Félelmetes fejezet, mely lerántja a leplet az irodalom tolvajáról, de aggodalomra nincs ok, Horkoló mindent visszaszerez

Fizetett Horkoló vallomásai

A zöld gombocskák szorgosan szuszogtak.
Hogy augusztusban az övé lesz, hogy búcsúzik kedvenc mûsorától, A miértek mélyéntõl, melyet már fél évig is vezetett, hogy Las Vegasban (vagy Las Vegasba?) megy boldogan férjhez, hogy kilóiból nagy nehezen hátrahagyott vagy kettõt is, hogy a kamerák elõtt védi meg – ha kell – a magán önhibáján kívülre kerülõt, hogy meghûlt, láza volt, hogy fájt neki, nem is kicsit, hogy még, hogy már, hogy akarja, de azonnal, illetve épp hogy nem akarja, de azt is azonnal, hogy nemcsak ígérget, hanem… is, ésatöbbi, ha kell, felcsatolja angyalszárnyacskáit, aztán kimiért bámulhatja, hogy még mindig nem találta meg az igazit, de nem adja föl, nem, mert bízik, hogy még sikerre viheti, hogy vett egy új csíkosat, gucciarmani, hogy le-, illetve feltartóztatták, hogy támogatja, hogy szereti, hogy kilátszott a…, hogy.
A zöld gombocskák szorgosan szuszogtak.
Hogy rózsaszín az alapszín!, csapta le és kapcsolta ki mérgesen Fizetett Horkoló a reggeli betevõ Celeb Magazinjait, exkluzív kiadás, ahogy minden ember halandó, úgy minden kiadás exkluzív, vagy majdnem úgy, exkluzív interjúk exkluzív színészkandúrokkal és filmcicákkal, inkluzíve a rockmacskákat, morgott Horkoló, miközben tudta, hogy nincs igaza, hogy újfent a szõlõ savanyúságát énekelte ki a szájából a fényesen csillogó magazinok vörösfarkúja, s hogy hiába. Ha nem akarja, hogy unt, állandóan magával hordozott és ezzel bizony örökös veszélynek kitett bánatedénye eltörjön, igen, akár a mécsesével együtt, akkor ideje cselekedni. Ideje. Ha nem akarja nap mint nap keserûen kiolvasni holmi ebbõlabból, hogy van olyan világ, amely iránt igenis mutatkozik érdeklõdés, amelyet számon tartanak, amely fontos, amelynek minden pillanatát édes méz veszi körül, s ebbe a mézbe igen szívesen ragad bele a Kedves Olvasó, s ha nem kívánja megváltoztathatatlan tényként elfogadni, hogy ha van is ilyen világ, ez nem az általa képviselt, akkor muszáj lesz felgöngyölnie az ügyet, szembe nézni vele és számot vetni. Ivott egy kortyot az Addigjára kúti ásványvízbõl, megtörölte homlokát és cselekvésre kezdte egyenesíteni amúgy lustaságra hajló perceit.

A zöld gombóckák szorgosan szuszogtak, s mindjárt azt is megtudjuk, kik azok a szorgalmas, ám kevéssé megbecsült gombok.

