Meghalt Négyessy Berci

Nem tudjuk, hogyan kerültünk rá a Nyugati Magyar Egyház levelezőlistájára, de hálásak lehetünk a sorsnak, hogy így történt. Havonta, kéthavonta érkeznek Los Angeles elővárosából, Ontarióból a helyi Magyar Református Egyház építőinek közérdekű közleményei – megannyi jajkiáltás. Ezek az írások nem hajlandók az amerikai „keep smiling” jegyében elkendőzni a valóság árnyoldalait. A legkevesebb, amit tehetünk, hogy együttérzésünkön túl nyilvánosságot biztosítunk keserű soraiknak – végre egyszer Magyarországról segíthetjük az Amerikába szakadtakat. Képzelhető, milyen tapasztalatok jutottak azoknak, akik ilyen „tízparancsolat” megfogalmazását vélték szükségesnek papjaik számára 2004. január 13-án kelt körlevelükben:

1. A pap nem a sátánt, hanem Istent is a hívő embereket szolgálja.

2. A pap soha nem csal, és nem hazudik.

3. A pap nem lopja el az egyház pénzét.

4. A pap nem bérel fel embereket gyilkosságra

5. A pap nem hamisít pénztár és jegyzőkönyveket.

6. A pap nem pénzért veszi meg állását.

7. A pap betartsa be az egyházi és világi törvényeket.

8. A pap nem vesz fel csalással kölcsönt az egyházra.

9. A pap nem törli ki a tagok névsorából azokat, akiket tudja, hogy ellene szavaznak.

10. A pap nem szegi meg esküjét.

De álljon itt a 2003 novemberi híradás, a lehetőségekhez képest betűhíven, minden közösség okulására.

A szerkesztők

* * *

Közérdekű közlemény

Nyugati magyar egyház

Kiadja: a Magyar Református Egyház építői,
Ontario California 2003 november hó

Meghalt Négyessy Berci

Halottról jót vagy semmit, mondja a közmondás. Ez esetben kivételt kell tenni. Meg kell írni a valóságot, hogy a hívők és az illetékes hatóságok megtisztítsák a református egyházakat az oda csalással betolakodott hamis prófétáktól, a sátán szolgáitól, akik Négyessy segítségével, csalással kerültek be az egyházakba.Ő miatta van Istent, vallást, törvényeket megcsúfoló zabipap, zabiesperes és zabipüspökje a független reformátusoknak, amely egyben szégyene az összmagyarságnak. Az alant közölt tényeket nemcsak szemtanúk, de dokumentumokkal tudjuk bizonyítani.

Négyessy egy kisközségben Vissen született, földművelő családban. Az I. Világháború miatt a 6 elemi iskoláit sem tudta rendesen elvégezni. A mezőn nem akart dolgozni, inkább, tejkihordással foglalkozott. Saját maga mesélte, hogy mikor letette az utolsó tejet, sapkát, kabátot cserélt, és ahol még nem vették be a tejet, azokat felszedte, másnap eladta,
a tejfölt felöntötte vízzel, sok pénzre tett szert ezzel a trükkel.

Ezzel a tudással ment Pestre, ahol folytatta mesterségét. Pontos adat nincs a hiányos időkről, Van, aki azt állítja, hogy le volt csukva. Õ viszont azt mondta, hogy katona volt. Ez nem felel meg a valóságnak, mert katonának alkalmatlan volt. (…)

Nt. Jinda László és Nagy Lajos Püspök felesége, Katalin 1944 októberében a Kálvin téri templom irodájába dolgoztak. Vallották, hogy Négyessy civil ruhában nyilaskeresztes karszalaggal, több társával berontott az irodába, azzal a kijelentéssel, hogy „átveszem a hatalmat.” A bent lévők megijedtek, de mondták, hogy „Ravasz László püspök úr nincs itt, jöjjenek vissza holnap, mondják meg neki.” Pár napig zárva volt az iroda. Nem tudni, hogy Négyessy vissza tért-e vagy nem. A háború végén Négyessy az amerikai táborba került. Ott, egy jóindulatú tolmács azt ajánlotta, hogy akinek nincs rangja vagy egyenruhája, mondja, azt, hogy tábori pap volt, így könnyebben átmegy a kihallgatáson. Biblia akadt abból gyakoroltak, és többek között Négyessy ott lett tábori pap, s ezzel a csalással jött Amerikába.

Itt, az 50-es években a Verhovai és a Rákóczi Biztosító Egyletek működtek, Négyessy ott kapott munkát, mint ügynök. Próbálta a hamisan szerzett papságát kamatoztatni. Betlehem, Pa. Tartott prédikációt rövid ideig, mert egy ismerőse felismerte és úgyszólván elzavarták az imposztor, hamis papot.

