Hogy a leigázott népek

békében megférjenek,

helyet csinálunk magunknak,

fallal vesszük körbe,

kiépítjük új kerületeinket.

Ami kívül marad igazgatásunkon,

a szürke zóna szabadon lakható.

 

A sötét helyeken bármi történjék,

az élet a megszokott rendjében

mehet tovább, számunkra előnyös,

hogy annyiban hagyjuk,

ha hasznunkra nem válhat,

nincs miért erőltetnünk,

igazságunk a kiváltságosoké.

 

A tudatlanság kettős természetű odakint.

Aki kiszorult, nem értheti szabadságunk,

és nem veszünk tudomást mi sem,

amiről nem muszáj, elnézünk, amíg lehet.

 

Néha füst száll fel a sötét vidékekről,

lövések hangzanak, ha valaki eltűnik,

soha meg nem találják, nem is tudják,

hol kereshetnék, amikor kint járunk,

álruha véd minket is, a névtelenség.

 

A beszakadt tetők, a lerombolt falak,

a leégett udvar, sörétnyomok

vezetik a tekintetet valami tökéletlen feltárására.

 

Ha köztudottá válnak hasonló tragédiák,

a felelősöket meg kell találni mielőbb,

és bezárni őket, megvonni a falon belül is jogaikat,

övék legyen minden bűntudat és a szerencsétlenség,

hogy nekik kelljen szembenézni tettük természetével.

 

Néha azt gondolom, lehet a tökéletes igazságnak

néhány vakfoltja, hogy képtelen a legjobb

lehetőségek ellenére mindenfelé elterjedni.

 

Nem tudom, kit terhel ezért a felelősség,

hogy lehet ilyen, ami tökéletes.

Nem gondolni minden részletre,

ez a mi kiváltságunk.