A halak kora

A történet

a kisebbik szobában elfér.

Ahová nem rakunk mást,

csak a lomokat. Nem nevezel

a nevemen egy ideje már.

A kávé lefő reggelre mindig

és a zaccot nem oda dobom,

ahova kellene. Nem veszed észre.

Csak azokat a bögréket használjuk,

amiket együtt vettünk, skarlát

íbiszek és virágminták

egyensúlyoznak ott, ahol

a vonal alatt marad minden.

Ez a halak kora lesz.

Tegnap mondták be,

amikor a rádió adását

megzavarta egy eltévedt varjúraj.

A dalokat nem tanultuk meg,

de ilyenkor a dallamokat átírják,

csak a sorok maradnak ugyanazok.

Ma kell összegyűlnünk, hogy

átismételjük őket. Nem árulhatod el

magad. Pikkelyeket ragasztunk

a csempékre, hogy gyakoroljuk

a szájmozgást. Ilyen egy ismétlődő

hang, ami nem a te torkodból jön.

Minden visszaverődött fényben

téged láttalak. Megnyitom a csapot.

És most úszunk lefelé az utcán,

a lámpák sárgán villognak.

Ne nézz hátra. Mögöttünk

már mindenki sóbálvány,

csak az én kezem világít.

A város elhagy, az utcák

feltöltődnek. Én nem ilyen

szobor vagyok, de így se nyerek

ebben a játékban, ahol az örvények

helyettem fóliázzák be azokat

az álmokat, amiket azt mondtad,

megtarthatok.

Tempó

Huszonharmadikként rajtoltam el.

Azt mondták, ez nem verseny, mégis

mindenkin rajtszámok. Nem számít

mikor érsz be, de mérik az időt.

Stopperórákat kattintgatnak úgy,

hogy ne lásd. Beállítják a kilómétereket.

Neked távolabb vannak a kövek.

Nincs pisztolydörrenés. Indulj,

ahogy elindulnak melletted,

és ne a csíkokat nézd a betonon közben.

Azok nem vezetnek sehova.

Futsz és szólnál, hogy te már

elkezdted, de elhagynak a részidők

és túl rövid a kábel. Engedd el

a mikrofont végre.

Szóljon valami zene helyetted.

Hangodat más használja már.

A frissítőpontokra nem vesztegetsz

időt. Testedben folyadékok cserélnek

helyet, csak az izzadtság hagy el téged,

csak a só nem marad veled. Majd az

izmaid vesznek levegőt helyetted,

amit nem felejtesz el, ők megtesznek.

A szád egy üres barlang, ahová

hazamenni jó csak.

A szád egy kiégett templom,

amiben nem nőnek virágok.

A szád már nem a tiéd.

Egy néma madár lakik benne.

Kanyarodj le a harmadik kereszteződésnél:

őt viszed a tengerhez.

Odú

Ha mindent elolvastál,

ereszkedj négykézláb,

és indulj el a tornác alá,

ahol kő, sár, szikkadt por

tapad rád, ahogy befelé

haladsz, és a sötét rád ragad,

nem moshatod le, egyből

otthonossá válik a szűk,

hívogató odú, amit nem

te ástál, mégis rád szabtak,

a te tested tölti ki hiányait,

amit a csend hagyott,

a félrefordult és elvesztett

fintorok, a szemforgatás,

amit mindenki más utált,

téged kivéve, és most nem

csinálhatod senkinek, csak

magadnak, de itt nem tükör vagy,

az üvegben nem ismernek

magukra a körvonalak,

csak egy elmosódott folt vibrál,

kicsit világít, mielőtt még

becsuknád a szemed,

és kúsznál tovább, ahogy gyerekként,

nem akartál felállni,

a magasság szédítő óriás,

a magasság veszélyes távlat,

ha messze kerülsz a földtől,

lecsaphat rád egy eltévedt

madárhad, aminek a fészkét

ide rejtetted régen,

és most a helyére készülsz

feküdni, a tojáshéjak raknak

párnát, de álmodat sehol sem

közvetítik majd, a feliratokat

hiába rakosgatod.