki dolgozó nő volt, öregedő vagy már öreg – nem hallottam az elejét és a többit sem jól hallottam – és folyton a halálra gondolt és a szép temetésről ábrándozott. Egy temetkezési vállalathoz járt és ott befizetett mindig pénzeket, hogy majd szép temetése legyen. Jött azonban a háború és az ostrom. Az író egy pincében volt Mari nénivel. Megjelentek az orosz katonák. A novellában természetesen megjelenésükkor rögtön agyonlőttek egy férfit, akinek a feleségét el akarták hurcolni. Ez az első pont, ami politikailag tendenciás. Mert ez nem volt tipikus eset. Mari néni ordítozott és önkívületbe jött, hogy az oroszok megijedtek tőle és elvonultak. Ez a második pont. No de ki lehetett menni a pincéből, az író elment sétálni a Duna-partra, a Margit híd táján. A híd felrobbantásáról, illetve arról, hogy roncs volt, semmi. Ez a harmadik pont. A parton hullák hevertek, sorba rakva, lehetett a számuk kétszáz. Szó nem esik arról, hogy ezek miféle hullák voltak. A valóságban voltak hullatö-megek, de azok zsidók voltak, akiket a nyilasok öltek meg. Erről mély hallgatás, sőt olyanféle a beállítás, hogy a hullák az oroszok gyilkolásainak eredménye. Ez a negyedik pont. És ott volt[,] ott feküdt köztük Mari néni. Persze azt is az oroszok lőtték agyon. Ez lett hát a szép temetés! Ötödik pont. Szóval a novella szovjetellenes tárgyú, tele elhallgatással és pozitív hazudozással, éppen olyan, mint amilyent számos mai író is ír. Ez lenne hát a „szabad” irodalom, a külföldi magyarok felfogása szerint. Igen, az ilyen irodalom következne el, ha ők végrehajthatnák az úgynevezett újabb „felszabadítást”. Ez az, amit tudni kell.

1/4 1 órakor

Most voltam a piacon. Fél kiló sóska 2.80. Egy petrezselyem 40 fi[llér]. (Régebben 2 fillér volt.) Aztán a Közértben vettem egy szegedi cipót. Kisebb lett, most aligha több két zsemlénél, vagy háromnál. Ára 2.50 frt.
Tegnap együtt ült: Nagy, Nagyné, Sándor, Thury Zs. és Goda. Nagy tele betegséggel, Nagyné tele betegséggel (szívbaj, magas vérnyomás, fejfájás, neurózis, epe- és gyomorbaj). Sándor súlyosan asztmás, Thury Zsuzsa neurotikus, volt basedowja. Goda súlyosan neurotikus, félőrült. Ott volt a Goda nénje is a lakásban. Ő szívbajos. Ott volt vendégségben Thury Zoltán nénje, most 87 éves, az is szívbajos. A Közértben Keletiné, szívbajos, fejgörcse van folyton. A szomszédunkban Róthék; Róth szívbajos, Róthné neurotikus és magas vérnyomásos. Fenn az emeleten: Ábelné szívbajos, Gálnénak volt májgyulladása, maradt a diszpozíció. A napokban itt voltak Agárdiék; Agárdi elhízott és szívbajos és cukros, Agárdiné súlyosan szívbajos.
Most vasal nálunk Juliska (fentről). Ő is szívbajos és lábbeteg. (Lenn Eringerné tüdőbeteg.) A sarkon Sőtérék; Sőtér szívbeteg, az asszony sokféle beteg. Rengeteg sok a beteg. A fiatalok lehetnek egészségesek. Bennünket, öregeket, a fene már megevett. A fiatalok makkegészségesnek látszanak és vidámak. A gyerek mérhetetlenül sok. Ez a szaporaság nem üdvös.
Ez a Juliska egy csodálatos csizmadia, illetve csizmadiáné.58 Vallásos és erősen úrpárti. Szóval ellenzék, vagy – ha ez nem túlzás – ellenség. Élénk fegyelemmel kíséri a politikát. Mindig vannak hírei. Tudja az árakat és ugyancsak beszél róluk. Még Gerő Ernő beszédét is elolvasta – vagy rádióban hallotta –, s ahhoz is vannak megjegyzései. Például az, hogy csak egyszer említi a drágulást. Azt is beszélte, hogy az utcákon künn vannak a megfelelő képek, köztük Berijáé, de Malenkov képe nincs sehol. Hogy Malenkov már nincs. Ezt állítólag az angol rádióból hallotta, illetve a londoni magyarból. Vagy otthon hallotta? Furcsa dolog. Úgy látszik, várják a zavarokat. Elképzelnek valamit, de abban óriási módon fognak csalódni.
Déry úr nem jön, nem telefonál. Déry úr „itt sem nincsen”.
Sándorék kölcsönadták Urbán59 új színdarabját, kéziratban, melynek nincs másolata. Azt mondja, hogy szörnyű. B. már elolvasta az első felvonást, azt mondja: „Borzalmas, minden kritikán aluli.” Talán én is elolvasom, esetleg csak megnézem.