Sok 56-os menekült jött Kaliforniába és Négyessy idejött szerencsét próbálni. Itt nem ismerték, de az értelmiség hamar különbséget tett Trombitás Dezső és Négyessy Berci között: az utóbbit nem vették komolyan. A Szt. István, Florence-i, Hollywood-i és a S F völgy-i egyházak működtek, de egyik sem volt alkalmas un. picknikre, amit Ontarióban egy farmon tartottak meg a magyarok. A farm eladó volt és megvették azzal a céllal, hogy lakásokat és un. community centert építenek. (…)

Botos Béla ügyvéd javaslatára, hogy adómentes legyen a település, egyháznak kérvényezték és a farmházat templomnak alakították át, ami 18 személy befogadására volt alkalmas. Ekkor jelentkezett Négyessy, hogy ő ingyen prédikál (…) 31 lakás felépült azzal az engedéllyel, hogy ott csak 70 éven felüli nyugdíjasok lakhatnak. A menekültek el voltak foglalva a munkával, Négyessy nem sok biztosítást csinált, idejét a telepen töltötte.

Társaival kiagyalták, hogy Kanadából és az USA északi részéről idős magyarokat csaljon a napos Kaliforniába. Sajnos sokan beleestek a csapdába. Eladták házukat és Ontarióba költöztek. Ott, Négyessy rábeszélte őket, hogy ne tegyék a pénzüket a bankba, hanem a jégszekrénybe, így nincs „record” és ő elintézi, hogy welfare-t kapjanak. Sajnos voltak, akik hallgattak a hamispapra.

Ezeknek idővel eltűnt az eldugott pénz. Sírva jelentették a gondnoknak, hogy ellopták a pénzt.
A szomszédok látták, hogy Berci vagy a társa volt a lakásba. Kérdőre vonták Bercit. Õ kész volt a válasszal, bolond az, nem volt annak pénze, a welfare-en él. Majd megfenyegette a károsultat, hogy ha a rendőrségre megy, azt mondja, hogy pénze volt, lecsukják welfare csalásért. (…)

A farmházból lett templom, nemcsak kicsi, de nyáron meleg, télen hideg volt. A környéken élő magyarok, nagyobb templomra és jobb papra vágytak. Berci nem akart nagy templomot. Szepesi Lászlóval akart csináltatni egy tervet, 12 feet-tel megtoldani a kistemplomot. Õ $3 ezret kért a tervekért, az egyháznak akkor nem volt annyi pénze. Varró József kérte Bogár Gyulát Lukács Bélát és Németi Ágnest, akik a Szabadságharcos Emlékmű terveit készítették, hogy az új templom terveit is, csinálják meg. Természetesen, úgy, mint az Emlékművet, ingyen. sk elvállalták. (…)

A Kaliforniai Szabadságharcos Szövetség magáévá tette a templom építését és pénzgyűjtést rendezett annak javára, ami az egyház pénztárába ment. Berci kijelölt tudatlan pénztárost, s annak segítségével folyamatosan szedte ki a templomra adott pénzt Visateller kártyával az egyház bankszámlájáról. Néző János és Kovács Tibor rájött, hogy Négyessy lopja az egyház pénzét és jelentették Ábrahám Dezső püspöknek. Előzőleg megírtuk, hogy az ő egyháza által a templom építésére adott csekket készpénzre váltották, és Bercivel elfelezték, tehát ő nem mert Berci ellen kiállni. Dömötör Tibort küldte, hogy csináljon számadást. Megtalálták a hiányt, s úgy volt, hogy Bercit eltávolítják az egyháztól, megszűnik a pénzlopás és felépülhet a Magyar Történelmi templom.

A sátán és a magyarellenes elemek nem akarták, hogy Nagy Magyarország egy templomban egyesüljön. Péter Pali hívta a földijét, Ábrahám Dezsőt. – El vagyunk veszve, Nézték tudnak a bűnös dolgokról, nemcsak Négyessy de az én vagyonom is elvész és börtönbe is, kerülhetek, ha Négyessy helyett egy rendes pap jön ide. – A sátánnak meg volt a terve. Azonnali hatállyal kitiltani az egyház vezetőit, Néző Jánost, Kovács Tibort és fiát is a Lengyel testvéreket. Dömötört, Péter Paliék etették, itatták, hogy mivel nem tudni de, attól elment az esze, mert a református egyház történelmében egyedülálló bűnt követett el. Ui. a sátán javaslatára írt egy levelet, hogy a fent említett személyek ki vannak zárva az egyházból. Természetesen ez törvénytelen volt.