Könnyebb átjutni a tûfokon, mint visszajuttatni az elrabolt kincseket – morzsolt el egy sóhajt szegény Horkoló, s a mai ünnepeltekre gondolt, ha majd a celebség terüljasztalánál mindenki egyaránt foglalhat helyet, ha majd a reggeli mellett nemcsak, sõt egyáltalán nem a színek és mosolyok agyontapsolt mûvészeinek, nemcsak és sõt egyáltalán nem a rockszauruszoknak életperceit fogyasztjuk, ha majd megint minden szép lesz. Ha majd megint. Ha sikerül visszaszereznie mindazt szegény Horkolónak, amit az irodalomtól elloptak, aljasul eltulajdonítottak, s ami az irodalmat illetné meg, nem azokat, akik most illetéktelenül birtokolják. Összegszerûen nem tudta bizonyítani a tolvajlást, pedig szinte nem volt más a kezében igazolásul, mint néhány szám. Afféle felsorolás. A bûnök lajstromozása. Csakhogy nem az egész bûneset volt leírva, felgöngyölve, csak az elsõ tett vétetett papírra, a folytatást mély hallgatás övezte. Az elsõ bûntény fehéren-feketén leíratott, Horkoló tudta, mikor romlott el minden, tudta, mi volt az ok, azt is tudta, mit kell tennie, nehéz szíve tollpihéllni kezdett a cselekvésre.
A zöld gombocskák eközben persze szorgosan, s talán itt az idõ, hogy beavassuk a Kedves Olvasót, mik is azok a zöld gombok. A számítógép kicsiny jelzõlámpácskái ezek, apró gömbök, melyek arról értesítik a gépük és a világot szeretettel átszövõ háló elõtt ülõ dolgos rabokat, a hajnaltól napestig körmölõket, az irodalom gályázóit, hogy a másik gályarab is ott ül, nem állt fel munkája mellõl, hiába incselkedik vele a tavaszi napfény, hiába vágyna másra, õ csak koptatja tovább a klavírt. A zöld gombocska önként vállalt rabiga, minden zöld maga választotta gombságát, maga jelentkezett be, hogy szolga szeretne lenni, aki nem bánja sem rabságát, sem azt, ha rabtársai tudják róla, hogy a komputere mellett tölti ideje betûkbe fõtt teljét, aki ha leül munkája mellé, bekapcsolja az ittvagyokdolgozom jelzést (a zöld gombot), s akit ráadásul inspirál annak a tudata, hogy látja, más sem állt fel elektronikus fehér lapja mellõl (másnál is bekapcs az õ kedves zöld gombja, értesítendõ társait, hogy õ is a qwertzuiopõústb mellett van), s ha elfárad, csak felles, s mikor látja, hogy mások már akár tíz órája is gépüknél ülnek, csak legyint fáradtságára, s egy hátjóakkorénismaradok sóhajjal szánkázik tovább a lapjain.
Vissza kell szereznie az ellopott értékeket, amelyeket aztán elvetemülten átjátszottak, gondolt Horkoló az õ kis szorgos, gondjaira bízott zöld gombjaira. Hiszen Horkoló mint mindig, most is az irodalom munkásait képviselte, s meggyõzõdése volt, hogy az ünnep tortáját a szorgalmas körmölõk számára kéne sütni, nem azoknak, akik most szelik. Nem akart újabb kéttáboriságot, de az amijárazjár gondolata erõsen fûtötte. Mert persze, és Horkoló nem vádaskodott, távol állt tõle az efféle, de mégis rettenetes felelõtlenségnek tartotta, hogy csupán az elsõ nagy lopást jegyezték le, hogy bátorság híján a többi szavakba nem öntetett, s ezért hogy kihagyások és hiátusok szakadékain kell az olvasónak átvetnie magát, hogy rájöjjön, mi is történt valójában, de akinek füle van a hallásra, bátorsága a megértésre, az hallja és meg is érti.
Hogy el ne feledjem: a zöld gombocskák ezalatt.
Az irodalom meglopásáról készült korántsem kész leltár az elsõ leírásban ugye a következõkrõl adott számot: jogtalanul és illetéktelenül eltulajdonított 1 579 251 font sterling, 177 aranygyûrû, 947 gyöngy nyakék, 181 zsebóra, 309 fülbevaló, 435 bõrönd, nem említve a birtokokat, erdõket és legelõket, hercegi és bárói kastélyokat, s más apróbb-cseprõbb tárgyakat, zsebkendõket, fogpiszkálókat és csengettyûket, melyeknek fölsorolása, hosszadalmas és talán céltalan is volna. Hosszadalmas, céltalan, és persze ugye a bátorság…, abból picinyt többre lett volna szükség, mint amennyivel fentebb idézett sorok szerzõje dicsekedhetett. Mert