3/4 7 óra

Benő nem jött el. Még mindig nincs állása.
A múltkor azt hallottam Hollósról, hogy még él és valamivel javult az állapota. Persze nem tudom, hogy hiteles-e.
Ideggyógyászat! Ma! Mindent testiesítenek. Altatás, porok, injekciók. Azt mondtam a napokban, hogy ha módom lenne rá, betiltanám az orvostudomány gyakorlását. Ez indulatos túlzás, de úgy már nem nagy túlzás, ha így korlátozzuk: az ideggyógyászatot és a belgyógyászatot tiltanám be. Valaki szerint Nádor Henrik60 azt mondta, hogy a belgyógyászati betegek 87 százaléka (nyilván hasból mondott szám) magától gyógyul meg, néhány százaléka nem gyógyul meg, néhány százaléka meg annak dacára is meggyógyul, hogy az orvosok kezelik.

953 máj. 3, vasárnap

Megint keveset aludtam. Orrom mostanában mintha jobb lenne.
Most volt itt Molnár Miklós61 a feleségével és két gyerekével. Az asszony igen hasonlít az apjához. A kisebbik gyerek 3 1/2 éves, szép kis gyerek. Ez a kicsi azt mondta B.-nek, hogy „téged nem szeretlek.”
A novella el van fogadva. Írnom kell más novellákat is. Sőt érdekes, hogy most már nem erőltetik a politikumot annyira, mint eddig.
Tegnap benn voltunk az Emkében, találkoztunk Lenhoffal;62 telefonált a feleségének, és az lejött. Nehéz eset volt, mert 2 volt, mikor az asszony lejött, és akkor már régen otthon kellett volna lennem, igen álmos voltam.
Az asszony sokat beszélt a Zádor-ügyről.63 Az első bizottság, amelyik megvizsgálta a vidéki újságírót, (szóval nem Szabad Nép-munkatárs volt) ez volt: Nyírő, Balassa. Mindkettő paranoiásnak diagnosztizálta az újságírót. Ezt a véleményt írásban adták. Mégis második bizottsággal vizsgáltatták meg a pasast, az pedig volt: Szinetár és Angyal. Ezek persze – nyilván érdekből – egészségesnek mondták a fiatalembert. És ezeknek a véleménye alapján történt a döntés. A fiatalember egyébként homoszexuális is volt. Valami orosz agysebész véleményét is kérték, amelyik szintén úgy szólt, hogy a pasas egészséges, ez a vélemény azonban nem szakvélemény, mert lelki vizsgálat nem is volt lehetséges, miután a beszélgetés tolmács útján történt, meg az orosz nem pszichiáter hanem agysebész. A beteg szobatársa Szinetár György64 volt! Szóval: Déry, Örkény, (…), Szinetár György, Szinetár Ernő65 – egész sorozat!
Én megállapítom ezek után, hogy a pasas elmebeteg. Az egész ügy pedig furcsa. Nemigen látszik lehetségesnek, hogy tévedek.
Meghívtuk Lenhofékat.
A Nyikolajeva-regényből66 eddig harminc oldalt olvastam el. Igen szépen van írva. Tovább olvasom.
Móricznak a Barbárok című kötetét tízéve olvastam, de most már abbahagyom. Sok jelentéktelen riportszerű dolog van benne. A Komor ló – az jó. Újra elolvastam a Gyalogösvényt, a 72 éves özvegyasszonnyal. Ez jó is, nem is. A magas irodalmi színvonalat véve alapul: másodrendű. Nem egészen reális a fő részlet, az öregasszony és a fiatal legény beszélgetése. Én így látom. Szóval: Móricz nagy tehetség, de torzó. Sok a hibája és fogyatékossága, de nagyok az erényei.

