Az erkölcs évezredek óta hanyatlik. Ezt onnan tudjuk biztosan, hogy a tapasztalt, idősebb emberek mindig is határozottan állították: bezzeg az ő idejükben ez is meg az is jobb volt, az erkölcs is. Valószínűleg a fán uralkodtak a legtisztább erkölcsök, kár volt lemászni.

Milyen erkölcsi állapotok uralkodtak mondjuk 1928 táján? Elég értelmetlen kérdés ahhoz, hogy föltegyük. A pontos válasz nyilvánvalóan az, hogy 1928-ban az erkölcs kétféle volt: nagyon rossz és nagyon jó. A mai nyolcvan-kilencven éveseknek ez volt az ő idejük (bezzeg), az akkor élők pedig nyilván tisztán érezték a világtörténelemben addig példa nélküli hanyatlást. Alexander Fleming fölfedezte a penicillint, ez, gondolom, erkölcsileg is helyeselhető. Antonio Salazar másodszor is pénzügyminiszter lett Portugáliában, és gatyába rázta az ország gazdaságát. Derék dolog, az ilyesmivel csak egyetérteni lehet. Később viszont elmulasztotta átadni a hatalmat, és diktátorként szolgálta hazáját, ami rögtön mutatja, hogy az 1928-as év valóban hozott jót is, rosszat is. Magyarországon a felsőház bezzeg átdolgozta a numerus clausust, ahelyett, hogy bezzeg eltörölte volna.

Szintén 1928-ban keletkezett (némely források szerint 1929-ben, de az csúf páratlan szám) Erich Kästner érdemekben gazdag, és erkölcsi kérdésekben egyértelműen állást foglaló regénye, az Emil és a detektívek. A leghatározottabban a lopás cselekedetét kifogásolja a könyv. Nem szabad lopni gyerektől és felnőttől; gazdagtól és szegénytől; magánszemélytől és banktól; nem szabad lopni milliárdokat, de ócska kis összegeket sem. Sőt nemcsak lopni, hanem visszalopni is tilos, mármint azt, amit tőlünk vettek el. Ez bizony szigorú kikötés, és megmagyarázni sem könnyű, a Professzor nevű gyerek meg is mondja: „Ezt sok felnőtt sem érti.”

Az idő ezeknek az erkölcsi tételeknek a revízióját is meghozta. Emil Tischbein történetének gondolkodóba ejtő filmváltozata, mármint a legújabb, két éve készült; a rendező nyilván úgy gondolta: a témával megfogta az asztal lábát. Aktualizálta a szüzsét: a mintagyerek főhős nem a mamájával, hanem munkanélküli papájával él; a berlini gyerekek az emberi rasszok lehető legszínesebb sokféleségét képviselik; egyes fiúszereplőkből lány lesz és viszont – és így tovább. De ezek csupán járulékos külsőségek. Az igazi, a tartalmi újítás az erkölcsi nézetek leporolása, merész modernizálása. A filmben ugyanis nem csak Grundeis veszi el Emil pénzét. Lop, csen, csór a címszereplő meg sok más gyerek is, ugyanis, ha jól fejtem meg az alkotás üzenetét (és szerintem a megfejtésem pontos), a mi kutyánk kölykének vétke mindig a körülmények szorító, elháríthatatlan együttállásának következménye, s nem nagy eset. Igazságtalanság csak akkor történik, ha mi vagyunk az áldozatok. A (nem magyar: német) film ezt közli a 21. századdal – vagy ez már a 21. század üzenete volna?

Minden lehetséges módon óvjuk meg gyermekeink erkölcsi integritását.

Barabás András