könnyû beszámolni Pacsirta sorsáról, Édes Anna tragédiájáról, Vizynérõl vagy akár a hajnali részegségrõl, ám nehezebb feltárni barátainkat is sújtó mély igazságtalanságokat egész teljükben. Dagadt, nagyra hízott igazságtalanságok leírása mitõl volna könnyû. S mikor fent idézett Szerzõ leírta, hogy egy fordító egy irodalmi mûbõl egyszerûen kilopott bizonyos értékeket, úgy ültette át a mi nyelvünkre nevezett mûvet, hogy abból kimaradtak a fent felsorolt dolgok, akkor TSzerzõ tolla kicsinyt sem érintette, meg sem pöccintette a mázsás tényt, hogy ez csak az elsõ bûntett, egy sorozatlopás elsõ tagja, elsõ, amelyet száz meg száz, ezer másik követ majd.
Csak arról ne tessenek eközben, hogy a zöld gombocskák lankadatlan.
S eközben tudják vagy sem, hogy õk a meglopottak, a megkárosítottak, s ennek ellenére hajnaltól…, s még az sem világos, vajon az vezeti-e õket a szakkkkadatlan munkára, hogy bíznának abban, valaha visszakaphatják a jussukat, azt, ami korábban az övék volt, amibõl további kastélyokat és várakat lehetne emelni, aminek a hozama mára elég lenne számos mûvészeti ezmegaz mûködtetésére, amelyekben természetesen most õk lennének a megbámultak, nem az volna a hír, hogy más mit reggelizett, kivel és mikor, hanem a gombozók élete kapná meg a jól megérdemelt fényt, ragyogást, nekik csillognának az összes flitterek.
Ha vissza tudnánk szerezni a.
ABCDstb-t, melyek révén most õk vonódnának üvöltõ fényekbe, s melyeket anno, a történet elején egy áruló írástudó tulajdonított el, aki tolvajként kereste kenyerét azelõtt is persze, mielõtt irodalmi mûvekre specializálta volna magát. Mindegy volt neki, hogy zsebóra-e, mamusz vagy… A lopott holmik értékével éppúgy nem törõdött, mint térfogatukkal és nagyságukkal. Gyakran nem is látta hasznukat. Öröme mindössze abban állt, hogy megtegye, amit akart: hogy lopjon. A legközelebbi barátai igyekeztek õt jobb belátásra bírni. Lelkére beszéltek, szeretettel. Leszidták és megfenyegettük. Õ igazat is adott nekik. Ígérgette, hogy küzdeni fog a természete ellen. De az értelme hiába küzdött, a természete erõsebb volt nála. Folyton visszaesett. Aztán egy tárcát lopott el. Barátai ismét próbálták menteni. Barátai, a zöld gombocskák szorgos használóinak õsei, az akkori papírszánkázók, az egésznapcsakkörmölõk, akik aztán tudják, hogy minden a szavakon fordul meg, egy költemény jósága éppúgy, mint egy ember sorsa. Ezért aztán bizonygatták, hogy nevezett ember kleptomániás és nem tolvaj. Az, akit ismerünk, rendszerint: kleptomániás. Az, akit nem ismerünk, rendszerint: tolvaj. A bíróság nem ismerte õt, ennélfogva tolvajnak minõsítette.
E minõsítés miatt, a szavak ily másféle értelmezése miatt nevezett úrnak két évet bizonyos elzártságban kellett töltenie, aztán munkáért kuncsorgott, s barátai hozzásegítették egy fordításhoz. Tán erre Önök is emlékeznek, a kiadó volt szíves megbízni kleptomán urat egy angol regény lefordításával. Afféle szemét volt ez, mellyel a zöldgombozók átallják bepiszkítani a kezüket. Nem olvassák el. Legföljebb lefordítják, de akkor kesztyût húznak. Ennek a regénynek a meglopásával kezdte a súlyosan jellemhibás fordító szörnyû ténykedését, az angol eredetibõl tulajdonította el a fentebb már felsorolt kincseket és kincseknek nem is számító tárgyakat, az 1 579 251 font sterlinget, a 177 aranygyûrût, a 947 gyöngy nyakéket, a 181 zsebórát, a 309 fülbevalót, a 435 bõröndöt, nem említve a birtokokat, erdõket és legelõket, hercegi és bárói kastélyokat, s más apróbb-cseprõbb tárgyakat, zsebkendõket, fogpiszkálókat és csengettyûket. Mint arra bizonyára emlékeznek, a tolvaj technikája a következõ volt, ha az angol eredetiben 100 windows szerepelt, abból a magyarban 10 ablak lett, a castle kastélyából ház, a car gépkocsijából roller szegényedett és így tovább. Voltak dolgok, amiket a fordító egyszerûen kihagyott, megtartott magának, illetve.