Május 22, péntek, d.e. 10-kor

Nem valami jól aludtam. Az orrom nem volt a legjobb. Sokat köhögtem, erősen hurutos vagyok.
Éjjel nagy eső volt, most borús az idő, nincs meleg.
Este olvasni kezdtem Dadányi György67 könyvét: Csordás voltam Paraguayban. Az első tíz oldallal jól kezdődik. Jól is van írva és ez igen érdekes. Talán valami írni tudó ember javította. Az persze az író szemléletére némi árnyat vet, hogy ajánlja e könyvét valakinek, a családja vagy nemzetsége egy tagjának, akinek nemesi előnevét is leírja, meg az előszó után az aláíráskor a maga nemesi előnevét is használja. Ez persze némi reakciót jelent, majd kiderül aztán, hogy milyen az író szemlélete a továbbiakban, fontosabb dolgokban. –
Tegnap Veres Péter a sofőrjével küldött egy halom virágot és 12 tojást. A virág is szép, a tojás is szép. Ez viszonzása a nagy zacskó száraz kenyérnek.
Tegnap délután itt volt Irénke.68 Adtam nekik egy könyvet, azaz egyet a könyvemből és ő is hozott egy könyvet, nagy dedikációval.
B. este már elkezdte a könyvet – Kemény lecke69 – olvasni és ma reggel azt mondta – 64 oldal után –, hogy a könyv jónak mutatkozik, még pedig meglepetésszerűen. Nem tudom, valóban milyen. De: megjelent! Azután: három évig kellett küszködnie a megjelenéséért és háromszor is át kellett a könyvet írnia.
A mai Szabad Nép vezércikke: Békeversennyel a félévi terv sikeréért. Ezeknek a buzdításoknak a folytonossága nem látszik valami okos dolognak, hatásukban nem hiszek. A munka motorja más.
Sivár lehet az élet a visegrádi üdülőben, az alkotóházban, de meg majd sivár lesz Szigligeten is. Nem hinném, hogy bármelyikbe is elmehetek, már hogy jó lenne elmennem. Szigligeten a közelben nincs orvos. A Balaton is messze van, legalábbis eddig így tudom.
Szó volt a Déryék közt dúló harcról, de ahhoz nem tudok hozzászólni, mert nem ismerem jól, sőt még rosszul sem, a tényállást. Az emberek, a nagy locsogásuk mellett is kissé, hogy úgy mondjam diszkrétek.
Most egy kicsit süt a nap. –
Ez a toll fene rossz, kár volt megvenni, becsaptak vele. –
Még mindég elég olvasható az írásom. Valahogyan meg kellene szokni a na-gyobb betűkkel való írást. –
Ez az Irénke igen neurotikus. Annyi baja van, hogy az felsorolhatatlan.
Most talán bemegyünk Pestre. Az Emkét már unom, különösen a rossz feketéje miatt.
Hallom Veres Pétertől, hogy Széchenyi Zsigmondot, a vadászkönyvek íróját, alkalmazták valamelyik erdészeti hivatalban, de aztán elküldték, mert gróf. Pedig igen jól dolgozott! Hát az ilyesmit én nem helyeslem. Ha jól dolgozott, akkor dolgoztatni kellett volna tovább. Bár azt is mondta Péter, hogy azért dolgoztatják, úgy, hogy kiadják neki a munkát. Ugyanez az eset – azt nem tudja Péter pontosan – Kittenbergerrel is.
Kittenberger könyvét Péter visszaküldte. Úgy látszik, nem is olvasta el végig. Ez nem helyes, mert igen érdekes, tanulságos könyv.
No, az írás már megint rossz, kisbetűs! A fene egye meg.
Most úgy határoztunk, hogy bemegyünk a Gerbaud-ba. –
No, most írtam ezt a keveset, előbb meg egy keveset olvastam a Szabad Nép-ből, máris álmos vagyok, fáradt és csüggedt. Hát ez a baj, ez nagy baj. Hogyan lehet így dolgozni? Borzasztó!

