Szécsi Margit-palimpszeszt

Szécsi Margit: A Balkán-utca

A Balkán-utca csatakos,

álmatlanná tapossák éjjel.

Pörlekedik az éji ég

aranypénz-rejtő tenyerével:

“Ne vadássz énrám, a szabadság,

fára a kéreg, rám van nőve.

Betöretlen az én testem,

szavaimra ne alkudj előre.

Ne adtál volna mákonyt innom,

ne loptad volna ki a lelkem,

csillagos ágam lettél volna,

rám hajolva óvnál engem.

A kis striciket meg ne szédítsd,

fillért számolnak, nem felhőket.

Minden szavuk szívemből jön,

minden szavukért ütném őket.”

S hallgat, ragyog a pénzes ég.

Úszik a Balkán-utca a sárban.

Agyonmosott ingek a gangon

ölelkeznek a szabadsággal.

Kilötybölt nejlonkombinék

csöpögnek fűzve rézdrótra.

A csillagokat feketével

másolják alássan a porba:

“Ne rázd felénk a kormodat,

te összeégett gyürke éj!

A rózsaszín, a búzakék,

az álom színe mind legyél!

Hozz porcelánból kiskutyát!

Tölts szevenappot! Szőkekólát!

Lőjj a bucsúban csillagot!

Adj kék szemet és pink parókát!

A kis striciket hozd haza,

kihül a víz a nagyfazékban.

Jőjj el, szabadság, szerelem,

mosás, kimosdás, mind azért van.”

Kénbűzt sóhajt a téglanyár,

égben fürdik a Balkán-utca.

Fémszállal hímzett glottgatyák

ágálnak szélkaróba húzva.

Karinthy Frigyes-palimpszeszt

Karinthy Frigyes: Derengés

Vak voltam – látom a szemed

Süket voltam – hallom a hangod

Néma voltam – gügyögni kezdek,

Légy csendben, hallod?

Hallod? Torkomba zümmög

Elnyújtott, furcsa, vádoló panasz:

De messze, messze, de régi, de mély –

Hogy sír! Mi az?

Asszonyt igéző férfi búg,

Vagy ölbekúszó, gyönge gyermek?

Anyám, nem jó volt. Szülj meg újra.

Rossz voltam. Verj meg.

Vak voltam – fény ott nem volt.

Süket – mert hang sem létezett.

Nyúlványaim közt nem ismertem

lábat vagy kezet.

Hordótested vizében

áztam, mint tóba ejtett vekni:

alaktalan, mozdulhatatlan –

Engedsz kikelni?

Belém szívódtak nedveid.

Bőrömként feszült rám a méhed.

Magamban hallom kotyogását

tested vizének.