Hogy hova tette ezeket az ingókat és ingatlanokat, melyek végre csak papíron, a képzelet birodalmában léteztek, hogy mi célja volt ellopásukkal, annak vizsgálata messze vezetne, és így nem is firtatom. De mindez meggyõzött arról, hogy még mindig rabja bûnös szenvedélyének vagy betegségének, gyógyulásához semmi remény, és nem érdemes arra, hogy a tisztességes társadalom támogassa. Én erkölcsi fölháborodásomban levettem róla a kezem. Átadtam sorsának. Azóta nem hallottam felõle.

Miközben minden tiszteletünk a bûneset leírójáé, magyarázkodása enyhén szólva nevetségesen átlátszó. Hisz világos, mi történt a kincsekkel, ahogy az is, hogy ez a regénylopás csak a kezdet volt. Hogy direkte bosszút akart volna állni a fordító a zöld gombok (vagy hogy nevezték akkoriban a világot átszövõ írástudók hálóit) akkori, s ezzel mostani szorgos használóin is vagy bosszú nem is vezette, de épp ezek a kincsek álltak enyves kezére, nem tudjuk. De annyi bizonyos, hogy az irodalom számos értékét átjátszotta, mikor a fordítások meglopásával felhagyott, akkor a magyar irodalom számos regényfolyamát lopta meg, regényben, novellában, novellettában, ötpercesben és félpercesben, prózában, drámában és versben rejlõ kincseket adott át, átjátszott egy egész birodalmat azoknak, akiket ma ünnepelnek, s ezért, hogy Horkolónak, s Magának is, Kedves Olvasó reggelente nem a zöldgombozók híreit kézbesíti a celeb postás, hanem az augusztusban az övé levõét, A miértek mélyénjétõl búcsúzóét, a Las Vegasban (vagy Las Vegasba?) boldogan férjhezmenõét vagy az angyalszárnyacskáit csattogtatóét.
A kincsek jogtalan birtoklása miatt, hogy jelen pillanatban még a Celeb Magazinok, a Celeb Csatornák nem az arra illetékes kezekben vannak. De hozzátenném ez csak a jelen apró pillanatja. Hisz Fizetett Horkoló elindult, listával jár-kel, tipeg-tapog. Írja össze az eltulajdonított és átjátszott javakat, a könyvekbõl, regényekbõl, novellákból, versekbõl kilopott hatalmas értékeket. Készül a világra szóló per.

“Ó szent bohóc-üresség, szíven a hetyke festék,
                                            hogy a sebet nevessék,
mikor vérzõ-heges még ó hõs, kit a halál-arc rémétõl
                                                elföd egy víg álarc…”

A zöldgombozók meg eközben ugye szorgosan szuszognak, maguk is nevetik a sebeiket, tán épp ezért is ülnek a számítógépeik elõtt, jelenlétüket igazolja gombocskájuk, mely kivillan a világot átszövõ hálón jöttükre. Dolgoznak, hogy megmosolyogják a sebeket, a sebüket, pedig jobb volna, ha nevetgélés helyett csinos öltönyöket vagy kiskosztümöket készíttetnének, hiszen ha Horkoló visszaszerzi a javakat, s az irodalom végre mindent visszakap, akkor ezekben a lehetetlen öltözékekben, amelyekben jelenleg zöldgombhasználókként virítanak, az Új Celeb Magazinokban nem lehet ám majd szürkélleni.