1/4 2 órakor

Most jöttünk haza. A Gerbeaud-ban voltunk. A fekete jó. Én írtam, B. elment gyalog a Közp. Vásárcs.-ba. Vett kalarábét.70 A Vörösmarty-téren az 5-ösre jó ideig kellett várni. Ment arra 49-es, 5/a számú kocsi, valamennyi félig üres volt. Az 5-ös úgy érkezett, hogy alig tudtunk rá föltolakodni. Aztán ültünk. Minden autóbusz-utas jólöltözött. A Gerbeaud-ba járók meg különösen, ők elegánsak. Mi itt az eredmény? Az, hogy mi ketten is járhatunk a Gerbeaud-ba. Együtt jöttünk Olival, Sőtérné nagynénjével. Az71 szorgalmasan jár ki Sőtérékhez, kihasználtatja magát. Mazochista lélek.
Láttam egy kis jelenetet a Gerb-ban. Jött egy öreg koldus. Tartotta a kalapját, és azzal érvelt, hogy nyolcvanöt éves. Adtam neki húsz fillért. A szomszéd asztalnál ült egy úriember. Roppant előkelővé komolyított, sőt komorított arccal. Már előzőleg vett az újságárustól egy újságot, természetesen Magyar Nemzetet. Ő is adott a koldusnak. Benyúlt a zsebébe, bedobott a kalapba egy pénzdarabot, de úgy, hogy nem nézett a koldusra. Nehogy valamiképpen annyi emberi, illetve élőlényi kapcsolat létesüljön köztük, hogy egymás szemébe néznek. Három lépés a testtől – így kívánja az előkelőség.
A kalarábé 1.20 frt volt darabja. Óriási. De szép nagyok.
A Vörösmarty-téren többször láttunk már porcelánfigurákat. Egy guggoló nő 600 frt. Egy tálcaszerű edény 500 frt. Vajon ki tud ilyesmiket, ilyen áron vásárolni? Csodálatos és érthetetlen. Ha ezek az árak reálisak, meg reális maga a Gerbeaud, meg a Szikránál kitett könyvek, mely közt száz forintnál drágábbakat is látok, akkor kell, hogy soknak ötezer frtnál magasabb havi jövedelmek legyenek. Bámulatos a jövedelmi hierarchia, de hiába bámulatos, úgy látszik, ez nem mehet másképpen. Eredmény az, hogy munka nélküli jövedelem ma már nyilván alig van – eltekintve valami zugsefteléstől – és a különbségek sokkal kisebbek, mint régen voltak. Akkor volt ugyanis a havi 20 pengős és 30 pengős kereset és a 10000, 100000 és még nagyobb jövedelem. Szóval a különbségek óriási módon lecsökkentek.
Már megint kisbetűs az írásom.
Postán jött meghívó írószövetségi előadásra. Vita lesz „Költészetünk néhány kérdéséről”. Vitaindító Szabolcsi Miklós! Aláírások: Gellért Oszkár, a költői szakosztály elnöke! És Devecseri Gábor, a szakosztály titkára! Nem rossz.
Csörtető úr autója most megint nem állt a ház előtt. Csörtet. Szigorúan és elszántan.
El kellene már menni a trafikba a pengékért. Ugyanis 13-at adtam élesítésre.
Keveset írtam a megkezdett novellából, de ment az írás. A dohányzást kellene mérsékelni. Valószínű, hogy írás közben a sok cigaretta inkább elfáraszt, mint maga az írás. –
Hő a szobában 21, odakünn 24. Meleget nem érzek, szóval így jó.

