Levél a lázadónak

A fehér és piros gyertyák a fa két oldalán

ugyanúgy helyezkedjenek el,

legalábbis én azt szeretném,

és az én házamban vagyunk.

Te ezt biztosan nem érted,

felforgatnád a világot,

az előbb is lecsaptad a mosógép tetejét,

mindig olyan merész voltál.

Semmi nem jó neked,

mindig másik sampon kellett,

és belerúgtál a virágpolcba,

mikor ledobtad a cipődet.

Hiába nyírnak szép parkokat,

neked a szúrós bokrok hiányoznak,

és hiába vezetnek be segélyeket,

te a korhatárra panaszkodsz.

Mindig ilyen voltál, és mindig annyira gyűlöltelek,

későn kelsz, későn fekszel, görbe a hátad.

Sosem fogod megérteni, mi a rend.

A pálcalábú madár

Meztelen hátára volt büszke

és a nagybátyjára,

akit elütött egy autó.

Zöld szalvétákra firkált sorokat

az Ómagyar Mária-siralomból.

Te vered hullottya

én junhom olélottya.

Porszemek a levegőben,

mondta. Mindig azt hiszem,

hogy jön hozzám valaki,

de csak porszemek táncolnak a levegőben.

Kirúzsozva, lassan, pálcalábakon

közeledett a lejáróhoz.

Buol oszuk, epedëk, gondolta.

Mire odaérek a metróhoz, megöregszem.