A sátánnak, Ábrahámnak, Dömötörnek Négyessynek nem számított a törvény, nekik az egyház vagyona megszerzése volt a fontos. Ábrahám házat építetett Bordentownban, NJ-ben, Dömötör kisajátította a Lórántffy Otthont, Ontario Négyessy és Péter Pali martaléka lett. Kellett az egyház és az öregek pénze Négyessy Las Vegas-i fodrász szalonjára, Los Angeles-i autójavító üzemére, Florida-i, Yucca völgy-i telkekre, barátnője új autójára és a magyarországi új házra. Palinak apartment házakra és az otthonról kicsalt lányok eltartására. Tömegével mentek a levelek Ábrahám püspükhöz, Dömötör, Négyessy törvényszegései miatt. Ábrahám hallgatott, mert ő is részese volt az egyházi pénz elsajátításának. A hívők kiábrándultak diktatórikus egyháztól megszűnt az adakozásd. Úgy nézett ki, hogy teljesül Négyessy vágya, nem lesz újtemplom, Bogár Gyula a templom tervezője, a Református Egyesület elnökéhez, Béky Zoltánhoz folyamodott segítségért. s elintézte, hogy az Egyesület $40 ezer adjon a templom építésére. Ebből felépült a templom, de csak a váza. (…)

A hívők rájöttek, hogy a pap, esperes, püspök lesüllyedt a tolvajok nívójára, csalnak, lopnak, hazudnak, felrúgják az egyház törvényeit, s ezért otthagyták az egyházat. Négyessy azzal kérkedett, hogy őt nem érdekli, hogy az emberek nem mennek templomba, ő felveszi a fizetését a lakbérből. Azon felül, Négyessy hamis nyugtákat árult, mint adóból levonható adomány. Aki belement a csalásba, Négyessy presbiternek jelölte, (bár nem jártak templomba) és ezek nevében vezette az elnéptelenedet egyházat.

Négyessy több esetben próbálkozott hamis diplomát szerezni. Egy esetben Szalay Gyula grafikust kérte, hogy csináljon neki egy diplomát. Õ nem volt erre hajlandó. Másik esetben levelet küldött Néző Jánossal a Debreceni Teológia igazgatójának, melyben, „jó pénzért” kért oklevelet. Ez sem sikerült. Mikor rájöttek, hogy az egyház pénzéből új autót vett a barátnőjének, Dezső István megfogta Négyessy nyakát s mondta, hogy megfolytja, ha vissza nem adja a pénzt.

Ezután nem volt maradása, árulta az egyházat mintha az övé lett volna. Azt nem tudta eladni, de az állását 35 ezer dollárért eladta a Cigándról elszökött Szabó Sándornak. Szabónak nem volt pénze, az összeget az egyház pénztárából csalással vették el. Az új ház az egyháztól lopott pénzből felépült Vissen, Négyessy hazaköltözött, itt hagyta a kirabolt egyházat a zabipapra. A Tagság azt gondolta, hogy ha Berci elmegy, a törvény szerint választanak papot. Sajnos erre nem került sor. Toczauer Tibor tucatszámra gyártotta a hamis dokumentumokat, azzal lóvátette a bírót, aki aláírt egy becsúsztatott 3 évre szóló ordert amiben a hamisság van, hogy Szabó egy (appointed) kijelölt pap. Nos minden józan ember tudja, hogy a reformátusoknál választják, s nem jelölik ki a papot. Aki félrevezették a bírót az a pártja, a kommunista párt szisztémáját alkalmazta, ahol kijelölik az elvtársakat. (…)

Négyessy nem kapta meg a teljes 35 ezer dollárt. Péter Paliné vitte utána a nagy melltartóban a dollárokat. Berci azt mesélte, hogy neki saját egyháza volt Amerikában és azt eladta. A környékbeli cigányok azelőtt az építési anyagot lopták, most a dollárokat kérték, Berci nem mert ellenük állni, futotta az Ontariói Egyház pénztárából. Bercinek volt pénze de papi diplomája nem. Otthon dollárért mindent lehet venni. Megkörnyékezte a Tiszán-inneni püspököt a diplomáért. Az elutasította. Ment a Tiszántúlihoz. Az $3 ezerért adott neki gyémánt diplomát. Négyessy temetésére gyerekei nem mentek el, de elment a zabipap, Zsóka asszony és Péter Paliné, ez esetben üres melltartóval. Természetes a költségüket az egyház pénztárából veszik ki, amit Péter Paliné lánya, mint ellenőr elfogadott. Négyessy hamissága miatt van az Amerikai Független Reformátusoknak zabipap, zabiesperes és zabipüspök Szabó Sándor és Demeter Andor személyében.

2000, 2004. február

Kategória: Archívum  |  Rovat: ÖV ALATT  |  Típus: -

Vélemény, hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Please type the characters of this captcha image in the input box

A kommenteléshez kérjük gépelje be a fenti képen látottakat! Ellenkező esetben elveszik kommentje.