ötvenegyedik ének

a zaccban pitypang nem szabad meginni
a leveleket a csészében létrák között
a jelen a tányéron a jövő a nagy tálban a közös
bármit látsz felkerül hoax volt átverés volt
hogy a szív a közepén van a levelek mondják meg
ahogy keverednek hogy fest hogy áll
ivás után fejre csapjuk az alja jóslat

a csillagok megmutatják
a gyertya megvilágítja
a sütemény becukorporozza
ki lehet olvasni minden jó
minden jó lesz

ötvenkettedik ének

apahasban vannak az újak nem kell
kapszuláinkat használni csikóhalapa szül
hordja ki műanyagborításod macskát
paprikát egy íjat egy nyilat formáz
ez az eredetünk az áramlatban

ötvenharmadik ének

üvegbabákat rendelünk rajtuk nézünk át
egymás ablakaiba a babaforma gömbölyíti
a képeket lágyabb lesz mosolygásunk
tekintetünk kevésbé szigorú megnyugszunk
ablakainkba az üres fényvisszaverő babák
mint a beszédkészség folytonos hiánya vannak
jelen nem akarunk törni hol fogjuk
a dereka roppan legkönnyebben a feneke
veszélyes és csúszik a feje kicsi hol kell tartani
kémlelőinket kiragasztjuk mint az aranylemezek
ragyognak a kirakatban a babák üvegeinket rezgeti
a rossz szigetelésen befújó szél ujjainkkal óvatosan
vigyázunk rájuk ne beszéljetek
ne meséljétek el nézni akarunk rajtatok

ötvennegyedik ének

a telehálót bekenjük maradék olajjal
felnyaljuk a falra súroljuk vele a padlót
halszagban halszagban akarunk
feküdni mint a kint maradtak
nincs több levegő szűrni

ötvenötödik ének

ágyásainkat kívülről behatás éri
peronoszpóra telepszik gondolatainkra
napjaink feleslegessé dagadnak
és sértik a földet nem találnak
elég helyet benne kapálógépekkel
szívószálakkal óvatosan földgolyókkal
együtt emeljük ki búcsúzunk tőlük
vetőkosarainkból engedjük ki
gyűjtjük vissza

ötvenhatodik ének

közös keveréken rossz helyen eltört
bútorok között emailt megszakítva
telefont kiment térerőt visszakapcsolva
a másik városokban sokemberek
gong elé állítanak nem lassan
nem értjük szótagolva nem beszél senki