Traian Pop Traian – Versek

CSATAMEZŐ

három pont rejtőzik egy több mint valószínűnek vehető
parancs vállai mögött
ha megismerheti, biztosra veheti, hogy mögötte
csatamező nyílik,
amelyik, mint minden mező,
szintén egy csomó opciót tartalmaz
kiegészitő információt figyelmeztető jeleket tilalmakat

ne aggódjon, ha nem ismerhette
meg / látszólag nem aggódik
senki sem
emiatt
és ha
higgadtan meggondolom
én se

és mégis
milyen kár

Ravenna, 2001 júniusában

ELMULASZTOTT

számkivetettnek érzed magad
és ettől anyád az este kiborult
igaz, nyúlszíve van, minden
állítást a szívére vesz
az érzelmek trágyájában motoz, míg minden el nem porlad,
ami az idő túl kis bendőjében megemésztetlen maradt
mégis helytelen
semmit meg nem mozdítanod, hogy magadon,
a vállalkozáson önmagadban lendíts, amit
el akarnál indítani

e fogyasztói világban, ahol mindent elfogy, ami csak a szájakba esik
meg kellene végre értened,
hogy csak mi állunk melletted
és főleg meg kell
valami nagyon fontosat értened,
valamit, amit annak idején elmulasztott anyád / valamit / amit annak
idején elmulasztott

apám, valamit
amit (sajnos) elmulasztok
rendre én is

Ludwigsburg, 2001 januárjában

NÁLAD

minden olyan, amilyen volt
amilyennek elképzelted,
az asztalterítő fehér
a savanykás
húsgombócleves csiklandozza
orrodat
a csípős paprika láttán
kicsordult könnyed
a pálinka
szagos és éget

az a legjobb leírás,
amelyiknél a szem füllé változik,
mondod magadban, és meghiúsítod
a sötét ablak újabb kísérletét, hogy megossza veled
a rémületet, amit megláttál az ő / szemében is /

mi kellene történjen
ahhoz
hogy lépteim visszaforduljanak
amikor megérzem
a folyosó hűvösségét
karommal szememmel és nedves
ajkammal

Suceviþa, 2001 augusztusában

Kategória: Archívum  |  Rovat: -  |  Típus: -

Vélemény, hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Please type the characters of this captcha image in the input box

A kommenteléshez kérjük gépelje be a fenti képen látottakat! Ellenkező esetben elveszik kommentje.