Levél a lázadónak
A fehér és piros gyertyák a fa két oldalán
ugyanúgy helyezkedjenek el,
legalábbis én azt szeretném,
és az én házamban vagyunk.
Te ezt biztosan nem érted,
felforgatnád a világot,
az előbb is lecsaptad a mosógép tetejét,
mindig olyan merész voltál.
Semmi nem jó neked,
mindig másik sampon kellett,
és belerúgtál a virágpolcba,
mikor ledobtad a cipődet.
Hiába nyírnak szép parkokat,
neked a szúrós bokrok hiányoznak,
és hiába vezetnek be segélyeket,
te a korhatárra panaszkodsz.
Mindig ilyen voltál, és mindig annyira gyűlöltelek,
későn kelsz, későn fekszel, görbe a hátad.
Sosem fogod megérteni, mi a rend.
A pálcalábú madár
Meztelen hátára volt büszke
és a nagybátyjára,
akit elütött egy autó.
Zöld szalvétákra firkált sorokat
az Ómagyar Mária-siralomból.
Te vered hullottya
én junhom olélottya.
Porszemek a levegőben,
mondta. Mindig azt hiszem,
hogy jön hozzám valaki,
de csak porszemek táncolnak a levegőben.
Kirúzsozva, lassan, pálcalábakon
közeledett a lejáróhoz.
Buol oszuk, epedëk, gondolta.
Mire odaérek a metróhoz, megöregszem.