JEGYZETEK


1. Bucsinszky kávéház, VII. Erzsébet körút 30.
2. Barabás Tibor (1911–1984) író, NL jó barátja.
3. Barabás akkori barátnője.
4. Nagy András – az író barátja.
5. Pál ügynök – NL könyvesboltjának alkalmazottja.
6. Szegedi Boris, az író felesége, nevét következetesen B-ként vagy Bertaként említi a nap-lóban.
7. Talán K. Havas Géza (1905–1945) újságíró, kritikus.
8. Talán Kovács Imre (1913–1980) újságíró, a későbbi emigráns parasztpárti politikus.
9. Kisegítő NL könyvesboltjában.
10. Szöllősi Zsigmond (1872–1953) és Kóbor Tamás (1867–1942) írókról van szó.
11. Talán Rab Gusztáv (1901–1963) író, újságíró. Akkoriban a Pest című kormánypárti lap rovatvezetője.
12. F. Rácz Kálmán (1910–1980) író, műfordító, szerkesztő, ekkoriban a lap munkatársa.
13. Szitnyai Zoltán (1893–1978) író.
14. Sándor Kálmán (1903–1962) író, újságíró.
15. P. C. Wren: A légió kéme. 1939-ben jelent meg magyarul a Palladis kiadásában.
16. IGE: Írók Gazdasági Egyesülete, az Írószövetség elődje.
17. Eugène N. Marais A fehér hangya lelke című könyvéről van szó.
18. Gutfreund Ferenc (1884–1946) orvos, bőrgyógyász.
19. Kulcsár és Huppert gőzmosó- és vegytisztító üzem a Damjanich u. 40. alatt.
20. Pesti Hírlap.
21. 1941. 01. 03. 8. p. Gondolatok a happy-end-ről.
22. Helyesen: A bécsi tejesasszony. Rachmanova regénye 1934-ben jelent meg magyarul a Dante Könyvkiadónál, 320 p.
23. Nova Irodalmi Intézet, Andrássy út 32.
24. Müller Pál az elsősorban kaland- és detektívregényeket jegyző Nova kiadót vezette 1949-ig. Rejtő Jenő legtöbb könyve is itt jelent meg.
25. Pester Lloyd (PL), Budapesten megjelenő német nyelvű újság.
26. Pogány Béla, a PL szerkesztője.
27. Keresztury Dezső (1904–1996) újságíró, költő, politikus, a PL munkatársa.
28. Turóczi-Trostler József (1888–1962) irodalomtörténész, a PL munkatársa.
29. könyvekkel
30. könyvek
31. Pontosan: 1919. május.
32. Pontosan: Egy délután a Grün-irodában.
33. Pontosan: Dr. Szemper megbetegszik.
34. Pontosan: A süket asszony.
35. Utalás Margaret Mitchell Elfújta a szél című regényre. Az első magyar nyelvű kiadás Kosáryné Réz Lola fordításában 1939-ben a Singer és Wolfnernél jelent meg.
36. Utalás Louis Bromfield Árvíz Indiában című regényére. 1940-ben jelent meg magyarul a Dante Könyvkiadónál Benedek Marcell fordításában, 684 p.
37. Utalás Bozzay Margit könyveire.
38. Így!
39. Tamás Aladár (1899–1992) költő, író, a lap szerkesztője.
40. Schönstein Sándor (1898–1945) orvos, a lap munkatársa.
41. A KMP legális folyóirata 1927 és 30 között.
42. Hollós István (1872–1957) elmeorvos, pszichoanalitikus, az író ismerőse, egyik kezelő orvosa.
43. Talán Nagy Zoltán (1884–1945) költő, író, kritikus, a Nyugat első nemzedékének tagja.
44. Korabeli erotikus lap.
45. Goda Géza (1874–1954) író, újságíró, fordító. A Budapesti Napló majd a Világ munka-társa; a Tőzsdeklub alapítója.
46. Werner Sombart (1863–1941) német közgazdász, szociológus.
47. Pontosan: Die Juden und das Wirtschaftsleben (1911).
48. Kopányi György (1921–2011) dramaturg, hangjátékíró, színpadi szerző.
49. A Színjátszók Könyvtára című sorozatban megjelenő füzetről lehet szó, melyben NL-nak négy jelenete jelent meg. (Népművelési Intézet).
50. Valószínűleg Lengyel István (1892–1970) újságíró, író, humoristáról van szó.
51. Kőbányai György (1925–2016) újságíró.
52. Schwarcz Benő, az író sógora, Szegedi Boris öccse.
53. A cikk szerint: Wenckheim József.
54. Népszava, 1953. 04. 21. 2. p., A tanítónő.
55. Sándor Kálmán Szégyenfa című regénye 1951-ben jelent meg a Szépirodalminál, 332 p.
56. Valószínűleg a Válogatott elbeszélésekről lehet szó, melyet a Szépirodalmi adott ki, 293 p.
57. Simó Jenő (1925–1994) később művelődési miniszterhelyettes, kiadói igazgató. Ekko-riban könyvkiadónál dolgozott.
58. Utalás A tudós és a csizmadia című Móra-mesére
59. Urbán Ernő (1918–1974) író, színpadi szerző.
60. Nádor Henrik (1884–1974) belgyógyász.
61. Molnár Miklós (1918–2003) ekkoriban az Irodalmi Újság szerkesztője.
62. Valószínűleg Lenhof Antal urológusról van szó, aki a Kútvölgyi kórház első igazgatója volt.
63. Zádor-ügy: Zádor Imre, a Kútvölgyi orvosa a vád szerint injekcióval elaltatott majd zárt osztályra szállíttatott egy őt bíráló beteget. (Vö.: Szabad Nép. 1953. 03. 20. 4. p.).
64. Szinetár György (1905–1974) költő, író.
65. Szinetár Ernő (1902–1996) ideggyógyász, pszichiáter.
66. Nyikolajeva-regény. Valószínűleg Galina Nyikolajeva Az aratás című regényéről van szó, ami 1951-ben jelent meg magyarul Lányi Sarolta fordításában, az Új Magyar Könyvkiadónál, 441 p.
67. Dadányi György (1893–1969) újságíró, író
68. Zelkné Bátori Irén (1905–1958) író.
69. Zelkné regénye, a Kemény lecke 1953-ban jelent meg a Szépirodalmi Könyvkiadónál.
70. Így!
71. Így!

Kategória: Archívum  |  Rovat: (2000 leütés)  |  Típus: -

Vélemény, hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Please type the characters of this captcha image in the input box

A kommenteléshez kérjük gépelje be a fenti képen látottakat! Ellenkező esetben elveszik kommentje.